Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-24 / 52. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. gával, s oly kifogásokkal illetik a magyar nemzetet, oly vádakat hangoztatnak szemünkbe, hogy az ember megdöbbenve kérdi önmagától, vájjon ezek a magyar parlamentben hangzanak el, vagy pedig valamely román közművelődési egyesület közgyűlésén. S e tekintetben különösen a román nemzetiségű képviselők tűnnek ki. Ezek nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy hamis vádjaikat bármily czimen, de oda ne mondogassák az ország törvényhozó testületének. Sze- men-szedett hazugságokkal állanak elő, természetesen nem azért, hogy azokat valaki elhigyje, hanem azért, hogy a velük czimboráskodó s általuk informált külföldi sajtó azután világgá röpítse a legképtelenebb felszólalásokat és vádakat annak illusztrálására, hogy Magyarországon a nemzetiségek menynyire el vannak nyomva s mily rabszolga sorban élnek. Évtizedek óta legjobbjaink küzdöttek szóval, tollal a külföldön mesterségesen terjesztett rósz hírünk meg- czáfolása czéljából. A nemzetiségek részéről mesterségesen szított gyűlölet lassanként átváltozott. Megismerte a külföld a magyart, s nem volt többé oly könnyű dolguk a nemzetiségi mártíroknak és sérelmeik hangoztatását, képtelen vádjaikat — az egy román sajtót kivéve — nem tudták többé oly szabadon terjeszteni a külföld sajtójában. Megunták már a mártír szerepét is játszani, mert nem fizette ki többé magát. — De miből éltek volna, ha nem sikerül felszínen tartani a nemzetiségi kérdést? A* román liga valószínűleg nem fizeti többé oly dúsan a „nemzeti mártírokat“, mint eddig, s igy a kényszerűség vitte reá őket, hogy passzivitásukból kilépve, az általuk annyira gyűlölt magyar parlamentbe bejussanak. Bejutottak, s ma oly hangon merészkednek ott beszélni, a milyen hangot a világ egyetlen parlamentjében sem tűrnének meg. Mink, a kik magunk is a nemzetiségi vidék határszélén élünk, tudjuk legjobban, hogy mi és mennyi igaz az ö vádjukból. Tudjuk jól, hogy egyetlen szavuk sem igaz. Sajnosán kell látnunk, hogy épen a leghangosabb román nemzetiségű képviselők, a kik pedig elnyomatásról, korlátozásról, üldöztetésekről stb. panaszkodnak, miként űzik izgató munkájukat — megtorlat- lanul. A képviselői immunitás védelme alatt mindent elkövetnek, hogy a magyar nemzeti törekvéseknek útját állják s a nemzet javára működő kormány helyzetét megnehezítsék. S mig bent a parlamentben a vádak özönét zúdítják reánk, addig kint az életben valóságos szabadosságot élveznek. Egyházi téren teljesen szabadok, gyermekeiket saját felekezet iskoláikban nevelhetik és nevelik is. Teljesen egyenlő polgári jogokat gyakorolnak, kultur- törekvéseikben senki sem állja utjokat. Pénzintézeteket létesítenek, melyek azután behálózzák az egész vidéket s magukhoz ragadják adósaik révén a vezető szerepet. Hiszen csak vármegyénkben is már négy nemzetiségi pénzintézet szolgálja czéljaikat, sajtójuk pedig valóságos irtóháborut visel minden ellen, a mi magyar. A letűnt darabont korszakban azt láttuk, hogy épen a nemzetiségiek köréből kerültek ki a kormány legtöbb támogatói s a mi vármegyénk közgyűlésén is nem egy nemzetiségi felszóllalás keltett felháborodást. A szegény, jó román népnek természetesen fogalma sincs arról, hogy az ö nevében mily eszméket hirdetnek s mily törekvéseket szolgálnak az ö „jóakarói“. Ö megy a papja, tanítója, meg a közülök kikerült urak után, mert erre tanítják öt. De arról, hogy neki több politikai szabadság kell, semmit sem tud, örvend, ha sovány földje megtenni a családja fentartására szükséges élelmet. Ideje lenne már egyszer véget vetni ezeknek az állapotoknak. Ideje lenne megmagyarázni a nemzetiségi uraknak, hogy elérkeztek a türelemnek végső határához. Utóvégre is a magyar nemzet nem tűrheti azt, hogy egy pár nemzetiségi akarnok és feltűnési visz- ketegségben szereplő agitátor szüntelen szembe helyezkedjék a magyarsággal !s ennek az országnak, melynek kenyerét eszik, legyenek a legádázabb ellenségei. Erélyes kézzel kell megfékezni őket s mindenek előtt el kell törülni a nemzetiségi törvényt. Előfizetési felhívás! Lapunk az uj évvel XXIV-ik évfolyamába lép. Mint politikai lap pedig második évfolyamát éli. A közönség támogatása tette lehetővé, hogy ezt a szép időt elérnünk sikerült s a közügy szolgálatában immár csaknem egy negyed évszázadot tölthettünk el. A letűnt darabont korszak tanulságai, a függetlenségi pártnak térfoglalása, a függetlenségi eszméknek ébrentartása s a nemzetben a nemzeti követelések iránti vágy és kitartás élesztőse valamint a nagy eszmék megvalósításának habár csak egy porszemmel való előbbrevitele is arra késztetett bennünket, hogy — bár áldozatok árán is — lapunkat politikai lappá alakítsuk át, s tettük ezt azon czélból, hogy a napi politika kérdéseihez hozzászólva az országos függetlenségi és 48-as párt álláspontját képviseljük, mint tettük azt akkor is, midőn csak mint társadalmi lap jelentünk meg. Társadalmi czikkeinkben különösen Nagykároly város és vidékének érdekeit kívánjuk szolgálni jövőre is. Felemeljük szavunkat jövőre is mindenütt, hol városunk jóléte és előhaladása megköveteli ; a közönség érdekeinek megvédése mellett városunk előhaladásán kívánunk munkálkodni. Lapunk múltja biztosíték arra nézve, hogy minden magánérdektől vagy befolyástól menten, egyedül a közérdeket szolgáljuk. Különösen gondot kívánunk fordi- i tani a magyar ipar fejlesztésére s szivünkön fogjuk viselni helybeli iparos polgártársaink jogos igényeinek kielégítését és czéljaiknak támogatását annál is inkább, mert ezzel is közvetve városunk előhaladásán dolgozunk. Lapunk irányán jövőre sem fogunk változtatni, mert szilárd meggyőződésünk, hogy helyes utón haladunk. Szépirodalmi közleményeink az eddigi irodalmi színvonalon fognak állani s hírrovatunkban igyekszünk az eseményeknek Ilii képét adni. Dal egy fehér őszi rózsáról. — Karácsonyi üdvözlésül. — Édes! még mindig hordom a virágot, Amelynek párja ott volt kebleden Es féltő gonddal őrzök egy szép álmot, A mi valóvá nem lesz sohasem. Hervadó rózsám, — bár vigyázok rája., Színét elveszti, szirma mind lehull: Almom is elszáll, mint rózsaszín pára, Ha az ég alján az est elborul. De azért őrzöm ezt az őszi rózsát, Babonás hittel csüggök rajta még! S remélem: a sors tán valami jót ód, Hisz reám eddig nem derült az ég. Komor, sötét volt s szomorú az élet. Ifjú szivem hát várhat jobb napot S ha a boldogság üde vágya éled: Megéri még tán ez a — holnapot. Édes! odakünn fehér pelyhek szállnak. Fehér hópelyhek lassan, csendesen, Mint hulló szirma egy fehér rózsának... Mi lesz a soi'suk ? nem is kérdezem. Lehullott. . . eltűnt. . . itt e szürke porba ’ Mely mindent elnyel, magához ragad 8 tűnik a remény, valamennyi sorba, Bárha utánok szivem megszakad. Ha kék szemedből kelő sugár fénye Reám ragyogna, máskép lenne tán, Gyötrődő lelkem rjg tavaszt remélne, Színes álomkép szállna le reám. És boldog tenne szent karácsony napja Es rózsa nyitna künn a hó felett; Eljönne Jézus áldást osztogatva S a legnagyobbat én nyerném veled! Vári/ Ferencs. A becsületes megtaláló. Irta: Váry Ferencz. Egy kellemes tavaszi éjen úgy éjfél körül a kávéházból hazaindultam. Mint aféle művészlélek nem szeretem a felhők közé nyúló paloták kötomegét, melyek közt a levegő nyomasztólag hat reám, azért lakásomat a külváros szabadabb és szellősebb helyén választottam ki. Amint a Zöldiü- és Gyöngyvirág-ulczák keresztezésén a szöglethez értem, a gáz- láinpa derengő fénye mellett a járdán egv fehér levélboritékot pillantottam meg. Ösz- tönszerüleg nyúltam utánna. csak midőn már kezemben volt kezdtem gondolkozni, hogy nem jobb lett volna-e ott hagyni. Nem szeretek ugyanis bíróságok előtt szerepelni, már' pedig ki egy levélboritékot felvesz, az igen könnyen esik mint levéltitok sértő ebbe a kellemetlen helyzetbe. A boriték jobb kezemben volt s én tűnődve álltam az utczaszegleten. Az utezán már senkisem járt. itt-ott egy-egy szájkosaras pincsi futott végig a falak tövén, egy-egy kétes kinézésű alak suhant végig az árnyékos oldalon, de ezek nem sokat gondolhattak felőlem, mert rövid szakértő és néma szemle után tovább húzódtak. Aki mer az nyer, — szóltam végre bátorítólag s félszemmel a borítékra pislantot- tam. A borítékon nem volt semmi czim — alakja is nagyobb volt, mint a minőkbe dobogó szivü asszonyok szokták rejteni édes titkokat tartalmazó és ortografice nem épen a legkifogástalanabb, de annál drágább levélkéiket. Ezen tapasztalatok .után másik szemmel is ránéztem, azián fölnyitottam, mi annál könnyebb volt, mivel elfeledte volt tulajdonosa lezárni. Uram Isten ! Majd hanyatt estem a meglepetéstől ! A borítékban pénz volt. Két darab ezres bankjegy. Remegő kézzel hajtottam meg a bankók egyik szegletét, homlokomon verejték gyöngyözött. Sohasem szerettem hivatalos egyénekkel e minőségükben összejönni, s irtóztam mindenféle nyilvános meghurczoltatástól — lettlégyen az a legjobb indulatu is. És ime beleestem! tudtom és akaratomon kivül e pénzre, sok pénzre akadtam, becsületes megtaláló lettém. A lapok dicsérni fognak, mint a polgári erény mintaképét, az emberek ujjal mutogatnak rám az utezán, „Nézzétek, az volt aki szarvon fogta“, pardon megtalálta. És — szörnyűség — ritkuló, de nem épen kurtára nyirt hajjal borított fejemre ezóta biztosan dijat tűzött az a szerencsétlen vesztes s széles e hazában olvassák a lapokból: „Illő jutalomban részesül azon becsületes megtaláló, ki a Zöldfü-utcza sarkától s Gyöngyvirág-, Liliom- és Orömvölgy- utczákon áthúzódó baloldali gyaloguton (a mit járdának is hívnak, sőt az idézett fei- szóllitás biztosan annak mondja) egy boriHogy feladatunknak megfelelhes- I sülik, kérjük a közönség további szives támogatását s egyben jelezzük, hogy az uj évvel lapunkra előfizetést nyitunk. Előfizetési árak: Egész évre ... 8 korona. Félévre...............é korona. Negyedévre ... 2 korona. A „NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE“ szerkesztősége és kiadóhivatala. HÍREK. — Lapunk olvasóinak és munkatársainak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! — Lapunk mai száma — tekintettel a karácsonyi ünnepekre — három nappal hamarább —- hétfőn — jelent meg. — Boldog újévet! Lapunk jelen száma ez évben az utolsó, mert legközelebbi számunk jövő év január hó 3-án fog megjelenni. Összes előfizetőink és olvasóinknak, valamint munkatársainknak az évforduló alkalmával szívből kívánunk „boldog újévet“ ! — Karácsonyi istentiszteletek. A rám. hath, egyházban: Éjféli mise 12 órakor. Első nap: 7, 8 és 11 órakor kismise, 9 órakor ünnepélyes nagy mise lesz, melynek énekes-zenés részét a nagykárolyi zenemű- kedvelők adják elő. Utána szent beszéd. Tartja: Dr. Titz Antal. Délután 3 órakor vecsernye. Karácsony másodnapján a szentmisék ugyanazon sorrendben lesznek megtartva. — Az ev. ref. egyházban: Első nap délelőtt úrvacsora osztás, prédikál Gy. Kovács Józset. Első nap délután és másodnap délelőtt prédikál Gy, Kovács József. Másodnap délután prédikál Lukács Mihály. — Az ág. ev. templomban: karácsony első napján d. e. fél 10 órakor veszi kezdetét az istentisztelet és szentbeszéd, tartja Boross János lelkész. Utána az Ur szent vacsorája osztatik ki. Délután fél 3 órakor szent beszédet tart Nagy Sándor tanitó. Ünnep másodnapján d. e. fél 10 órakor istentisztelet,, szent beszédet tart Boross János. Délután könyörgés. — A helybeli „Népnevelési Egylet“ választmánya f. hó 21-én tartott ülésében Ujfalussy Jolán óvodavezetőnek a folyó hó 23-ik napjától kért egy havi szabadságidőt engedélyezte és megfelelő helyettesítéséről gondoskodott. — Halálozás. Blájer Farkas béréi kereskedő neje szül. Lindenfeld Eszti asszony f. hó 2ü-án rövid szenvedés után városunkban elhunyt és f. hó 21-én délután tétetett örök nyugalomra. tékban elvesztett 2000 koronát tulajdonosa | kezéhez juttatja. Cim a kiadóhivatalban. Rettenetes állapot! El akartam dobni a borítékot és elmenekülni, de e pillanatban dull arczu fiatal | ember tűnt' fel lelki szemeim előtt, ki forgópisztolyt szegzett agyának. A pénz bizonyára nem az övé volt s most pusztulnia kell, ha 1 a második megtaláló nem óhajtaná a becsületes jelzőt kiérdemelni. Nem ! Itt nincs kitérés. Ki kell üriteni a keserű poharat s beállani a becsületes megtalálók tiszteletreméltó céhébe. A borítékot zsebembe téve s kezemet folyton rajta tartva, gyors léptekkel iramodtam haza. Az éji alakok: lepkék és csavargók megállották rámbámultak, egy sarki rendőr utánam kiáltott, hogy álljak meg, nagyon gyanús lehettem a hivatalos szemek előtt. De én, én szótlanul rohantam tovább, mint a lengyel anya a nagy éjszakán, de nem a harczuie- zőig, hanem lakásomig. A kapun saját kulcsommal szoktam bejárni s most midőn belülről ismét bezártam figyelemmel kipróbáltam nem nyitható-é ki. A szobám ajtaját szintén gondosan bezárva az ablakok függönyeit leeresztettem s mivel ez által a belátás veszélye nem volt kellőleg elhárítva, paplannal, ágyteritővel is beraktam. A revolveremet, mit egy öngyilkos barátomtól örököltem elém téve, az asztal mellé ültem, azon eltökélt szándékkal, hogy vir- rasztva töltöm az éjt, nehogy e diszes fővárosunkban nem épen szokatlan betörés a talált pénztől megfoszszon, s ez által Isten tudja mennyi kellemetlenségbe sodorjon. Egy darabig vitézül- harczoltam az álom zsib- basztó hatalma ellen, de aztán hogy-hogy nem, fejein az asztal szélére esett: elaludtam. Folytatás a mellékleten.
