Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-16 / 33. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. augusztus 16. 33-ik szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HI VATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖN YE. \m legjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.—■ korona. Fé l évre.....................................................4.— „ Ne gyedévre.....................................................2.— „ Eg yes szám...................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelősek: Dr. Adler Adolf és Papp Béla társszerkesztők. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben.) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Vigyázzunk! A nemzet telve van várakozással. Várja azokat a reformokat, melyektől reméli sorsának jobbrafordulását, függetlenségének, önállóságának kivívását. Várja, hogy mikor teljesülnek végre reményei, mikor teljesedik az az egységesen kifejezésre juttatott nemzeti akarat, mely oly impozánsan nyilatkozott meg a legutóbbi képviselőválasztások alatt, midőn a függetlenségi és 48-as tábort többségre juttatta a parlamentben. A nemzetnek ez az egységesen megnyilatkozott akarata döntötte porba az absolutizmus sötét lovagjainak reményeit, kik sehogysem tudnak belenyugodni a megváltozott helyzetbe és nap-nap után arra törekednek, hogy a nemzet szemében gyanúsításaikkal, piszkolódásaikkal és két kézzel szórt rágalmaikkal megvádolják, lekicsinyeljék azokat, kiknek hazafias érzése, kitartása és bátorsága hozta meg számunkra a megváltás nagy napját. Sajtójuk révén kárörvendöen mosolyognak a felett, hogy a nemzet vezéreiből alakult kormány, a nagy függetlenségi tábor még eddig semmit sem tudott kivívni s folyik minden a régi kerékvágásban. Gúnyolódnak minden tervbevett eszme felett, melyet megvalósítani kívánunk, s a sikertelenség bélyegét nyomják már jóelöre mindarra, amit a nemzet oly régen és oly türelmetlenül vár. Mit jelent ez? Honnan merítik ezt a bátorságot? Hát lehetséges lenne az, hogy a letűnt rendszer még egyszer feltámadjon? Lehetséges lenne még egyszer az, hogy Magyarországot darabont rendszer szerint kormányozzák? Hát ennek a sötét korszaknak teremtményei még mindig léteznek? Sajnos, léteznek. De nem nyíltan, férfiasán lépnek elénk, hanem titkos, alattomos utakon végzik aknamunkájukat. Áiarcz alá rejtőzve, behatolva a nemzet táborába lassanként, észrevétlenül fertöztetik meg a gyanútlanokat. És ez az átmeneti időszak, melyre a kormány vállalkozott, nagyon alkalmasnak látszik terveik keresztülvitelére. A kötött marsrutával működő kormány, a félig lelánczolt nagy függetlenségi párt; az eddigi csekély eredmény, melyet elértünk, mind alkalmas arra, hogy a régi rendszer emberei mindennap telekürtöljék füleinket gúnyos czikkeikkel. Ennek a rendszernek embereit látjuk itt is, ott is. Azok, kik oly fennen támogatták a letűnt korszak törekvéseit, kik készek lettek volna a darabont rendszer legnagyobb visszaéléseit is szemhunyoritás nélkül eltűrni, sőt elősegíteni, azokat — bár megváltozott színben — de ott látjuk közéletünk terén. Beszéltetnek magukról, felszínen tartják magukat, s csak nemrégiben maga a képviselöház elnöke mondotta, hogy ezek intrikái akadályozzák a nemzeti törekvések megvalósulását! Hát el kell seperni őket! Ne tűrjük, hogy minduntalan szembe találjuk magunkat velük. Kényszeríteni kell őket arra, hogy vonuljanak vissza. Nem kell hinni nagyhangú kijelentéseiknek, nem kell hinni megtérésükben, hanem kíméletlenül visszautasítani őket, hogy ne lehessenek többé kerékkötői ajmi kívánságaink teljesedésének. Mert ezeknek csak alkalomra van szükségük, hogy az első hivó szóra ismét elöteremjenek. És ha megtűrjük, megengedjük, hogy közéletünk irányításában aktive is szerepeljenek, ha magunk nyújtunk nekik alkalmat arra, hogy bármily társadalmi, tudományos, vagy más czégér alatt vezető szerepet vigyenek, akkor önmagunk alatt vágjuk el a fát, akkor önmagunkat okolhatjuk, ha ismét ott leszünk, a honnan csak nagy áldozatok árán tudtunk kiszabadulni. Elengedhetetlen kötelességünk és saját érdekünk összetartani s minden kísérletet már jó előre meghiúsítani, mely a nemzet megbontására vezet. Csak egységes táborban győzhetünk, csak akkor tudjuk a független, szabad, önálló Magyarországot megteremteni, ha egyenesen, minden habozás nélkül követjük azokat az irányelveket, melyek a függetlenségi és 48-as párt zászlajára vannak Írva! Ezeknek a megvalósítása legyen a mi egyetlen czélunk, s akkor a jövőben vetett bizodalmunknak meg lesz a kívánt sikere. Az átöröklés jogi szempontból.* Irta: Liszer Emil. Vannak problémák, melyek évszázadokon át kisérik az emberiséget, anélkül, hogy megoldásra találnának. Állandóan felszínen vannak, állandóan foglalkoztatják a tudósok elméjét, de úgy vannak velük, mint a mesebeli sárkánynyal. Egy levágott fej helyébe, száz uj nő. Egy lépés az ismeretlen területen előre és száz megoldásra váró kérdés mered eléjök. Ilyen az átöröklés problémája is. A tudás birodalmában mindenütt felüti fejét, de mindenütt kétkedést, bizonytalanságot hagy maga után. Az orvosi tudomány néhány száz elmélettel lett miatta gazdagabb és bonyolultabb s mig az orvosok egy része feltétlen hive, addig sokan csak annyit ismernek el, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy foglalkozni kell vele, a mi pedig édes-kevés. A filozófusok közül Schopenhauer az ellene intézett támadásokat nem kis mértékben köszönheti az ő átöröklési theoriájának. Pedig mindössze 30—40 oldal az egész. Már Ribot- nak kötetekre van szüksége, hogy előadhassa óriási mennyiségű példáit a hitetlenek meggyőzésére. A büntetőjogban az átöröklés kérdésén egész iskola épül fel: a bűnügyi embertani (kriminalantropologiai) iskola, mely romba- döntéssel fenyegeti a büntetőjog régi épületét. Sőt ma már a XX-ik századnak megfele- lőleg az átöröklés nagy problémája megjelenik a színpadon is, kedvencz tárgyát képezve a modern színműnek és regénynek. Ibsen, Hauptmann, Zola a néző elé tárják ezt a * Olvasóink bizonyára emlékezni fognak még, hogy az átöröklés kérdésével — mely ugyan mindig aktuális — ez évben nemcsak a szakkörök és szaklapok, hanem a napi sajtó is szokatlanul erősebben és bővebben foglalkozott. Az ok Lambrózó 80-ik születésnapja volt. Ebből az alkalomból olvasta fel szerző czikkét s most szives volt azt lapunknak átengedni. Szerk. T ARCZ A. Végsö strófák. I. Nem vágyom fényes temetésre, Mire való von ez, mire? Gúny lenne ez arra, akinek Éltében nem volt semmije. Az én széthullt reményeimből Hogyha csináltok koszorút, Koszorúval lesz telerakva Ki a temetőig az út. II. Ne sirassatok meg, nem vagyok én méltó, Hogy köny hulljon értem; Nem tudja azt senki, nem is érti senki, Hogy miért is éltem. Nem érdemel könyüt, aki hiába élt, Aki csak álmodott, Ki emlékül nem hagy itt egyebet hátra, Csak egy koldusbotot. III. Felejtsetek. Az én éltemből Ne maradjon fenn semmisem, Hogy az útra, ahol én jártam, Rá ne találjon senlcisem. A síromhoz se’ járjon senki, Csak had süppedjen jeltelen, Az ilyen kárbament életnek Ne maradjon emléke sem. G. Diószeghy Mór.-áiHAz egészségről és annak tanáról. Irta : 3Dr. Cseivenyák HCároly. Mi az egészség? Egészség a szerves lénynek az az állapota, melyben a saját szerveinek fentartásához szükséges működé- dések zavartalanul, rendes módon történnek és egymáshoz megfelelő viszonyban állanak. Ebben az értelemben nemcsak az állatnak, de a növénynek is van egészsége, azzal a külömbséggel, hogy a növény nem érzi az egészségét vagy betegségét. Legalább igy állítják. De nagyon valószínű, sőt bizonyosra vehető, hogy a növény is érzi úgy az egészségét, mint a betegs'égét. Legtökéletesebb tudata van természetesen az embernek, mint legmagasabb fejlettségű lénynek, az ő egészségéről, testi jólétéről. Abszolút, vagyis feltétlenül tökéletes egészség, a mikor a test és lélek' teljes összhangban van, alig képzelhető, de igenis egy aránylagos egészség, t. i. olyan, a mikor a testnek vágy léleknek egy bizonyos szerve erőteljesebb működésre képes ugyan, mint a többi, de ezen utóbbiaknak kevésbbé erőteljes működése nem tűnik fel s igy nem is jöhet öntudatunkba, úgy hogy ennek következtében csak az erőről veszünk tudomást, a kevésbbé erőteljes működésről azonban nem, s ez az az aránylagos egészség, mely az abszolútot nagyon’ megközelíti, ámbár ezt a legteljesebb egészséget a kifejezett betegségig számtalan fokozat választja el. Aránylagos egészség fennállhat pld. ha testünknek valamely tagja, mondjuk a lábszár vagy kar el van ferdülve, ha testünket valami sebesülés éri, de a seb nem fáj stb. Az egészség akkor szűnik meg, ha a rendes életműködésnek valamely zavara, ha a roszullétnek vagy fájdalomnak érzete öntudatunkba jut. Az egészség állapotának megszakítását vagy kívülről ható vagy a szervezetben előálló okok idézik elő s nem | ritkán már jóval előbb megkezdik romboló | hatásukat, még mielőtt az ember annak tel- [jes tudatára jutott volna. Az egészség gondozását és fenntartását czélzó tant egészségtannak, hygiéniának nevezzük s feladata az, hogy kutassa mindama tényezőket, okokat, a melyek az egészségre befolyással vannak, nevezetesen a betegségek okait, s a tudományos kutatások révén megállapított tapasztalatok s ezekből levont szabályok és módszerek alapján meghatározza az életmódot, mely lehetővé teszi, hogy a test és délek egészségesen fejlődjék, az egyénnek munkabírása és ellenálló képessége fokozódjék. Már e néhány szó is eléggé igazolja az egészségtan rendkívül nagy jelentőségét és fontosságát s hogy az emberek erről még nincsenek meggyőződve általában és oly kívánatos mérvben, a mint azt annak fontossága megérdemelné, okát abban leli, hogy az egészségtan aránylag oly tudomány, melynek áldásos befolyását eddigelé még nem méltányolták kellőleg, az iskolában se tanították; pedig minden jó és üdvös intézménynek szószólói és terjesztői csak azok lehetnek, azok vihetik a nép leikébe, a kik a dologgal foglalkozva, a hallottak és tanultak alapján maguk is át lettek hatva és meggyőződve annak áldásos, jótékony befolyásáról. Az egészségtan nemcsak az egyes embernek, hanem az egész népnek egészségi jólétét van hivatva gondozni, szolgálni. Természetes ugyan, hogy minden ember maga tartozik első sorban a maga egészségéről gondoskodni, ámde ezt eredményesen csak addig teheti, a mig olyan káros behatásokról van szó, a melyekkel az egyes ember egyedül is képes megküzdeni. Azonban a betegségeknek számtalan olyan okai is vannak, a melyek az embernek tömeges együttélése és érintkezéséből származnak s a melyekkel az egyed tehetetlenül áll szemben. Ezekkel megküzdeni csakis a társadalom és állam egyesült erejével lehet és kell, a mi csak természetes, mert a polgárok jóléte nemzet- gazdászatilag első sorban az állam érdeke. Hiszen úgy az egyes embernek, mint az egész népességnek szellemi és gazdasági teremtő
