Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-04 / 1. szám
Xáisa.ö_a.lxxxi, =:z,©;piiod.©,lxx2.i és isiaeretterjesztő ixetilap. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre..................8 kor. Negyedévre ...................2 kor. Fé lévre..........................4 kor. |[ Egyes szám...................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évié 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utez- 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Gondoskodjunk jó előre. Lapunkban jeleztük már, hogy Szat- már város kilép a szinikerületböl és fen kivánja tartani szabad rendelkezési jogát. Azt is tudjuk, hogy Eperjes is ki fog válni, mert reá nézve a szatmári szinikerületbe való tartozás semmiképen sem alkalmas. A szinikerületnek mai beosztása tehát alaposan meg fog változni, sőt nagyon valószínű, hogy egészen feloszlik. Reánk nézve nem közönbös kérdés az, hogy miképen fogjuk rendezni szin- ügyünket, mert városunk lakosságának fontos érdekét képezi, hogy ha már évek hosszú során át tartó küzdelemnek eredménye gyanánt alapos kilátásaink vannak arra, hogy végre a színészetnek oly hajlékot fogunk nyújtani, mely a modern követelményeknek teljesen megfelel, midőn nem csekély áldozatot is hozunk ennek érdekében, — amidőn joggal következtethetjük, hogy a felépítendő színkörrel városunk lakosságának színházlátogató kedve nagy mértékben növekedni fog, — akkor jó- eleve gondoskodjunk arról, hogy csak oly kerületi alakulásba menjünk bele, mely reánk nézve előnyös, vagy oly társulatot nyerhessünk meg, melynek működése minden tekintetben megfelelő lesz. Nem tudjuk, hogy Szatmár miképen fog rendelkezni saját magát illetőleg s melyik társulat részére fogja a színházat kiadni, — vájjon fokozottabb igényekkel kiván-e fellépni, — de a magunk részéről eddig a kerületi szövetkezésnek nem sok hasznát élveztük. Szatmár ugyanis 4—5 hónapnál nagyobb szezont nem biztosíthat s a mint tudjuk, az egész téli idényt kivánja a maga részére lefoglalni és lefoglalja jelenleg is. A társulat, mely a szatmári színházat megkapja, a nyári és őszi szezonra kénytelen más állomásról gondoskodni s a vidéki városok között osztani fel működési idejét. Eddig Beregszász, Kisvárda és városunk voltak a nyári állomások. Nem akarjuk a nyári társulatok értékét leszállítani, mert be kell vallanunk, hogy habár eddigi igazgatónk Krémer Sándor nem is tudta igényeinket teljesen kielégíteni s bizony sok továbbra is homályban maradó nagyságok fordultak meg nálunk, azért el kell ismernünk, hogy a szinikerületi szövetkezés egy pár előnyős változást idézett elő, s nekünk sem' lehetett sok kívánalommal lépni fel, mert az igazgató azon kezdte és joggal kezdhette, hogy adjunk először neki helyiséget s azután kívánjunk egyebet. De azért mégsem voltunk megelégedve, mert a kerület úgy volt megalakítva, hogy az igazgató daczára minden kötelezettségének, mégis csak nyári társulattal állított be hozzánk s rendesen télire egészítette ki társulatát úgy, hogy csak Szatmár és Eperjesen játszott teljes társulattal. És ennek daczára sein Szatmár, sem Eperjes nem kíván továbbra tagja maradni a kerületnek. Hát akkor hogyan maradjunk mi benne, különösen ha meggondoljuk, hogy a két nagyobb város kiválásával a kerület csak több apróbb vidéki város bevonásával alakulhatna meg és pedig oly városokból, melyeket a természeti fekvés kapcsol egymáshoz. Városunk eddig úgyszólván elöké- szülő helye volt a szatmári téli társulatnak. Szatmárnak csak előnyére vált, hogy társulata nálunk működhetett s városunk mindig elősegítette, hogy Szatmár megfelelő társulatot nyerjen, daczára annak, hogy mi mindig a rövidebbet húztuk. Ha Szatmár a kerületből kilépett, mi se szövetkezzünk többet vele, hanem igyekezzünk oly irányban keresni igényeink kielégítését, hogy kíséreljük meg a debreczeni kerülethez való csatlakozást. A debreczeni társulatnak két állomása van és nedig Debreczen és Máru . m ássz igét. Mármarossziget mellett még nagyon elfér egy harmadik állomás s minthogy a felépítendő színkör oly helyiséget fog biztosítani, hogy bármely társulat igényeit kielégíti, azt hisszük, nem fog nagy akadályra találni, hogy Debreczen- nel szövetkezzünk. Kérjük polgármesterünket, tegyen ez irányban lépéseket, mert városunk közönsége bizonyára helyesléssel és megelégedéssel venné, ha oly társulatot nyerhetne meg, mint a debreczeni társulat. Ha azonban ez hamarosan keresztül nem vihető, úgy a napokban meg- V tartandó kerületi választmányi ülésen egyelőre ne kössön le bennünket, hanem tartsuk fel mi is szabad rendelkezési jogunkat. —ó.— 7777. Tudod-e kedves atyámfia, mi az a „czifra“ ? Ha tudod, akkor meg láthatod, hogy czifra időket élünk. De történjék bár mi, — az csak | valahol és valamikor történhetik, másként | sehogy sem. Hm, mondja erre az én atyámfia, aki e , sorok olvasásába belekapott, igaznak igaz, de azt hittem, hogy politika. Csakhogy nem I az, s azért tovább nem is olvasom. Ha olvasok, politikát olvasok, mert abban van viccz, heccz, izgalom, szóval mulatság, de ebben talán még tanulság sincsen. Tudományos színezete legalább nincs. Nagyon is világos. Azonban, ha csak tudományos színezet kell, könnyű rajta segíteni. Az állítást csak igy keli formulázni : minden ami történik, térben és időben történik, s nincs benyomás nincs képzelés, nincs észlelés, mely nem lenne térben és időben. Ezt is tudom, lesz reá a feleiét. Ugyan ugy-e ? Talán még azt is, hogy mi a tér és mi az idő ? Azt is. Nos hát micsoda? S ekkor az én mindentudó atyámfia felveti két kezét, szétterpeszti ujjait, félig kinyitja száját és nyög-nyög, mint az olyan ember, akinek szájában van a szó, csak kimondani nem tudja. De végre som felel és megrestelli a dolgot. Pedig nincs mit restelkedni. Nagyon mély elmék töprenkedtek már a tér és idő mivoltán anélkül, hogy azokat kielégitőleg megfejteni tudták volna, mert fogalmaiknak meghatározása a metafizika legsötétebb, legnehezebb feladatai közzé tartozik; sőt még csak annak eldöntése is, hogy egyáltalában van e tér és idő. Daczára azonban ennek, TARCZ A. ♦ÍÍ5-* Megnősültem. r^ig- és xxiég-is szamom Xxistóxia.) Irta: Pozsonyi Gábor. III. Félreálltam az asztalra ki feszitett vászontól és kiálltam a szoba közepére. Itt színpadias állásba helyezve magamat elhatároztam egyenesen beszélni: — Nagysád ? — Nos? — Hát egyátalán nem akar engem megérteni ? — Fejezze ki magát érthetőbben, akkor megértem. — Jó! én világosan fogok beszélni. Tehát : szerelem önt asszonyom! jobban élelemnél ! Óh én kimondhatatlanul szeretem — Hermin ! És most baltérdemre ereszkedtem... A Fenegyerekyné arcza pillanatról-pillanatra pirosabb lett utolsó szavaimra. —- Ö szeret — gondolám. Forró kis kezét felém nyujtá, amely remegett a felindulástól. — És még mindig hallgat, asszonyom? — susogám a szerelemtől elhaló hangon .. Egyetlen Hermin! — szólitám meg ismét hangosabban hangicsálva — tehát nem akarja kimondani az „igent“ ? — Barátom —- feleié érzékenyen — keb jen fel. Felkeltem. — Tudja-e — folytató — micsoda lépést tesz most ? — Óh, nagyon jól tudom, imádott Hermin ! (Pedig dehogy is tudtam !) — De meggondolta-e, hova vezethet ez ? — Óh igen, meggondoltam! e lépés egyenesen a boldogság üdvösséges menyországába vezet. — Nem . .. nem lehet! .. . Lássa éh nő vagyok! — Éppen azért óhajtom! (Hiszen ha nem volnál!) — De én feleség vagyok, uram! — Nem tesz semmit! — Nekem férjem is van. —- Hadd legyen ! (Annál jobb !) — De gondolja ön meg! — Meggondoltam ! — Óh, ha férjem most betoppanna? — Toppanjon! — Óh, óh, gondoljon ön uram a körülményekre : engem kötelességek kötnek férjemhez. Szétszaggatom a kapcsokat! — De férjem . . . —- Öt is szétszaggatom ! — De férjem igen dühös ember ám. Szörnyű tud lenni ha egyszer elkezdi! — Én még dühösebb leszek ha egyszer elkezdem ! — Édes barátom, mérsékelje magát, — mondá Hermin megsimogatva homlokomat. — De hát miért bánik velem ilyen kegyetlenül. asszonyom? Vétek-e valakinek saját üdvösségét óhajtania? Óh asszonyom, asszonyom ! Erre nem szólt semmit, csak kendőjébe rejtette arczát. — De hát miért sir ön ? talán siralmas állapotom miatt ? Most vagy soha! — gondolám. A festéktarló skatulyához léptem s kivettem belőle egy kis dobozt. — Jól van! Ön tehát nem szeret! Köszönöm szép Hermin! Nézze e skatulyát! czinóber — értsen meg jól: czinóber van benne; készül elevenezüst és kénből. És én az esetre, ha nagysád szerelmével szerencsétlen leszek nem szerencséi tettetni: elhatároztam e port lenyelni! Lenyelem asszonyom, mondom, lenyelem! Ne trémázzon ön asszonyom, nem önt értem, hanem ezt a verdung czinóbert fogom lenyelni, és pedig itt szemeláttára — és akkor . . . akkor . . . negyvennyolczórai kínszenvedésem után azt fogja ön hallani: Czinege Flórián volt, de többé nincs! E pillanatban rettenetesen néztem ki. A tükörből láttam magamat. Fenegyerekvnének utolsó szavaim egészen a szivére hatoltak: felszökött helyéről és keblemre omlott: — Óh, csak azt a rettenetes czinóbert dobja el a pokolba, mert én —r szeretem önt. Úgy tevék. A rettenetes czinóbert eldobtam, nem ugyan a pokolba, hanem egy sarokba, Hermin pedig nem sirt többé ... A szerelem győzött. V. Egy este Hermin valamelyik barátnője látogatásán lévén, a „Hungáriában“ vacsoráztam. Tíz óra múlhatott, mikor hazafelé bandukoltam. Tél közepe volt s a nyüzsgő élet már megszűnt az utczákon. Mélyen beburkoltam magam köpenyegembe, mert csípős szél fújt a Duna felől.. Majdnem a városháztéren voltam már, mikor valaki vállamat érinté. Hátrafordultam. Egy javakorbeli nagy- szakállu úri egyén állott előttem. Fején nagy utazósapka volt borzas medvebőrből, nyakától térdigérö galléros kozákzubbony, derékban a gallér alatt tenyérnyi fényes szijjal átcsatolva. Lábain rengeteg csizmák. Pár perczig szótlanul álltunk szemközt. Az idegen tüzetesen megvizsgált, kalapomtól egész térdig, — azért mondom térdig, mert azon alul a hóban voltam. Vártam, hogy megszólit, amit miután megállított, nagyon következetesen következtethettem ... De még mindig csak vizsgált. Utóbb is unni kezdtem ezt a mulatságot s elindultam. — Várjon csak kissé ! — szólt most utánam az én bámulom, egyszersmind kinyújtotta hosszú karját s a nélkül, hogy helyéből kimozdult volna, galléromnál fogva visszaemelt előbbi állásomba — egy kis végeérti valóm van önnel! — De amint észreveszem, ön kezdeni akar velem s nem végezni? .. — Nem úgy fiatalember! Ön kezdett engem komprommittálni s igy most rajtam a sor önnel végezni. . . még talán ki is végzem önt! . — Hm! milyen nevetséges szójátékokat tűdön fabrikálni! Valóságos elmefuttatás! (Folyt, köv.)
