Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-30 / 13. szám
XXII. évfolyam. Nagykároly, 1905. márczius 30. 'X’sixseudLsLlaaQ.x, szép: rociaimi ©> NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. ' SVÜegjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. j Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. ! Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyílttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Iskoláink államosítása, ii. Iskoláink államosítása nemcsak a róm. kath. egyháznak, illetve iskolának lapunk múlt számában ismertetett helyzete kívánja, hanem azon körülmény is, hogy felekezeti iskoláink legnagyobb része nem rendelkezik oly helyiséggel, mely a kivánalmaknak megfelelne. Különöseit tekintetbe véve az iskolába járó gyermekek nagyszámát, nagyon sok kívánni való mutatkozik az egészségügyi téren. Az egy- egy tanítóra háramló feladat, akkor, midőn van eset, hogy 520 tanulót 3—4 tanító kénytelen tanítani, oly teher, melylyel szemben kivánni sem lehet a tanítóktól, hogy oly eredményt mutassanak fel, mely teljesen kielégítő legyen. Annak a tanítónak nincs fizikai ideje arra, hogy a kezelése alatt álló gyermekek mindegyikével kellőképen foglalkozhassék, a mi bizony úgy erkölcsi tekintetben, mint a tanítás terén nagy hátrány. Városunkban összesen 2,092 tanköteles gyermek van, kik igv oszlanak meg: róm. kath. fiú 410, leány 389; gór. kath. fiú 253, leány 267; ev. ref. fiú 188, leány 212; ág. ev. fiú 8, leány 15; izraelita íiu 185, leány 165. A tanköteles gyennektömeg tanítása összesen 20 tanító és tanítónő között oszlik meg, tehát átlag egy-egy tanerőre 109 gyermek jut! Elképzelni is lehetetlen, hogy egy-egy tanító ily nagy számú tanitványnyal sikerrel tudjon tanítani. Pedig ez csak átlagszámítás, a valóságban a helyzet még ennél rosszabb. Van olyan iskola, a mely mindennek nevezhető, csak iskolának nem, inkább úgy magára a tanítóra, mint a tanítványokra nézve csak tortúra. Valóban csodálkozunk azon, hogy a helyzet eddig is fentartható volt és legfőbb ideje annak, hogy ez a kérdés felszínre került. Lássuk most azokat a módozatokat, melyek mellett iskoláink államosítása keresztülvihető lenne. Előre bocsátásával annak, hogy a közoktatásügyi törvény értelmében, ha a róm. kath. felekezeti iskola egyáltalán fenntartható nem lenne, kénytelen lenne a város a községi iskola felállításába belemenni, mert az a 410 fiúgyermek a többi iskolákban úgy sem lenne elhelyezhető, az államosítás tekintetében két ut áll előttünk. Az egyik, hogy az állam vegye át az iskolákat bizonyos évi meghaláro- zott összegű hozzájárulás ellenében, vagy pedig az ö'Vo-os iskolai pótadót a város fizesse, egyéb tekintetekben pedig az állam gondoskodjék az iskolák berendezéséről és fenntartásáról. Rendelkezésünkre állanak az államnak Nagybánya városával kötött szerződésének főbb pontjai, melyek mellett az oltani iskolák állami kezelésbe vétetlek át. E szerződés szerint Nagybánya város köteles volt a meglevő épületeket az államnak átadni addig, inig az uj épületek felépittettek. A város az általa ( vásárolt telken, melynek kiterjedését a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapította meg, a miniszter által jóváhagyandó tervek szerint saját költségén megfelelő épületet emelni, a szükséges iskolai épületeket, tanítói lakásokat és mellékhelyiségeket kellő időben felépíteni volt köteles. A telek és épületek tulajdonjoga a kincstáré. A város bútort és felszerelést ad, mindezt állandóan jókarban tartja, javíttatja, fakadhatja, tűzkár ellen biztosíttatja és fűtésről gondoskodik. A város fizet személyi és dologi kiadások fedezésére járulmány czimén 22,310 koronát, vagy legfeljebb 5°/o-os iskolai pótadót, Az állam visszaadja a telekvétel és az épületek költségei törlesztésére szükséges összeget. A város fizeti a tanítók nyugdijjárulékát, a 30 filléres, nyugdíj- járulékot s a tanítók ayugdij intézeti ügyét rendezi. A tanítókat, kiknek nyugdíjigényét a város rendezi, ha törvényes képesítésük van; szolgálatképesek és működésük a követelményeknek megfelel, mostani illetményeikkel a kincstár átveszi. A tanítás dijmentes, csak beirási dij 80 fillér, mely ifjúsági könyvtár beszerzésére fordittatik. Ha tekintetbe vesszük, hogy a város lakossága, a városi költségvetésbe felvett 4,922 K 24 fillér iskolai segély, az egyházi adóból az iskola fenntartásra eső rész czimén, továbbá tandíj czimén mit fizet a felekezeti iskolák czél- jaira illetve fenntartására, a fenntebb ismertetett szerződési pontokat sem tartjuk oly rendkívüli meglerheltetésnek, mely túlhaladná a mai fizetési kötelezettséget, bár viszonyítva városunk lakosságának számarányához, az évi járulék bizonyára 30—32,000 koronára rúgna. Azonban tekintetbe kell itt venni azon körülményt, hogy jelenleg az iskolai terheket nemcsak a város adófizető polgárai, hanem egyáltalán a hitközségi tagok, tehát azok is viselik, kik nem városi adófizetők, inig a másik esetben a teher csakis az adófizető polgárokra háramolnék. Az ily formán fizetendő összeg körülbelöl 16 — 17°/0 pótadónak felel meg, mely áldozatra mi nem volnánk képesek. Igaz, hogy ezen összeget némileg csökkentené az, hogy a rótn. kath. íiu és ev. ref. leányiskolák épületeit, mint teljesen megfelelő helyiségeket át lehetne venni s ezek helyébe újat emelni nem volna szükséges. A másik módozat létesítéséhez azonban — mely a mi helyzetünkben | egyedüli czélhoz vezető mód — már a kormány jóakarata szükséges. Ha van város, mely fejlődése, elö- haladása tekintetében áldozatot hozott és hoz, úgy büszkén mondhatjuk, hogy a mi városunk az. Pár év alatt a régi sár- és porfészekből — saját erőnkből — fejlesztettük városunkat oda, ahol jelenleg áll. Utczáink kikövezve, legnagyobb része aszfaltjáróval s egy fél év óta villanyvilágítással is vannak ellátva. Anyagi erőnk teljes megfeszítésével igyekeztünk megfelelni mindazon követelményeknek, melyeket a fejlődő élet a városoktól megkíván. Állami funkcziónk teljesítésére igen sokat álTARCZ A. Egy meg nem irt lap hazánk művelődéstörténetéből. Irta : Antal Miklós. III. Miután azonban egy jogtalan küzigazga- lasi rendelet a fenstrálás betiltását rendeli el, s az e rendelet ellen vétő dalnokot elcsípik és a kisbiró vérlázitó kegyetlenséggel 25-öt csap a vizipuskaszinben elzárt költőnk reálisabb felére, a pessimizmusba kergetett dalár méla resignáczióval még egyszer megpendíti lantját, hogy hattyúdalában is helyet adjon eszményének, a nőnek, ekképen : Jaz X-i bíró levelet kapott, Nem szabad fenstrálni, hol vannak ablakok. Szakadjon el ránczig — ránczig a csizmám, Ha én többet járok a Marájl után ! Örvendetes jelenség, hogy X. rejtve alkotó költészetében mind nagyobb, sőt, s ezt büszke hangsúlyozással mondhatom, most már kizárólagos tér jut a magyar nyelvű alkotásoknak, határozottan előny ez nyelvünkre, mely modern költőink ajkain zeng- zetesebb csengéshez, nyugateurópaiasabb hangsúlyozáshoz és a kettős mássalhangzóknak lágyabb kiejtéséhez jut. A művelődéstörténet tekintettel van a társadalmi életre is, melynek tulajdonképeni központját s czélját a házasság képezi. Erről ugyan a kereskedelemnél kellett volna sző- lanorn, itt csupán annyit jegyzek meg, hogy nálunk ez arisztokratikus színezetű intézmény s csupán egyenrangúak között jöhet létre, itt messaliance-ot kötni lehetetlen, mert nem akadna hozzá partner, kivált ha szegényebb fél a kérő. Mindakét lel egyenlő hozományt visz a házasságba s ha egyik 100 koronával kevesebbet hozna, kész lenne a messalianee, mi pedig nálunk a lehetőség terén versenyez a kör négyszögesítésével. S ez századok gyakorlata, jól van igy! Művelődési állapotaink hű tükre a nők iránti feltűnő, bár sajátos lovagiasság. A betelepülés idején a nő csak másodrangu, passzív szerephez jutott: hallgatni, urának parancsait helyeslőleg tudomásul venni, dolgozni és majorescó-rúl gondoskodni. A 40-es évek táján a nő kezd előtérbe lépni: jogot nyer politikai nézetét nyilvánítani, önönmagának (ha özvegy) férjet választani s azt meg is kérni, férje társaságában dolgozni. Napjainkban a sikeresen végrehajtott nő- emanczipaczió bizonyságául a nő fölényben van : politikai nézetei után igazodik a férfi (jó ezt tudni a jövő képviselőjelöltjeinek), külön házipénztárt kezel, férjének csekély uo mellett kölcsönt biztosit, mámoros férjét markáns kézmozdulatok kíséretében tereli a józanság ösvényére. A férfi : udvariasságból mindig neje előtt halad, valószínűleg hogy mutassa neki az utat; asztalnál a főhelyre ül, kétségkívül hogy nejét a reprezentálás gondjaitól megkímélje ; összejöveteleknél gondosan kerüli a hölgyek társaságát, hogy azok zavartalanul önmagukba mélyedhessenek el; az örök nő legerősebb s közkedvelt érveivel, a könnyekkel szemben érzéketlennek mutatkozik, hogy nejének alkalmat adjon értelmét más érvek kikeresésével szórakoztatni. S a nők iránti e rajongó hódolat megnyilatkozik a fiatalságnál is. Május 1-én a kerti (lovag) schatzijának (hölgyének) ablaka előtt 10—15 méter magas májusfát állít fel, teleaggatja azt imádottjának e czélra kikölcsönzött kendőivel s más (nem felső) ruhadarabjaival, s ha talán az imádott lény e fehérnémüket óvatosságból kiadni vonakodnék, (megtörtént már, hogy a kikölcsönzött s elkallódott női ruhadarab idővel a lovag tagjait ékesítette) úgy bosszús kerlije csintalan jelentőségű szalma csutakot függeszt kedvese ablaka elé. Mindebből is kitetszik, hogy X-en ha az elsőség gyakorlatban látszólag a férfié is, de elméletben valósággal a nőé! Élénk társadalmi életre mutat a látogatások és vendégeskedések gyakori volta. A 30—40-es években ritkábban fordultak elő, mióta azonban szöllőkert létesült, gyakoribbakká lettek ; a filoxera-pusztitás idején szinte kihalt embereinkből az összejövetelek iránti érzék, mig most jó termés idején, őrült forgalmat támaszt. Hostubálás nevű helybeli zártkörű látogatásaikkal nem elégesznek | meg, szellemes társalgást szomjazó lelkűk magasabb lelkek társaságát óhajtja, szinte megköveteli, szellemi szükségletüket az a néha fulujokban megforduló csepürágó csapat, vagy ripacs társulat, merem állítani, — a nagykárolyi szini-idény sem elégíti ki. Nekik nem külsőség, nekik szellemi tartalom kell, melynek pedig a nagykárolyi közönség van birtokában. Hogy Nagykároiylyal érintkezhessenek, jour-fix-iikül kijelölt hétfői s részben pénteki napon, mint szorgalmas méhek e városba szállnak tehát s kölcsönös csere után innét viszik haza ama felszedett szellemi mézcsöppeket, melyek megédesítik és magasabb szárnyalásuvá teszik otthoni nagyvendéglőjük román stylü dísztermében székelő Casinójuk társalgási hangját. Kölcsönös cseréről beszéltem s joggal! Nagykároly és X. község között szellemi téren a hatás kölcsönös kell hogy legyen! Falusi emberünk hétfőn felkeresi a várost, a pia- ezon lebonyolítja üzleti ügyeit a honi kereskedelem ott sürgő vezéralakjaival, eszme-, tárgy-, pénzcsere után fölkeresi önzetlenül az adóhivatalban, járásbíróságnál, szolgabiró- hivatalban levő régi jó ismerőseit, majd tiszteletét teszi orvos, gyógyszerész, ügyvéd barátainál, mi olykor áldozattal is jár, s miután még a „Kispipa“-ná.[ Istenhozzádot mond Nagykárolynak, sok tapasztalattal gazdagodva tér meg otthonába. Már most kérdem, mit nyer Nagykároly e barátságos látogatásokAZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES iZü TERMÉSZETEK !dMM&E££Jm
