Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-28 / 52. szám

XXII. évfolyam. Nagykároly, 1905. deczember 28. 52-ik szám. X'SLrsa,d_Sbl:rxxi, szé^ixoclsil:r23-i és israeretterjesztő IfcxetIlsLp>. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. Negyedévre.................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. Egyes szám.................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utoza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. TTj kór­ismét fordul egyet az idő végte­lennek látszó kereke, s egy év tűnik el a semmiségbe. Egy év minden örömével, minden szomorúságával eltűnik helyet adva az utána következő újévnek. Ha végig pillantunk a lefolyt éven, legkevésbé sincs okunk arra, hogy sajnáljuk az eltűnt időt. Kevés oly szomorú évünk volt, mint a letűnő félben levő 1905-ik év. Eltekintve a politikai élet terén uralkodó állapotoktól, melyet lapunk, mint társadalmi lap szóvá nem teheti, minden téren csak elégedetlenséget és kellemetlen érzéseket hagy maga után a letűnő év. Nemzeti küzdelmeinkbe belevegyült a gazdasági, kereskedelmi és ipari té­ren uralkodó pangás, a rossz termés s az uralkodó végtelen drágaság, mely­nek hatását egyaránt érezzük mind­annyian. Társadalmi életünk is, melyet tel­jesen a politika ural, belevész a közö­nyösség mindent megölő fertőjébe, s mig más években ilyenkor már hirt adhattunk a készülő mulatságokról, társadalmi mozgalmakról, addig ma mintha teljesen megszűnt volna min­den érdeklődés, semmiféle mozgalom­nak nyoma sincs. Élünk csendesen, kisvárosias egy­hangúságunkban, küzdve a léttel, bízva egy jobb jövőben, melyre oly régen nagy szükségünk lenne! Vájjon meghozza-e a küszöbön levő uj év az óhajtott jobb jövőt? Vájjon azok a nagyfontosságu kérdések, me­lyek a mai helyzetet uralják megol­dásra fognak-e találni? Vájjon az a belső óhaj, mely mindnyájunk lelkét eltölti, teljesedésbe fog-e menni? Lelkűnknek minden érzése, szivünk­nek minden reménye óhajtja a várva- várt megoldást, mely minden téren egy jobb, szebb kor hajnalhasadását jelentené. Örömmel üdvözöljük az újévnek beköszöntő első napját, mely elteme- töje a réginek. Örömmel üdvözöljük, mert remé­nyeink teljesedésének nyújt újabb biz­tatást, lelkünket egy jobb, boldogabb jövő elkövetkeztével kecsegteti. Az ifjúság erőtől duzzadó, tettekre vágyó erejét véljük feltámadni az új­évben, melynek szorgos munkája után várjuk a kalászt érlelő nyarat s a gyümölcstermő őszt. S az újév reggelére virradva, midőn barátainkat, ismerőseinket jókívánsá­gainkkal köszöntjük, midőn sziveinket áthatják az egymásrautaltság, a barát­ság érzelmei, mi is szivünkből kívánunk úgy hazánknak, mint olvasóinknak és munkatársainknak „Boldog újévet!“ —ó.— Az emberi szervezet leg­parányibb alkotó elemei. Irta : dr. Cservenyák Károly. II. Az alkotó elemek, a sejtek, mint előző leg hallottuk, az életműködés czéljainak meg- j felelőleg bizonyos változáson, meghatározott átformálódáson mennek keresztül, mint tudo­mányos kifejezéssel mondani szokás, differen- cziálódnak. Hallottuk továbbá, hogy azok rendeltetésük, feladatuk szerint egyesítve cso­portokká, a csoportok szövetekké, a szövetek egész szervekké alakulnak. A sejtszövet sokféle; itt azonban csak a legfontosabbal fogunk foglalkozni, első sor­ban tehát az úgynevezett kötőszövettel, mely­hez a tulajdonképen kötőszövetnek nevezet­ten kívül a vérsejtek, a porcz- és csontszövet, végül a fogcsont tartozik, amennyiben mind­annyinak közös az eredete és mert azzal a tulajdonsággal bírnak, hogy egyik forma, bár inkább csak a fejlődés első szakában a másik formába is átmehet. Bár a tulajdonképen úgynevezett kötő­szövetnél a szálas, rostos rendszer lép elő­térbe, lényeges alkotórésze annak mégis csak a sejt, mert a sejt maga már akkor megvan, mikor a szálaknak még hire sincs. A szálak csak másodsorban képződnek és pedig úgy, hogy a kezdetben gömbölyded vagy tojás- alakú sejt hossztengelyének irányában meg­nyúlik, orsóalakuvá lesz, az orsó mindkét pólusán egy vagy két villaalaku elágazásból aztán hosszú nyúlványokat, szálakat bocsájt; ezek a szálak tovább elágazva a szomszé­dos sejtek nyúlványaival lépnek összekötte­tésbe s igy valóságos szövetet képeznek (innen * a kötőszövet elnevezés), e mellett | összelapulás következtében vékony, lapos tes- j tecskékké változnak s még további módosu- J lások folytán igen komplikált alakokat vesznek fel. A kötőszövetsejt tehát, mint már ezek­ből is látható, rendkívül sokalaku és válto­zékony testecske, valóságos proteussza a sejteknek. E módosulatokon átment és tel­jesen uj alakot nyert formák közül említésre méltó a többi közt. a csillagalaku pigment­sejt, mely az embernél csak a szemben és fülben, alsóbbrendű állatoknál azonban a test minden részeiben igen el van terjedve. Az embernél ez a pigmentsejt a szemnek szivár­vány és érhártyájában fordul elő s az ezen sejtekben felhalmozott pigment vagyis fes- tenynek, az úgynevezett meláninnak kisebb vagy nagyobb mennyiségben való jelenléte határozza meg a szemnek világosabb vagy sötétebb sziliét. A pigmentsejtek kezdetben a többi kötőszövetsejtektől semmiben se kü­lönböznek, csak később rakódik le bennök a festanyag, a mi ha kimarad, az az állapot áll elő, a mit albinizmusnak nevezünk. Az albinizmus az albínóknál (innen a név) for­dul elő s abban áll, hogy az albínóknál a pigmentlerakodás elmarad s ennek következ­tében a szem teljesen színtelen, tiszta fehér. Csak egész röviden érintve még egy ne­hány idetartozó módosulatot, igy a test leg­első fejlődési szakában nagy szerepet játszó, úgynevezett embryonális kötőszövetet, mely állományára nézve olyan, mint a kocsonya, a mirigyekben elterjedt hálószerű, a központi idegrendszer elemeit összetartó gliaszövetet és különösen az literekben előforduló, rend­kívül nagy fontosságú elasztikus, azaz ruga­nyos szövetszálakat, melyek az ütőereknek ruganyosságot kölcsönöznek s éppen eme ruganyosság teszi lehetővé, hogy a szívből áramló vért az ütőerek a test legtávolabb eső részeibe szoríthatják, áttérhetünk egy univerzális érdekű tárgyra, t. i. a vérre, a melyről már Göthe, a legnagyobb német költő is azt mondja „Faust“-jában, hogy az egy rendkívül különös szaft. Fizikális tulajdonságait illetőleg a vérnek vörös szine a vörös vértestecsekhez kötött festenytöl, a haemoglobintól (haemos = vér, globulus = gömböcske) függ és különböző nüanszokat mutat; igy az ütőerekben keringő vérnek élénk skárlátvörös színét a haemo­TÁRCZA. ♦SS* Etelka emlékének. „Szived porából violák fakadjanak, Altasson lágyan angyali sereg“. Shakospeire. Midőn részedre a koporsót Elvitték ablakom alatt, Könnyezve néztem; s fájó szívvel Téged nagyon sirattalak. Szebb nőt Isten még nem teremtett, Mint életedben te valál; Ifjúkorodban sziveinkről Letépett téged a halál! Midőn hamvaidnál beszéltem, Minden szem fájón könnyezett; Sötét boridat boritá bé Temetésedkor az eget! Midőn koporsódnál beszéltem — Hirdetve a feltámadást — Könnyeimtől s az ég havától Vizes volt rajtam a — palást. Siratott velünk még, az ég is, Melynek szép angyala levél . . . Könnytől nedves volt óh! egészen Koporsódon a szemfedél. t'résén hagytad házad s kerted, Megszűnt bennük az ének s dal; Virágaid majd szinte simák A táj enyhe fuvalmival. Koporsód kulcsát híven őrzöm, Az nekem drága birtokom . . . Hiszen te sokszor simogattad Forró és izzadt homlokom. Most már sirhalmad hó borítja; Szivünk soha el nem feled: Violák fakadjanak szivedből . . . Isten veled! Isten veled! (Kölese). Kása Ede. Megnősültem. ("Vig- és mégis szoia.or-a txistéria.) Irta: Pozsonyi Gábor. II. Ismét nekem kellett volna megkezdeni a beszélgetést — ha tudtam volna. Annyit azonban beláttam, hogy ha még so­káig látom Fenegyerekemét, menthetetlenül lábai elé vetem magamat, bevallom égő sze­relmemet s esedezem, hogy szökjék meg velem akár Csanálosra, de itt ne maradjunk, i mert haza talál jönni Fenegyereky ur s lesz akkor haddelhadd ! — De úgy látom — szakitá meg az asz- I szony a csöndet — ön nem is kiváncsi tudni, ■miért hivattam magamhoz? — Valóban nem tudom. De hát miért is? — Legelőbb engedjen ön egy kérdést. — Parancsoljon ! — Ugyebár ön festő? — Óh nem nagysád! Medikus vagyok. : Festészettel csak szórakozásból foglalkozom. — Pardon: úgy akartam mondani: ön ; ügyes festő ? — Óh, kérem . . . — Ejh uram, ne zsenirozza magát e miatt. : I Hiszen festőnek lenni csak dicsőség lehet. — Nem asszonyom! én nem értek a festészethez ! ha például egy madarat akarok í festeni, azt sántának és süketnek festem. — Ugyebár önnek egy festménye jelent j meg az őszi tárlaton ? — Valóban. — Mely egy Madonnafőt ábrázol? Lássa e kép átalában tetszett. — Óh nagysád!. . . — Ne szerénykedjék fiatalember ! E ké­pet látva fárasztottam magamhoz s van hozzá egy kérésem. _ ? — Nos hát találja ki mi volna? — Talán a Madonnaképet... — Óh nem !. .. tudom, hogy ázt meg­vették . . . Nos, nem találja ki? Most kezdtem csak sejteni, hogy Fene- gyerekyné miért hivatott. — Arczképét lefesteni? — Úgy van. És megteszi? mondja, meg­teszi ? — Nagysád! hogy megteszem-p? Hát lehetséges-e nagysádnak bármi óhaját meg­valósítás nélkül hagyni? — Köszönöm édes barátom! („Édes ba­rátom !!“) köszönöm! — és kis kezét felém nyujtá, mit midőn ajkaimmal érinték, úgy éreztem, mintha villanyáram futott volna vé­gig rajtam. Hanem milyen lehet az ő csókja ?! A Fenegyerekyné csókja?!. .. Ah! . . . A kézcsók után már két oktávval bizal­masabb hangon beszélgettem Fenegyerekyné- val. (Csak ilyen átkozottul csúnya neve ne lett volna ! Lett volna inkább csúnya helyette a — férje.) Megbeszéltük az arczképfestést. Elhatá­roztuk, hogy a végett a nap bármely órájá­ban felkereshetem őt. Ismétlem: csupán az arczképfestés végett! Majd ozsonnához ültünk, mely többek között paprikás csirkéből is állott. Sohase láttam még olyan grácziával paprikáscsirkét enni! Gizi? ő nem tudott igy paprikáscsirkézni. Ami pedig engem illet, én is ettem ugyan paprikáscsirkét, de nem annyira nagy grá­cziával, mint nagy étvágygyal. Fenegyerekynénak ozsonna közben több­ször megcsókoltam a kezét, miközben Gizit Hussthy Zoltán f ényképestnek liossutli-utcza 5-ik szánni saját házánál kizárólag’ e czélra épített gyönyörű szép műterme — öltözöszobával s az állandóan nyitott remekszép képcsarnokkal — teljeseit elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. 6. közönség rendelkezésére ált.

Next

/
Thumbnails
Contents