Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-21 / 51. szám
51. számához. Melléklet a „Nagykároly és Vidéke“ 1905. deczember 21. — egyszerre csak azt kérdezi: „de hát, hogy lesz, miből lesz a csirke ? Az apa örül, hogy fiát taníthatja. Megmagyarázza neki, hogy a csirke tojásból lesz, amit a tyuk tojik és kikölt. „Igen de, hát miből lesz a tyuk?“ „Csirkéből, ha az megnő.“ „És az a csirke?“ „Megint tojásból a mit másik tyuk tojik.“ A gyermek megzavarodik, figyelme ellankad vagy eltérül, s többet nem kérdez. Néha azonban mégis csak kérdez. Azt, hogy mi volt előbb, tojás e vagy tyuk? Tessék erre felelni; hiszen erről talán néha az apa is gondolkozott, s felelni magának sem tudott. Ha pedig nem is éppen erről, de hasonlókról : a világ s az élő organizmusok, a szerves testek eredetéről és keletkezéséről, gondolkoztak már mások is. Vizsgálódás tárgyaivá tették azokat az emberiség legnagyobb bölcsei, legnagyobb tudósai. * * * Mózes iratainak mindjárt elején azt mondja, hogy isten a világot, s mindent, ami abban van, semmiből teremtette, s csak az asszonyról állítja, hogy a férfi oldalbordájából formálta. Az pedig, hogy az állatfajok állandók, s mindig olyanok voltak, a minők ma, egyenesen a Noé bárkájából való dogma. Jól van, a ki nem gondolkozik, annak ez elég; de mit csináljon az, a kinek nem elég; gondolkozik, s különösen aki a gondolatszabadság mai hírhedt korában gondolkozni is mer? Ilyenek meg mindig voltak, s mert az értelmiség növekedik, ma még többen vannak. Mellesleg mondva, a világ keletkezéséről szóló mózesi mithosz nem is az egyedüli. Minden nagyobb és régibb népnek megvolt azt illetőleg, a maga sokszor igenis naiv hagyománya. Sőt kimutatható, hogy a Mózes elbeszélése nem is eredeti, hanem más, még régibb keleti népfajok, a szumérok, babiloniak, asszírok kozmogoniájának átdolgozása. Uj utakat törtek a régi görög bölcsei kedők, kik az anyagot öröktől fogva valónak gondolták, s annak csak kialakulását elrendezését illetőleg, elmélkedtek. Ezek közül, mert a mai világfelfogásnak és természettudománynak is úgyszólván sarkkövét képezi, leginkább érdekelhet bennünket, a Krisztus előtt körülbelől 400 évvel élt Demokritosnak, az ókor egyik leghíresebb bölcsének nézete. Eszerint, a természet ősalapját az anyag legapróbb részei, az oszthatatlan atomok alkotják, amelyek folytonos mozgásban lévén, ha egymáshoz eléggé közel kerülnek, a köztük lévő, de csakis mérhetlen kis távolságra haló vonzás folytán együtt maradnak és igy létesítik a különféle, kisebb nagyobb természeti testeket. Hogy ezen feltevés a mindennapi észszel nem éppen ellenkezik, belátható. A későbbi észleletek pedig és a kísérleti tények ezt a nézetet mindinkább érlelték. Mindamellett meddő maradt az nagyon sokáig. Hosszú századokon át az emberiség és különösen az európai, vagy belenyugodott a mítoszba, vagy csak élösködött a görög bölcsészek eszmemorzsáin, de azokat tovább nem fejlesztette. Az aléltságot azonban ébredés követte, a természetet sikeresebben kezdték tanulmányozni nem puszta elmélkedés utján, hanem gondos megfigyelés, vizsgálat és kísérletek alapján. A 16-ik század végén, vagy a 17-ik elején Hollandiában feltalálták a messzelátót. Galilei (1564—1642) bebizonyította a föld forgását s megállapította az esés törvényeit. Kepler (1571—1631) a bolygók mozgási törvényeit derítette fel, Newton (1642—1726) az általános nehézkedését. Hagghens (1629 1694) a körmozgásét. Temérdek uj tudás, uj ismeret keletkezett. Ezen ismeretek nyomán azután egyike a legnagyobb gondolkodóknak. Kant a königs- bergi filozófus 1755-ben megjelent Allgeméine Naturgeschichte u. Theorie des Himmels czimű müvében, Demokritos tanán, ugyancsak az ősi ködtömeg vonzódásából és tömörüléséből magyarázta ki úgy a Föld, mint a többi égi testek keletkezését. De az elméletet teljes nagyszerűségében és meg- győzőleg mégis csak Laplace fejtette ki Exposition du systéme du monde, Paris 1696. még ma is világhírű könyvében. Laplace szerint a Nap és a többi állócsillag is, ősi időkben mérhetetlen kiterjedésű, s igen magas hőmérsékletű ködtömegnek fokozatosan gyarapodó középponti magva volt. Ilyen ködtömeg, úgynevezett ködfolt az egen számtalan látható. A ködtömeg forgott, hült, emiatt pedig összehúzódott és meglapult, mint a sártömeg a fazékas korongján, s ezen tüneményeket a gyakorlati csillagászat is igazolja. A forgó gömb egyenlítői tájairól aztán, a hol a központfelé tartó és a központfutó erők egymást egyensúlyozták, nagy időközökben gyűrűk váltak le, maguk is forgó mozgásban maradva. Példa reá a Saturnus gyűrűivel. A gyűrűk később megszakadoztak, s az egyes részek gömbökké alakultak, tovább keringve a Nap körül. így keletkeztek a Föld, s egyáltalában a bolygók, a melyek erre ugyanazon folyamatokon mentek keresztül, mint az anyatest, s a melyekről mellókboly- gók, holdak váltak le, mint Földünkről is a Hold, mindaddig, inig a folytonos lehűlés folytán meg nem szilárdultak. Érdekes, hogy az egész tünemény viz és borszeszkeverékbe helyezett nagyobb olajcseppel kísérletileg is szépen igazolható. Nem szükséges, de nem is szabad a Laplace-féle elméletet szinigaz- ságnak venni; van annak sok sebezhető oldala ; tény azonban, hogy az addig szerzett ismeretekkel és tapasztalatokkal nagyon megegyezett, az elmét nagyon kielégítette, a miért nem csoda, ha már kezdetben is nagyon népszerűvé lett. * * * Nem kisebb fontosságú probléma az élet keletkezése. A mai közfelfogás a növényeknek és állatoknak, szóval a szerves, az organikus testeknek életet tulajdonit, inig a többieket, a szervetleneket, az anorganikus testeket életteleneknek tartja; a középkorban azonban, s még inkább az újkor kezdetén, Paracelsus és Van Helmont nyomán az orgánikus és anorgánikus világ között valami nagy hézagot nem véltek látni és azt sem hitték lehetetlennek, hogy az élettelen anyag alkalmilag élővé legyen, annál is inkább, mert még mindig nagyon el volt terjedve az ókori nézet, hogy tulajdonképen az egész természet él. Ha Aristoteles azt állíthatta, hogy a halak és kígyók minden élődők nélkül, egyszerűen iszapból keletkeznek, az alkímia fénykorában miért ne hitték volna ezt egészen természetesnek. Azok előtt, akik azt gondolták, hogy még a fémeknek is lelkűk van és ezek keverékében erjedési folyamatot láttak, éppenséggel nem volt különös, hogy élettelen anyagból élő állat, s még könnyebben növény támadjon. Általában hittek ugyan az állatfajok állandóságában, de uj lényeknek, s különösen alsóbbrendű állatoknak szervetlen anyagokból lehető keletkezését nem vonták kétségbe. Az első nézethez inkább a tudósok ragaszkodtak, az utóbbihoz a tudatlanok, a parasztok, akik állítólag tapasztalat nyomán azt vélték megállapíthatni, hogy a bolhák fürészporból s efféle hulladékokból keletkeznek. A szerves testek származásának ezen utóbbi módja, az ősnemzés, a generatio alquivoca, még ma is vita tárgya, és pedig ma már tudósok között. Az egyik fél lehetségesnek hiszi, a másik az „omne vivum ex ovo“, „minden élet tojásból“ elv szerint azt vallja, hogy megelőző tojás, mag nélkül szerves élet nem jöhet létre. Egy a mi bi- ( zonyos. Az, hogy a fajok nem állandók. Bizonyítja ezt a tapasztalás, a mit ásatások utján a föld gyomrában, a tenger ölén, vagy eddig ismeretlen földrészeken tesznek. Bizonyítják a mükertészek és állattenyésztők, a kik öntudatosan nap-nap mellett uj növény-j és állatfajokat hoznak létre, s amit épp’ úgy megtehet a természet is. De egészen bizo- ' nyosnak vehetjük azt is, hogy az egyik a | másiktól származik, az egyszerűbből össze- | tettebb, a tökéletlenebből — ha ugyan a természet munkájáról lehet igy beszélni — tökéletesebb fejlődik. A fejlődés, az evolu- czió napjainkban már általános természeti törvénynek van elismerve, s csakis annak okait kellett kutatni. A vizsgálódás manapság is folyik, s annak eredményei rövidesen a következők. Az első nagynevű férfin, aki az állatfajok közös leszármazását, mint tudományos tételt állította fel, Goethe volt a hires költő és szépiró, de aki azonban a természettudományokkal, s nevezetesen a gerinezesek összehasonlító boncztanával is behatóan foglalkozott. 1791—-1796-ban irt müveiben állapította meg a transmutatió, átalakulási elméletet, melynek értelmében valamennyi állatfaj közös törzsből származott ugyan, de aztán az idők hosszú során s a környezet, az éghajlat, a talajviszonyok, s más külső hatások folytán át-meg átváltozott, s igy nyerte mai ismert alakzatait. , Egy vasárnap reggel, Írja Flammarion, 1809-ben, Napoleon visszatérve a miséről, a Tuilleriák nagy szalonján haladt keresztül. Útját két oldalról katonatisztek és akadémikusok szegélyezték, s az utóbbiak egyike diszkötésü uj könyvét nyújtotta át neki. Mi ez? kérdezte a császár, aki kétségbe vonta az akkor még uj, de sokat vitatott gőz erejét, ismét gőz, talán ismét egy uj naptára, vagy egy képtelen légtünemény tana, amely megbecsteleniti ősz haját! írjon a természetről, akkor szívesen fogom müveit fogadni. Ezt a kötetét csupán agg korára való tekintetből veszem át. Fogja ! s a könyvet egyik szárnysegédnek adta át. A szegény tudós hiába próbálta több Ízben megjegyezni, a császár heves és sértő szavaira, hogy „Ez a mü természettudományról szól“ és könyekre fakadt. A szerencsétlen agg tudós pedig, akire oly durván förmedt reá a császár, Lamarck volt, az alkalmazkodás, az accomodatio teóriájának a megteremtője, átnyújtott könyve pedig a Philosophie zoologique, a páratlan mü, mely a tudománynak oly termékeny utat nyitott s a melyen később Darvin halhatatlan hírnévre tett szert. ; Mig Goethe a fajok átváltozását és fejlődését inkább a külső kényszerítő viszonyoknak tulajdonította, Lamarck és követői ezt az egyes individuumok egyéni belső, s akaratnak vagy ösztönnek nevezhető azon törekvésökből magyarázták, hogy a megváltozott életviszonyokhoz alkalmazkodva, a legmegfelelőbb alakra tegyenek szert. És most „venio ad fortissimum virum“. Elértünk azon férfiúhoz, ki ezen a téren a legsikeresebben s a legtöbbet tett, Darvinhoz. Darvinnak angolul 1859-ben kiadott müve, magyarul „A fajok eredete“ czimen 1873-ban jelent meg a tud. akadémia kiadásában, az ennek nyomán keletkezett irodalmi művek pedig teljes könyvtárt töltenek ki. Darvin művéből az érdeklődő a kérdés mibenlétéről magának a legtisztább képet alkothatja s beláthatja azt is, hogy Darvin bámulatos munkával és lelkiösmeretességgel minő óriási tapasztalati s azért meggyőző adathalmazt gyűjtött össze azon nézetének igazolására, hogy a növények és állatok, beleértve az embert is, nem állhatták készen elő, hanem egymással rokonságban, a legegyszerűbb szervezetekből fejlődtek s alakultak ki, a természeti kiválás, vagyis a legalkalmasabbak felmaradása utján, a létért való küzdelemben. Ezért nevezik selectio vagy kiválási elméletnek ezt az elméletet, a melynek hatása óriási és döntő lett, úgy a többi tudományokra, mint egész világ- és életfelfogásunkra. Említettük, hogy a Dárvin-féle elmélet nyomán egész irodalom fejlődött. Némelyek csak bővebben magyarázták, mások támadták és védték, s ismét mások fejleszteni törekedtek. Ezen utóbbiak közül csak egyet említünk fel, Haeckelt s annak szénelméletét. A khémia már régen kimutatta, hogy a í szerves testek kivétel nélkül főleg négy egyszerű elemből állanak: oxigénből, hydrogén- i bői, nitrogénből és első sorban szénből. Ez a négy elem a legkülönfélébb, de könnyen is bomló vegyületeket alkothatja, s éppen azért alkalmasak szervezetek képzésére, mert a legtágasabb értelmű táplálkozás, más szóval az élet nem más mint szakadatlan lán- czolata az élő anyag mozgástüneményeinek, ami csak annak halálával szűnik meg. Az organizmus folyvást uj és uj anyagot vészén fel, de választ is ki, ami természetesen alak- változással jár. Nem képtelenség ezért azt gondolni, hogy a legegyszerűbb organizmusokból különböző anyagfelvétel, táplálkozás, nevekedés, differencziálódás, azaz különválás 1 és elfajulás, degeneráczio utján keletkezett Betlehemesek. — Karácsonyi népszokás a székelyeknél. — Világszerte felhangzik karácsony estéjén a Bethlehemesek éneke, de csak kevés helyen annyira híven a régi népszokásokhoz, mint az elszigetelt székelyföldön, hol a katholikus papság is gondosan ügyelt épségben maradására. A Bethlehemesek a székely földön egész népies színjátékkal dicsőítik a megváltó születését. A Bethlehemesek nevének eredetét tudja mindenki, mert hisz kis gyermekkorában megtanulta már, hogy Krisztus születését a történelem Palesztinának Bethlehem nevű városába helyezi. E helynév héberül Beth- léchem Jeruzsálemhez közel, ma is fennáll s egy kolostorban — melyet Justinian császár építtetett, mutatják a barlangot, hol a kis Jézus megszületett. A székely nép kegyeletének köszönhetjük, hogy minálunk a karácsonyi misztérium, mint vallási színjáték, a maga eredetiségében máig fennmaradt. Karácsony estéjén és az ünnep napjain czifra papirosokból tornyokkal ellátott templomot czipelve, melynek fenyőgalyakkal ékített és kivilágított belsejében a szent család képe látható — indul el a menet, mely egy király, egy angyal, egy huszár és négy pakulárból áll. Bejárja a közeli falvakat s majdnem betegen kerül haza úgy jól tartják s meg vannak rakva ajándékokkal is. Midőn elérik a házat, ahová bekéredzeni akarnak, a huszár előre megy s mialatt künn a kis templom csöngetyüje megszólal, a huszár bátran köszönti a házigazdát: „Kedves házigazdánk! Krisztus urunk születése példáját követők vagyunk, amelyet házigazdánk jóakaratjából, ha nem lennénk terhére, elfolytatni akarnék.“ A megadott engedélyre szép sorrendben belép a menet s énekszó mellett helyezkednek el. Az asztalra helyezett templom mellé áll az angyal és király; a szoba közepére a huszár, ünnepélyesen kivont kardjával; egy szegletben a földre húzódik a négy pakulár, kik azonnal alvást színlelnek. A beköszöntő ének szavai nem mindenütt egyformák. Egyike igy szól: „Bethlehem városába, Rongyos istállócskába, Született a Jézus. Jaj szegényke hogy fázik, Könnyeitől hogy ázik, Gyertek, imádjuk. Aleluja I mondjuk.* Erre a huszár igy szólal meg: „Hálát adunk neked, mi teremtő atyánk! Hogy megértük Krisztus születése napját. Ti is ezen háznak virágzó népei, Született Jézusnak legyetek hívei, Ezen tekintetes háznak szép népei, Isteni formának eleven képei Kikért Jézus Krisztus könyező szemei, Arad e napon, mint gyöngyök szépszemei. Legyen békességes ez bejövetelünk, Ez úri szép háznál kevés ittlételünk, Miglen Krisztus Jézus születése velünk Előrautathatik, melyről mi beszélünk 1“ A király visszafelel: „Retteg a természet az okos lélekkel, Megtompul az elme, együtt értelmével, Mert a természetnek nagyon van ellene, Szűzön, tiszta szűztől Krisztus születése. Íme hozzánk való buzgó szeretető Az örökkévaló Istent mire vitte, Hogy Adám atyánknak vétkeit nem nézte, Hauem megváltásra szent fiát küldötte.“ Ezután a király a huszárral párbeszédet folytat, melynek végével a huszár az alvó pakulárokhoz (pásztorokhoz) lép s meglökve őket keltegeti : „Vigyázó pásztorok mostan figyeljetek I Készüljetek bátran, semmit se féljetek. Mily örvendetes hirt hozok én ti néktek : Bethlehemben született a Megváltó nektek 1“ Az öregebb pásztor nagy ügygyel-bajjal fölkászolódik s félig magyar, félig oláh szavakkal (mert Székelyföldön a pakulárok legnagyobbrészt oláhok) szólítja társait: „Szka- letye mintyenás pakulári!“ (Keljetek fel hamar, pásztorok!) Á második álmosan kérdi: „Cse ?“ (Mi az ?) „Keljetek fel hamar — mondja az öreg újra — s halljátok meg, hogy álmomban mit láték. Dare ám spusz (ahogy mondám), hogy Krisztus születék.“ A másik kiocsudva az álmosságból felel: „Bá nu Krisztosz szumáj kokosu o kikiril!“ j (Nem Krisztus született, csak a kakas kukorékolt.) Az öreg ismét fölveszi a szót: „Az angyal is itt járt vala, mert aranyat | hullat vala. Bizony nem tréfa ez, amint tapasztaláén, még álmomban is én az angyalt meglátám.“ Ekkor az angyal szólal meg és inti a pásztorokat: „Gyertek sietséggel, menjünk a városba, Mert Krisztus értetek születék jászolba. Kerubin angyalok felséges királya, Boldog menyországnak tündöklő csillaga, Te rólad kiáltja az egek tábora : Szent, szent, szent az Isten, seregeknek ura 1“ Az öreg pásztor társainak mondja: „Látjátok ! Hajde la Bethlehem!“ (Menjünk Bethlehembe!) Második pásztor: „Dá kit zile poer sze merem ?“ (Hány nap alatt lehet odaérni ?) Az öreg feleli: „Do zile si zsumatátye“. (Harmadfél nap). Mind : „Ma binye merrem!“ (Na jó, menjünk!) Aztán fölszedelőzködnek s a kis templom elé érve mindnyájan térdre borulnak s csodálkozásukat fejezik ki, hogy Isten fia ily egyszerű helyen született. Végre ajándékaikat nyújtják át. Második pásztor : „Ihon én ik hoztam egy szép őszi sajtot, Szűkében van ez most, bizonyára jól fog. Ezt kis Jézuskának ajándékba adom, Pirítva, apránkint megegye, azt mondom.* Harmadik pásztor: „Én hoztam egy kisded bárány-gödölyőcskét, Örömestebb adnék juhot avagy kecskét, Do mivelhogy tartok jeles cselédecskét, Eladtam a juhot s vettem költsógecskét 1*)* Negyedik pásztor: „Én édes Jézusom, igen szegény vagyok, Mivel kilencz apró gyermek apja vagyok. Azért én egyebet néked nem adhatok Egy falás máiénál, Ezt is adták odább, a második háznál 1“ Végül az első, a legöregebb szólal meg: „Én édes Jézusom, igen öreg vagyok, A fülemmel is már immár alig hallok, A juhok után is alig szaladhatok, Mind el is hordották immár a farkasok. Azért túrót, ordát néked nem adhatok, De bogiáros szijjat igen szépet adok. Nékem nem kell, mert én igen öreg vagyok." Mária nevében az angyal köszöni meg az adományokat: „Köszönöm pásztorok, szép ajándékotok, Szent fiamhoz való szép nagy jóvoltotok. Fizesse meg Isten fáradozástokot.“ *) Ennivalót.
