Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-21 / 51. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. zik s ezt a esereviszonyt nevezzük anyagcserének. De létezik ezenkívül még más közlekedés is az állattest és külvilág között, mely közlekedés a tulajdonképeni feltétele az élőlény individualitásának, egyéniségének. Ez a közlekedés olvkép jut tudomásunkra, hogy a külvilágot, az abban végbemenő változásokat, valamint hozzánk való viszonyait lelkünk észreveszi — s ezt érzésnek nevezzük, továbbá, hogy a testnek térbeli viszonyait képesek vagyunk megváltoztatni — s ezt mozgásnak nevezzük. Ezt a kettős közlekedést az állattest szervei közvetítik, mely szervek bizonyos meghatározott funktczionális czélok elérhetésére s térbelileg csoportosítva a különféle apparátusokat, készülékeket alkotják. Az életfentartáshoz szükséges tápláló anyagok felvételére szolgáló apparátus a gyotnorbélhuzam. Ennek üregében mennek keresztül a tápláló anyagok a már érintett vegyi átalakulásokon s nem egyéb, mint inancsettaszerüleg a test belsejébe gyürem- lett, egész hosszában nyílt csatorna, melynek legbenső rétege a bőr folytatása. A mint a bélhuzam belső rétegén létező apparátus az átdolgozott tápláló anyagok felvételéről, felszívásáról gondoskodik, minden használhatatlan, vagy nem asszimilálható! a testből kiválaszt és kivezet, épugy képes a test külső felülete is a bőr utján gázalaku és cseppfolyós anyagokat felvenni és kiválasztani, ámbár csak igen korlátolt arányban, mert a gázalaku anyagok kicserélődése már az alantasabb fejlődésü állatoknál is helyhez kötött apparátusokban, t. i. vagy a tüdőkben, vagy a kopoltyukban megy végbe. Tisztán csak a salakok kivezetésére szolgáló készülék a vese és függelékei. Ámde a salakon kívül az állattest még sok más anyagokat is készít, a melyek különféle czélokra használtatnak, igy a gyomornedv, epe stb. A készítésnél előálló folyamatot elválasztásnak, a szerveket pedig, melyek ezt a feladatot teljesitik mirigyeknek nevezzük s ezekhez tartozik a tenyészésre szolgáló apparátus is. Mindé csoportot, t. i. gyomor-bélhuzam, tüdő, vese, mirigyek stb. zsigereknek nevezzük. Az anyagcsere közvetítője a vér és pedig épugy az anyag feldolgozásánál, mint a salakok eltávolításánál is. Valamennyi testrészt áthatolva s az alapelemekkel legszorosabban érintkezve, ö hordja szét utóbbiaknak a felszívódásra jutott anyagot. A test minden részének vérrel való ilyetén elömlesztése egy csatornarendszert tesz szükségessé, a mely azt magába fölvehesse. Ez a csatorna- rendszer a véredényekböl épül fel, melyek egy terjedelmes öntöző- csatornarendszer módjára a test minden részecskéjébe és szerveibe elágaznak, ugyanott csak a górcső alatt látható vékonyka hajszáledényekre fel- oszlanak. Itt ezekben a hajszálvékony edényekben megy végbe a tulajdonképeni táplálás és elválasztás folyamata. Ezeket a véredényeket, melyek a folytonos elágazás és vékonyodás utján mind kisebb és kisebbekké oszlottak fel, ütő vagy veröereknek, azokat pedig, melyek ezen ütőereknek legutolsó szétágazásából és megifjodásából származtak, hajszáledényeknek nevezzük. A hajszáledények minden egyes sejtet külön-külön körülhálózzák, azokat táplálják, azután egymással ismét egyesülve, átmérőjükben lassan de fokozatosan növekedve a vért ellenkező irányban visszafele terelik, s azért vivő vagy viszereknek neveztetnek, megkülönböztetésül az ütőerektől, melyek a vért a test részei- hez viszik. A verő és vivőér rendszert emi- gyen a hajszáledényrendszer csatolja össze, : az egésznek központja pedig mint mozgató, hajtó erő, propulziv szerv a szív, mely a vérkeringést megindítja, föntartja és sza-; bályozza. Amint a vérkeringés ilymódon közvetíti az anyagcserét a külvilág-*/«/, az idegrendszer megint arra a czélra szolgál, hogy a1 külvilágőo'/ érkező benyomásokat mint érzést j öntudatunkba juttassa, másrészt impulzust, lökést adjon a mozgásra s egyátalában a szervek működésére. Az idegrendszer köz- j pontja pedig az agy és gerinczagy. Ezekből; ágaznak szét az idegszálak a test minden részébe. Az idegszálak által az agygyal összeköttetésben álló érzéki műszerek, szem,! fül, orr stb. közvetítik az érzéki benyomásokat, látást, hallást, szaglást stb., az izom ! pedig a központok által befolyásolva közve- j titi a mozgást. Az életműködésnek e kimagasló pontjait futólag érintve, visszatérünk most az alap-! elemekhez, t. i. a sejtekhez. Mi a sejt? Mikor a sejtek tanulmányozásával kezdetben foglalkoztak, úgy találták, hogy a sejt sza- j kasztott olyan formájú, mint a méhek által készített hatszögletű sejt a lépen. Kitűnt j azonban később, hogy ez tévedés s a hat-! szögletüség onnan ered, hogy az egyes sejtet körülvevő szomszédos sejtek arra nyomást! gyakorolnak s ezen nyomás következtében hatszögletűnek látszanak. A méhek és darazsak által készített sejtek eme hasonlatossá-I gából származik a sejt elnevezés s ez az elnevezés polgárjogot nyervén, fönmaradt napjainkig. A tudományos kutató és vizsgálódás alapján nyert ismereteink szerint a sejt rendkívül változatosan alakult, szerves anyagból álló halmazkát, csomócskát képez, mely oly parányi, hogy az, mint hallottuk, csak a górcső sokszoros nagyítása mellett láthat«') és ismerhető fel. A majd keményebb, majd lágyabb állományú alapanyagnak az u. n. sejltestecskének legtöbbnyire középpontjában van a sejtmag, mely a sejt anyagától merőben különbözik. A tulajdonképeni sejtmag, általánosan protoplazmá-nak nevezve, majd homogén azaz egyöntetű, majd finom szemcsés s vagy sűrített enyvoldalhoz hasonlít vagy viaszlágyságu, lényegileg pedig tojás- fehérjéből áll. A sejtmag a felületén néha kissé tömörebb réteget képez, az u. n. sejtfalat, mely a sejtről hártyaalakban le is választható. A sejtmag, mely az állati sejtnek leglényegesebb és szükséges alkotó része, vagy többé kevésbbé lágy állományú áttetsző, hólyagcsaszerü képződmény, vagy kompakt, tömör és fénylő testecske, melynek centrumában néha még egy vagy több különvált magvacska látható. Bámulatra méltó ezen parányi, szabadszemmel nem látható sejteknek élettani tulajdonságai, azaz a képesség, melynél fogva a táplálkozás és tenyészés feladatát önmagok végzik s egyátalán felvannak ruházva az életműködéshez megkivántató mindama kellékekkel, melyek a szerves testeknek kizárólagos tulajdonságai. A sejt képesitve van pld. önálló atrakczio vagyis vonzás segítségével a táplálkozására szükséges anyagot magához vonni, azt átalakítani, a táplálkozásra többé nem alkalmast kiválasztani — mely működésben az asszimilácziót, az anyagcserét látjuk, rendelkezik a sejt továbbá kontrak- tilitással azaz oly képességgel, melynél fogva alakját önként megváltoztathatja s ez által kisebbszerü mozgásokat, helyváltoztatást végezhet. Ez a kontraktilitás meglepő szépen észlelhető az egy sejtből álló u. n. őslényeken, az infuzóriákon, vagy mint másként is nevezik protiszták vagy protozoákon, melyekhez tartoznak az amőbák is. Ezeknek az édes és tengervízben előforduló amőbáknak egyetlen egy sejtből álló teste teljesen csupasz, de szüntelenül mozog, épen azért meghatározott, változatlan alakja soha sincs, hanem azt önként és folytonosan változtatja, és pedig úgy, hogy felületének majd egyik majd másik pontjéról ujjformáju nyúlványokat bocsájt ki, némileg hasonlóan a „csigabiga“ váltakozva kinyújtott és visszahúzott szarvaihoz, de mely nyúlványok éppoly hamar ismét eltűnnek, hogy a más pontról kinyujtottakról váltakozzanak s azoknak egyszersmind helyt adjanak. A csúszó amőbáknak e folyton váltakozó nyúlványai, joggal lehetne mondani, lábacskái, nemcsak a hely- változtatásra, de az érzés közvetítésére is szolgálnak. Az állat és növényvilágban léteznek még számos amőbákhoz hasonló, egyetlen egy sejtből álló lények, de minthogy az egysejtű szervezetnek minden kellékével el vannak látva, ugyszólva határt képeznek a növény és állatvilág közt. Ezek egynémelyike oly végtelen egyszerű, primitiv alkotásu, egyetlen egy parányi kontraktilis, vagyis összehúzódásra képes anyagtömegcséből áll, hogy a természettudások még mai napig sem tudják meghatározni, váljon egyikét vagy másikát az állat vagy növényországba osszák-e be. Nem igen lényeges a különbség az amőbák és sok más a magasabb szervezetű állatoknál előforduló sejtek, az u. n. vándorsejtek közölt. Ezekhez tartoznak pld. a nyiroksejtek a nyirokedényekben, a fehér vérsejtek az ember vérében, a melyek testünk különböző részeiben milliárdszámra és soha ki nem fáradva ide-oda vándorolnak. Hasonlóképen önkéntes mozgás és érzésképességgel vannak felruházva az állatok piczi petesejtei is, sőt a spongiáknál ezek a sejtek, mint nyugtalanul bolygó szellemek a test bármely részében szabadon mozoghatnak. A sejt tehát mint láttuk, önállóan táplálkozik és nagyságban gyarapodik, végre előáll az az eset, hogy a sejt föalkatrészei- ben két különálló, de lényegében- egészen hasonló részre oszlik, ketté válik, vagy pedig sarjadzás által egyes részletek az anya- sejtről lehullanak, aztán önállóan tovább élnek. A sejt e szerint önállóan táplálkozik és szaporodik. A magasabb fejlettségű állatok és növények meghatározott terv szerint rendezett sej thal mázatokká, sejtcsoportokká alakulnak, a midőn is minden egyes sejt individuális, egyéni működésével, ugyszólva életével a szervezet szolgálatába áll. Hogy az alkotó sejtelmek a magasabb fejlettségű szervezet rendkívül sokféle és bonyolult követelményeinek megfelelhessenek, és pedig czélirányosan megfelelhessenek, ámbár a fejlődés mindig egy és ugyanazon alapformából indul meg, de a fejlődés további folyamata alatt úgy morfológiai vagyis alaki, mint vegyi tekintetben sokféle lényeges változásokon mennek keresztül, igy pld. a kezdetben egyszerű gömbölyded protoplazmatömegcse kup-hen- ger-orsó alakúvá, szabályos 4—5—6 szögle- tüté alakul, mint a felhámsejtek, vagy sugarassá, mint a csont és idegsejtek, vagy felületükön számtalan csillószőrrel lesznek ellátva, mint a esillósejtek, a protoplazmában keresztcsik, sáv fejlődik az izomsejteknél, melyeken ismét az idegszálak kástikus rendszere vonul át, a protoplazmában továbbá különös vegyi anyagok rakódhatnak le, igy a zsírsejtekben zsir, a festenysejtek- ben festőanyag, a csontsejtekben mész stb. mely sokféle alakulásban a szervezet munka- megosztásának csodálatot keltő és bámulatos méretekben megnyilvánuló törvénye tárul fel szemeink előtt. Látjuk, hogy bizonyos, meghatározott sejtcsoportok bizonyos meghatározott élettani feladatot, munkát végeznek, mint pld. a mirigysejtek az anyagcsere és elválasztás munkáját, az izomsejlek a mozgást s igy tovább. (Folyt, köv.) Érezzük, hogy vagy hinnünk kell, vagy tudnunk, ámbár vannak olyanok is, akik nem hisznek ugyan, de nem is tudnak. Hányszor összezavarjuk azonban ezen lelki szükségeinket. Rámondjuk valamire, hogy hisszük, holott némi utángondolással beláthatnók, hogy tudjuk is, s még gyakrabban, tudni vélünk, jóllehet csak hiszünk. Pedig a hit és tudás között nagy a különbség. Mi több, az egyik a másikat kizárja. Csak azt hihetjük, amit nem tudunk, mert amit tudunk, nem szükséges többé hinnünk. Aztán más a hit, más a tudás alapja; az elsőé a rajtunk kívül fekvő tekintély, a másiké mimagunk, vizsgálódásunk, tapasztalásunk, szellemi munkánk. Kényelmesebb is hinni, mint tudni. Miért mégis, hogy a nehezebbiket választjuk? Azért, mert vágyunk mindent megérteni, felfogni, s amit csak hiszünk, azt fel nem fogjuk, inig azt, a mit tudunk, legalább hisszük, hogy értjük. És mennyi van ilyen az életben! Az apa elmondja kis fiának Aesopus meséjét a tyúkról, a gondos anyáról, meg az engedetlen csirkéről. A gyermek sováran hallgatja, képzelnie elkalandozik, de aztán asszony nem irtózik a drótos porczellán- lányértól sem. Búcsút vettek a családjuktól, rokon, sógor, koma és szomszéd mind részesült a búcsúra ürített utolsó korty borovicskából, azután nyakukba vették a nagy világot, járván faluról falura, éneklő szomorú hangon ajánlgatva mindenkinek, hogy: „Drótoztas- sanak!“ Hanem történt egyszer, hogy lent, valahol Debreczen táján Darab nagy nehéz betegséget kapott. Már éppen visszatérőben voltak hazafelé, késő őszre járván az idő, tervük szerint éppen karácsonyra kellett övéikhez hazaérkezniük. Miután Darab beteg lett, nem mehetett tovább, jó szivü embereknél menedéket talált betegsége idejére, az elmúlt hónapok alatt összeszedett pénzt pedig, vagy háromszáz koronát odaadta Babó szomszédjának, hogy vigye haza és adja át otthon lévő feleségének, amit Babó készséggel el is vállalt, de együgyü eszével félt a kétféle pénzt együvé tenni a derekára kapcsolt tüszőbe. A társa pénzét tehát betette jól összekötözött batyujába, annak is a legfenekére, hogy el ne veszítse, úgy sietett hazafelé, most már egyedül. Az utón el is fáradt, meg is éhezett, valamelyik erdöszélben, lepakolta nehéz batyuját, szedegetett egy csomó elhullt gályát, meggyujtotta s lepihent mellé a leteritett szűrön szalonnát piritni, de fáradt ember hamar elálmosodik, észre sem vette, hogy elaludt, csak arra ébredt, hogy lángban áll körülte a száraz avar, a batyuja is hamuvá égett már a fejénél. Első ijedelmében mindjárt a társa pénze jutott eszébe. Az is elégett a batyuval, mit tegyen most már? Hirtelen kétségbeesésében a mellette levő fára akarta felkötni magát, de eszébe jutott a két szőke gyermek és az anyjuk, kiket ő egyszerű, becsületes szivével olyan nagyon szeret, ez a gondolat megváltotta ugyan a haláltól, de nem a legnagyobb lelket ölő töprengéstől. A maga kis megtakarított tőkéjéből megfizethette volna az elégett összeget, de akkor neki nem marad semmi, mit ad éhező szegény családjának a kegyetlen hideg télen és mivel kezdi meg a jövő tavaszon vándor-útját ? Aztán elhiszi-é neki valaki, hogy az a pénz elégett és nem ö lopta el ? Vad harag és kétségbeesés fogta el ennél a gondolatnál, megfenyegette öklével az eget, de egyszerre megbánta hevességét és térdre- hullott valamely segítő gondolatért esdve. Kitörő örömmel ugrott fel nyomban, egy hirtelen jött gondolattól megkapatva. Igen, a maga meglevő pénzén ki fog utazni Amerikába, ez a legjobb és legbiztosabb útja annak, hogy az elégett pénzt talán még meg is tizszerezve visszaszerezze. Csak az a szörnyű gondolat bírta rá erre a hosszú j útra, hogy elhagyja kedveseit, hazáját, az, hogy tolvajnak, becstelennek fogják tartani otthon a falujában. Annyi időre tért haza csupán, hogy hűséges feleségét, kis gyermekeit megcsókolhassa, azután utrakelt a kincses világrész felé. Tizenöt év múlt el azóta, mely eltemetett sok nehéz gyötrelmet, kínos kiábrándulást, szegény Babó Petának sem úgy ment, ahogy ő azt elgondolta. Az Eldorádó bár nyitva áll mindenki előtt, de nem mutogatja kincseit s akinek szerencséje nincs, pénze sincs. Babó is megpróbált mindent, mondha- tatlan nélkülözések és szenvedések között: mig az utolsó évben, egy váratlan fordulat segítségére jővén, az elégett pénzt valóban megtízszerezve, vágyó kebellel és repeső örömmel sietett vissza rég elhagyott hazájába. * * * Végre kisült Babóéknál a jószagu, puha kalács, éppen csak három, mindeniköjök részére egy, ki vannak téve a fehér, háziszöttes tiszta abroszszal terített asztalra és minde- niken egy-egy viasztekercs van meggyujtva régi szokás szerint. Jó meleg van a kis pinczeszerü tiszta szobában, melybe több lépcsőn kell lefelé menni. A szent szűz képe előtt ég az örök mécs, a kép fölé friss csokor van tűzve zöld páfrány levelekből, hamvaskék boróka bogyókból. Ilenka szépen megfésülte sárga haját, piros pántlikát kötött a fonadék végére ; öröm ül az arczán, templomba készülnek mind a hárman. Janó bambán nézdel erre is, arra is, ha talál még valami tenni valót elmenetelük előtt. Az anyja kisirt, könnyes szemét törül- geti, nehogy arczára fagyjon a kemény hidegben, de hiába törülgeti, egyre csak előtörnek a fényes könnycseppek a bánatos szemekből s mély barázdát vonnak a szomorú beesett arczon. így siratgatja át ő tizenöt év óta minden karácsony estéjét, siratja az ő régen megholtnak hitt becsületes emberét, akit azóta mindenki tolvajnak, gazembernek tart, csak ő tudja, hogy nem az, <le hiába, tengernyi könnye se moshatja tisztára a távollevőt. Megcsendült az imára hivó eslharangszó ezüst hangja, messze hallik a tiszta kemény hideg téli éjben, Janó kezébe vette a nagy botot az ajtó mögül, indulnak. Abban a pcrczben felnyílt az ajtó s a régen meghaltnak hitt, sokszor elsiratott lépett be rajta. A két gyermek rá sem ismert azonnal, de rá ismert a szerető hűséges hitves s elkinzott, reményt vesztett szivének olyan nagy volt ez a nem várt öröm, hogy egy szívig haló sikoltással holtan bukott belépő férje karjai közé. Mert megvagyon írva, hogy inig itt ezen a földön élünk, az örömünk sohasem lehet fájdalomnélküli, tiszta és igaz. Tóth Erzsiké. 1905. Karácsonyán. Oh! mily nagy volt az öröm a világon, Mikor a csillag feltűnt keleten . . . Azt hitték, hogy nem fog eltűnni soha És az ember boldog lesz végtelen. És boldog is volt, mert boldogította A szeretet és a testvériség, Szebb lett az élet, a világ... s úgy látszott, Hogy az ég is alább ereszkedék. Nem volna távol most is az igaztól, Kinek szive csak a jóért dobog, De megzavarják hitét és örömét .4 gombaként támadó gonoszok . . . Miattuk nem boldog mostan az ember S nem örvendhet bár e szent ünnepen, Mert megtapodva lát mindent, a mi szent S ez fáj a jó léleknek végtelen. De nemsokára jö egy szebb Karácsony, Minőt a világ már régen nem ért: Az igazság és jog diadalával . . . S kárpótlást hoz a szenvedésekért. Szép és magasztos lesz az a karácsony, Tiszta öröme visszaszáll megint: De csak ha buzgón, csak ha lankadatlan Imádkozunk és küzdünk érte mind! Dénes József.
