Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-31 / 35. szám
XXII. évfolyam. Nagykároly, 1905. augusztus 31. 35-ik szám. NAGYKÁROLY ä«# Társadalíxű., szópirod.aliffl.i és ismeretterjesztő NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. Fé lévre..........................4 kor. Negyedévre.................2 kor. Eg yes szám.................20 fill. Kö zségi'jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utoza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Néhány szó népiskoláinkról.* (—y.) A közoktatásügy, mint hazánk egyik föfontosságu tényezője késztet arra, hogy kissé mélyebben foglalkozzunk nevelésügyünkkel az iskolai év kezdetén. Lapunkban már ismertettük az iskolai értesítőket, melyek a tanításnál elért eredmények felöl tanúskodnak a tanügy munkásainak atnbiczióiról. De nemcsak a tanítás eredményeire kell súlyt helyezni, hanem a nevelésre is, mert az iskola nemcsak tanít, de nevel is. Kell, hogy ezt tegye. A közelmúltban letűnt századdal hanyatlottak az erkölcsök is. A nemzet erkölcsi életét a régi mederbe terelni egy módon lehetséges: a gyermekek helyes irányú nevelése által. A megcsontosodott rósz erkölcsöket nagyon nehéz megjavítani. A romlatlan sziveken, az ifjúság, a gyermek szivén kell a megújhodást megkezdeni és végrehajtani. A nevelésnek arra kell irányulni, hogy az erényeknek, a nemzeti érzéseknek középpontjává tegye a szivet. „Az életet nem az elméletek kormányozzák, hanem a szív fellángolásai, mert az érzés erősebb, mint a gondolat!“ ' Iskoláink közül gimnáziumunkban és ritkán állami polg. leányiskolánkban * E czikkben foglaltakkal mindenben egyetértünk a annak idején az iskolák államosítása tekintetében nézeteinket el is mondottuk. Tekintve azonban városunk nyomasztó anyagi helyzetét, tekintve, hogy valamennyi vallásfolokezet iskoláit átadni nem hajlandó, az államosításról — bármennyire is hívei vagyunk — egyelőre szólani sem lehet. Szerk. láttuk a hazaszeretet eszméinek ápolását felcsillámlani egy-egy hazafias ünnepélyen. De mit tapasztalunk e tekintetben különösen népiskoláinkban ? Városunkban az elemi oktatást a felekezeti iskolák eszközük. Különböző felekezetek, melyek egyenként mind más érzelmeket, más vágyakat táplálnak szivükben. Ezek a széthúzó elemek okozzák azt, hogy iskoláink nem egységesek, mondhatni — semmiben. Más tantervek, más tananyag, más tankönyvek vannak, sőt talán még a hazaszeretet tanításában is különböznek, mert ha az egyik megünnepli 1 márczius 15-ét, a másik ezzel ellentétben ápril 11-et, a harmadiknak október G. gyászos napja tetszik és némelyik nem ünnepel egyet sem. Pedig ezeknek a széthúzó elemeknek gyermekeit a nemzeti érzés, nemzeti szellem által összeforrasztani, hogy együtt érezzenek, hogy örömük, gyászuk, bánatuk, törekvésük egy legyen • a népiskola feladata volna, mely az elfogulatlanság éveiben kapja kezébe a jövendő ifjúság szivét. Ezeket a sziveket az együttérzésben összeforrasztani annyit tesz, mint nagy és erős magyar államot teremteni. Ez kell, hogy feltörekvése legyen minden iskolának. Ha figyelemmel kisérjük az ország többi iskoláiról adott tudósításokat, értesítőket és beszámolókat, láthatjuk, mily nagy fontosságot tulajdonítanak másutt ennek s mily nagy súlyt fektetnek a hazafiság növelésére iskolai ünnepélyek rendezése utján. És ehhez olyan iskola szükséges, hol megvan az egyöntetűség a tanítási elvekben és rendszerekben, mely szerint a szivet — a rendkívül fogékony s az első benyomást talán örökké megőrző gyermekszívet — egy érzelem: a hazafiasság irányítása mellett nevelni. Ezen egységes nevelést nélkülözi városunk akkor, midőn nem törekszik teljes erővel arra, hogy iskoláink álla- mosittassanak. Mi az állami iskola? Erre nézve legtisztább képet nyerünk, ha a szomszéd Szatmár város állami iskoláinak eredményét tekintjük s párhuzamba állítjuk azt a mi iskoláinkban elért eredménynyel. Kezdjük pedig az összehasonlítást a valláson. Járnak-e a mi felekezeti iskoláink tanulói annyit templomba, mint ott? Viszi-e minden hit- felekezet a hét majd minden napján templomba az ö híveit? Részesülnek-e oly szigorú vallástanitásban itt a gyer- j mekek, mint ott — a tisztán csak azzal foglalkozó hittanitók által? Találjuk-e oly lelkes ápolását a nemzeti ünnepeknek más iskolákban, mint az államiakban, hol még a nem magyar nyelvű, de hazánk bármely nemzetiségű gyermekeit is erős, jó hazafiaknak igyekeznek nevelni ? Oktatás tekintetében hol állunk mi túltömött iskoláinkkal az állami iskolák mögött? Egyik helyen a tanerő, más helyen a helyiség kevés. Néhol ugyanez nem megfelelő, sőt iskolának nem is j nevezhető. És a felekezetek ezeket ja- ívitani, a hiányokat pótolni anyagilag I képtelenek, sőt még ezek fentartását sem tudják kellőleg eszközölni. Hol marad itt a hova-tovább mind többet igénylő tanítási és szemléltető eszközök beszerzése, melyek a mai tanítási módszernél okvetlen szükségeltetnek. Paedagogusaink által kidolgozott, tanférfiaink által elfogadott, jóváhagyott, sőt rendeletekben kiadott újabb, a jelen kívánalmainak megfelelő tanterveket, utasításokat tanítóink nem követhetik, nem lévén meg hozzá az eszköz, a kellő munkafelosztás, mert a tanulni kívánók számának nagyobbodásával nem növekszik arányosan az iskolák és tanerők száma. Mindezek felszínre hozásával s átgondolásával tűnik ki azután, hogy úgy az erkölcsi nevelés, mint a tanu- j lás mennyit szenved a nem egyöntetű nevelés által. Népiskoláink államosítása közvágy- gyá érlelődhetik ezek után mindnyájunkban. A hazafias erkölcsök erősebb, biztosabb irányítása, — melyre, hogy mily nagy szüksége van országunknak, azt legjobban a mai válságos idők mutatják s melyre a küzdelmes jövőben talán méginkább szükségünk lesz, — elvitázhatatlan érdeme állami iskoláinknak. A helyiségek, tanerők, tananyag, taneszközök helyesebb, tökéletesebb beosztása, kezelése mind oda vezetnének, hogy a mindinkább többet igénylő, nehezebb jövő a mi ifjú nemzedékünket is azon a fokon találja, a hol mások állanak. T A RCZ A. A jutalom. (Blank Izidor tőzsdespekuláns izgatottan rohan fel körúti lakására. Garszon ember s mivel az inasának mára kimenőt adott, senki sincs- idehaza. Keze reszket s a kánikulai hőség daczára sápadt. Szobáját hosszú lépésekkel méri fel, majd hirtelen leveti a kabátját s ideges kézmozdulattal egy szék alá dobja. Utána akar nyúlni, hogy felvegye, de meggondolja a dolgot s mérgesen odább rúgja az ártatlan ruhadarabot.) — Pukkadj meg, mert ha nem: én pukkadok meg. Ez különben a legokosabb, amit tehetek. Ó, az én szamár, az én buta fejem ! Öklözni kéne, mig be nem szakad. (Tenyerével kétszer-háromszor a homlokára csap.) Pfü, hogy ver a szivem. Eddig észre sem vettem, hogy szivem is van s most úgy kalimpál mint egy bolond óra. Csak azt szeretném tudni, hogy mi lesz? Vagy becsületes a megtaláló: vagy nem. Vagy ügyes a rendőrség, vagy nem . . . Becsületes megtaláló ? Ügyes rendőrség? (Lebiggyeszti az ajkát.) Az egész összegért nem adnék egy lyukas hatost. (Leheveredik a díványra, bal lábát a dívány támlájára rakja.) — Ezt ugyan jól csináltam. Három órával ezelőtt még irigyelt, gazdag ember voltam, most pedig koldus. Mehetek abba a bizonyos NáriIlyenbe zabot hegyezni, ahova én küldtem egykor másokat, akik tönkrementek. (Végigsimitja a homlokát.) Nézzük csak, hogy is történt a dolog? Pont négy órakor kijöttem a bankból. Ott őgyelgett egy üres kocsi, abba beleültem. A táska velem volt, az bizonyos. Odahelyeztem magam mellé. Benne vadonat uj bankók . .. százezer forint ... összes vagyonom ... A Deák-téren, igen, ott tűnt fel az a bizonyos hölgy. Fehér blúz, sima, fekete alj .. . Gyönyörű baba, hogy vitte volna el az ördög. Micsoda őrültség, ennyi pénzzel kalandot keresni. A kocsim lassan, koezogva követte, egészen a „Thália“ kávéházig. Ott bement, tehát én is bementem. És ez az állat, ez a nyomorult hagyja, hogy órahosszat köhögjek, fújjak, kacsintsak és lapot mutassak s csak akkor adja tudtomra, hogy becsületes asz- szony s várja az urát. Hát nem becstelenség ez? Hát nem szemtelenség ez? (Felugrik a díványról s fel-alá járkál.) — Most csak azt szeretném tudni: levettem-e a táskát az ülésről vagy pedig ott hagytam a kocsiban ? Beh édes vagyok! „Csak* ezt szeretném tudni, persze. (Veri a homlokát.) ügy kell neked, barom. Koldus leszek, földönfutó .. . Mehetek téglát hordani. (Egy székre rogy s csendesen zokog.) Téglát ho-ho-hor-dani. De hátha van mégis becsületes ember a világon? Talán a kocsis, vagy j aki az utczán megtalálta . .. Silány reménység ... (Megtörli a szemét, feláll.) — 0, ha most beállítana s az mondaná: Uram, ön elvesztette ezt a tárczát, itt van ... adnék, igen, adnék neki... harminczezer forintot. Ez az összeg nem ütne hiányt a gazdaságomon. Kinyitnám a tárczát s azt' mondanám: Ez a magáé, uram, barátom... testvérem ... megmentöm ... (Ismét elérzé- kenyedik.) A jó szivet és a becsületességet I mindig szerettem volna méltányolni, sajnos,! eddig nem volt reá alkalmam. (Maga elé mered.) — Istenem, mi lesz velem? Megőrülök... [ A holnapi fizetési kötelezettségek s a kitűnő ; alkalom egy remek üzletre ! ... Fucscs! Vég-i kép be vagyok savanyítva. (Kiveszi az | óráját.) — Hat óra s még nem volnának esti j lapok? Pedig azok a kölykök nem vonita- nak az utczán. Az igaz, kábult a fejem. (Az ablakhoz lép s hirtelen kitárja.) — Szt, pszt! Te, izé ... hozz fel egyet (Izgatottan fel-alá járkál.) — No, most! Most meglátom, akadtak-e valami nyomra a rendőrségen, vagy van-e becsületes megtaláló ? . . . Beh sokáig késik az a gazember . . . (Csengetnek.) No végre. (Kimegy, az előszoba ajtaját kinyitja s az újságárus fiú kezébe egy huszfillérest nyom.) — Ez a tied. — Mind? — Aha, igaz. Ennyit nem érdemelsz. Add vissza felét. (Az újságárus fiú rámereszti a szemét s visszaad tiz fillért.) — Tessék. — No még! — Ez a fele! — Pimaszkodol? koronát adtam. — Hatos volt. — Te, lerúglak ... — Húsz fillért tetszett adni. (Kinyitja a markát, mutatja a pénzt.) — No, az nem igaz. Ügyes gazember vagy. Ám legyen. (Az ajtót becsapja s visszamegy a szobába.) — Mindenki gazember. Csalnak, lopnak örökösen ... No lássuk ... A válság . . . Leégett város . . . Kolerajárvány . . . Hát hol az én ügyem végre? . . . Megvan . . . (Leereszti az újságot.) Nem merem olvasni: hátha semmi? Meg kell lenni . . . (Olvas.) — Ma délután . . . négy óra . . . Deák- tértől a Thália kávéházig ... százezer forint... A kocsis megtalálta a kocsiban, tulajdonosa a rendőrségen átveheti . . . (Leejti az újságot, azután megkönnyebbülten nagyot sóhajt.) — Ah, Istenem, tehát megvan . . . Tehát nem vagyok koldus és nem kell téglát hordanom. (Nevet.) No, azért még a téglahordástól messze voltunk. Hanem, hogy rengeteg kellemetlenségein lett volna, az bizonyos. Ismét hónapos szoba s szaladgálás a napi kenyérért ... Brrr! Az emléket sem szereAI EGYED ÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
