Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-05 / 18. szám

vétetett figyelembe. Fegyelmi ügyek is tár­gyaltattak, de miután előző napon a legtöbb ügyet az előértekezlet elkészítette, délután 3 órakor már a gyűlés berekesztetett. — A vármegyei székház átalakítására vonatkozólag 79 pályázat érkezett be, a pá­lyázók közül az összes munkálatokra csak 4-én pályáztak, 75 pályázó pedig a munká­latok csoportjára vagy egy egyes részére pályáztak. Legolcsóbb volt a „Müller Miksa és Antal“ lőcsei közkereseti társaságé, kik az összes munkálatokat 13°/o elengedésével 203,590 K 17 fillér összegért vállalták el. — Szerenád. A nagykárolyi dalegyesület május 1-én szerenáddal tisztelte meg az egyesület elnökét Kacsó Károly kir. főmér­nököt, alelnökét Dr. Vetzák Ede ügyvédet, igazgatóját Letlinger Béla takarékpénztári könyvelőt s volt elnökét Demidor Ignácz rendőrkapitányt. — A villany világítási ügyben a törvény- hatósági bizottság azon határozata ellen, melylyel a villanytelep házilag leendő felállí­tását és a Ganz és társa részvénytársasággal kötött szerződés megkötésére vonatkozó kép­viselőtestületi határozat jóváhagyatott feleb- bezés be nem adatott s igy a határozat ápril hó 30-án jogerőre emelkedett. — Gyászeset. Nagy gyász érte főgimná­ziumunk igazgatóját Hám József kegyesrendi tanárt unokaöcscsének Dr. Hám Sándor kegyesrendi áldozópap, gimnáziumi rendes tanárnak folyó hó 1-én élte 41-ik évében Sátoralja-Ujhelyen történt váratlan elhuny- j tával. Az elhunytban a kegyes-tanitórend egyik kiváló, kedvelt tagját veszítette el, miért is folyó hó 3-án igen nagy részvét mellett temették el az élte delén elhunyt s általános j kedveltségnek örvendő tanárt, kinek koporsó­ját a kegyelet elhalmozta koszorúkkal. A temetésen főgimnáziumunk igazgatóján kívül az elhunyt testvéröcscse Dr. Hám Antal kolozsvári theologiai tanár is részt vett, ki városunkon átutazóban a tegnapi temetésre is itt maradt. Sokan keresték fel Hám József igazgatót, hogy unokaöcscse elhunyta alkal­mából részvétüknek adjanak kifejezést. — A vasúti sztrájk ügyében a kir. ügyész­ség a nyomozást elrendelte, foganatosításá­val a helybeli állomást illetőleg a rendőr- kapitányságot bízta meg, mely a nyomozást foganatosította, be is végezte és az iratokat a kir. ügyészséghez ma fogja beteijeszteni. — A helybeli vívó- és torna-club múlt hó 30-án tartotta meg évi rendes közgyűlé­sét, a mely alkalommal az évi jelentés és pénztárnoki számadás tudomásul vétele után pénztárnoknak a felmentvény megadatott, a folyó évi költségelőirányzat és tagdíj mennyi­sége megállapittatott, egy vivómester szer­ződtetése és egy nyári tánczmulatság tartása elhatároztatott, egy uj tag felvétetett és a tisztikar, valamint a választmány megbízatása ! lejárta folytán ez újból a következőkép ala- i láttatott meg. Elnök lett: Péchy László; igazgató: Ilosvay Aladár; ügyész: Dr. Adler Adolf; szertáros : N. Szabó Albert; pénztáros : Dr. Gózner Elek; titkár: Madarassy István ; orvos: Dr. Schönpflug Béla; választmányi rendes tagok: Holéczy Gyula, Dr. Kőszeghi Andor, B. Kovács László, Péchy István, Dr. Rooz Elemér, Toóth Sándor, Vagács János, Dr. Vetzák Ede; póttagok: Csipkés József, N. Szabó István, N. Szabó Tibor és Tóth Zoltán. — Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Mező Károly számellenőrt, a helybeli kir. pénzügyigazgatósághoz számvizsgálóvá ne­vezte ki. Gratulálunk! — Megdrágult a hús. A helybeli mészáro­sok az állatok drágaságára való hivatkozással, a marhahús árát 1 kor. 16 fillérről 1 korona 24 fillérre emelték folyó hó elsejétől kezdö- dőleg. — Kisorsolt esküdtek. A májusi esküdt­széki cyklusra mely május 16-tól 25-ig terjed, városunkból a következő esküdtek lettek ki­sorsolva és behiva : Dr. Adler Adolf ügyvéd, lapunk szerkesztője, Beckmann József iparos, Fábry Endre iparos, ifj. Fézer János birtokos, Jakab Zoltán gépész, ifj. Kurtyán Mihály kereskedő, ifj. Matolcsi Sándor kereskedő és Mészáros Lajos iparos. — A szalmafonó tanfolyam a múlt év no­vember hó 3-án 18 növendékkel nyittatott meg. A növendékek száma már januárban 35-re szaporodott, kiknek névsora a követ­kező: Asztalos Mariska, Beke Gizella,'Haho­tán Mariska, Balog Erzsiké, Bartha Mariska, Diczig Eszti, diospatony Fodor Viktoria, Fleisz Mariska, Feiffer Kata, Gindele Erzsi, Győri Piroska, Hágen Róza, Kosztin Erzsi, Kiss Erzsi, Korompay Irma, Lédeczv Béla Józsefné, Makay Erzsiké, Nagy Emma, Néma Erzsi, Nyusztay Klári, Nyikuiás Vilma, Nagy Mariska, Prógli Erzsébet, Rácz Erzsi, Ráp Ilona, Rencz Erzsi, Schnell Margit, Serly Ilona, Szabó Anna, Tóth Emma, Turenecz Róza, Valdman Teri, Vásárhelyi Ágnes, Veisz Adolfné, Vinkler Róza. Azon növendékek, kik kezdettől kitartó szorgalommal munkál­kodtak némi kitüntetésben részesültek, mely czélra a város 25 koronát és a kerületi keresk. és iparkamara 25 koronát adományozott. A kitüntetett növendékek a következők : Lédeczy NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. Béla Józsefné, Győri Piroska 8—8 korona, Balog Erzsi 7 korona, Beke Gizella, Fleisz Mariska, Babotán Mariska, o—5 korona, Tu­renecz Róza, Vásárhelyi Ágnes, Nagy Emma, Bartha Mariska 3—3 korona jutalmat kaptak. A kiállítás oly általános tetszést aratott, hogy a képviselőtestületben indítvány fog tétetni, miszerint a szalmafonó tanfolyam városunk-, ban állandósittassék, e czélból a szükséges lépések a kereskedelmi és iparkamara utján a kereskedelemügyi miniszternél megtétes­senek. — A somosi ménes újabb győzelme. A folyó hó 1-én Budapesten tartott lóversenyen a »megnyitó verseny“ 3000 koronás diját egy hoszszal könyen Károlyi István gróf somosi | ménesbeli .Csurgója“ nyerte el. — Gyászeset. Özv. Udránszky Károlyné szül. Kállay Terézia asszony életének 73-ik évében márczius hó 27-én reggel 5 órakor j Debreczenben elhunyd. A holttestet múlt hó 27-én városunkba szállították és aznap d. e. 10 órakor a mesterrészi ev. ref. temetőben helyezték örök nyugalomra. Hetey Ábrahám | városunk főjegyzője neje családjával nagy- nénjét gyászolják az elhunytban. — Béke poraira! — Dalestély. A hely beli dalegyesület által folyó hó 7-én, szombaton a polgári olvasókör helyiségében rendezendő dalestély az elő­jelekből ítélve, igen jól fog sikerülni. Ai ren­dezőség mindent elkövet a siker érdekében s az érdekes műsor is igen nagy vonzó erővel bir. Reméljük, hogy közönségünk minél na­gyobb számmal fog az élvezetes estélyen részt venni. — Jegyek a Pucser Károly és Kovács György-féle üzletekben már kaphatók. — Kerületi papi gyűlés. A nagykárolyi esperesi kerület 11 plébániájához tartozó róm. kath. plébánosok és káplánok folyó hó j 4-én Kaplonyban Kosztra Ignácz esperes- j plébános elnöklete alatt kerületi gyűlést tar­tottak. — Halálozás. Hágen E’erencz, városunk-. nak egyik köztiszteletben álló polgára, f. hó j 3-án, életének 62-ik évében elhunyt. Teme-j tése a tegnapi napon ment végbe nagy rész­vét mellett. Hágen Ferencz tasnádi segéd­lelkész édes atyját gyászolja az elhunytban, j Családja a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel | tudatják a felejthetetlen jó apa, testvér, após, j sógor és rokon Hágen Ferencznek folyó hó 3-án reggel fél 6 órakor életének 62-ik évében j hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhuny­tat. A megboldogult földi maradványa folyó hó 4-én délután fél 6 órakor a róm. kath. egyház szertartása szerint fog a Rozália sir- kertben örök nyugalomra tétetni. Az engesz­telő szentmise-áldozat pedig folyó hó 6-án reggel 7 órakor fog az egek Urának bemu- tattatni. Nagykároly, 1904. május 3-án. Áldás és béke poraira! József, Mária, Mellau Ignáczné, János, Teréz, Vachter Károlyné; Emma, Fézer Jánosné; Ferencz, Erzsébet, Róza, Francziska, mint gyermekei. Mária, Ráp Józsefné; Francziska, Csatlós Jánosné; Ignácz, mint testvérek. Botos Mária, Glatz Erzsébet, Mellau Ignácz, Vachter Károly, Fézer János, menyei és vejei. Ráp József, Gindele Ignácz, Csatlós János, Akkerman József, Akkerman György, Papp Katalin, j Szalai Rozália, Serb Mária, Akkerman Fran­cziska, Mák Rozália, mint sógorok és sógor­nők. Hágen Mariska, Emma, Ferike ; Mellau j Ilonka, György, Ferike és Mariska; Hágen! János, Antal, Mariska; Vachter Mariska és j János, mint unokák. — Ben-Ali Bej az indiai csodabüvész társulatával városunkba érkezett és a Pol­gári kaszinó nagytermében ma este kezdi meg előadását. Annak daczára, hogy a jelen században a tudomány az egész vi­lágon gyorsan halad, a tudomány előtt sok dolog teljesen ismeretlen. Ezek megismer- j tetősére valók az indiai bűvész Ben-Ali-Bej mutatványai. A világszerte ismert bűvész} Ben-Ali-Bej minden világrészen fellépett, mindenütt a legnagyobb sensatiót keltette, igy Oroszországban, Szibériában, Észak-Khi- J nában, valamint legutóbb Ausztria legnagyobb uraságai előtt lépett fel a legnagyobb tet­szés és elismerés mellett. — A közelgő permetezési idény alkalmá­ból a t. szőlőbirtokos Közönség figyelmébe | ajánljuk a dr. Aschenbrandt-iéle bordói por i használatát. A jelesebb kül- és belföldi szak- [ férfiak, tízezer magyar szőlőbirtokos nyilat-1 kozatai egyértelmüleg bizonyítják, hogy aj bordói por a szőlő (és burgonya) peronospo- I rájának legkitűnőbb, legjobban tapadó és ezért j a legolcsóbb ellenszere. A magyaróvári gaz­dasági akadémia növénykőrtani állomása négy évi kísérletezés után véleményét a következő szavakba foglalta össze: „Az összes eddig használatban levő permetező anyagok közt teljes részrehaj lattanul megadhatjuk az első helyet a bordói porból készült oldatnak. Kitűnő tapadóképessége biztosítja használhatóságát, biztos elterjedését ezen anyagnak, a melylyel az újabb permetező anyagok közül egy sem versenyezheti Hozzátéve azt. hogy a bordói por oldatának elkészítéséhez szakértelem nem kell s igy ez a legegyszerűbb munkásra is rábízható, amellett, hogy az oldat elkészítése csak nehány perczet vesz igénybe, ezek oly előnyök, melyek főleg szeszélyes időjárás esetén megbecsülhetetlen szolgálatot tesznek. — Összeégett. Weisz Lajos helybeli keres­kedő inasa Frank Lajos a pinczében egy petroleumkorsóhoz közel tartotta a gyertyát, miért is a petroleum tüzet fogott, a láng kicsapott és Franknak az arczát összeiégette ; sérültet a helybeli közkórházba szállították. — Birtokváltozás. Liebhauzer Ferencz üvegáru kereskedő és neje Csipkés Margit helybeli lakosok megvették özvegy Péter Mi- hályné szül. Müller Terézia helybeli lakosnak városunkban a hajduvároson levő és vevők telkével közvetlen összefüggésben levő, a nagykárolyi 1380. számú telekjegyzőkönyv­ben 1147. hr. szám alatt foglalt 347 Q-öl terjedelmű belső telkét és azon levő házat 10,000 korona vételárban. — Hernyó kiirtására Kún István polgár­társunk saját tapasztalatai alapján a követ­kező módot ajánlja: egy hosszú rúd végére mintegy 15—20 czentiméternyi szalmakötelet vagy csepüt kell dróttal megerősíteni, azt petróleummal leönteni és rneggyujtani s a hol a hernyó tömegesen van a fához odatartani, a perzseléstől a hernyó nagy mennyiségben hull le, anélkül, hogy ez az eljárás a fának ártalmára lenne. — Az osztálysorsjátók játékterve. A magy. kir. szab. osztálysorsjáték hivatalos játéktervét, a melyből az világlik ki, hogy összesen száztizezer sorsjegy közt 14.459,000 koronát sorsolnak ki, a nagyközönség bizo­nyára ismeri. Tudja ugyan róla azt, hogy a világ valamennyi osztálysörsjáték-terve közt a legjobb, de mégis csupán csak nagy szám­sort lát benne. Hanem az'élet elevenségét vitték a sorsjátékba azok az adatok, a melye­ket nemrég egyes főnyeremények nyerőiről megtudnunk sikerült, s a melyeket akkor közöltünk is. Egész sor ember: iparos, hiva­talnok, kereskedő, gazda, önálló és alkal­mazott vonult el előttünk, a kik hol egy-egy nyolczad, hol egy-egy negyed sorsjegygyei vagyonra tettek szert. Ők az eleven bizonyí­tékai és hirdetői annak, hogy a magy. kir. szab. osztálysorsjáték játékterve megfelel világszerte elterjedt kitűnő hírének. — Körözvény. Folyó hó 2-án éjjel a Széchenyi-utczán egy fekete kancza ló bitang- ságból befogatott; jogos tulajdonosa alólirott rendőrkapitányi hivatalnál jelentkezhet és tulajdonjogát beigazolhatja. Ha tulajdonjogát igazolni képes egyén nem jelentkezik, a kérdéses állat folyó hó 16-án nyilvános ár­verésen el fog adatni. Nagykároly, 1904. május 4. Demidor Ignácz, rendőrkapitány. — Anyakönyvi kinevezés. A belügyminisz­ter a józsefházai anyakönyvi kerületbe Bagoly Albert anyakönyvvezetővé nevezte ki. — Felhívás adóügyben. 651—1904. a. ü. sz. Felhivatnak a hátralékban lévő adózó polgárok, hogy adóhátralékaikat május hó 15-ig a városi adóhivatalba (pénztárba) be­fizetni annál is inkább el ne mulasszák, mert a in. kir. pénzügyigazgatóság 14,826—1904. szánni körrendeletével a legszigorúbb behaj­tást elrendelvén, az május hó16-án a hátra­lékosok ellen meg fog indíttatni és a kik hátralékaikat az ideig sem rendeznék, azok ellen az I., II. és a Ill-ad fokú végrehajtás is a legszigorúbb módon foganatosíttatni fog. Nagykároly, 1904. május 2. Városi adóhiva­tal: Lévay Béla, üdóügyi tanácsos. l—2- ----------a.--- ------»»jjjj—» Dr . Adler Adolf Simkó Géza felelős szerkesztő. főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó: Sarkadi N. Zsigmond. Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. Hirdetmény. 2302—1904. K. sz. Értesittetik a város közön­sége, hogy a város képviselőtestülete által 1904. május hó 1-ső napján tartott közgyűlésen a hon­védségi laktanyánál szükséges zászlóalj pótraktár­nak s mellék helyiségeinek épitése s egyéb szük­séges átalakítások foganatosítása tekintetében hozott 54—1904. kgy. sz. véghatározata, valamint 8230—1904. K. sz., az izr. nőegylet kérelme folytán a népkonyha czéljaira ingyentelek adás s az eddig adott segélynek felemelése tárgyában hozott 55—1904. kgy. sz. véghatározat a város­házánál a közigazgatási kiadóhivatalban a mai naptól számítandó 15 napon át közszemlére ki van­nak téve, s azok a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthetők s azok ellen netaláni felebbezések 1904. év május hó 17-ik napjáig bezárólag beadhatók. Nagykároly, 1904. május 2. Hetey Ábrahám, h. polgármester. 1 — 1904. B.. sz. Hirdetmény. A nagykárolyi kir. járásbiróság mint tkvi hatóság 1904. évi május hó 3-án 1812. sz. a. kelt végzésével kiküldött bizottság ezennel közliirré teszi, hogy Szentmiklós és Esztró községre vonatkozólag az 1886. évi XXIX., 1889. évi XXXVIII. és az 1891. évi XVI. t.-czikkek értelmében szerkesztendő telek­könyvi betétek készítésének munkálata fo­lyamatba tétetvén, a nevezett községben a helyszíni eljárás és pedig az 1891. évi XVI. t.-cz. 9. §. értelmében első sorban az azo­nosítás 1904. évi május 24-ón és ennek be­fejeztével a további bizottsági eljárás fog kezdődni. Ennélfogva felszólittatnak: 1. mindazok, akik a telekjegyzőkönyvek­ben előforduló bejegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizott­ság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjeszté­seiket igazoló okirataikat mutassák fel ; 2. mindazok, a kik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tarlanak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határ­időig a telekkönyvi hatósághoz intézett, szabályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bizott­ság előtt jelenjenek meg, ha pedig telek­könyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nin­j csenek, az átírásra az 1886. évi XXIX. t.-cz. 15—18. §-ai és az 1889. évi XXXVIH. t.-cz. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azok­kal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az át­ruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illeték- elengedési kedvezménytől is elesnek : és 3. azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkönyvi- leg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzé­sekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Sági Ármin, Arz Albert, betétszerkesztő. kir. albiró. ... UJ ar v/) ‘UJ H N KO UJ _J a: :0 Olcsó lm torra klói*! Butorraktár-áthelyezés. Van szerencsém tudatni a nagyérdemű közönséggel, hogy a Nagypiacztéren lévő bútor-raktáramat a nagy boltbér miatt saját házamhoz (Majtény-utcza 32-ik szám) helyeztem át, a hol épen úgy tartok mindenféle To utóit, mint előbbi üzletemben volt, mivel pedig boltbért most nem fizetek, ennélfogva most solcisal olcsóid Tostra fogom bútoraimat elárusítani. A nagyérdemű közönség becses pártfogását kérve, vagyok Nagykárolyban, 1904. május hó. kiváló tisztelettel Mangold István. m 7n m CA rvi Pártoljuk a honi ipart! i

Next

/
Thumbnails
Contents