Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-31 / 13. szám
'Xárs&dLalaao.i, szé;pixocS.a.lxxxi és isiXLerecteriesztő Ixetila-^s. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre . . . . . 8 kor. |! Negyedévre.................2 kor. Félévre..........................4 kor. jj Egyes szám ..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyiittér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Húsvét ünnepén. „Feltámadott az Ur bizonynyal !“ (Lukács ev. XXIV. 3., 4. v.) „Gyözedelem, gyözedelem, ellenség meggyözetett; ama felkent fejedelem megnyerte az életet!“ e húsvéti örömének hangzik fel ma a keresztyén egyházak templomaiban. E húsvéti örömének hangjai csendülnek meg ma milliók szivében! „Él Jézus a mi fejünk!“ E boldogító hit birtokában keresztyéni büszkeséggel kérdezzük a temetők mohos sirdombjaira tekintve: »//<?/ v igyon halál a te diadalmad ? hol van koporsó a te fulánkod? Az Istennek Legyen hála, ki adott nekünk diadalmat a mi Urunk Jézus Krisztus által*. (I. Korinth. XV. r. 55., 57. v.) „Feltámadott az Ur bizonynyal!“ Ezt hangozzák ma füleinkbe a sötét sirdombok; ezt hangozza felénk a boldogító húsvéti evangyéliom. E húsvéti evangyéliom az ó és uj világ határdombja. E húsvéti evangyéliom szülte újjá a világot; ez alakitá át az embert, az emberrel együtt az ö lelkének érzelmeit s cselekedeteit. Valóban nagy szükségünk is van nekünk embereknek az örök élet hitére. „Körülöttünk minden, de minden beéri a földdel, csak mi nem! Minden élő lény megtalálja boldogságát itt e földön, csak az embernek kell keresni azt a földön túl. Minden élő lény csak egy életre gondol, melyet érez; csak az embernek kell keltöröl gondolkodnia : az élőknek és halottaknak életéröl. Minden, de minden belenyugszik az elmúlás gondolatába, csak az' ember nem birja azt befogadni. Tudjuk, hogy ez a föld elenyészik egykor; a csillagok lehullanak; a nap meghomályosodik; de úgy sejtjük és hinnünk kell, hogy az emberiség élete e nagy halál elöl az örökkévalóság fokára menekülve érintetlen fog maradni; hogy a számtalan évezredek leteltével, mikor már minden kihalt, a világ óriási ravatala felett a mi életünk kiolthatat- lan fáklyája lesz a halotti lámpa!“ Hogyne ragaszkodnék tehát az ember e hithez? Hogyne ragaszkodnék, habár a csillagok lehullása, az égbolt összeszakadása mást prédikálna is?! E hit nélkül erénynek és bűnnek, jutalom és büntetésnek semmi értelme nincsen. E hit nélkül a Krisztus előtti sötét korban az emberek csak egymást kergető árnyékok valának; üldözték egymást a sirig; — s ott elváltak örökre. Az örök élet hitének birtokában nem rettegünk többé a temető fagyos, lesújtó bölcsészetétöl; nem tördeljük kezeinket a sirdombok között bolyongva, mivel a sírokban is életet látunk. — Keresztyéni örömmel és buzgósággal énekeljünk azért ma így : „Jézus él! — mi is élünk, A haláltól nem félünk“. Kása Ede. A képviselőtestület közgyűlése. Városunk képviselőtestülete folyó hó 27-én, yasárnap délelőtt két közgyűlést tartott, az egyiket a tisztújító közgyűlést Nagy László alispán, a rendes közgyűlést pedig Debre- czeni István polgármester elnöklete alatt. Nagy László alispán délelőtt 10 órakor az igen gyéren látogatott közgyűlést megnyitván üdvözölte a megjelent képviselőtestületi tagokat és jelezte, hogy a mai tisztújító közgyűlésnek egyedüli tárgya a hagyatékügyi jegyzői állásnak választás utjáni betöltése, s minthogy a választás rnegejthetése tekintetében a szükséges intézkedések megtételek, felhívja a közgyűlést a bizalmi-férfiak megválasztására, kiket egyúttal a jegyzőkönyv hitelesítésére is felkér. A közgyűlés polgármesterajánlatának elfogadása mellett bizalmi- (éríiakul és egyúttal jegyzőkönyv hitelesitökül Csőkör Ferencz, Lukácsovits János, Serly Ferencz, Schuszteritsch Ferencz és Szabados Pál képviselőtestületi tagokat, a kijelölőbizottság tagjaivá Dr. Adler Adolf és Stroh- májer Ferencz képviselőtestületi tagokat választotta meg, elnöklő alispán pedig a kijelölő- bizottság tagjaivá Dr. Kovács Dezső és Reök Gyula képviselőtestületi tagokat, szavazat- szedő küldöttségi elnökké Péchy László képviselőtestületi tagot, s tagjaivá pedig Kaufmann Ignácz és Papp Lajos képviselőtestületi tagokat nevezte ki s a kijelölő-bizottság működése idejére a gyűlést felfüggesztette. A gyűlés ismételt megnyitása után elnöklő alispán jelentette, hogy a hagyatéki aljegyzői állásra hat pályázati kérvény érkezett be, pályáztak Décse Károly, Fried Samu, Huszti Menyhért, Jobbágy Sándor, Tőtős Ede és Weiner Ignácz, kik közzül Décse Károly és Tcjtös Ede pályázati kérvényüket visszavonták, s minthogy Fried Samu kérvényéhez semmiféle okmányt nem csatolt, ennek kivételével a kijelölő-bizottság a megmaradt pályázókat mind jelölte, s minthogy az általános felkiáltásból következtetve az összes képviselőtestületi tagok Jobbágy Sándor nevét hangoztatták, szavazás pedig nem kéretett, elnöklő alispán Jobbágy Sándort hagyatéki jegyzővé egyhangúlag megválasztottnak kijelentette, ki is az esküt nyomban letette. A választó közgyűlés ezzel befejezést nyervén, alispán azt berekesztette és az elnöki széket Debreczeni István polgármesternek adta át. Polgármester. a gyűlést délelőtt fél 11 órakor megnyitván a jelenlevőket üdvözölte s mindenekelőtt bejelentette, hogy a mai gyűlés tárgysorozatába felveendőleg egy indítványt adott be, melyet a tanács tárgyalt ugyan, de az idő rövidsége miatt á pénzügyi bizottságot annak tárgyalására egybe nem hívhatta, minthogy azonban ezen indítványa a város anyagi megterheltetésével nem jár, annak tárgyalását misem akadályozza, miért is javaslatba hozza, hogy az a nápirend első tárgyaként vétessék elő. A közgyűlés polgármester propositióját elfogadván, az indítvány tárgyalás alá vétetett s annak és a reá vonatkozó tanácsi javaslatnak elfogadása mellett elhatározta a képviselőtestület, hogy a Nagykárolyból kiinduló, Mezöterem, Vezend, Portelek, Iriny és Dengeiegen át Érendródre vezető viczinális közutnak törvény- hatósági úttá való tétele és mint ilyennek kiépítése iránt a törvényhatósági bizottság- | hoz kérelem intéztessék, a kérelemnek a [ város nevében leendő sürgős elöterjesztésé- i vei polgármestert megbízta s hasonló kérelem előterjesztésére az érdekelt községi képviselőtestületeket megkeresi. Ezek után polgármester indítványára a tárgysorozattól eltérőleg első helyen tárgyalás alá vétetett Gregersen G. és fiai ezégnek. a Nagykároly—Mátészalka—Csapi helyi érdekű vasútra megszavazott 48000 korona hozzájárulásánál kikötött feltétel törlése iránti megkeresése. A város kikötötte ezen összeg megszavazásánál azt, hogy az esetben, ha ezen vonalon vasúti üzletvezetőség vagy gép- ! javitó műhely állíttatnék fel, az városunkban [legyen felállítandó. Az engedményes ezég szerint a financzirozó fél a feltételekhez kötött törzsrészvényjegyzést jegyzésnek nem tekinti, miért is ezen feltételt töröltetni kéri. TAR CZ A.-óí£r*X3IiÍLST7-étI ének. A reformátusok uj „Énekes köny v“-é bői. 151-ik lap.*) A Golgotán megszűnt a jajszó S már hirdetik az angyalok, Hogy a sirban harmadnap alvó Idvezitő feltámadott. Öröm zendül a gyászos tájon: Alleluja! feltámadás! . . . A holtakért szivünk ne fájjon, Mert lesz dicső feltámadás! Feltámadás boldog reménye Az éggel minket összeköt; Nem borulunk le többé félve A szomorú sírok fölött. A fej fákat általkarolva Az égre bátran nézhetünk: Honnan az Ur felénk hajolva Biztat, hogy ott van életünk. Nincs a sirban örök enyészet, Ember csak új hazát cserél; A mi minket itt lenn is éltet, A lélek az örökre él! *) Ez uj „Énekes könyv“-ön a Konvent meg- I bízásából egy bizottság 18 évig dolgozott Fejes István ref. lelkész elnöklete alatt s ez uj „Énekes könyv“ legközelebb a közhasználatnak átadatik. j K. E. i Mi az égből lelkűnkbe szállá, Győzni fog az a sir felett: De megmarad — Istennek hála — A hit, remény és szeretet! Ur Jézus! dicsőség néked, Hogy újra élsz s nem vagy halott; Harmadnapra, a mint ígérted, Felépitéd a templomot. E templom, az Istennek hála, Ott lesz a mi örök hazánk; Megnyílik a Jézus szavára, Ha e földről eltávozánk ! (Kölese.) Kosa Ede. Lant és hivatal. Irta: G. Diószeghy Mór. Diurnista voltam és poéta. Azt hiszem, hogy ebben a két hivatalban Rakovszky István képviselő ur, a honatyai tiszta erkölcsöknek eme leghiuzabb szemű őre, sem talált volna sem akkor, sem most incompatibilitast. Ugy-e, nem ? Mert hiszen a poétáknak és diurnis- táknak „hasznos közgazdagsági tevékény- ségük“ csak abból áll, hogy nein fogyasztanak annyit, mint a mennyit szervezetük megkívánna, avagy világosabb szavakkal: többször és többet is tudnának enni, mint a mennyi jut nekik. Ez a két hivatal egymással tehát nagyon is összefér, ugyannyira, hogy akit végzete mind a kettővel felruházott, az nyugodtan és egész önérzettel oda állhatna Pesten mindennap a kenyérosztó bizottság elé. Tehát mondom, hogy ez a két (szerintem és a nagy világ szerint) nem incompatibilis hivatalom volt. És mégis akadt ezen a széles világon egy ember, aki ezt a két hivatalt összeférhetetlennek tartotta. Ez az ember pedig Reiner adófelügyelő ur volt, az én princzipálisom. Mert hát úgy esett a dolog, hogy a hivatalos aktákat szép csendesen másolgattam a hivatal számára, a verseket pedig az asztalfiókom számára (mert ezenkívül nem akadt számukra hely a nagy világon), de egyszer egy átkozott gonosz perezben egy nagy méretű elégiámat egy végrehajtási jegyzőkönyvre találtam írni és igy oda került a többi hivatalos akták közé. Emlékszem, hogy hosszú és szomorú verse- zet volt, sőt az első, avagy az utolsó strófát szóról-szóra tudom ma is. így szólott: Sötét felleg borult az égre, Sötét van szivem közepében, Te voltál napom, de itt hagvál, Hát mostan már jöhet a halál. j Ugy-e, hogy elég megrázó egy költemény. Lehet, hogy az öreg Reiner is inegrázkódott tőle, mikor reábukkant a végrehajtási jegyző- | könyv hátlapján, mert kihallatszott a szomszéd szobából az irodára recsegős száraz hangja, amint félig magyarul, félig németül dohogott, azt meg tisztán ki lehetett venni, amint mondta: — Ostoba lantos! Ettől aztán rögtön gyanút fogtam, hogy velem van baj. Jött is az öreg kifelé, kezében lobogtatva a végrehajtási jegyzőkönyvet, ott lobogtatta ogy darabig az orrom előtt, úgy, hogy a prüszkölés rám jött a papír csildan- dozásától. Aztán erős hangon rám szólott : — Tudni maga azt, vagy a hivatal, vagy a lant? Vagy egy forint mindennap, vagy ezek a ... Ezt már nem mondta, hogy micsodák, mert lehet, hogy nem kapta meg reá a kellő kifejezést, hanem ismét csak lobogtatta az orrom körül a papirost. Nagyon .felindult állapotban volt a jó öreg és szinte elcsapott. Fel kellett fogadnom, mert hát a hivatal mégis csak hivatal és egy pengő forint diurnum mégis csak valami; ezek a versek pedig hiába vannak a szivem vérével megírva, tuczatonként sem hoznak a konyhára egy Lónyay-szivarra valót sem. — Felfogadtam és meg is tartottam, de nem örökre. Még ugyan nem. Mert hát ez a poétaság olyan valami, mint a forrásvíz: ha erőszakkal betömik a lyukát, hát eláll a bugyogása, de ott bent addig kavarog, mig valahol egy más helyen megint csak kitör, sokszor még erősebben. Hiába folytotta el én bennem is az öreg Reiner, kitört és pedig nagy erővel és ott, és akkor, mikor ö legkevésbbé várta. Igen. Egy délután, mikor felmentem a hivatalba, a folyosón (egy folyosója volt az irodának és a felügyelő ur lakásának) egy gyönyörű kis kaczagós szemű bakfis leánykát pillantottam meg. Persze, hogy egy pillanatig gyökeret vert a lábam. Honnan került ez ide ? Sohasem láttam többet. Köszöntöttem. Rám nevetett és fogadta. Ki lehet ez ? Bementem az irodába és sarokba fogtam Anton Imrét, a dinert. — Imre bácsi, ki az az angyal ott a folyosón ? Imre a mennyire az ő borizü hangjától tellett, susogva mondta a fülembe:
