Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-13 / 41. szám
XIX. évfolyam. Nagykároly, 1904. október 13. 41-ik szám,}. Térsadalijoi, szeTpixocä-alxxxi és isrcLerettexjesztő Ixetilarp. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ........................8 kor. Fé lévre.....................................4 kor. Negyedévre........................2 kor. Eg yes szám........................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre S kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Gyermekek védelme. (L.) A mekhanika a megmondhatója, hogy sok komponens, sok összetevő erő nem ad mindig számbave- hetö rezultánst, eredőt. Néha megesik, hogy a komponensek egymást gyengítik, lerontják s ilyenkor a rezultáns alig valami, olykor tisztán semmi. Mekhanikai alapelv azonban, hogy sok összetevő erőnek rendszerint nagy az eredője. És igy van ez a társadalomban is, a melynek minden tagja, minden egyes ember egy-egy erőforrás, s ezeknek szerencsés irányulása, vagy okos irányítása egyrészről, másrészről pedig az erőforrások mennyisége teszi a társadalmat virágzóvá. Elavultnak valljuk ugyan magunk is, némely annak idején hires szoczio- logusnak azt a nézetét, hogy a társadalom csak magasabb értelemben vett mekhanizmus, de azért fenti nézetünket igazolja a tény, hogy a természeti törvények a társadalomban is érvényesek és igazolja még inkább a tapasztalás. Nagy nemzetek, nagy városok nagyokat mivelnek, inkább boldogulnak és érvényesülnek, a kicsinyek csak vegetálnak s a nagyok vezetékén kullognak. Nagy port vert fel nem olyan régen egyik politikus vezető emberünknek az a nyilatkozata, hogy ha lenne húszmillió magyar, azok a nemzeti aspirá- cziók, a melyekre mindnyájan oly igazán vágyunk s a melyeknek kivívásáért már-már hajlandók voltunk koczkára tenni azt is, a mivel bírunk, — önként hullanának az ölünkbe. Pedig a mondás logikája megczáfolhatatlan. Vana sine viribus ira. Erő nélkül hiábavaló minden harag. Erőre kell tehát szert tenni. Az erő pedig nagyban függ a nemzet létszámától. — Innét van, hogy még jól szituált nemzeteknek is elsőrendű gondját képezi a népesség szaporodása. Francziaországnak ebben a tekintetben való gondoskodása szinte megkapó, mert szokatlan, rendkívüli. Ott már évek óta észlelték, hogy a születések száma csökken. Nagy lett erre az ijedség, mert valóban ha ez tovább is igy tart, hova jut végre a dicsőséges franczia nemzet? Kihal, elenyészik, mint elenyészett már annyi más. De aztán nem is nézték a bajt összetett kézzel, hanem hozzáfogtak annak erélyes orvoslásához. A társadalom a gyermekek védelmére ezernemü intézkedéseket foganatosít, az állam pedig a kettőnél több gyerinekü családokat részesíti adóelengedésben s másnemű kedvezményekben. A gyermekek száma szerint növekedő pénzbeli jutalmat ad azoknak. Németországban, ahol különben is minden kérdést, mely a nemzeti erősödéssel függ össze, féltő és nagy gonddal vesz kezébe az állam és a társadalom, szinte mindent elkövetnek a kisdedek megóvására. Ott a birodalom első asszonya a császárné állott a mozgalom élére. Résztvett a vörös- kereszt nöegyesületeinek a berlini képviselöházban tartott gyűlésén és elnöklete alatt egész programmot dolgoztak ki, a mit a gyermekvédelem kiskátéjának nevezhetni. így tesznek a nagy nemzetek, a melyekről azt hihetnök, hogy a védekezésre nem is szorultak reá. És a kicsinyek? Mi? Nálunk a malom alatti politika azt tartja, hogy nincs semmi baj, hogy elegen s még sokan is vagyunk. Ezért nehéz az élet. Pedig a mi állapotainkról még csak megemlékezni is szomorú. A nagymérvű kivándorlás csúnyán ritkítja sorainkat. A franczia métely az egy-két gyermekrendszer ijesztően pusziit hazánkban is. Ma már a statisztika 1000 községet mutat ki, a hol a népesség e miatt stagnál, vagy visszafejlődik s a bűn még tovább is terjed, mert évenként 30—35 uj község lesz annak áldozatává. A gyermekhalandóság pedig egyrészt a szegénység, más- fe nagyrészt a tudatlanság folytán igazán rémitő. Nemzetünk virága bimbójában hull le. A segítség meg eddig- elö, tekintve a nagy szükségét, olyan csekély. A társadalom intézményei — kevés kivétellel, — bátortalan, szétforgácsolt és rendszertelen kísérletek, s a gyermekvédelem majdnem teljesen az állam gondja. Nagy örömmel értesülünk ilyen körülmények között arról az örvendetes hirröl, hogy a vármegye a kormány segélyével, hazánk bölcse, Deák Ferencz emlékére, városunkban gyer- mekmenhelyet szándékozik szervezni, s hozzá ezt a kezdetben alkalmasint kisded intézményt, idővel böviteni, fejleszteni fogja. Alkalmasabb helyet erre Nagykárolynál, a melynek egészségi viszonyai klímájánál, fekvésénél, talajánál fogva eléggé kedvezők, országos szempontból sem gondolhatni. Hisszük, hogy azok a férfiak, akik a kezdeményezést kezükbe vették s a kikben ha csalódnánk, nagyon keservesen esnék, az ügyet dűlőre is viszik. A városról meg azt tenni fel, hogy nem ragadja meg két kézzel a kedvező alkalmat, midőn úgy a nemzet, mint saját érdekében, kevés költséggel ilyen nagy horderejű intézménynek rakhat meleg fészket, — meggya- nusitása lenne előrelátásunknak, intelli- gencziánknak s ezeken alapuló fejlődésünknek. Vámbárczák acsengeri törvény- hatósági közúti vámos-hidon. Ad. 10,055.---------------- Szatmár vármegye alispánjától. 1904. sz.-----------------------------------------------El intézés alá vétetett a vármegyei kir. állarnépitészeti hivatal 859—1903. th. szám alatt kelt jelentése, mely szerint a kereskedelemügyi miniszter ur 1900. évi 20,606. sz. alatt kiadott engedély-okiratának 6-ik pontja értelmében a csengeri törvényhatósági közúti vámos-hidon bevezetendő vámbárcza- rendszerre vonatkozó szakértői javaslatát beterjeszti. Határozat. A kereskedelemügyi miniszter ur 1900. évi 20,606. szám alatt kelt engedély-okiratának II. 6-ik pontja szerint elrendelvén, hogy a csengeri törvényhatósági közúti vámos-hidon TÁRCZ A.-►SS* üstéin Mél Ezredes Adélról szól éz a bús ének : Ezredes Adél volt a vidéknek gyöngye, Égbe való angyal, ki leszállt a földre ; Férfiszivet ejtő mosolya,. szólása, Babonázó kék ég szeme ragyogása. — Dús fiirtei sátra hullámzó aranyár, Termete hajlékony, mint a ringó nádszál. Gerlebúgás ajkán zendülö bús nóta, A homloka márvány, az arcza meg rózsa. O volt a bús Mosztár bűvös tündérlánya, Ragyogó drága kő komor, rideg várba’. Bomlottunk utána. — S a mennyi tiszt csak volt a megszállott tájon, O róla álmodott csöndes éjszakákon. S virágos völgy, ölén, kopár, magas bérczen, Ágyudörgés között, harezjáték tüzében : Az 5 nevét kapta csalfa szellő szárnyra, Vitte völgybe, hegyre, erdők homályába, Susogva az ágnak, fűszálnak, levélnek : Nincs párja az Adél égő kék szemének. Magas a kőszikla Corstnica vad bérezén S a napfény megtörik orma hidegségén ; Ezredes Adélnak ép olyan a szive, Márvány-kemény, mint a sötét bérezek szirte És valamint a hegy jég s hófedett orma A napfénynyel daczol: szerelem nem fogja. így beszéltek róla vitézi a hadnak. Egy tavaszi éjen zaj támadt a várba’ Riadót vert a sok felriasztott várta És mont az őrjárat. .. Miért, hova, merre? Hallgat arról némán a parancsnok nyelve. — Csak midőn fölébredt a piruló hajnal, Kelt szárnyra egy bús hir lopva, titkon, halkkal : Ablak nyílott éjjel az ezredes házán... Sötét alak suhant alól a kert árnyán S ingó kötélhágcsón csendesen fellépve : Bejutott valaki a tiltott szentélybp ... De áruló is volt. . . Zaj támadt a vártán, Diadalt aratva két szív izzó lázán. Menekülni késői... a hágcsó levágva S lent fegyvertől sürü az éjfél homálya... Ki a folyosóra 1 ... el is fogták ottan, Halaványan állott egy sötét sarokban, Daczos fényben úszott, ragyogott a szeme, Vallatni sem kellett, tele volt a keze, — Gyémántos karperecz, sok szépmívü ékszer Vallott a bűnösre, a mi kincsesei ér fel. Úgy is mondták másnap : A várparancsnokhoz egy közlegény tört be, Rablásért elzárták örökös börtönre. De tudta mindenki, hordta a hir szárnya: Közlegényt szeretett az ezredes lánya. Karcsú minarottből muozzim kibámul, Ezüstös a tájék a hold sugarátul, Lebbeu a hűs szellő, magas hegyről szállva, Mormolva fut le a Neronta hulláma S a parton ... mi is az ? ■— Merőn néz a dervis, Valami gonosz dzsin, ép’ugy lehet szent is, Földre szállott angyal, mintha nem is lépne : Harmatos fű fölött lebegne a légbe ... Törve rezg a sugár ruhája hószinén S egyszer csak eltűnik a viz csilló szilién. „Allah akbar, kérim 1“ — Mi volt ez ? Káprázat. . . — Ezredes Adélnak nyoma veszett másnap. Váry Ferencz. A kézcsók. Irta: Reviczky Irma. Sarlós Boldogasszony napja volt. Az érett rozs és búzakalász úgy hullámzott, mint egy sárga tenger. Közbe-közbe meg kéklett a búzavirág és vöröslött az égő pipacs a gabonatenger szélén. Tikkasztó hőség volt. A nap, mint amelynek más dolga nincs, forrón tűzött le az égről és égette a földet. Szinte jól esett a virágnak, mikor egy kóbor szellőcske felkerekedett. Megrezdüit ekkor felüdülve a fűszál is, csak a kalász suttogott álmosan a virágszállal az alföldi rónán. Olyan szomjas volt a föld a forró nyári, délután, mind az alföldi legény, ha egy hétig bort nem lát. A nap heve fehérre perzselte a búzavirág kék szirmát, a pipacs meg csakhogy lángra nem gyűlt a nagy melegben. Csak a fák levelei lankadtak el. Ilma is úgy érezte, hogy bágyadt a nagy hőségben és futva menekült a zöld zsalu- gárdos nyaralóba, amelynek portája előtt kényelmes bambusz-nád karosszékben férje bóbiskolt. Lábai skót sállal voltak letakarva. Ő nem érezte a meleget, melyben ifjú neje csakhogy fel nem olvadt. Sőt a jó öreg ur, még tán didergett is ebben a nagy hőségben az alföldi pusztán. Egy japáni nagy papir-ernyő felfogta a napsugarat, hogy ne tűzzön az öreg nemes kopaszodó fejére. A mig a földesur a karosszékben bóbiskolt, addig Ilma asszony a szobájában az álmodozásnak adta át magát. Vagyis csak a lelkét. Márványfehérségü teste ott pihent a kék selyemkereveten. A szoba ablakai gondosan le vannak függönyözve. Ha azonban megszoktuk a félhomályt, mely a budoárban honol, szemügyre vehetjük Ilmát. És ha kissé megerőltetjük a szemünket, megfigyelhetjük még azt is, hogy a vér mint szök- j ken a fehér arczba és elborítja homlokát, majd meg eltűnik, épugy, mint a hajnal | pirja, mikor a fehér bárányfelhőcskéket az ' égen kergeti . . . Ilma asszony alig húsz évesnek látszik, | holott már huszonöt tavasz lebbent el sötét barna fejecskéje felett. És már öt év óta férjnél van. Azaz meg nem egészen. Mert csak mikor tarló lesz a sárga kalásztenger és aranyszínű a fák levele, akkor lesz az ötödik évfordulója annak a boldogtalan napnak, mikor ő egy aggastyánhoz kötötte ifjú sorsát . . . Miért is tette? Hányszor intézte már a csillagsugaras éghez ezt a kérdést, mikor álmatlanul töltötte éjszakáit a csipkepárnás selyem nyoszolyán.
