Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-11 / 32. szám

l’áxss.Aa.lasn.i, szé^Diroc3.a.lxrxi és isxxxexexterjeszT© lxetila,;p.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre.................8 kor.

Félévre

.........................4 kor.

Neg

yedévre Egyes szám

Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

2 kor. 20 fül.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 40 Mér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Ferde kinövések a társadalomban.

Ha közelebbről megfigyeljük egyes embertársaink magatartását, modorát és társadalmi viselkedését, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy igen sokan előkelőbbeknek, vagyonosabbaknak akarják magukat láttatni, mint a milyenek tényleg. A nagyzási hóbort feltűnően lábrakapott, mintegy társadalmi betegséggé vált. Az intelligens középosztály tagjai versenyeznek egymással tekintélyben, ruházatban, lakás- berendezésben; a külső fényben, külső csillogásban egyik tulliczitálni igyekszik a másikat. A népszerűséget szeretik hajhászni, de csak a látszat kedvéért, tényleg azonban arisztokratikus érzel- müek. Vagyonosabb vezérférfiaink tele szájjal hirdetik, hogy az alsóbb néposztály a közterhek súlya alatt nyög s a megélhetési források olyannyira el vannak zárva előle, hogy a legnagyobb küzdelemmel sem tud magának existentiát teremteni s utat törni a megélhetéshez és e miatt elzülliu, vagy kivándorol. Javaslatokkal is előállanak ezek az urak, hogy miként és mily eszközök által lehelne a nagy tömegen segíteni, bajaikat orvosolni. De sajnos, csak a javaslat mellett maradnak. Módjukban állana, hogy tényleges segítséget nyújtsanak, de a helyett csak hangzatos frázisokkal élnek. A hazai ipar és kereskedelem pártolását csak ajánlják, de maguk külföldi ipar és fényüzési czikkeket használnak. Csaknem mindenütt, minden téren és

a társadalom műiden osztályánál a rűt önérdek és külső látszat a förugó, nein az általános hazafias czél elérése és társadalmi közérdek előmozdítása.

A hivatalnok nem igen ellenzi, ha az öt felkereső ügyes-bajos ember „nagyságos“ urnák szólitja. Szereti a tekintélyest, nagy hatáskörrel bírót játszani, holott az igen szűk határok közé van szorítva s majdnem semmi önállósága sincsen.

A tanító csak a „tanár“ úr megszólításra hallgat szívesen s ha az ember csak az öt megillető czimzést használja, el lehet készülve arra, hogy ellenszenvet ébresztett maga iránt s esetleg iskolába járó gyermekét méltatlan bánásmódban részesíti. A tanuló fiuknak és leánykáknak meg van tiltva, hogy a tanítókat és tanítónőket „bácsinak és „néni“-nek szólítsák, mert az a tekintély és társadalmi állás rovására történnék s ellenkeznék a mai divatos felfogással.

A kiskereskedő, vagy szatócs a nagykereskedő szerepét akarja játszani, a magához hasonló egyénekből álló társaságot mellőzve, a vagyonosabbak körét keresi s anyagi erő megfeszítéssel is versenyezni igyekszik velük a divatos szokások és úri passziók terén. Az ily esztelen versenyzés pedig ideig- óráig csak adósságcsinálással tartható! fenn, a mi a teljes tönkremenéssel nyer befejezést. Sajnos, sok szomorú példa van erre a társadalom minden osztályánál.

A jobbinódu iparos lenézi a szü- kebb anyagi helyzetben lévő társát,!

nemhogy segítené, vagy legalább szakba- vágó tanácscsal érdekét előmozdítaná, irányt és utat mutatna neki az anyagi javulás felé.

A papi osztály nemes és magasztos hivatása előtt tisztelettel hajiunk meg, mert vallásos érzületünk súgja, hogy a lelkiekkel foglalkozók neveit a lisztelet hangján említsük. De nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy amaz osztályban is igen sokan vannak, kik csak a templomi szószékről hirdetik az általános emberszeretetet, de künn a társadalmi életben feledik, hogy „egy Atyának vagyunk gyermekei“, feledik a nagy Mester ama szavait: „Arról ismerlek meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.“ A külvilágban igen sok pap előtt a szerénység és szeretetreméltóság ismeretlen fogalomnak látszik lenni. Úgy tetszik, mintha csak arról volna tudomásuk, hogy a közönséges halandókon jóval tulemelkedö kasztot képeznének, melyre csak a legalázatosabb tisztelettel tekinthet fel a laikusok nagy tömege; magatartásuk által mintegy bizonyítani akarják, hogy ők emberi hibáknak és gyarlóságoknak alávetve nincsenek. Elfelejtik, hogy a nagy Mester nemcsak a templomban oktatott s részesítette hallgatóit lelki vigasztalásokban, hanem mindenütt, a hol megfordult, utczákon, tereken, hegyeken, pusztákon, sőt még a tengeren is.

Általában véve tapasztalható, hogy a tekintély, hatalom és vagyon utáni vágy körül oly erős a küzdelem és versenyzés, hogy egyesek annak elérése czéljából a jog és igazsággal össze nem egyeztethető lépésektől sem riadnak vissza. Mások érdekeinek sértése előttük figyelembe nem jő. És ha czéljukat többé-kevésbé elérhették, ha a hatalom polczára feljutottak, büszkén tekintenek le hátramaradott társaikra s hatalmuk erejét éreztetik is velük. A hatalom birtokosa rendszerint elfelejti, hogy állásának eléréséhez nem csupán egyéni érdemei, de mások érdemei és közreműködése utján is jutott. Segítő társainak jóakaratát és támogatását vajmi ritkán hajlandó elismerni és méltányolni. A mindennapi életben nem egy példa fordul elő, hogy a hatalom és pénz embere holmi igénytelen halandókat észre sem vesz, bárha azok egész tisztelettel kívánják üdvözölni; inig az emberi méltóságából kivetkőzött hízelgőhöz, ki neki tömjénez s elévülhetlen érdemeit zengedezi — nyájasan, barátságosan közeledik s jóindulatáról és magas kegyeiről biztosítja. Egyiknek a dölvf és gőg annyira elhomályosította szemét, hogy az egyenes és tiszta jellemű embert nem veszi észre, inig a szolgalelkü mézes-mázos szavú udva- ronezban a legjobb emberét látja. A másik nem tudja, mit az elemi iskolás gyermek is tud, hogy Isten öt is embernek teremtette a maga képére és hasonlatosságára, mert külömben ezen megbecsülhetetlen isteni adományt nem dobná sárba, hogy a csúszómászó állatok közé lesülyedjen.

Ha ezen ferde kinövések a társadalmi élet testéről legalább részben és

T ARCZ A.

Szerelmes levelek.*)

— Humoreszk. —

Irta: Dr. Sternberg Endre.

Hölgyeim és Uraim! Szerelmes levelekkel fogom Önöket untatni; ha előveszem ugyanis ezen estély ízlésesen és művésziesen kiállított meghívóját, azt találom, hogy mél- tóságos diszelnökünkön kívül,- ki kegyes volt megjelenésével ezen estély fényét emelni s az elnökségen kivül még 105 deli és ifjú rendező van. kik — állítólag — mind buz- gólkodtak estélyünk sikerét előmozdítani.

Miután pedig irigy ember nem vagyok és hivatásomnál fogva is pénzért és jó szóért tanácsokat osztogatok, ez alkalommal sem vonom meg Önöktől, nálainnál ifjabb rendező társaim, kik — sajnos — nagyon sokan vannak t. i. nálamnál fiatalabbak, majdnem 99"/'(i — jó tanácsaimat és mivel óhajtom, hogy a mai estén kössék össze a hasznost a kellemessel, tehát én, a tapasztalatokban meghízott férfiú meg fogom Önöket tanítani, hogy mikép kell szerelmes leveleket irui.

Amennyiben azonban különböző természetű és korú férfiak vannak, komoly, vig és tréfás kedélyüek, ezért különféle példákkal akarok Önöknek szolgálni és e czélból nehány szerelmes levelet fogok bemutatni.

*) Felolvastatott a „Nagykárolyi Kör“-nek f. hó 6-án tartott estélyén.

Kezdem az elnökséggel. Öten vagyunk elnökök, kettő nálamnál idősebb, kettő ná- iamnál fiatalabb, láthalják ebből, hogy én még itt is betartom az arany középutat.

Dr. Rooz Elemér elnöktársamnak azért nem adok a szerelmes levélírásban tanácsot,

I mivel egyrészt idősebb nálam, másrészt meg tudom, hogy szerelmes leveleit reczept modorban irja; az pedig köztudomású, hogy az orvosi reczepteket nemcsak a hölgyek, hanem a gyógyszerészek is nehezen olvassák. Külön- • ben nála létemkor tapasztaltam, hogy nagy- értékü könyvtárában a szerelmi levelezők hemzsegnek.

Kezdem tehát a nálamnál fiatalabbal, az én kedves kollegámmal, Dr. Nemestóthi Szabó Albert úrral.

Ö az ügyészek hagyományos kék papírjain igy szokott irni :

Nagyságos Asszonyom ! tekintettel arra a körülményre, hogy Ön meglátott engem, azóta szeretem. Szeretem, mikép politikai nézeteimet a svábok. Figyelmeztetem, hogy ne játszék úgy a szivemmel, mint én a füleslabdával, mert az erőszakos eszközöktől sem riadok vissza. Erőszakos természetemet ismerik és rettegik a vármegyeház ablakai. Egyedüli óhajom, hogy szerelmein viszonzásra találjon, ellen- esetben ígérem és fogadom, hogy betöröm nemcsak a régi vármegyeháznak, hanem az újnak is összes ablakát, remélem, hogy ez által megnyerem kliensemnek Klie, Liebhauser, Irsik és Glück urakat. Sőt tovább is megyek, ha nem hallgat meg, az esetben hivatali állásomnál fogva, mint kir. járásbirósági ügyészségi megbízott,

kénytelen leszek Nagyságos Asszonyom ellen a keblemben gondatlanságból okozott tűzvész okozás vétsége miatt vádat emelni. Eddig a páros viaskodást csak két vaskos j kötetből tanultam, most a szerelmi párbajt praxis utján óhajtom elsajátítani. Hogy Nagyságos Asszonyom szivét meghódítsam, nem kímélek sem időt, sem fáradtságot, I sőt pénzt sem ; ötven koronáért egy ura- ságokat levetett byciklit vettem és ezen 1 irt 08 krajezáros Castor kalapomban csiga-lassúsággal fogok nemsokára Asszonyom ablakai előtt elvonulni. Kedves levelét, miután a papám nincs itthon, nem a Kölcsey-utczába, hanem a Széchenyi- utczába (Népbank-épület, I. emelet) várom. Kezeit csókolva és Önt csókolva, másnak

Dr. N. Sz. A.,

ügyvéd.

Nagyságos Asszonyomnak azonban az expensnótaig hű Berczije.

Sternberg Ottó, mint afféle színésznői és irodalmi mitugrász, természetesen egy prima- donnához ir, még pedig ekképen:

Bájos Művésznő!

E cseppet sem hizelgő, de tiszta igaz- j ságot tartalmazó megszólítás után fogadja hódolatteljes meghajlásom kapcsán bemutatkozásomat. Nevem Sternberg Ottó, j foglalkozásra nézve télen pesti sétáns, nyáron harmad kritikus a „Nagykároly és. Vidékéinél.

Igéző Művésznő! Ha e sorok elejénél Ön összegyűrte levelemet oly czélzattal, I

hogy azt már elolvasás előtt az enyészetnek adja át, úgy simitsa ki a papirost bársony kacsóival, mert a mi ezután következik, az oly fontos az Ön létezésére, mint Kréiner direktornak a telt ház. Hallgasson, illetve olvasson tehát végig.

Felelős szerkesztőm — mint Ön legutóbbi. melléklettel megjelent számunkban olvashatta — megszámlálhatatlan heti tartózkodásra Marienbadba utazott; Alfa főmunkatársunk pedig egyenes adóalap kutatási körúton van a vidéken. Ön való- szinüleg kitalálta már, hogy mi következik ebbök Alfa ur a vidéken csak a „Vidékét“ szerkesztheti és igy lapunk főalkatrésze : A „Nagykároly“ világításával, rendőrségével, névnapjaival, mindenféle vallásu legény- egyleteivel, magyarosodásával és a mi fő, színészetével együtt az én váltamra szakadt.

Dereng már világosság gyönyörű fejében ? Ért már engemet ? Ugy-e igen ? Hisz Ön oly fogékony minden szép és nemes iránt.

Már megjelenek lelki szemei előtt, — már lövetik felém izzó sugarait testi szemei, már olvadok s a phisika törvényénél fogva nyúlik, terjed a dics-kritika, lesz belőle 10 sor, 100 sor, 1000 sor, kiszorul a villany, ki a névnapok, ki a lap czime, elmaradnak a margók, sőt még az Andrássy Jenő neve is. Mindenütt kritika, mindenütt dicséret, tömjén, virág, taps és jelzők.

Ébredjen fel, bájos művésznő, szép álmaiból, még nagyon messze tartunk mindezektől. Hiszen mindez még csak levélpapiroson van és az még nagyon távol áll az újságpapírtól.