Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1903-03-05 / 10. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE.

a gigászi önvédelmi harczot, melyet bámulva szemlélt a földteke minden művelt nemzete. És a nemzeti ellenállásnak ez a ténye lett végeredményében mégis első alapköve mai alkotmányos életünknek.

Márcziusi szellő fujdogál ma is és ismét szárnyain hozza szálló ige gyanánt a figyelmeztetést: „Ébredj magyar!“ Nemzeti ellenállást kell kifejtenünk, önvédelmi harczot kell vívnunk ma is, de nem fegyverrel, hanem békésen, alkotmányos eszközökkel. Hisz- szük, hogy ennek is lesz eredménye.

Ma nincs a haza veszélyben, de veszélyben van mindnyájunknak szemefénye, mindnyájunknak reménysége: ifjúságunk, veszélyben van az úgyis szegény magyar népnek anyagi existencziája, boldogulása..

Egy törvényjavaslatot tárgyalnak az országgyűlésen, egy katonai javaslatot, mely nem kíván kevesebbet mint azt, hogy még 60,000 ujonczot adjunk a hadseregnek, még 40 milliót áldozzunk annak eltartására.

És ismét megmozdul a magyar nép, mintha csak egy volna összeségében, fel- j emeli tiltakozó szavát, mely orkánná fejlődve zúgja a javaslatot előterjesztő kormány fülébe : több vért nem áldozunk, több pénzt nem adunk.

A törvényhatóságok feliratokban, a nép zöme népgyüléseken tiltakozik a javaslat ellen, s a tiltakozásnak refrénje mindig az: több vért nem áldozunk, több pénzt nem! adunk.

Az országos mozgalomban részt kíván a nagykárolyi választókerület polgársága is. Pártkülönbség nélkül gyűltünk ma egybe, mert hiszen a javaslat tárgyalásánál nem pártérdek vezérel, hanem a nemzet jól felfogott érdekeinek megvédése.

Két szempont az, tisztelt polgártársak, a melyből ezen javaslatot tárgyalnunk kell.

Egyik a vér-, a másik a pénzáldozat szempontja.

A magyar soha sem kímélte életét és vérét, ha arra hazájának, királyának szüksége volt.

Ennek bizonyítása czéljából nem is kell nagyon messzire lapoznunk a történet nagy könyvében.

1741-ben történt az abszolutizmus sötét korszakában. A minden oldalról szorongatott Mária Terézia királyné visszaadta a magyaroknak jogaikat s hozzájuk fordult oltalomért. És a szeptember 11-én tartott országgyűlésen felhangzott a lelkes felkiáltás: „vitám et sangvinem pro rege nostro.“ És a magyar lelkesedés, a magyar vitézség megmentette a Habsburgok ingadozó trónját.

És ha egyszer ismét elismerik jogainkat, teljesitik nemzeti jogos kívánalmainkat és akkor egy öntudatos nemzeti czél. érdé-' kében a haza és a király a népdal szavai szerint, „azt izeni, mindnyájunknak el kell menni“, nem akadna épkézláb magyar ember, a ki hazájáért, királyért fegyvert ne fogna.

Ha lesz egy igazi magyar hadseregünk, melynek szívverése a miénkkel azonos, szelleme magyar, nyelve magyar, zászlója, jelvénye magyar, nem képzelek magyar szülőt, ki örömmel ne adná fiait e hadseregnek.

De annak a hadseregnek, melynek szelleme, nyelve, zászlója, jelvénye nem magyar, több katonát nem adunk.

Nem akarok e helyütt a hadsereg viszonyaival bővebben foglalkozni, hanem áttérek a javaslatnak közgazdasági szempontból való méltatására.

Ismeretes tény, minő hijjában vagyunk legszorgosabb munkaidején a munkáskezeknek. S mi az oka ennek ? Az, hogy a munkabíró emberek legjavát viszik el s tartják benn három esztendeig katonának. Más részét viszont, őszimunka idején hívják be hadgyakorlatra.

Mennyi munkáskéz pihen a legnagyobb dologidőben, mily rengeteg összeget képvisel ennek a munkának tőkeértéke, mely kiaknázatlanul parlagon hever, nem szükséges bizonyítani.

_ De nemcsak a produktiv munka elmaradásából származó kár hat bénitólag közgazdasági viszonyainkra, hanem az a rengeteg költség is, a melybe a hadszervezet ellátása kerül.

Évröl-évre fokozódnak a katonai terhek s ha ez a javaslat törvényerőre emelkednék, helyzetünk, elviselhetetlenné válnék.

A mezőgazdaság alig jövedelmez, kereskedelem, ipar pang, a szellemi munka terén nagyobb a kínálat, mint a kereslet. Általános a szegénység, a létért való küzdelem. Kicsi a haza földje fiainak a megélhetésre és tömeges a kivándorlók száma, kik más hazába igyekeznek, hogy megkeressék kenyerüket. Vármegyénkben naponként apad a községek lakóinak száma s van község, melynek 80—100 lakója él ma Amerikában, hogy ott keresse még a létfenntartásnak azt a módját, a mit e szegény hazában megtalálni nem tudott.

Adózó képességünk a legnagyobb fokig igénybe van véve s ha az ujonczlétszám felemelése, a katonaság szaporítása czimén több millióra menő újabb adóterhet rónak vállainkra, tönkre kell mennünk; el kell pusztulnunk menthetetlenül.

Nemzetünk, önmagunk és fiaink iránti kötelességet teljesítünk tehát akkor, ha ennek a javaslatnak törvényerőre emelése ellen tiltakozunk.

Tiltakozásunk kifejezése czéljából ajánlom a tisztelt népgyülésnek elfogadásra a következő határozati javaslatot:

„A nagykárolyi választó kerület polgáraiból pártkülönbség nélkül alakult népgyülés, tiltakozik az ujonczlétszám felemelése tárgyában országgyűlési tárgyalás alatt álló katonai javaslatok ellen.

Ezt a javaslatot a nemzetre nézve károsnak s olyannak nyilvánítja, mely törvényerőre emelkedése esetén a létfenntartással ma is küzdő szegénysorsu magyar népet anyagi végromlásba döntené.

Kérelmet intéz azért az országgyűléshez, miszerint ezt a javaslatot törvényerőre emelkedni ne engedje, illetve e czélból azt a napirendről levegye.

Ezen kérelmének a képviselőházhoz leendő beterjesztésére — miután országgyűlési képviselőjével e kérdésben ellentétes alapon áll — egyik vármegyebeli képviselőt kéri fel.“

A határozati javaslat egyhangúlag elfogadtatván, elnök azt elfogadottnak kijelentette.

Ennek megtörténte után dr. Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő lépett az

erkélyre, kit a népgyülés már előre is lelkesen megéljenzett. — Dr. Lengyel Zoltán többször éljenzéssel és tapssal félbeszakított, majdnem egy óráig tartó, népies modora és humorral telitett, rögtönzött szép beszédében fejtette ki az ellenzék állásfoglalásának indokát és ecsetelte a katonai javaslatok elleni küzdelmet. Dr. Lengyel üdvözölte a város polgárait pártja, Szilágyvármegye és a maga nevében azért, hogy elfelejtve e pillanatban a pártkülönbséget, összejöttek, hogy a nemzet újabb megterheltetése ellen felemeljék tiltakozó szavukat. Hadd lássák — úgymond —- a régi és uj grófok, valamint a gróf- és föispánjelöltek, kik oly beszédeket tartanak az ország- gyűlésen, mint Lueger a magyarok ellen, hogy nem ök fejezik ki a nemzeti közérzületet akkor, amikor derüre- borura mindent megszavaznak, hanem azok, kik a nép érdekében az újabb pénz- és véráldozatok ellen küzdenek; mert magyarok vagyunk — úgymond — és magyarok akarunk is maradni.

Ezután Báthory István gyógyszerész a kővetkező beszédet mondotta el:

Tisztelt Uraim!

Különös helyzetbe jutottam uraim! Én legalább zavarban vagyok, ha vájjon lehetne-e még nekünk felemelni szavunkat, hogy tiltakozzunk a katonai törvényjavaslat ellen, mely újabb vér- és pénzáldozatot követel a néptől. Mert ne feledjük uraim, megkérdezett min-j két is a király, mikor felhívott képviselő- j választásra. És mit tettünk ? Éreztük a súlyos helyzetet, ismertük a kormány politikáját, tudtuk, hogy igy tovább nem mehet és mégis mindenféle Ígérettel, mindenféle üres szóla- j mokkái és még sok egyebekkel engedtük j magunkat félrevezetni; és bár mi ellenzékiek többségben voltunk, engedtük, hogy egymásután törjön le a két ellenzéki párt zászlója.

Ugyan uraim, csak rajtunk múlt, rajtunk ellenzékieken, hogy elbuktunk, s hogy ma egy telivér mameluk képviseli az országgyűlésen kerületünket, a ki szavazatával, kimondom, a mi szavazatunkkal szaporítani fogja azok számát, a kik mindig készek újabb megterheléssel és csapással sújtani amúgy isf szegény hazánkat.

Most aztán tiltakozunk, talán követeljük is, hogy hallgassák meg a mi szavunkat is ? De vájjon megfogják-e hallgatni ? Ne adtassuk magunkat uraim! Arról pedig ne is álmodjunk, hogy e kerület mameluk képviselője | figyelembe vegye a mi tiltakozó szavunkat.

Hiszen az ő gondolata nem a mi gon-! dolatunk, az ö utai nem a mi utaink.

Uraim! Mi összejöttünk, hogy együttesen lépjünk a sorompóba. Hát jól van; tegyünk együttesen, tiltakozzunk együttesen, emeljük ■ fel szavunkat közösen, tegyük meg édes hazánk érdekében közösen, a mit még megtehetünk. De ezzel aztán ne legyen vége hazánk javára irányuló munkánknak! Eljön majd megint a cselekvés órája, — akkor mindenki tegye meg kötelességét. És most uraim! kiáltsuk egy szívvel és lélekkel: Éljen a haza! Le a katonai törvényjavaslatokkal.

A sarki rendőr füttye azt jelenti: „itt | vagyok, ügyelek“ ; az ellenőr egy füttyel azt válaszolja: „jól van, szép, hogy nem alszol, tudomásul veszem.“

A tolvaj füttye azt mondja a többinek:} „Vigyázz, zajt hallok, menekülj, mert jönnek.“ j

A munkás ember vidám fütyülése azt! meséli a gazdának: „Lásd én szívesen dől-} gozom, s ha jól bánsz velem, hű szolgád maradok“.

Ha a vásárban lovadért 500 forintot követelsz és a vevő egy vontatott füttyöt hallat, úgy további szó nélkül azt a gondolatát árulta el: „Ejnye be sok, annyiért nem veszem meg, megpróbálkozom veled alkudni.“

Ha valaki egymagában árnyékos helyen fütyürészget, azt adja tudtára a világnak: „E pillanatban gondom és dolgom nincs, élvezem a tétlenséget.“

Ugyebár mindez nem újság senki előtt és kétségtelen, hogy midőn az ember más ország emberi nyelvét nem érti meg, bámulva leéli beismernie, hogy az értelemre önkénytelenül ható általánosabb kifejezési eszköze a legnagyobb műveltségnek sincs, mint az egyszerű fütty.

És még különösebb, hogy az ember nemcsak embernek, hanem az állatvilágnak füty- tyét is világosan megérti.

Erről elsősorban a paládiak tesznek tanúságot, kik midőn madárfészket kiemelendök, az erdőn keresztbe tett létrával akartak áthaladni, egy incselkedő rigó füttyében annyira felismerték a gunydalt, hogy állítólag mai nap is megvernek minden embert, a ki rigó- füttyet utánozva megy a falun keresztül.

De bizonyítják ezt egyéb közismeretes tények is.

A zergevadász, ki már-már puskát irányoz a legelésző állatokra, dühöngve hallja a csapat őrének éles füttyét, mely azt mondja : „ Gyilkos embert érzek, villámgyorsan, ki merre lát.“

A Gojzer szalonkák vezére a magas légben haladva rezgő füttyel folyton arra inti szárnyas családját: „Itt nem szádunk le, nincsen viz, csak tovább-tovább.“

A pintyőke naplementekor rövid füttyel inti párját : „Este van anyjuk, ide a bokorba, ha sötétben ugrálsz, megfog a bagoly.“

A vidra holdvilágos éjjeken sivitó füty- tyel ad jelt magáról és mint azt a szakértő Bársony István gyönyörű leírásában magyarázza: „a vidra-Romeo ezzel a messze- hangzó füttyentéssel hirdeti vágyát, gerjedel- mét s ezzel hivja szive választottját,“ tehát kétségtelen, hogy ezen éjjeli fütty emberi nyelvre lefordítva egész világosan Ripp van Winkle dallamos versét szavalja: „Oh drága nőcském, kit úgy imádlak, miért nem jösz vígan felém“.

De ennél még meglepőbb az, hogy az emberi füttyöt az állat is megérti.

A szilaj, ló tudja, hogy gazdájának aprózott füttyentése azt jelenti: „csendesedj, ne j | tüzelj, lassan“ ; egy sebes éles fütty pedig azt: „állj.“

A kutya meg éppen gazdájának füttyéből mind megérti azt, mikor parancsolják előre, mikor hátra; mikor hívják ebédre, mikor verésre; mikor szólítják támadásra, mikor védekezésre ; mikor intik csendességre, mikor csaholásra.

A birka egy füttyentésre ugv összefut I egy csomóba, mintha a pásztor világosan

azt kiáltaná: „hej rendetlenek, hová széled- tek, rögtön csoportba álljatok.“

A pulyka gőgös lényének és felfuvalkodott- ságának nyílt gúnyolódását annyira felismeri a füttyben, hogy mérgesen horzsolva a földet szárnytollaival egyenesen megtámadja a merész fiugyereket...

Végül arról is meg kell emlékeznem, hogy a fütty a teremtés értelmi világában elfoglalt, ezen nagyhorderejű fontosságán kívül még valóságos anyagi értéket is képvisel és ha az éneklésért kisebb-nagyobb honoráriumot fizetnek, úgy a fütty is megéri a maga pénzét.

Ezt kétségtelenül igazolják:

először Péter és Pál urak, kiknek Arany János hiteles történelmi munkája szerint egy fülenjülefütty egyenként egy-egy tallérjukba került;

másodszor egy másik Pál ur, tudniillik Lendek Pál sörmérő, kinek egyenkint 7 kraj- czárjával árult füttyök sok-sok tallért behoztak.

De most már a fütty ellenségeinek gyorsaság és rövidségre nézve kezdetben tett Ígéretemet beváltom, s elmélkedésem express- vonatát megállítom.

Midőn azonban igy a fütty mivoltjának első tudományos fejtegetésével culturális mozgalmaink mezején eddig — ismeretlen vagy félreismert — egyik közkincsünk jogos méltatására vezető utón első fáklyát gyújtók, s az eszmék tárosait és szellemi nagyjain- kat arra hívom fel, hogy a nagy és fontos théma feldolgozásának méltó tökéletesítésére az égő fáklyát a felismerés teljes világos- | ságáig lobogtassák — csak azt kérem, hogy j kezdeményező érdemem jutalmául — addig ' mig látnak — ne fütyüljenek!

Végül dr. Adler Adolf, lapunk szerkesztője, a helybeli függetlenségi és 48-as párt elnöke a párt nevében köszönetét mondott a szabadelvű és néppárt tagjainak azért, hogy a függetlenségi párt kezdeményezésére a párt- szinezet nélküli népgyülés tartásához hozzájárultak s ezáltal az egész választó- kerület hazafiui közérzületének megnyilatkozására alkalmat szolgáltattak. Ezután felolvasta Kossuth Ferencznek ép a gyűlés folyama alatt hozzá érkezett levelének következő részét: „A most folyó nagy politikai harcz alatt nap-nap mellett tapasztaljuk, hogy a magyar nemzet jobb jövőjéért, polgártársaink jólétéért folytatott küzdelmünkben minden igaz magyar velünk érez. Nagykárolyi polgártársaink pártkülönbség nélkül megnyilvánuló hazafias ténye megerősíti, fokozza nemes küzdelmünk igazságába vetett hitünket. Nagykárolyi polgártársaink fogadják köszönetéin és hazafias, szives üdvözletein nyilvánítását“.

Óriási, szűnni nem akaró éljenzés és taps hangzott fel e szavak hallatára, melynek lecsillapultával szóló megismételte Dr. Lengyel Zoltán orsz. képviselő azon indítványát, hogy az országgyűléshez intézendő feliratot egy nagy küldöttség vigye fel s azt indítványozta, hogy a népgyülés üdvözölje feliratilag mindazon képviselőket, kik akár szóval, akár szavazatukkal a katonai javaslatok ellen eddig küzdöttek vagy ezután küzdeni fognak és erről az ellenzéki pártkörök vezetőségét, vala- minta pártkörökön kívül álló képviselőket személyesen jegyzőkönyvi kivonaton értesítse.

Az indítvány egyhangúlag elfogadtatván, elnök azt elfogadottnak kijelentette, s megköszönve a megjelenteknek azt, hogy ily szép számban összegyűltek s a népgyülés oly szép rendben való lezajlásához, szép magatartásához hozzájárultak, a népgyülést bere- kesztettnek nyilvánította s felhívta a jelenvoltakat, hogy a mily szép rendben összejöttek, oly szép rendben oszoljanak szét.

Az egész népgyülés, — amelyen legalább 5000 ember, s ezek között a nagykárolyi választó polgárok kilencz- tizedrésze s a vidéki választók is igen szép számban vettek részt, sőt igen sok hivatalnok is — minden tekintetben impozánsan sikerült s habár néha-néha ki is tört egyeseknél a választó kerület jelenlegi képviselőjének a katonai javaslatok melletti állásfoglalása miatti elkeseredés, az egész népgyülést mi sem : zavarta meg, s az a tárgyalás alá vett ügy fontosságához méltóan és megfelelő komolysággal folyt le, s a közönség a leglelkesebb hangulatban oszlott szét.

HÍREK.

— Személyi hírek. Gróf Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja, f. hó 2-án délután székhelyére érkezett, hol f. hó 4-ig tartózkodott, a mikor is a déli gyorsvonattal Budapestre utazott. — Dr. Lengyel Zoltán, országgyűlési képviselő, vasárnap este távozott

j el városunkból és a fővárosba utazott.

— A vármegyei központi választmány folyó hó 3-án délelőtt 10 és fél órakor tartott ülésében az országgyűlési képviselő- választók múlt évi végérvényes névjegyzékének folyó évi kiigazítása tekintetében a

I szükséges intézkedéseket megtette, a 8 választókerület 29 összeirási szakaszba való osztásával a kiigazítási munkálat foganatosítására a küldöttségeket megválasztotta azon utasítással, hogy a legkevésbbé megrótt V4-ed úrbéres telekre nézve a választói jogosultság meghatározásánál az összeirási szakaszhoz tartozó minden községnél kimutatott földadó minimum szerint véglegesen megállapított adóalap veendő irányadóul s hogy a választói jog meghatározásánál az előző évre kivetett adók veendők alapul, az adó meg nem fizetése pedig a választói jog gyakorlásának s igy tehát a választói névjegyzékbe való felvételnek akadályát nem képezi. A választmány elnöke egyúttal megbizatott, hogy a most megválasztott, esetleg ezen megbízatásról lemondó vagy a megbízatást közbejött körülményeknél fogva nem teljesíthető elnö-