Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1903-02-12 / 7. szám
XáxsadLa,li».i,iSZiépixocl.a.laaQ.i és isx^exetterjeszt® Ixetilap. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. ; Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. |j Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferenez-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.-A*. l^eg'37-elet. (—r.) A múlt héten egy nagy halottat tettünk örök nyugalomra. Meg is nyilatkozott iránta sok oldalról a kegyelet, a mely nem egyéb, mint a becsülés, a tisztelet és szeretet egyesülése. S miben nyert a kegyelet főleg kifejezést? A rendkívül nagyszámú mü- és élövirág-koszoruban és csokorban, s az ezekre alkalmazott szalagokban és felírásokban. Ezen gyászeset alkalmas azon kérdés felvetésére, hogy koszorúk és csokrok adományozása egyedüli és legszebb kifejezöje-e a kegyeletnek, s ez-e a legalkalmasabb és legtartósabb eszköz a tisztelet, szeretet és becsülés kifejezésének ? Szerintünk nem. Mert bár igaz az, hogy a gondolatokat és érzelmeket virágok által képletesen ki lehet fejezni s az is igaz, hogy nagyon szép a virágdísz a ravatalon; midőn azonban a halál a testnek elmúlását, a léleknek a testtől való eltávozását tárja szemeink elé, a kegyelet pedig kifejezője akar lenni a megemlékezésnek, ideje lenne, hogy az élők a halottal szemben kegyeletüknek nem múlólag, hanem tartósan adnának kifejezést, vagyis hogy a megemlékezés minél tovább megmaradjon. Hacsak egy ily haláleset alkalmával is, mint aminö a megboldogult gróf Károlyi Györgynéé volt, koronákban kifejezve ezrekre megy a koszorúk és csokrok értéke, mennyire mehet ez egy I éven át az egész országban felmerülő halálesetek alkalmával ? Nem lenne-e szebb, nem lenne-e helyesebb, czélszerübb a megemlékezést megörökíteni, ha azok, kik kegyeletüknek kifejezést akarnak adni, az elhunyt nevére és emlékére koszorú- megváltás czimen egy jótékony alapítványt tennének? Hány intézménye van az élőknek, a mely segélyre szorul ?! Eltekintve a vallásos alapítványoktól, mennyi jót és üdvöst lehetne alkotni, mennyi élőt lehetne segíteni, mennyi könyüt lehetne felszántani, ha mindazt, a mit mü- és élövirág-koszorukra, csokrokra, szalagokra és feliratokra elkölt az emberiség, az emberek jótékony intézetekre fordítanák ! Igaz ugyan, hogy a müvirágkészi- tök és az ezekkel és élövirágokkal kereskedők jövedelme tetemesen csökkennék, de gyarapodnék a nemzeti vagyon; megerősödnének a jótékony intézetek, a melyek a szegények és nyomorultak segélyezését tűzték ki feladatul; keves- bednének a munkanélküliek ; nem nőne folyton a szocziálisták, anarchisták és az öngyilkosok száma, szóval eszközt nyerne a társadalom arra, hogy segítsen mindazokon, kik segélyre szorulnak s kik azt igénybe venni óhajtják; s ha oly halottról van szó, a ki iránt a kegyelet fokozottabb mérvben megnyilatkoznék, s a kinek nevére: nagyobb alapítványt tennének, az elhunyt neve örökre meg lenne óva a feledéstől, s még poraiban is áldanák azt, kinek még kimúlása is arra adott alkalmat, hogy eszközt nyerjen a társadalom a szenvedő emberek segélyezésére. Ha a koszorumegváltás eszméje megvalósulna, megszűnne a jótékonyság oltárán hozott áldozatok csekélysége s a társadalom abba a helyzetbe jutna megerőltetés nélkül, hogy nemcsak pillanatnyi segélyt nyújthatna, hanem képes lenne sok nyomort gyökeresen orvosolni. A halál az elmúlás, ahhoz nem való a sok virág, hanem illik a jótékonyság gyakorlása — az elhunyt emlékének fenntartása indokából. Ez illik az elhunyt emlékéhez, ez illik az elhunyt tisztelőihez! Kezdjük meg tehát alkalmilag és folytassuk a koszorumegváltást, s igy adjunk kifejezést kegyeletünknek! A kereskedői hitelezésről. (—ó.—) A kereskedői hitelezés ma már — sajnos — oly irányban fejlődik, mely egészségesnek egyáltalán nem mondható. A kereskedők szüntelenül panaszkodnak, hogy igen nagy összegre rug a künlevőségük, a kihitelezett összeg s a közönségben vajmi csekély hajlandóság van a fizetésre. Évek hosszú során keresztül kénytelen a kereskedő aránylag csekély összegért várakozni s akkor is csak pqr utján tudja behajtani, vagy a perlekedés kikerülése végett, esetleg csekélyebb összeget egyszerűen törülni kénytelen. Természetesen nagyobb összegekkel nem tehet úgy, hanem a roszfizetőkkel szemben kénytelen a törvényes útra lépni. Még ez hagyján, hanem hogy a közönség némely része miként viselkedik a kereskedővel szemben, az alig hihető. Egyik kereskedő beszélte a következő esetet: Egyik vidéki ur nagyobb összeggel volt adósa, mely tartozás a nála vásárolt áruezikkek vételárából eredt. A kereskedő várt türelmesen két éven keresztül, anélkül, hogy csak egyszer is felszóllitotta volna adósát fizetésre. Két év múlva tiszteletteljes hangú levélben kérte a tartozás kiegyenli- tését. Semmi felelet. Ismét várt egy darabig s újólag kérte a fizetést. Hosszas kísérletezés után végre megkapta pénzét részletekben. S mit tett az adós hitelezőjével szemben? Megharagudott reá, a miért pénzét kérni merte és többé nemcsak hogy nem ment a boltjába vásárolni, hanem haragjának még mások előtt is kifejezést adott. Eltekintve attól, hogy a kereskedő elveszítette azt a csekély nyereséget, melyet a mai rósz üzleti viszonyok között áruján nyert volna akkor, ha pénzét kellő időben megkapja, még kitette magát a kellemetlenségnek s az adós, a ki a hitelezésnek tulajdonképen hasznát élvezte, ráadásul megharagudott reá. A közönség nagy része a kereskedőnél nem nézi azt, hogy sokszor mily nehéz gondokkal küzd azért, hogy magát és üzletét tisztességes viszonyok között fenntarthassa. Nem gondolja meg, hogy annak a kereskedőnek is kötelességei vannak, neki a lejáratkor fizetnie kell, ha jó hírnevét koczkára tenni nem akarja, ha magának és családjának létfentartását megrendíteni nem akarja. A kereskedőnél legtöbben azt hiszik, hogy az várhat, annak nincs szüksége a pénzre, mert a naponkénti készpénzforgalomból fedezni képes szükségletét. Az az idő elmúlt, midőn a kereskedő kétszeres áron tudott portékáján túladni. A kifejlődött konkurrenczia — elismerjük, a fogyasztó közönség javára — lejebb nyomta az árakat s ma már a kereskedőnek is jól meg kell gondolnia, hogy milyen haszon mellett áruljon, mert a közönség csakhamar észreveszi, hogy a másik kereskedő ugyanazon áruczikket olcsóbban adja, s igy elriasztja magától a vevőközönséget. A kereskedő csak úgy tud a mai viTARCZ A. er elírta : Rósenfeld Zsigmond. Hamvas arczu ifjú mulat vígan, Szilaj dalát muzsika tetézi; Oszszakálu, roskatag vén ember A dáridót könnyes szemmel nézi. Szivében a rég elmúlt tavaszról Eled a sok boldog, édes emlék, És felsóhajt reménytelen vágygyal: „Ha még egyszer húsz éves lehetnék!“ Tüzes leány öleli az ifjút, A ki vigad egyre este óta. Nincs hiánya édes csóknak, bornak, Szerelemről zeng a vidám nóta. Künn illatos, tavaszi hajnal van, Beragyog a felkelő nap fénye. És az ifjú unottan sóhajt fel : ..E rongy létnek mikor lesz már vége?“ Visszapillantás*) az 1848—49. s az azokat követő sötét évek eseményeire egyes epizódokkal megyénk életéből. Irta: 3T>orcia,33.iö.3r István. Mélyen tisztelt közönség! Elbeszéléseimnek erőt és elmefuttatásaimnak bátorságot kölcsönöz azon tudat, hogy a t. közönség, mely már nagyrészben az ; újkor nemzedéke, az annyit emlegetett | és történelmünkbe oly fényes betűkkel följegyzett 1848—49-iki korszak eseményeiről s azon dicső korszakot követett sötét időkről érdeklődéssel figyeli azoknak visszapillantásait, kik azon korszakokban már nemcsak éltek, de azokra tisztán vissza is emlékeznek. Nem jogosítom föl magamat még nagy általánosságban sem ecsetelni az önvédelmi harcz történetét, hivatottabb egyének őröld-, i tették meg azt, —• egyedül a hazafiság azon j időben megnyilatkozott felfogásáról, — a lelkesedésről, a honfiúi kötelmek mikénti teljesi- téséről s egyes azon időkben szerepelt megyei egyéniségeinkről hozok föl pár példát, hogy azáltal az ifjúság lelkében és szivében föl gyújtsam azon fáklyát, melynek világa kell, * I *) Felolvastatott - Szatmáron, folyó évi jan. hó I 31-én tartott „Lorántffy Zsuzsánna“-egyesületi esI télyen. hogy vezesse őket mindég és minden alkalommal, mikor a haza és vallás igényei követelik azt. Tisztelt közönség! Ha igaz az, hogy a virág is úgy tenyészik, ha ápolják, örökség gyanánt kell az ifjú nemzedéknek által adni azon szálakat, melyeknek villanyos fényénél az ősök a hazaszeretet oltárán annyit áldoztak, —- hogy nekiek is állandóan égjen lényökbe a vágy, mily édes és követendő kötelesség a hazáért élni, — küzdeni, s ha áldozatra van szükség meghalni is. Igen tisztelt fiatalság! Mi is voltunk fiatalok! Önök is lesznek öregek! Az őserő, mely jogosult reményekre ád nekünk tápot, de melyet nekünk föladatunk irányítani, az önök lényében él, s ha a múltak fénye önöket önfeláldozólag nem serkenti a jövő sikerére, jelenjök tévesztett, mert mindég igaza lesz a költőnek, ki azt mondja: „Romlott szív és romlott elme, kit hazája hő szerelme nagy tettekre nem hevít“. Tisztelt közönség! A 48-as tavaszi napokat előkészítették hazánkban már az előző évek, s azoknak fölrobbanása csak idő kérdése volt, mert mint hamu alatt a parázs, ugv égett a szabad szellem a kor igényeit át- érzett magyar pátricziusok lelkében. 1832-től 1848-ig már nem voltak a rendi korszakban sem országos és megyei gyűlések, melyeken azoknak sugárai elő ne törtek volna hazánk szabadságára vágyó jeleseinek kebeléből; —- itt megjegyzem a fiatalságnak, hogy 48 előtt a megyék voltak bástyái a törvény és alkotmány várainak és minden megye egy-egy kis ország volt, politikai jogainak és fogalmainak kifejezése tekintetében, igy Szatmármegyénk- nek is örökre fényes betűkkel lesz följegyezve történelmében azon 12 pont, mely az újvilág megalakitásában oly nagy szerepet játszott, s mely nemes és hazafias terménynek magvait Kölcsey, Wesselényi vetették el megyénk azon időkben élt tényezőinek fogékony lelkökbe. Közreműködött azonban hazánk ósdi viszonyainak reformálására a kontinentális korszellem is, mert telítve voltak Európa népei a szabadság levegőjével. Oly nagy volt magában Bécsben, a császárvárosban a szabadság tenyészete, hol herczeg Metternich bir. külügyminiszter első Napoleon leveretése óta vaskézzel fékezte a szabadszellem növekedését, hogy mikor honfitársaink Bécsbe utazva V-ik Ferdinánd királytól követelték a a rendi korszak megszüntetését, — a felelős magyar kormány kinevezését és népképviseleti alapon nyugvó parlament megalkotását, a bécsi polgárság örömrivalgások között fogadta őket, s mindenekre viszhangot adott törekvéseikben. Rövid pár hónapok alatt mint léget tisztitó vihar söpörte el a rendi cons- j titutiót a népjog törvénybe czikkelyezése s azon három sacramentális jelige alatt: Szabadság — Egyenlőség — Testvériség — leomlottak a válaszfalak, rombadőltek az j előjogok hazánk lakói között a palotáktól a I kunyhókig és Petőfinek azon varázserejü Remek kivitelű fényképnagyitások! Életnagyságu EEBEBE I BilllIÜ m e 11 k é p 9 frt 80 kr. ^p;rgkyeü«.= 9 frt 80 kr. j 1896. SW KITÜNTETVE ^Z/IKKIÁLLITÁSQN. 1896. HISZTIÍY Z0LTAN KITŰNŐ HÍRNEVŰ FÉNYKÉPÉSZETE NAGYKÁROLYBAN. megbízható, szép munkai Egyes alakok, gyermek-képek, családi, testületi, stb. csoportfényképek a szokott, természetim, gondos kivitelben. Nagyobb menyasszonyi képek 3 f rttől feljebb.
