Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-05 / 23. szám
XIX. évfolyam. Nagykároly, 1902. junius 5. 23-ik szhtiípr TáisadLalmi, szé^i:ro<3-Sül:jECLi és isrm.eretterjssz'tö j^Letils^pNAGYKÁROLY VÁjROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: évre ................8 kor. Fé lévre........................4 kor. Ne gyedévre................2 kor. Eg yes szám................20 fill. Köz ségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A szaklapok jelentősége az iparban. A mai korban, midőn a kisipar helyzete veszélyeztetve van a gyáripar óriási termelésével szemben, midőn a kisipar tehetetlennek bizonyul e kettő közötti állandó harczban, nagy szerepre volnának hivatva a szaklapok, s daczára ennek nem méltányolják eléggé iparosaink szaklapjainak munkásságát. Eldobják, vagy semmibe sem veszik azt az eszközt, melyet ha igénybe vennének, sok tekintetben segítve lenne rajtuk. Felmerül most az a kérdés, hogy miáltal óhajtják üzleti viszonyaikat javítani s emelni és magukat szakmájukban tökélesiteni, ha nem vesznek tudomást a bel- és külföldön történő újításokról, gyakorlati és művészeti haladásáról. Mintha hallanám már azt a sok unalmas kifogást, melyet emlegetnek olyankor, midőn egy szaklap megrendeléséről van szó. Oda áll még az asszony is, ö is leparancsolja az előfizetést, — egyébre kell a pénz nem pedig újságra. Korlátolt műveltségre s czéltévesz- tett takarékosságra vall az ilyen érvelés. Szaklap, az nem szükséges, de holmi rémregényekre nem sajnáljuk a pénzt; igy tehát könnyen megtaláljuk annak kulcsát, hogy iparosaink szakmájukban mért nem haladhatnak. Vagy azt hiszik talán, hogy be fog következni egy oly nap, midőn a gépóriásokat össze fogják morzsolni, vagy hogy vége lesz valamikor a gyári készítményeknek ? Ez nem fog megtörténni, vagy ha be is következnék, hogy tudnának iparosaink — tisztelet a kivételnek — eleget tenni a mai kor kívánalmainak régi módi berendezéseikkel és ósdi felfogásukkal bizony sem mennyiségileg, sem pedig minőségileg nem tudnának megfelelni a reájuk háramló kötelezettségnek. Ma már minden rendesebb munkásnak megvan a szaklapja, de az iparosnak nincs. Mert ha van is néhány szaklap, az éppen annyira van elterjedve, hogy imitt-amott tudnak a létezéséről. Pedig a szaklap mestere a mesternek. A huszadik századdal lezáródott már az álmoskönyvek kora. Most már ébren kell lenni. Egy törekvő iparosnak látnia kell mindent, tudomást kell, hogy vegyen ne csak arról, ami a szomszédban történik, meg amit a lőcsei kalendáriumban olvas, hanem az emberiség haladásával kell, hogy lépést tartson. Ezen az utón pedig leghübb kísérője a szaklapja, ez az a fáklya, amely a felvilágosodás és haladás útjára lassú, de biztos lépésben vezeti az ipart. Ma, midőn kissé öntudatra ébredtek iparosaink, midőn kezdik levetni az őseiktől örökölt maradiságot, midőn kezdenek érdeklődni az iránt, hogy szakmájukban még tökéletesebbek is lehetnek, mint amennyire hátramaradottak, észreveszünk egykét jelenséget, mely elismeri, sőt félig-meddig követeli is a szakirodalom létezését. Az iparosnak semmiféle alkalmat el nem szabad mulasztania, amelylyel iparát növelheti. A szaklapok pedig nem egy, hanem nagyon sok alkalmat adnak erre. Az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár közp. igazgatóságának jelentése a pénztár 1901. évi működéséről.*) Az 1900: XVI. t.-cz. alapján szervezett Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár 1901. évi január hó 1-én kezdte meg működését. Tekintettel azon emberbaráti czélokra, melyeket a földmivesnép részére nyújtott nyugdij, haláleseti és aggkorra szóló segélyek, valamint baleseti segélyezés által megvalósítani hivatva van, már működése kezdetén a társadalom általános rokonszenvével találkozott. E rokonszenvnek tanujeléül vehető, hogy a társadalom minden rétegéből nemeslelkü birtokosok, továbbá a törvényhatóságok, községek, pénzintézeteknek hosszú sora támogatta működésének mindjárt kezdetén részint alapítványok tétele, részben pedig cselédjeik nyugdij biztosítása utján. De példát adott erre Ő Császári és apostoli királyi Felsége, a midőn ez intézmény működését 6000 koronás alapitványnyal segítette elő. Alapítványok és adományok czimén az 1901. évben összesen 1003 alapitó részéről 129,622 korona 89 fillér bevétele volt a pénztárnak. Ez összeg a mérlegszámlában azon okból szerepel mint teher, mert a központi kezelésre vonatkozó szabályaink előírják, hogy annak csakis kamatjövedelme használható fel. *) A tárgy közérdekűségénél fogva s hogy az intézmény minél ismertebbé váljék, közöljük a jelentést egész terjedelmében. Szerk. Intézményünk életbeléptének első évében ■ már sikeresen küzdötte le a földmivesnép linknek conservativismusából folyó közönyét, s a tagok jelentkezése, melynek folytonossága az ország különböző részeiből meg nem szakad, a kezdet nehézségeinek számbavételével kielégítőnek mondható. Legtöbb tagunk a rendkívüli tagok cso- ; portjába iratkozott, mely csoportba évi csekély j 1 korona befizetéssel szemben az illetők a pénztár által nyújtott baleseti segélyezést biztosítják maguknak. Ezeknek számát megközelítette az I. csoportbeli rendes tagok száma, mely tagok évi 10 korona 40 fillér tagsági dij ellenében a baleseti segélyeken felül a munkából való kiöregedés esetére nyugdijat, továbbá aggkor és természetes halál esetére segélyeket biztosítanak maguknak. Ellenben ezeknek alig 7°/o-át teszi ki a II. csoportbeli rendes tagok száma, vagyis azoké, a kik évi 5 korona 72 fillér tagsági dij ellenében a baleseti segélyezésen felül fentebb körülirt segélyeknek csak a felét biztosítják maguknak. Ez utóbbi körülmény azt látszik bizonyítani, hogy a mely föld- mives leszámol azzal, hogy a rendes tagok közé belépne, magát a tagsági dijak lefizetésére állandóan lekösse, annál rendszerint nem tesz számbavehető különbséget, vájjon a különben is mérsékelt összegben megállapított tagsági dijaknak egyszeresét, avagy I kétszeresét fizesse, s miután a nagyobb be- ! fizetés által elért eredmény a tényleges szükséget inkább kielégíti, a belépők között nagyobb a törekvés a segélyeknek teljes összegükben való biztosítására. Az 1901. év végéig volt: I. csoportbeli rendes tag . . . 5,695 II. „ „ „ • • - 386 rendkívüli „ ... 6,361 Összesen: 12,442 E czimeni díjbevételeink: [. csoportbeli rend. tagoktól 56,950.40 K II. „ „ „ 1,304.16 „ rendkívüli „ 6,361.— „ A rendes tagoktól együttvéve felvételi dij czimén befolyt 18,016 korona. TARCZ A. Bocsásson meg . . . Bocsásson meg, oh ! esdve kérem. Bocsásson meg, redactor úr, Ha ajkaimra észrevétlen Mindig egy régi dal tolul. Hogy van, akad ezernyi théma És mégis mindig egy poéma, A mit szed a szedő-gyerek : Valakit nagyon szeretek! Tán ismeri? Az arcza fényes, Miképha volna látomány; Kissé vad és kissé szeszélyes, Mint mindenik bakfis leány! És álmodik a büszke hősről, A délczegről és az erősről, S mint én, nem ilyen bús, kopott, Ki rímeket még nem — lopott. Szomjas a lelkem, hogyha látom, Előttem mikor ellebeg; Egy halk szavát szivembe zárom S ha ő nevet, hát — nevetek. S ha bús az arcza, oda kedvem, A bánat izzik két szememben S a temetési vállalat Ihleti minden dalomat. És jól tudom — keserves álom — Eltűnnek egy pár hónapok: Megszólal: nos, hát gratuláljon, Mert ime menyasszony vagyok! És érdekes . . . nem tudja, kérem, Hogy szeretett meg vőlegényem ? Dalaiban annyit dicsért, Hogy szive a szivembe tért. És megesik — remegve várom — Hogy másnak daloltam él őt És hófehérbe, mint egy álom, Suhan el a templom előtt . . . És én egy zúgból dideregve Még egyszer ép’ a kék szemekbe Merülök némán, csendesen : És megtörülöm a szemein. És akkor kérem, esdve kérem, Bocsásson meg, redactor ur, - Egy dalba lángol át a vérem S meghal a vágy, a troubadur. A végső dalt lapjába írom, Ez lesz az emlék csak a síron, Mi akkor is szivembe szúr: Bocsásson meg, redactor úr! Kaczagjon ... oh ! dehogy... ne higyje, Hogy ér’te még tán meghalok; Nem is leszek biz’ az irigye, Ha véle karba’ menni fog. Sőt sok szerencsét is kívánok S a bor mellett majd felkiáltok, A ki magáért úgy remeg: Keresztapának hívja meg! Fliesz Henrik. Majdnem elmondtam; csakhogy ez a tószt is — mint annyi más — akkor jutott eszembe, a mikor a bankettről hazafelé ballagtam. Uraim ! Az emberiség nem, faj, vallás, nemzetiség s tudja a jó ég, hogy még mi szerint van tagolva. A differencziákat vagy tudják az urak, vagv nem tudják. Ha tudják, felesleges azokról beszélnem s ha nem tudják, tőlem aligha tudják meg; mert sok differencziáról nekem sincs kris- tallizálúdott képzetem. Itt aztán be is fejezhetném rnondóká- mat; de mert az szokatlanul — bár előnyösen - rövid lenne s mert legyözhetlen vágyat érzek a beszélésre: hát mégis csak mondok valamit. Az embereket nemcsak a nem, faj, vallás és nemzetiség különíti el egymástól; kasztokat létesít a születési, szellemi s vagyoni különféleség is. A múltkor a Pék bácsi „Olcsóság“ -hoz czimzett spelunkájába vezérelt balsorsom s ott egy úrral találkoztam, a ki jobban ismeri a bornak erejét, mint a bibliabeli Noé. Beszélgettünk a tisztviselők fizetésének rendezéséről, a burokról, a tavaszi fagyokról. Egyszer csak egy inkább merész, mint szellemes fordulattal a családi összeköttetésekre tereltük a társalgást. Hát kérem én azon egy cseppet sem csodálkozom, hogy partnerem „édes unokatestvére“ a legtöbb előkelőségnek, ,,osztályos atyafia“ — vallásra való tekintet nélkül — a legmódosabb birtokosoknak s kilencz vármegyére terjed ki a sógor- s komasága; de már akkor leesett az állam, mikor arról kezdett beszélni, hogy neki voltaképen Li- Hung-Csang, Krüger, Roseveit s miss Duncan is közeli rokona. Magam sem emlékszem egészen világosan a dologra; de nekem úgy tetszik: csak úgy tudta az öreg a nem kevéssé zavaros családfát összeállítani, hogy valami tizenöt nagyanyát állított abba be. Na már most tessék elképzelni, hogy öreg barátom nem egyedül áll fényes kon- nekszióival s hogy sokan vannak, a kik hasonló magas összeköttetéssel dicsekedhetnek. Mit keressen az ilyen illusztris társaságban az, a kinek a végzet fukarsága csak két nagymamát juttatott ? íme az ok arra, hogy az emberek születésük szerint kasztokra oszoljanak. Tekintsük most már, hogy a szellemi képességek szerint hogyan szakadoznak szét az emberek. Ismerem az árvaszék egy kitűnő tagját, a kinek naponként fogyó karcsúsága csaknem kizárási okot képez arra, hogy az „ínséges vacsorák“ -on részt vehessen. Ha még nem tudnák, hogy ki ez az ur, elárulom, hogy szerencséje volt egy prófétának a családhoz tartozni s ez a próféta volt az első lokomotiv-vezető. Mi mindent tud az árvaszéknek ez a közkodveltségben álló tagja! A májusi Ínséges vacsorán mesélte, hogy a mikor somkuti tisztviselő korában
