Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-29 / 22. szám

XIX. évfolyam.

Nagykároly, 1902. május 29.

22-ik sz

Ts,xsa,cLa,laao.i, szé^iroc^alxxxi és isass.erettexjesz'Cő Ixetilarp.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre

................8 kor.

Fé

lévre........................4 kor.

Ne

gyedévre................2 kor.

Egyes szám................20 fill.

Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Va banque!

(B. É.) Nem szeretem az idegen kifejezéseket s amikor czikkemnek fran- czia czimet adok, bocsánatot kérek ugyan ezért az olvasótól, de használnom mégis kell, mivel alig létezik kifejezés, mely a magyar ember jellemének és vérmérsékletének jelölésére alkalmasabb volna ennél. A magyar a harminczkétrétü biblia mellett, éppen úgy, mint az élet egyéb alkalmainál, szeret nagy téteket koczkáztatni s nemcsak a népszerű huszonegyes játéknál, hanem a gyakorlatban is nem egyszer követi a „tartom a bankot“ elvét.

Pedig a mi gazdasági helyzetünk korántsem oly rózsás, hogy észszerű volna csekély anyagi eszközeinket minden alkalommal latba vetni. Nagyon sok véreink éppenséggel siralmas helyzetben sinylödnek s az ész azt követelné, hogy minden téren a lelkiismeretesebb takarékosságot tanúsítsák, ekép- pen a kiadások korlátozásával ellen- súlyozandók a bevételek csökkenését. E helyett azonban mit tesznek? Férfihez nem illő csüggedtséggel leszámolnak a létező viszonyokkal, teljesen lemondva arról a reményről, hogy tisztességes munka, a legpontosabb rend és szigorúan kimért gazdálkodás révén zöldágra fognak vergődhetni, csak a véletlen szerencsére bízzák sorsuk jövőjét, mohó vágygyal lesve, hogy Fortuna asszony szeszélye kedvezzen nekik. Ki gondol arra, hogy az ilyen felfogás mellett még azt a csekély pénzecskéjét is elveszti, a mije van, hogy a csalfa szerencse csak százezer

közül egynek nyújtja kegyét és hogyha az ilyen felfogásnak hódoló nem lesz véletlenül az a bizonyos egy a százezer közül, akkor anyagilag, sőt erkölcsileg is tönkrejuthat?

Futkosnak az emberek a lóversenyekre, virrasztanak a „csöndes“ mellett, megfeledkezvén családjukról, kötelességükről és kötelezettségeikről; raknának a kis lutriba is, ha még léteznék, e helyett azonban vesznek sorsjegyeket, hátha mégis csak beüt a vak szerencse. S ha még olyan sorsjegyeket vennének, melyeknek belső értékökvan, vagyis olyanokat, amelyeknél csak a kamatok, sőt esetleg a kamatoknak egy rész összege kerül kisorsolásra, maga a töke pedig nem koczkáztatik s a sorsjegy értéke — eltekintve a csekélyebb ingadozási! tőzsdei árhullámzástól — érintetlenül megmarad. Ezek a belső értékkel biró sorsjegyek azonban természetszerűleg nem nyújthatnak olyan nyereségi kilátást, mint azok, melyek a sorsolás után, ha ki nem huzattak, teljesen értéktelenekké válnak. Azért inkább ezeket veszi a szegényebb sorsú, abban a hiú reményben, hogy egyszerre gazdag ember lesz belőle.

Pedig ha meggondolná a dolgot, dehogy is venne ilyen sorsjegyet. Csak gondolni kell a bankadó szerepére, aki rendesen nyer, mig a téteket rakosga- tók rendesen veszítenek. Mégis a bankadó koczkázata aránytalanul nagyobb, mint a sorsjegyeket kibocsátóké. Mert a bankadó rendkívüli szerencsétlen esetekben mégis csak veszíthet, ellenben a sorsjegykibocsátónál ez az eset sohasem állhat be, feltéve természetesen,! hogy összes sorsjegyeit eladja. A sorsjegykibocsátó nyeresége búsás és biztos, ellenben a közönség épp oly biztossággal elveszíti a pénzét. — Ebből a nyereségből gazdagszik meg a sorsjegykibocsátó számtalan közvetítőivel együtt, sőt mi több : játsza gyakran a nemes- lelkű emberbarát szerepét is, mint cselekedett az a nemrégiben elhunyt angol uzsorás, aki százszámra tönkretette a jómódú családokat s azután — hogy megcsalja a lelkiismeret itélö- székét — nehány ezer fonttal, miket szegények közt kiosztott, megakarta vásárolni a mennybéli üdvösséget. De ugyan ki fogná rá erre az uzsorásra, hogy működése áldásos volt? A sorsjegykibocsátó is nyújt nehányaknak

i egy pár ezer korona nyereményt, sőt még ezenkívül egyenesen jótékony és kulturális czélokra is áldoz valamit, de emellett szépen ki is fosztogatja a népet, természetesen aránytalanul töb! bet zsebelvén, mint a mennyit bármi czimen kiadna.

Első sorban a vidék esik a sorsjegyjáték áldozatául. A jó vidéken még mindig akad talaj az ilyen spekulá- cziókra, a melyek éppen azért kudar- czot nem vallanak soha. A spekulánsok mindin a vidékre számítanak és nem

i 1 °

[ tévednek. Ügyes reklám, egy pár tényleg beálló szerencsés eset nem tévesztik el hatásukat és szerfölött elősegítik a könnyenhivö vidékiek megsarczolását. A kultúra haladása, fájdalom, nem fékezi az emberek játékszenvedélyét. Csak éppen az eszközök változnak. — Mig az ó- és középkorban a koczkajáték

járta, ma számtalan és sokszor kiválóan raffinirozott módon hódolnak az emberek a játék szenvedélyének.

Hát ez tovább nem maradhat igy! A szerencsejáték, bárminő alakban jelentkezik is, olyan ördög, melyet okvetlenül ki kell küszöbölni, hogy jóllétet teremtsünk és a polgárok adófizető képességét emelhessük. Ma még bizony nagyon jelentékeny azoknak száma, kiket adóhátralékuk miatt napról-napra árverezés fenyeget s a helyett, hogy eleget tennének e nyomasztó kötelezett- ségöknek, inkább nehány hét vagy hónap múlva értéktelenekké váló sorsjegyekbe fektetik keservesen megkeresett nem is filléreiket, hanem mindjárt koronáikat is. Ha találkoznak nemes emberbarátok, kik határt kívánnak szabni az iszákosságnak, megindítván az alkoholellenes mozgalmat, kell hogy találkozzanak férfiak, kik felveszik a harczot a játék ördöge ellen is, mert ez még az alkoholnál is borzasztóbb pusztításokat visz végbe, nemcsak vagyonban, de az erkölcsökben is. Mindenkinek, akinek a jó iránt érzéke van, kötelessége, hogy felvilágositólag hasson a népre és figyelmeztesse, hogy a jóllétre vezető egyedül biztos ut: a tisztességes munka és az észszerű gazdálkodás. — Lelkészek, tanítók, jegyzők, orvosok és mindazok, kik a nép nevelésén fáradoznak, erélyesen karolják fel az eszmét: tanítsák a népet takarékosságra és maguk is jó példával járván elül, minden felesleges koczká- zattól, melynél a nyereségre való kilátás úgyis csaknem semmi, tartózkodjanak és tartsanak vissza másokat is. KülöTARCZ A.

Koszoru.

— Feleségem sirhalmára. —

I.

A szolyvai temetőben Domborul egy sírbant,

Rajt’ a fájó emlékezet S a búbánat virraszt.

Ott aluszod csöndes álmod Lenn az anyaföldben ;

Ugyan miről álmodozol Oly jéghideg ölben ?

Ott aluszod csöndes álmod Az ébredést várva,

S nem is tudod, hogy kis fiad Itt fönn milyen árva !

Egyre várja hazatérted,

Egyre sir utánad;

S te nem bánod, hogy kis szivét Öli a búbánat.

II.

Messze voltam, messze mikor temettek, Mikor abb’ a hideg sírba letettek;

Jaj, de búsan szólhattak a harangok. Mikor reád bontották a hantot.

Nem láthattam bezárulni ajkadat,

Nem hallhattam az utolsó szavadat;

De kit ajkad utoljára nevezett,

Tudom, nem más, mint árva kis gyermeked.

III.

Te már túl vagy e lét baján,

A szived sem beteg;

Meggyógyult az, szegény asszony, Mikor sírba tettek.

Nem gyötör már szenvedésed,

Nem gyötör a kínod;

Fájó lelked mély keservét Elaltatta sírod.

Csak az beteg, csak az szenved,

Ki e földet járja;

De ott alant, a hant alatt Ugyan mi is fájna?!

IV.

Ha jő ismét a szép tavasz S nyílni fognak a virágok:

Kis fiaddal együtt szedünk Nefelejtset, gyöngyvirágot.

Nefelejtsel, gyöngyvirággal Szórjuk he majd sötét hantod,

S a boldogok örök álmát Békén csöndben tovább aiszod.

Szendrői Holozsnyay CyriH.

. zsiráf.

A nagyvásár javában áll. A piacz egyik sarkában három sátor van felállítva, illendő távolságra egymástól. Az egyik hasonlít a száraz malomhoz, mert mindig körbe forog. Vannak bele lovak is fogva, melyeknek egyedüli hibájuk, hogy a lábuk nem éri a földet és hogy fából vannak.

Mellette van egy panoráma, ahol a látni valókon felül, mindent lehet nyerni, amire az embernek szüksége nincs.

Távolabb gubbaszkodik egy állatsereglet. Ott ácsorog a legtöbb nép, bámulva, hogy minő rémképek vannak rá pingálva. A fehérnép nem is mer hozzá nagyon közel menni; tartva attól, hogy valamelyik festett oroszlán még neki ugrik.

Jó ideje bámulja már a csodadolgokat az öreg Kenéz Péter, aki Ribicze község erdejében ide s tova húsz év óta kerülő. Tiz árva krajczár motoszkál a zsebében, amit az anyjuk adott neki, mikor reggel elindult a városba, hogy ne menjen éppen pénz nélkül az útra, mert sohse lehet tudni, hogy útközben mi baj érheti az embert.

Azon gondolkozott, hogy ha ő most ezt a tiz krajczárt a markába nyomná annak a borzos kisasszonynak, aki a bejáratot őrzi, megláthatna sok olyan állatot, milyet talán a föerdész ur sem látott, pedig az már nagy darab földet bejárt. Azután meg egy erdőkerülőnek illő is volna ilyesmiket megnézni.

Hosszas fontolgatás után fellépett a bejáratnál levő emelvényre s a tiz krajczárt J be akarta olvasni a kisasszony ölébe. Bámu- i latára azonban, ez reá sem hederitett.

Hátulról valaki megrántotta a Péter kabátját.

— Hé földi kiáltson kend neki, hátha nagyot hall az Isten adta!

Péternek valami kaján gondolata támadt, mert a helyett, hogy megfogadta volna a jó tanácsot, egészen közel hajlott a kiasszonyhoz, mint aki súgni akar. Eközben a tüskés ábrázatját oda találta nyomni a kisasszony rózsás arczához, aminek váratlan eredménye lett, mert a következő pillanatban olyat ugrott Péter, mint egy bakkecske. Azzal a külömb- séggel, hogy az rendesen előre ugrik, ő. pedig hátra csinálta ezt. Feldöntve egy ott bámészkodó kofát, nagy örömére a közönségnek.

— Uram ne hagyj! Hisz a kisasszonyka meg van halva, egészen hideg! Kiáltott Péter megrémülve.

A bámészkodók még jobban nevettek. Alig tudták vele megértetni, hogy nincsen az meghalva, hanem viaszból van, azért hideg. Csak menjen be bátran, odabent is lefizetheti a taksát, annak a jó torkú urnák, aki ott magyaráz.

Ilyenképpen megnyugtatva Péter, csakugyan bement. A bejárattól azonban még egyszer visszanézett, hogy váljon nem megy-e utána a viasz kisasszony.

Odabent a szeme, szája elállt, annyi mindenféle bestia volt bezárva vasrács közé. Megérte a tiz krajczárt, mert sok mindenfélét megtudott.

így például megtudta Péter, hogy az a sörényes istennyila, aminek a farkán akkora bojt van, mint az öklöm, az oroszlán. A magyarázó szerint, egyenesen a jeges tenger partjáról hozták. Különben rokona a fóka-