Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-06 / 6. szám
NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleni minden csütörtökön. Szerkesztőségi iroda es kiadóhivatal : Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). 6-ik szá Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nvilttér snra 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A társadalom hivatása. A helyi sajtó, mint közéletünk hü tükre, a valóságnak megfelelő szomorú színben tünteti fel társadalmi életünket. Pedig sohasem volt talán nagyobb szükség a társadalom erős, öntudatos tevékenységére, mint ma és sajnos, sohasem volt talán oly nagy a közöny e tekintetben, mint napjainkban.' Nem specziálisan helyi tünet ez, hanem országos. Sínyli ezt az egész állam. A társadalmi élet lanyhaságára, a társadalmi tevékenység hiányára vall, hogy mindent az államtól várunk. Ezen beteges állapotra rámutatnak államférfiak, politikusok, sőt nem rég a legfelsőbb helyről történt utalás a társadalom együttmunkálására, támogatására azon állami czélok érdekében, melyektől függ hazánk anyagi és szellemi elöhaladása. Politikusok — tehát a politika hívja segítségül a társadalmat. S helyesen. Az az okos, józan politika, mely a társadalom tevékenységét igyekszik felkelteni. Erős, egységes magyar társadalom az ország ereje, e nélkül a legzseniálisabb politikusok sem képesek az államot, a legtökéletesebb társadalmi alakulatot a jólét kikötőjébe vezetni. A helyes munkamegosztás elve kívánja, hogy a szükebb értelemben vett társadalom teljesítse mindazt, a mit az állam, a polgárok összeségének foglalatja el nem végezhet. Politika és társadalom egy czél felé kell, hogy törekedjenek, a különbség csak abban van, hogy mig a politika az egész államra kiterjedő gondoskodással s az államakarat által ráruházott hatalomnál fogva kényszereszközök alkalmazása mellett is irányítja az ország ügyeit az ország közállapotainak javítása érdekében, addig a társadalom szükebb körben működve egy-egy egyesület, testület vagy község kebelében fejti ki áldásdús tevékenységét többnyire minden kényszer alkalmazása nélkül. S épp abban van erkölcsi fölénye a társadalom működésének, hogy nem hatalmi eszközökkel, hatalmi érdekből, hanem a köz iránti önzetlen szeretetböl működnek tagjai. A társadalom működésének alapját tisztán az önzetlen ügybuzgalom képezi. Anyagilag, szellemileg áldozatot hozunk egy magasabb, idealisabb czél érdekében. Azért önként szolgálatába szegődött munkásai vannak, kik át vannak hatva azon nemes ügytől, melynek előrehaladásán fáradoznak. Erkölcsi sikere legalább csak ily tagokból álló társada- dalomnak lehet. A hol beteg a társadalmi élet, ott vagy annak tagjaiban, vagy a társadalmi szervezetben van a hiba. E lapok folyó évi 4-ik számában Alfa aláírással közölt czikk rámutat társadalmi életünk pangásának okára. Czikkiró szerint sok az egyesület városunkban, de hiányzik az összekötő kapocs s igy a helyett, hogy a társadalom különböző rétegeit egyesítve egymáshoz közelebb hozná, még elkülöníti. Ez csak azt igazolja, hogy könnyebb társadalmunk egyes rétegét szeparasztikus törekvéseknek megnyerni, mint általánosabb, különböző felekezetet, kasztot átölelő irányzatnak. S nagyon helyesen mutat reá „Alfa“ a Kölcsey-egyesület működésére is, a melytől joggal várhatjuk, hogy felette állva mindannyi egyesületnek, irányitója legyen társadalmunk szellemi életének. De ehhez az kell, hogy tagjai át legyenek hatva ezen tudattól. Hisz épp azért tömörülünk egyesületbe, hogy annál jobban szolgálhassuk az ügyet, melyet czélul tűztünk ki, nálunk pedig mintha csak úgy gondolkoznának: meg van az egyesület, most már ne törődjünk többel. A tagok meleg érdeklődése, támogatása nélkül egyesület virágozni nem fog. Áll ez minden társadalmi intézményre nézve, működjön bár szellemi vagy gazdasági téren, de nem csak egyesületekre, hanem a községi és városi életre nézve is. Pedig sok kérdés megoldása vár a társadalomra, nem c&dk kulturális, hanem közgazdasági téren is. Ez utóbbi kérdés még égetőbb az előbbinél, mert a kultúra által növelt igények fokozódtak; a nemzetek, népek, osztályok és egyesek versengése folytán mind nagyobb és nagyobb gaz- j dasági különbségek állottak elő. Szóval gazdasági harcz állott be, melynek hatását érzi az állam, a társadalom és az egyén. Igyekszik ezen segíteni az állam, de bármilyen politikai alakulástól függetlenül sokat — igen sokat tehet a társadalom. A magyar nemzeti kultúra meg- ; mentője, a magyar hazafias érzelem istápolója s a legvállságosabb időben éltetője s fentartója a magyar társadalom volt. A magyar társadalom volt azon erősség, melynek falait le nem dönthette semmi féle idegen hatalom. A magyar társadalomra vár azon hivatás is, hogy a mai gazdasági kérdést megoldja. Ezen tudattól legyen áthatva a társadalomnak minden tagja. Ezt felkelteni ismerje kötelességének a társada- dalom minden számottevő tényezője. Habár e téren a nagyobb kötelesség a társadalomban vezérlő szerepet játszó egyéneket terheli, részt kell a társadalom munkájában vennie mindenkinek az elsőtől az utolsóig. E társadalmi munkából ki kell vennie részét a papnak, tanítónak, hivatalnoknak és az összes intelligencziá- nak, kik első sorban vannak hivatva vezetni, irányítani a társadalomban. A társadalom ezen közös munkájában ne legyen felekezeti, nemzetiségi, politikai párt vagy osztálykülönbség, minden melléktekintet nélkül csak a közérdek lebegjen szemeink előtt. Schnéb/i Károly. ^. jó g'a.zd.a,Rossz a világ sora', nehéz saját emberségéből megélni. Súlyosan megérzi ezt a mezei gazda, kivel az anyaföld már évek óta oly mostohán bánik. A mezei gazdának most a szükölködés jutott osztályrészül és lépten-nyomon vigyáznia kell, hogy gazdálkodásában hiba ne essék. Most kevésbbé, mint valaha, szabad szem elől tévesztenie a gazdálkodás szabályait. A közmondás azt tartja: „Nem az a jó gazda, ki könyveket vesz, hanem az,'ki mindent maga tesz“. S úgy van ! TÁRCZ A. Éjféli párbaj. ■Virrasztás. Körüllebeg az éjnek árnya: Jer, édes álom, szállj pillámra! Maradj agyamtól messze, nagy gond, Midőn az éj csendben szárnyat bont. Te is, hű társam: méla bánat, Fogadd nyájas „jó éjszakámat.“ Kerüljetek mostan, hogy csendbe’ Költözzék a remény szivembe. Kerüljetek, hogy igy magamba’ Olvadjon lelkem újra dalba. Zokogja el, mi bent zsong lágyan, Egekbe szálló hő imában. így aztán álmomban nem érzem, Minő nebéz az . élet nékem. Hímezd, hirnezd ki, édes álom, Virágiddal tüskés világom. Jövel, borulj le reám! oly jól esik Anyám keblén pihenni — reggelig. Tóth Lajos. Ahogy a resiczai toronyban éjjeli tizenkettőt ütött az óra, a hold sápadt fényű korongja is alábukott a stájerlaki hegyek mögött. Nem éppen azért, mintha az óraütés kísérteties hangja vagy. mennyisége ijesztette volna meg, de mert akkoriban igy volt neki az úti irány előírva. A távoli óra ütés hangjai lassan rezegve haltak el. Egyetlen levél sem mozdult a fákon. Misztikus homály borított erdőt, mezőt. A vaddus erdők matnusai, az orvvadászok, lassan haza bandukoltak, áldva vagy szidva a szerencsét, már amint kedvezett nekik. Az erdőőr is nyugalomra tért. Fiatal felesége mellett álmodozik egy jobb és szebb jövőről, nagyobb fizetésről és kényelmesebb szolgálatról. Szóval nyugodott minden; kivéve Bur- kust. Ő ugyan nem aludt, de mint intelligens komondorhoz illik, a világért sem törte volna meg az általános csendet, hanem csak nesztelenül szimatolva végezte az őrjáratot a lak körül. Mígnem bele unva az egyhangú szórakozásba, igy gondolkozott: Éjfél elmúlt, mindjárt reggel lesz és én még nem aludtam, gyerünk aludni. Azzal merészen felpenderitve a farkát, gyorsított koczo- gással igyekezett a cabinja fele, mely az udvar hátulján volt építve. Gondosan befedve szalmával és egy ruhadarabbal lepádimen- tomozva. Ha igy biztosítva van szél ellen, hideg I ellen, nem rossz dolog komondornak lenni. Kutyaszokás szerint karikába fekve, farkát érintkezésbe hozta az orrával. Elébb behunyta az egyik szemét. Azután azzal az elhatározással, hogy no most mindjárt elalszik, behunyta a másikat is. Történt pedig, hogy Koxi, — ki foglalkozására nézve kölyök vizsla volt, — bent aludt a szobában. Mégis csak jobb dolog kölyök vizslának lenni, mint komondornak. Azon időtájban, midőn Burkus ő kutyasága elszenderülni készült künn, kellemetlen nyifogást kezdett ő bent. Minek a természetes következménye az lett, hogy az erdőőr felébredt és csakúgy gyalogjában lemászván az ágyról, egy erélyes „marsch“ kíséretében kirúgta. Koxinak pedig, amint szabad levegőre jutott, első dolga volt lóhalálban ' rohanni Burkushoz. Kutya nyelven valamit súgott neki, gondolom olyan formát, hogy neki rettenetes sejtelmei vannak, valaminek történni kell az éjjel, — mire oly infámis konczertet rendeztek, hogy erre már az erdőörné is felébredt. Aki különben egészséges álommal szokott rendelkezni. — Te apja, hallod a két kutyát? — Hallom. — Meglásd valami baj lesz, jó volna, ha elcsititanád őket. — Had nöjjön a tüdőjük. Nemsokára a másik oldalukra fordultak és Burkus helyett ők aludtak el. A két kutya azután még sokáig bömbölt oda künn. Az erdőőri laktól puska lövésnyi távolságban az erdő legvadonabb része terült el. Vén tölgyek, bükkök, alattuk a nyakukra nőtt sarjaikkal s a cserjék százféle fajával. Átfonva a repkény borostyán indáival, mindenféle giz-gaz és bozóttal. Majdnem átlábol- hatatlan sűrűséget alkotva. A vadon kellő közepén, gondosan elrejtve az avatatlan szemektől, volt egy gyönyörű kis tisztás. Egy kis oázis a mogorva rengetegben. Ez volt az őzek legkedvenczebb tartózkodási helye. Itt volt a „nyalató“ is. A nap és éj majdnem minden szakában lehetett itt őzet látni. Most is éppen ott csavarog egy jóképű őzbak, ahelyett, hogy a szomszéd birtokos lóherésében nyalakodna, mint ezt filozófusabb társai teszik. Megvan ennek is a maga oka. Itt látták az ő gyarló szemei a legkecsesebb őz-sutát, milyenről valaha egy őz bak koponya álmodhatott. Azóta valósággal meg van babonázva. Tegnap ilyenkor látta először a legtökéletesebb szépséget. Hanem akkor várakozásán túl ütött ki a dolog, mert csak úgy találomra ugrott be és véletlenül meg is találta, akit nem keresett. Egy nálánál jóval derekabb, kapitális őz ifjú képében, aki nem sajnálva azt a kis fáradságot, irgalmatlanul megkergette. Milyen édes elismerés lehetett a jutalma. Huh ! Erre nem is jó gondolni sem egy szerel- j mes őzikének. No de nem megy minden egyszerre. A türelem rózsát terem, igaz, hogy néha tövisét is. Így mondják az emberek. Egy kudarcz még csak fél kudarcz. De haliga! Mintha léptek közelednének, jó lesz vigyázni. Nem lehet tudni, hogy micsoda. Lábait, mint megannyi czöveket, keményen megfeszíti. Füleit előre huzza. Minden pillanatban kész a megugrásra.
