Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-27 / 48. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE JKeflesrió.*) Az immár országos érdekűvé vált helybeli gör. kath. orosz kérdés, mely édes hazánk valamennyi sajtóját foglalkoztatja, mig egyrészt városunkban a különböző vallásokhoz tartozó polgárok között a bizalmat- j lanság és békétlenség magvait elszórta, addig másrészt a félénk gyermeknek lelkületét állítja képzeletünk elé, ki a saját házukhoz tartozó kis virágoskertbe sem mer kimenni, mert attól fél, hogy a rózsabokorból egy csapat farkas vagy más fenevad fog elő rohanni és őt széttépni. A lezajlott lelkészbeiktatással, valamint annak nem épen dicséretes előzményeivel nem kívánok foglalkozni, ahhoz csak annyi hozzászólásom lehet, hogy a jog és igazság határain belül, még a tetsző, sőt annál inkább a nem kedvező lelkészi kinevezéssel szemben is mindég nyitva áll a törvényes \it, melyen a helybeli gör. kath. oroszok haladva; — habár el nem hallgattatva — mert hiszen az „abczug“-olásból ugyancsak kivették részüket, — de mindenesetre a rendőrség által tehetetlenné téve, önmaguk okai a közvélemény félrevezetésének, mely immár Nagykárolyban lát a magyaron kívül oláhot és oroszt is, holott eddig évszázadokon keresztül csak vallásbeli megkülönböztetést ismert s kell, hogy ismerjen a jövőben is e város határain belül békességben élő polgárai között. Hogy a helybeli gör. kath. románok, —• ezt megkülönböztetés képen a gör. kath. oroszoktól — románnyelven végzik az istentiszteletet, de a predicatió mindkét templomban magyar nyelven tartatik, nem képezett a múltban s nem szabad, hogy képezzen a jövőben sem, mig a római sz. Szék ezt meg nem változtatja oly mérvű diferencziákat, melyek a mi hazafiui érzelmeinket és magyar honfiúi mivoltunkat kétségbe vonnák. E mellett bizonyít a városunkban túlsúlyban levő lat. szert. kath. hitközség magatartása, kik nem értik az istenitiszteletnél használt latin nyelvet, e mellett a városunkban levő izraelita hitközségek nagyszámú híveinek eljárása, kiknek alig V/0-a érti az istentiszteletnél használt héber nyelvet és mégis azoknak hazafiságában nem kételkedik senki és nem is kételkedhétik. Minderre talán azt mondhatná valaki, hogy nem vagyok tárgyilagos. Ezt azonban a napirenden levő fontos kérdés megvilágítására épen azért vagyok bátor felhozni, mert az oroszok épen azt hozzák fel okul a nagyváradi gör. kath. egyházmegyétől való el- csatoltatás érdekében, mert azt mondják, félnek az elóláhositástól. De könyörgöm ha az a Kávássi, vagy bárki más lett, legyén ide orosz papinak kinevezve, csak egy román szót kiejt az orosz templom falai között, nem-e jogosan és méltányosan mondhatnák az orosz hivök: „Hiszen Uram 1 mi oroszok vagyunk, nekünk román nyelven ne szolgáljon" s tényleg feleslegessé válna, két ugvan*) Az „Audiatur et altera pars“ elvénél fogva, közöljük e czikket, minden kommentár nélkül. A mi álláspontunk ez ügyben ismeretes. Szerk. azon egy nyelvű egyházat, két ugyanazon plébániát fenntartani, mikor egy is elegendő lenne. Az eloláhositástól való félelem tehát magától elesik, nincs farkas vagy más fenevad a rőzsabokorban. De nincs azonkívül sem, mert ugyan kérem álljon elő aki a helybeli gör. kath. román hitközség elo'Iáho- sodásáról vagy eloláhositásáról szólhat s nem épen az ellenkezőt konstatálhatja már évtizedek óta, .sőt 100 évvel visszamenőleg.; Ha azonban mégis a helybeli oroszok a a nagyváradi gör. kath. „mostoha“ (?) egyházmegyétől elszakadni kívánnak, azt megtehették volna ü Felségének, dicsőségesen uralkodó királyunknak kegyes engedőimével s a római sz. Széknek beleegyezésével a közvélemény félrevezetése nélkül is. Valameny- nyien, kik e városnak polgárai vagyunk, békességben kell, hogy megférjünk, kik édes hazánknak polgárai vagyunk, világi tekintetben Ö Felségének hű alattvalói és szolgái, vallási tekintetben pedig mint katkolikusok, a római sz. Székhez vagyunk és akarunk maradni hű szolgái és gyermekei. Nagykároly, 1902. november 25. Szabó Ignácz, gör. kath. lelkész,, KEREK. — Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete folyó hó 25-én Debreczeni István polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott a következő tárgysorozattal: Szatmár vármegye törvényhatósági bizottsága által 1043—1902. Bjkv. szám alatt jóváhagyott Nagykároly rend. tan. város szerver zeti szabályrendelete kihirdettetett. — A városi képviselő választókerületek megalakít- tattak. Az első, második és harmadik választókerületben 9—9, a negyedik kerületben 12 és az ötödik kerületben 7 városi képviselő választása elrendeltetett s a választás alá nem eső városi képviselők száma lizen- lmttal emeltetett, mely czélból a legtöbb adót fizető képviselők közzé a 16 első póttag behivatni rendeltetett. — A városi képviselő-)! testületi tag választásra elnökül megválasztott Nemestóthi Szabó Antal helyett az igazoló választmányba Dr. Adler Adolf megválasz-! tatott. — A nagykároiyi izr. nőegylet kérelme folytán a „Népkonyha“ segélyezésére 300 korona megszavaztatott. A Nagyimrólyi Takarékpénztár-Egyesület ajánlata a Gőzfürdőnek a város részére megvétele tárgyában az 1903. február 15-én tartandó közgyűlés napirendjére tűzetett ki. Ezzel a rövid közgyűlés véget ért. — Személyi hírek. Gróf Hpgonnai Béla főispán folyó hó 24-én, hétfőn székhelyére érkezett. Kedden megvizsgálta a csengeri főszolgabírói hivatal ügykezelését. Vasárnap ismét visszautazik Budapestre. — A főispánná, mint örömmel értesülünk — habár még mindég gyengélkedik, de már túl van a veszélyen. — Erzsébet-ünnepély. A nagy károlyi kath. legényegyesület vasárnap, e hó 23-án este ! 6 órakor tartotta meg Erzsébet királyné emlékére rendezett gyászünnepélyét, a közönség rendkívül nagy érdeklődése mellett. A : szó igazi értelmében zsúfolásig megtelt az ! egylet tágas terme. Az egyesületi énekkar által elénekelt „Hymnusz“-szal vette kezdetét | az ünnepély, mely után Tempíli Mihály egyleti tag szavalta el ügyesen és hatásosan Sebes- í tyén Károlynak „A nagy sir“ czimü költe- j ményét. Azután Müller Ilonka szavallata következett, ki szép hangsúlyozással s helyes felfogással adta elő Pósa Lajos „Meghalt a | királyné“ czimü versét. Az alkalmi gyász- \ beszédet az egyesület uj elnöke Lőrincz j Gábor tartotta, kinek ez volt első nyilvános ! szereplése. Örömmel üdvözöljük öt ez alka- ; lommal, mert a kiv.áló egyházi szónok be- j bizonyította, hogy az elnöki tisztség méltó kezekbe került. Oly szép beszédet volt alkalmunk hallani, mely mélyen bevésődött a hallgatóság szivébe s ott bizonyára nyomokat is hagyott. A beszéd elhangzása után Mécz Mariska (a történelem múzsája), Sándor Erzsiké (a magyar nemzet Géniusszá) és ] Matesz Róza (Erzsébet királyné szelleme) | adták elő Nádor Béla főgymnasiutni tanár j által irt Trilógiát. A szép költemény, melyet lapunk tárczarovatában közlünk — nagyon tetszett a hallgatóságnak s a szereplők helyes , előadása is érvényre juttatta a költemény remek eszméit. Majd Nagy Margit szavalta | el Pósa Lajosnak A gödöllői kastély“ czimü költeményét helyesen és kellő érzéssel, mire Hegedűs Gyula egyleti tag Szabolcska Mihály „Volt egyszer egy királyné“ czimü költemé- j nyének meglepő ügyességgel történt előadá- í sával aratott elismerést. A kegyeletes ünnepély í az énekkar által előadott „Gyászének“-kel ! ért véget. Őszinte elismerés illeti Szolomájer ! János főgymnasiutni tornatanárt, ki a fel- 1 hívásnak készséggel engedve, az énekkar betanítását és vezetését elvállalta s ügyes vezetése alatt az énekkar igen szépen működött. Klacskó István, a társelnök pedig a szávaiatok betanításával szerzett jól megérdemelt elismerést. Megemlítjük még, hogy Mécz Mariskát tisztelői egy csokorral lepték meg. — Városi képviselők választása. A decz. Javában kilépő városi képviselők választásának határnapjául Debreczeni István polgár- mester deczember hó 16-ik napját hozta az alispánnál javaslatba s igy igen valószínű., hogy a választás e napon meg is lesz tartva: Egyes kerületekben már meg is indultak a választási mozgalmak s a jelölteknek száma egész légió. — A nagykárolyi „Kölcsey-ogyesület“ igazgató választmánya folyó hó 23-án, vasárnap délelőtt fél 12 órakor ülést tartott Nagy László egyesületi elnök elnöklete alatt, mélyen a tagok elég szép számban jelentek meg. A tárgysorozat első pontját a nagykárolyi dalegyesület elnökségének megkeresése képezte az 1901. évi 109 korona segély kiutalása végett. A választmány a költségvetésijég előirányzott segélyt kiutalta. A zilahi' Wesselényi-szobor leleplezése alkalmából tett intézkedéseket jóváhagyták s a szoborra helyezett koszorú árát kiutalták. Hoiczinger Imre és Csóti Márk kegyesrendi tanároknak eltávozásuk folytán az egyesületből történt kilépésüket sajnálattal vették tudomásul s úgy Hoiczinger tanárnak, a ki működésével az egyesületet maga iránt lekötelezte, mint Csóti tanárnak, ki irodalmi szakosztályi elnöki állásában oly tevékenységet fejtett ki, melyet az egyesület nehezen fog nélkülözni, jegyzőkönyvi köszönetét szavaztak s egyben felkérik őket, hogy munkásságukkal az egyesületet továbbra is támogatni szíveskedjenek. Az irodalmi szakosztályi elnöki állásra egyhangúlag, nagy lelkesedéssel Kemény Alajos kir. pénzügyigazgatót választották meg, ki eddig is egyik legbuzgóbb támogatója volt az egyesületnek s kinek irodalmi tevékenysége, jeles tolla közismert. Egyben megbízták Palczer Ernő alelnököt, Kacsó Károly választmányi tagot és Bornemissza Géza titkárt, hogy a megválasztott szakosztály elnököt a választás elfogadására kérjék fel. A küldöttség megbízásában sikerrel járt el s Kemény Alajos a választást elfogadta. — Végül két tagnak Írásban bejelentett kilépésére nézve kimondta .a választmány, hogy a kilépést nem fogadja el, mert az alapszabályok értelmében a helyben lakó tagok csak a három évi cziklus leteltével léphetnek ki, ha ez iránti szándékukat legalább három hónappal előbb Írásban bejelentik. Midőn még a felolvasó-estélyeknek mielőbbi megkezdését határozták el, a választmányi ülés véget ért. — Városi tisztujitás. Folyó év végével lejár az 1896-ban megválasztott tisztikar mandátuma s igy tisztujitásra lesz szükség. A tisztujitás határnapjául deczember hó 24-ilce van kombináczióba véve. Az uj képviselő- testület alakuló gyűlése deczember 21-én lesz’. Érdekes választásra alig van kilátás. — Felolvasó-estély. A „Protestáns Társaskö r* folyó hó 30-án, vasárnap este 6 órakor, saját helyiségében felolvasóestélyt rendez, a következő tárgysorozattal: 1. Komoly szavalat, Varga Gedeon fábián- házai ev. ref. s. lelkész által. 2. Komoly tárgyú felolvasás, Nagy Lajos ev. ref. segédlelkész által. 3. A vallomás. Monológ. Élőadja Penyigey Ilona kisasszony. 4. Szórakoztató felolvasás. Tartja Lukács Mihály. 5. Magyar népdalok, Szabó Matild kisasszony czimbalom kísérete mellett énekli Halmos Ilona úrnő. Belépő-díjul a teremfestés költségének fedezésére ez alkalommal 20 fillér szedetik, de e czélra szives felülfizetések is köszönettel vétetnek s hirlapilag nyugtáztatnak. Ezen estélyre a Kör tagjait s a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja — Nagykárolyban, 1902. november hó 25-én Az elnökség. — Küldöttség a minisztereknél. A nagykárolyi görög szertartásu katholikus hitközség ; küldöttei, névszerint: Orosz János főgondnok, j Somossy Miklós, Gorzó Bertalan, Ember László, Orosz György, Bencze András és Orosz István e hó 20-án este érkeztek Budapestre^ és nyomban fölkeresték a független- i ségi pártkört, hol Barabás Béla alelnök fogadta a jelenlevő mintegy harmincz képviselővel a küldöttséget. A küldöttség nevében Somossy Miklós ismertette teljes részletesvagy Kiplinget : az igazgyöngyöt, az osztrigát, meg a datolyát végre is onnan szerzi a publikum, a hol terem, itthon az nincs, de miféle bohó ember lenne az, aki például a faggyugyertyát Londonból hozatná? Ez az! Ez a rossz szimptorna. Eddig csak -az apathia ellen panaszkodtunk. De nem az a baj. Uj betegséggel állunk szemben, mely kizárólag a literatura magyar voltát érinti. Nem ritkaság, hogy igy szól egy-egy hazánkfia: — Egyáltalában nem olvasok magyar könyvet. Valamelyiktől megkérdeztem egyszer, hogy mi ennek az oka. Az illető gondolkozott kissé, mintha meghökkent volna, aztán vállat vont. — Isten tudja — felelte. — Nem tudom miért. Csak nem kell. Azt hiszem úgy valahogy, a mint nem kell az embernek a saját felesége. No persze ! Hogyne! Mert jobb a másé. Még akkor is jobb, ha szebb az övé. Van ez igy imitt-amott, de az egész társadalom még se lehet ilyen, mert akkor egyszerűen kicserélnék asszonyaikat a férfiak. Holott a mi irodalmi kórtünetünk kicsi kivétellel az egész közönségesen látszik. Innen van aztán, hogy már alig jelenik meg egy-két szépirodalmi könyv évenkint. Nem mintha az irók lankadnának. Hála Istennek elég jól nőnek, fejlődnek, emelkednek — egymás közt. Az énekes madarak is rendesen akkor szaporodnak el, mikor nincsenek divatban. Könyvek nem jelenvén, dolgozataik jobbadán a politikai lapok utján jutnak el valahogy a közönséghez, ha ugyan beveszi, meglátván alattuk a jelzést: eredeti beszély vagy regény. Egy Írónk (gondolom Sas Ede) egyik heszélye alá valami ismeretes angol nevet irt; a beszély roppant tetszést aratott, de mikor kisült, hogy magyar iróé, megszűnt a láz. Ilyen a kicsinyítő szem! A legveszedelmesebb szembetegség. Isten csapása; vakságnál rosszabb. Mert mindent liliputinak, satnyának látni, ami kedves lehetne, rosszabb mint semmit se látni. Szegény magyar! Hite a saját hivatásában megtörik, önbizalma csökken; nem tudja magát kiismerni. Valaki most közbe vethetné e szavaimra : —- Uram, uram, Előszó uram! Hiszen magyar politikai lapokat mégis csak olvas a közönség, alapokban ismertetést, véleményt mondanak az Írókról, innen lehetne tehát tájékozódnia. Oh, oh, bohóság, tisztelt képzeletbeli közbeszóló barátom! A lapok Írnak az Írókról,' kétségtelen, de épen ez konfundálja meg a közönséget. Mert a lapokat is magyarok Írják, minélfogva az ö szemük se más, egyik kicsinyit, másik nagyit. Hiszen ki ne olvasott volna már például az országháziról ily fajta tudósítást, kivált régebben: „Apponyi zűrzavaros felszólalása után Koleszár Mátyás tartott nagyszabású beszédet“. Az irodalom mezejéről pedig ilyenformát: „Lapunk munkatársa, Kecske Izidor, a nagy iró regényt ir számunkra“, vagy „Blaky Aladár nagyhírű Írónk és munkatársunk lefordította a. nemzeti színház számára Pailléron egyik csinosabb darabját“ stb. A dolog magyarázata pedig az, hogy a lapok és a közönség épen megfordított módon nézdelődnek a szent berkekben: a közönség kicsinyítő, a lap nagyitó szemmel látja a maga íróit — a mi csak fokozza a zavart. Hogyan lehet az, -- kombinálja a közönség — mikor az egész világon alig van egy-két nagy iró, itt Magyarországon egyszerre negyven legyen ? És ha negyven nagy iró van, okvetlenül legalább ugyanannyi nagy műnek is kell lennie, de nincs. Hát hová lettek ezek a munkák ? ... Bele lehet ebbe bolondulni. Ezért van a közönség megkonfundálva és nem iiisz már végül se a lapjainak, se saját magának. Se irodalmi dolgokban, sem másban. Annyira nem jár a maga lábán, hogy még a mustot sem azért tartja édesnek, mert annak érzi, hanem mert a darázs dőzsöl benne. így okoskodik: „A must bizonyosan édes, mert ha nem volna édes, nem menne rá a darázs“. Szakasztott igy van az Írókkal. Ha valamit a német lefordít és tetszik a németnek, hát akkor neki is tetszik. Azelőtt is olvasta esetleg, de nem tetszett, mert még nem mondott a német semmit. Tetszik neki, de még el-elfogja a kétely, mert a saját írójáról van szó. Néhány hónap előtt egy kis történetkét kolportáltak a képviselőházi folyosón, egy gróf képviselővel történt, én csak passive szerepelek benne. A gróf neje magyar születésű báróleány, hosszas lábfájás miatt ki nem mozdulhatván szobáiból, gyorsan kiolvasta londoni szállítója legutolsó könyv- küldeményét s megkérte az urat, hogy uj seriest rendeljen. — Milyen könyveket parancsol? kérdezte a férj, a levélíráshoz fogva. — Angolt, kedves barátom, angolt. — Kiktől? — Kiplingtöl, ha van valami uj tőle, Graw- fordtól és ... megálljon csak, édesein, egy ismeretlen író munkája tetszett meg nekem a múltkori küldeményből, de nem jut eszembe a neve. — Conan Doyle? — Ali menjen ! Conan Doyle nem ismeretlen. Nagyon furcsa név, meg kellene nézni.. . — Megkerestem a könyvek közt, de ehhez mindenekelőtt a könyv czime kellene. Nem emlékszik rá? — Oh hogyne! „St. Peters Umbrella.“ A gróf kotorászik a szomszédszobában a kiolvasott könyvek közt, aztán nagy nevetve jön be. — Hisz az Mikszáth! — De hiszen az nem angol iró. — Hát mi? Honnan tudná maga? — Hiszen ösmerem. Képviselőtársam. Mindennap találkozunk a clubban. A grófné ezen se csodálkozott (egy grófné különben sem szokott talán csodálkozni), unottan jegyzé meg: — Ugv? Nem tudtam. Akkor hát hagyjuk ki! * * * Mindezekből pedig milyen keserű tanúságokat vonna le más ember, Még jobban kibontaná a kérdést, széles mederben tárgyalná, kihozna belőle annyi gravament, hogy a hátunk borzongna bele, elmondaná mije a magyarnak az irodalma (úgyszólván az életere) felsóhajtana, hogy bezzeg az ötvenes években a nagyitó szemével nézte Íróit a közönség. (Hiszen éppen az, hogy akkor se látta jól). Aztán odalökné végén a reczeptet. Hanem én jó ember vagyok és nem untatom a közönséget tovább, a mi pedig azt ilteti, mi a mentő arkanum, erre azt felelem : „semmi.“ Azért is, hogy igazán nem tudok ellene semmit, és azért is, (hogy egy tréfával Végezzünk), mert szembajt konstatáltam és a szembaj ellen legjobb a nix-wásser, magyarul: -semmi.“ Mikszáth Kálmán. Ferencz József keserüviz az egyedül elismert kellemes ízű természetes hashajtószer.
