Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-27 / 48. szám
Kérelem a magyar sajtóhoz. Szabó Jenő főrendiházi tag, mint a gör. kath. magyarok országos bizottságának elnöke, a nagykárolyi magyarajka görög katholiknsok és egyházi főhatóságuk közt legutóbb felmerült konfliktus alkalmából a következő kérelmet intézi az összes magyar sajtóhoz: Kérelmem az, ne nevezzenek bennünket ruthéneknek. Nagykár'olyi hittestvéreink semmit sein tudnak arról, hogy őseik . oroszok vagy ruthének lettek volna, sőt magyar család- iájukat egész Kr. u. 950-ig, vagyis Gyula vezérig igyekeznek felvinni. Ezt tettük mi mindnyájan a római szentszékhez intézett emlékiratunkban. Tettük ezt legjobb történeti meggyőződésünk és családi hagyományaink alapján. Azóta czélul tüztiik ki, hogy részletesen tanulmányozzuk és megírjuk az ó-hitü magyarság történetét, de e czéi követésénél arra a meggyőződésre jutottunk, hogy hiú törekvés a szegény ó-hitü magyar köznépnek családfáját oly messzi időkre felvinni, bizonyos csak az, hogy ha a régi latin okmányokban ruthenusokról, vagy a magyar okmányokban oroszokról, ráczokról és oláhokról van szó, a történésznek ezt a megjelölést nem szabad vakon követnie, mert a megjelöléssel régibb időkben elsősorban az illető népnek vallási hovatartozóságát értették, — a fajbeli hovatartozás pedig csak másodsorban jött tekintetbe, a nemzetiség pedig éppen nem, mert a népnek akkor még nem volt nemzetisége. Hiszen pl. a nagyváradi görög katholikus egyházmegyében, melynek 168 parochiája közzül 44, tehát egy teljes negyedrész magyarajku, ezeket a magyarokat a latin nyelvben megjelenő egyházi Schetna- tizmus még ma is ruthénusoknak nevezi. De nem is szükséges Gyula vezérig visszamenni, — elég visszamenni 1649-ig, illetve 1700-ig, amikor t. i. a shizma elhagyásával az egyházi Unió létrejött. Elég bebizonyítani, hogy 1649-ben, illetve 1700-ban nemcsak a latinul úgynevezett rüthénusok és az oláhok, de a magyarok is léptek unióra. Tény, hogy 1605-ben egy 6-hitíi férfiú, a Hajdudorogon most is virágzó gör. kath. Farkas-családnak egyik őse, Farkas Mihály volt a hajdúk kapitánya. Tény, hogy 1696. noyember 4-én, a hírneves Máriapócsi kegyhely akkori régi gör. kath. templomában, az erre vonatkozó jegyzőkönyvek tanúsága szerint tisztán magyar hívők: úgymint Éröv Mihály, Molnár János, Melléklet a „Nagykároly és Vidéke“ 1902. november 27. — 48. számához ; Molnár Simon, Deják Simon, Pallós Dániel íés Mészáros Mátyás voltak azok, kik a Mária- , kép könynyezését legelőször észrevették. Már pedig csak nem lehet feltenni, hogy az 1649-iki Uniótól eltelt 47 óv alatt az ottani í hlyek elmagyarosodhattak volna. Tény, hogy a később létrejött Máriapócsi : zárdának is magyar hajdú, nemes Ráez Demeter volt az alapítója. Tény, hogy 11748-ban a hajdudorogi mindkét pap (úgy az „orosz“ mint az „oláh“), az akkori egri | püspök előtt magyar nyelven tették le, a hitvallást. Az egyiket Doroghi Andrásnak, a másikat Oltányi. Kostantinnak hívták. Mit bizonyít ezzél szemben az, hogy az 1767-ben egy Hajdudorogon működött királyi bizottság elrendelte, miszerint jövőre a főbíró mindig „orosz vailásu“ (Ruthenus), az első tanácsos pedig „oláh“ legyen? Hiszen köztudomású, hogy Hajdudorogon a hajdúk megszállása előtt is sohasem voltak oroszok, hanem csak ráczok, akiket a trónvesztett Brankovics telepitett oda, de a kiket a hajdúk jobbára I elűztek. Nem nehéz tehát bebizonyítani, hogy 1649-ben, illetve 1700-b an nemcsak ruthénu- sok és oláhok léptek unióra, hanem ó-hitü magyarok is. Ahhoz, hogy hegyvidéki oroszajku hit- testvéreinket a latin terminológia szerint j jövőre ruthénnek nevezzék, nekünk gör. I kath. magyaroknak tulajdonkép semmi közünk nincsen, dé'kérdőm: mi szükség van erre a névváltoztatásra ? A magyar nyelv évszázadokon át nem ismert e nép számára más megjelölést, mint az oroszt s ez soha sem kép- ! zett akadályt az ellen, hogy ez a nép végig küzdje a magyar oldalán összes szabadság csatáinkat, legutóbb maga a nagy Orosz- 1 ország ellen is, amelyet ez a kis orosz-fajú í nép nem minden történeti alap nélkül sohasem nevezett „orosznak“, hanem csak „masz- kály“-nak, a ki tőle az idők folyamán még a nevét is elrabolta. Az eddigi „orosz“ elnevezés éppen a a legkritikusabb időben Dobránszky idejében és az 1868-iki nemzetiségi törvény keletkezésének idejében nagyon jó szolgálatot tett a magyarnak, mert nehány túlzó kivételével, i éppen a muszkaság gyanújának elhárítása | végett úgy az egyházi, mint a világi intelli- gentia sorából senki sem akart „orosz“ lenni, j hanem vagy egyszerűen „magyar“, vagy ! pedig „magyar-orosz“. Ez az utóbbi meg- 1 jelölés hegyvidéki népünkre már azért sem j helytelen, mert a külföldön ő is uhernek vagy uhero-ruszinnak nevezi magát s ezt az utóbbi megjelölést alkalmazzák reá a nagy oroszok is. Nevezzék hát ezt a népet „magyar-orosznak“, de semmi esetre sem ruthénnak, mert ez az elnevezés nemcsak nem magyaros, hanem a szó teljes értelmében üszköt dob közzénk, magyar és oroszajku görög katholikusok közzé, akik jó testvérek voltunk mindig és jövőre is azok akarnánk maradni. Üszköt dob közzénk azért, mert ha ez a divatos „ruthén“ elnevezés megmarad, — hiába küzdünk, abból ránk is ragad valami, de mi életre-halálra küzdeni fogunk ellene, mert nem akarjuk, hogy gyermekeink ruthének legyenek. Szabó Jenő, főrendiházi tag, o. b. elnök. Különfélék. = Meddig el a lokomotív? Sokan feltehették már maguknak azt a kérdést, hogy vájjon' meddig bírja a munkát a lokomotív, ez a vas-szörnyeteg. Nem mindenütt egyenlő a lokomotív munkabírása. Amerikában tiz esztendeig használják, mint uj gépet, ezután réginek tekintik, tizenöt-husz év múlva pedig kivonják a rendes forgalomból. Angliában ellenben a iokoinotivokat rendesen használják addig, amig üzemképes állapotban vannak, Egy-egy gép élettartama kiterjed ott negyven-ötven évre, sőt most is forgalom-: ban van még egy olyan gyorsvonatu lokorno-; tiv, mely 1847-ben készült. Természetesen időnként a szükséghez képest javítják a régi gépeket. Amerikában ellenben tizenöt-húszon-1 öt év múltán újakkal cserélik ki valamennyit. í A mi lokomotivjaink használatánál elv az, hogy addig legyenek forgalomban, mig anyagi minőségük elég jó s a forgalom terén fellépő igényeknek meg tudnak felelni. E tekintetben a régibb, használtabb gépeket kisebb szolgálatra osztják be, például tolatásokra, rövidebb helyi forgalmak lebonyolítására ; s amint annyira elkopnak, hogy javítani nem czélszerü, kikerülnek a használatból. Nálunk átlag huszonöt-harmincz évig él a lokomotív, de akad közöttük olyan is, mely még az ötvenes években készült s azóta állandóan munkában van. Kétséget nem szenved, hogy az amerikaiak elve a lokomotív használati | idejét illetőleg az üzembiztosság és mözdonyépités leknikájának fejlődést! szempontjából előnyösebb, mint az angoloké, vagy a mienk, pénzügyi szempontból azonban már nem. Mindaddig, mig a lokomotív anyaga jó, kevesebbe kerül a megjavítása, mint más újabbal való kicserélése. = Különös etelek. A legeredetibb ebéd, amelyet valaha feltálaltak P á r i s b a n, a Richelieu-utczában került asztalra, ahol egy tuczat hires irő és tudós ült neki, hogy a ieghallatlanabb ételeket elfogyaszsza. Legelőször is a krokodillevest hozták be, mely a banket összes résztvevőinek nagyon ízlett. Azután czápauszonyokat-hordtak fel mártásban, sült oroszlánczombot és elefántlábat és sok mindenféle édességet, köztük egy indiai ételt, melyet rizsből, mazsolaszőlőből, mandulából és pisztáczia-diókból kotyvasztottak. Amikor a lakrhározásnak vége volt, a vendégek egyike kijelentette, hogy hasonló jó ebédet még sohasem evett. A krokodillevesnél nincs jobb leves, a czápauszonynál külömb halétek, az oroszlánczomb egy kicsit kemény volt, de annál izletesebb, az elefántláb pedig igazán lukullusi fogás. Frank Buck- land, az elhalt hires angol gasztronómus azt állította, hogy az alligátor húsa a legporha- nyósabb és legizletesebb. A boa constrictor húsa szerinte olyan, mint a legjobb borjúhús. Az oroszlánpecsenye nem is megy éppr ritkaság számba a franczia inyenczek között. Pár hónap előtt húsz párisi inyencz egy ebéden egy oroszlán elejének negyedét fogyasztotta el, melyet Algériából hozattak. Egy másik ebéden, melyet egy gazdag kinai Londonban adott,többek közt vaddisznó-vesék, bambuszsarjak és hagyma-mártásban került az asztalra. Ezenkívül a következő eredeti ételek hordattak fel: kövér disznóhús és főzelék golyóalakban, becsinált békák, madárfészkek, tengeri állatok konzervált húsa és tojásai, tengeri rákleves, bornyumocsing és disznótíidő. Összesen huszonnégy fogásból állt ez a kinai ebéd és minden fogás után teát szolgáltak fel. A majom húsát egy amerikai utazó nagyon dicséri. Lion kapitány szerint a hiéna húsa is nagyon jó eledel, a kenguru húsa pedig különösen jóizü. Dr. Bass ausztráliai utazó azt mondja, hogy a kenguru húsa a legjobb marhahúsnál is jobb és a kenguru húsából főzött leves valamennyi levesek közt legizletesebb.
