Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-19 / 25. szám
XIX. évfolyam. Nagykároly, 1902. junius 19. Társadalrai, szépirodalEai és isxxxexetterjesztő Ixetila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Fé lévre........................4 kor. Ne gyedévre................2 kor. j Egyes szám................20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttór sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Kiskereskedelem a vidéken. Még a múlt század derekán elhanyagolt társadalmi életünk megmaradt a megyeiség, a táblabiróság körében, nemzetgazdászattal fölöttébb sohasem törődtünk, anyagi érdekeink emelése nem igen ment tovább őseink által ránk hagyományozott ekénél, a kereskedelem pangott, hitelre ugyan nem volt szükség, mert forgalmunk sem volt; vasutaink, gőzhajóink nem voltak, alig tudtunk valamit a külföld előmenetelről, vívmányairól. A nyugoti szomszédos államok haladásával azonban hazánknak is lépést kellett tartania, nehogy közöttük elmerüljön, amitől erős nemzeti érzésünk, a szabadság szeretete megóvott. Kerestük az eszközöket, melyekkel a kultúra fokozott igényeit kielégíthettük. Akkor még szépen hozott a földmive- lés. Mégis segítségül kellett hivni a kereskedelmet, később az ipart is. A hatvanas évek végén lendületet vett kereskedelmünk és néhány év alatt pótoltuk az évszázadok óta mulasztottakat. Kereskedelmünk rohamosan fejlődött, izmosodott. így ment ez, leszámítva ama rövid megszakítást, melyet a hirhedt 1873-iki bécsi „krach“ idézett elő, egészen a legutóbbi évekig, amikor — ha nem is éppen visszaesés — de a rohamos haladást gátló viszonyok stagnáczióra kárhoztatták. A nagykereskedelem, habár az is súlyos veszteségek árán, a nehéz időket mégis ki fogja állani. Ám a kiskereskedelem a viszonyok romboló hatását érzi. Oly súlyosan sinyli meg a gazdasági válságot, hogy kénytelen- kelletlen keresnie kell a segítséget, hogy épkéz-láb mászhasson ki a bajból. A kiskereskedelem e mellett ke- vésbbé számíthat az állam támogatására. Állami segélyt alig várhat, törvényhozói intézkedések — a dolog természete szerint — csak aránylag keveset használhatnak neki. A fogyasztási szövetkezetek megszüntetése, a házalás eltiltása például csak enyhiti a bajt, gyökeres javulást azonban nem igen nyújthat. Azonkívül a törvény nem vehet tekintetbe specziális viszonyokat, pedig éppen a specziális viszonyok kellő méltatásával kell a kiskereskedelmet erösbiteni. Ebből következik, hogy a kiskereskedőnek önmagának kell helyzetének javításáról gondoskodnia. A szövetkezésben nincs részére áldás, mint az már sok esetben bebizonyult. — Azonban szakértelemmel, körültekintéssel, vigyázattal, mindenekelőtt pedig a viszonyok helyes mérlegelésével sokat segíthet magán. A vidéki kiskereskedőnek ki kell bővítenie működési körét, oly czikkeket kell tartania, melyek helységében és környékén kelendőek és melyeket eddig nem tartott. Ha kezdetben csak kis mennyiségekben is vásárolja e czikkeket, csakhamar meg fog győződni, melyek kelendőek, melyeket kell újból, esetleg nagyobb mennyiségben megrendelnie. Rendkívül sok olyan czikk van, melyeket a vidéki kiskereskedő eddig nem tart, melyek azonban szép hasznot hozhatnak neki. Természetesen úgy általában nem lehet megmondani, melyek ezek, mert minden vidéken más természetű a szükséglet; azért a kiskereskedő, a ki a környék viszonyait legjobban ismeri, maga tudja, mily czikkekkel teheti meg a kísérletet. Ez a tanács nagyon megszívlelendő s óhajtandó, hogy vidéki kereskedőink kövessék. Persze akin nem fog a tanács, nehéz annak segíteni. Az illető czikkek bevásárlásánál és elárusitásánál azonban szigorú, meg- másithatlan elve legyen a vidéki kiskereskedőnek, hogy a czikkeket mindig készpénzen szerezze be és hitelt ne nyújtson. Mert csak olcsó, jó kelendö- ségü czikkeket árusíthatván, az egyes czikkeknél elért haszon is csekély és nem bírja ki a hitelbe való bevá- i sáriás több költségeit, sem a hitelre való eladásnál általánosságban mindenkor beálló veszteségeket. Gondoskodnia kell arról is, hogy az illető czikkek mindenkor készletben legyenek s rövid idő múlva csodálkozni fog, hány uj vevőre tett szert ; és kis üzlete mennyire javul. Habár tagadhatlan, hogy hazánk kiskereskedelme az általános haladásból kivette a maga részét, mégis sajnálattal kell konstatálnunk, hogy ez a rész semmi arányban nem áll sem a nagykereskedelem, sem az ipar haladásával. A kiskereskedelem általános fejlődését csak minden egyes kiskereskedő buzgóságától várhatjuk, amire a megélhetési ösztön is kell hogy vezesse őket. TARCZ A. «-ag-*Versek a falunkból. Ha élni akarsz .. . Ha élni akarsz, Ne siess élni; Ráérsz szeretni, Ráérsz remélni! A kora élet Kora szerelem; Korai halál Sötét sirverem! Tavasz — Ősz. Harmat csillog a virágon, Őrömköny a szempillámon; Örülök a kikeletnek, Az ébredő természetnek ... Ha dér csillog a fűszálon, Bánatköny a szempillámon; Siratom a természetet: Látom már az enyészetet!... (Csenger.) Baka Elek. IFoststg'sila.xn'bLadámos Milike még alig volt 19 éves, midőn a K. falui postahivatalhoz megkapta a kineveztetését. Mint valami kis királyné, olyan büszkén, dagadó kebellel foglalta el residentiáját — a kis postahivatalt; telve szivecskéje szép reményekkel ; bodros, szőke fejecskéje tiszta fehér leányos álmokkal. Hiszen vágyai netovábbját képezte, hogy egy akármilyen parányi, kis postahivatalt kaphasson, csak annyika lenne, mint egy sóhajtás, ne nagyobb, de az övé lenne kizárólagosan, hol megalapíthassa kis otthonát s ne kelljen hazátlanul vándorolnia, mint I teljesen árva leánynak egyik rokontól a 1 másikhoz. Végre a jó Isten meghallgatta kis szive imáját, s megszánta őt, megszerezte neki azt a végtelen örömet: kineveztetését. Óh! milyen hálával volt eltelve a sors iránt. Most már ura minden akaratának s úgy oszthatja be életét, ahogy jónak és kellemesnek látja; senkitől nem függve, senki kegyei után nem járva s félő igyekezettel 1 nem lesve senki gondolatát. Mint egy kalitból kiszabadult szabad kis madár, úgy érezte magát. Szorgos kezecskéje rövid napok alatt, valóságos kis tündérfészekké varázsolta a kis postahivatalt, mely szerényen húzódott meg a nagy, ódon községházától jobbra; csinos kis ablakai a távol kéklő hegyekre néztek s kaczérkodva ragyogtak az aranyos i nap sugaraiban. A fehérre meszelt falakat folyondár futotta be s az egész kis ház körös-körül virágos kertté lett átalakítva Milike ügyes kezei által. Még az ablakokba is jutott s a szagos rezedák, jázmin-bokrok önelégülten bólint- gattak üde virágaikkal, az esteli hüs légben, kábitó, kellemes illatot terjesztve maguk körül s kis úrnőjük estenden ott üldögélt közöttük, gyomlálgatva, nyesegetve; kedves, vidám dalokat csicseregve s ilyenkor nem egy kérges tenyerű, kérges szivü falusi ember mosolygott be a virágos udvarra, jóleső örömmel hallgatva s szemlélve a kedves szép kis Postagalambot. Mindenki csak igy nevezte őt; s rövid időn az egész kis falu kedvencze lön. Hajh! De nem tarthatott soká ez az elégedett, nyugalmas, de nagyon is egyhangú élet! A fiatal kedélynek szórakozás is kell, azt nem elégítheti ki a mindenféle bevételi — kifizetési naplók pontos vezetése, a számok sokasága s a távolságmutatók minémüsége, s bizony K. faluban nem volt éppen semmi társadalmi élet. Csöndesen, zajtalanul folydogált egyik nap a másik után, mint valamely csöndes kis folyócska egyenes rónaságon át. Nem történt ott soha semmi nevezetes, még a szokásos, falusi verekedés sem, békés, csendes vérü emberek lakták a falut; az intelligentiát pedig csupán a jó öreg, fehér- hajú plébános ur képezte ; az öreg podegrás nótárius bácsival egyetemben; ez utóbbinak kedves élete párja, a gazdasszonyi erényekben nagyon is elhizott Klári néni, kinek kedvencz szórakozása a délutáni alváson kívül Xll"CLZlÓ3s:Illuzió és élet rokon fogalmak. Aki él, annak illúziói vannak és csak idővel, amikor öreg és okos lesz, mond le róluk, akkor is csak talán részben, mert az illúziók az emberek leghívebb kísérői a bölcsőtől a sírig s ez úgy az egyesek, mint az összesség részére szerencsének nevezhető, mivel szegények és sajnálatraméltók csak azok, kik az illúziókban való hitüket elvesztették és nem tisztázódott meg annyira gondolkozásuk, hogy az embereket hibáikkal együtt enyhén megítélhessék, avagy hibáikat elnézhessék. Ellentétben a költő ama mondásával, hogy az élet nem legértékesebbje a földi javaknak, a legtöbb ember, még ha szegény, nyomorult és elhagyatott volna is, azt állítja, hogy az élet legnagyobb szerencséjének megtestesülése. Mindenki csüng az életen, nem akar lemondani róia és lándzsát tör mellette. És miért? Mert élni annyit jelent, mint remélni, mert minden emberi lény e reményt kívánságok és illúziók alakjában táplálja és legyenek e kívánságok és illúziók bármily csalfák, mégis fényt, örömet és áldást kölcsönöznek a földi létnek. Az illúzió önámitás, — az illúzió képzelődés, mely gyakran a legnehezebbet könnyűnek mutatja. Alapjában véve az életben minden — illúzió, az a hit is, hogy szeretetteink nem nélkülözhetnek; mert a természet úgy rendezte be, hogy az emberek többsége mindenre nézve pótlást találhasson s jó, hogy igy van. „Illúzió képzelődés, ámítás az élet a bölcsőtől a sírig,“ állítják azok, akik magukat végtelenül bölcseknek tartják, miben sem hisznek, semmitsem szeretnek, mert keserű tapasztalatok, az emberi fajjal szemben érzett ellenszenvük megfosztották hittől, szeretettől, reménytől. Ez a rideg felfogás érthető és megbocsátható, ha megfontoljuk, hogy a szomorú tapasztalatok mennyire keseríthetik el a jellemeket; ámde mégis sajnálatraméltó az, aki komor tapasztalatok által porba engedi rántani illúzióit, mert megfosztja önmagát szerencséjétől, az volt, ha Milike olykor felolvasott neki, az egyetlen képes újságból, noha ő a harmadik sornál már rendesen lehunyta kövér, nehéz szempilláit s békésen aludta az igazak álmát. Milike ilyenkor lemondó sóhajtással ballagott haza s nehéz szivvel látta be, hogy igy nagyon üres, nagyon sivár ez az élet neki. Pedig elfoglalta ő magát a hivatalos órákon kívül mindenféle házi teendőkkel, de igy is igen szürke, örömtelen volt az élete ebben a mérhetlen egyformaságban ; mivel igen sokat volt egyedül, volt alkalma elábrándozni egy ismeretlen valakiről, hiszen tavasza volt az ö életének is, madárdalos napsugaras tavasza; amikor „a virágnak megtiltani nem lehet.“ Igen, tavasza volt, de már hányadik, mióta Milike oda került a kis csöndes K. faluba, midőn egy napon tudákos arczczal magyarázgatta neki a falu bakterja a hivatalos postaablakon át, hogy a falu határának egy részét megvette gróf Lápossy, már hozzá is fogtak az uradalmi tisztilak építéséhez, a falutól kis távolságra egy szép, virágos, be- fásitott, emelkedett helyen. Oh milyen örömmel dobbant meg a Milike szivecskéje; lesz hát mégis nem sokára egy idegen arcz, egy kis változatosság is talán egyhangú életében. Ézután ujult kedélylyel folytatta a már- már lankadó ábrándokat, egy nem ismert, kedves családról, vagy hátha nem is család, egy még annál is jobb, egyetlen egy ember csupán, aki kárpótolná az elveszett, unalmas évekért; aki neki előbb szórakoztatója, azután vezetője, megváltója, mindene lenne ! Kis szive úgy megujjongott, mélységes I kék szemei úgy felragyogtak; szép arczát
