Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-09 / 19. szám
X t - ' ' ; « r * TérssLcLsJmzLi, szé;piroö_sil:rtQ.I és Ismeretterjesztő lr.etlla,p>NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre . . 4 kor. | Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. I_ieleri.cziliáz-eg'37-es’üLlet — és TT’áros'o.n.lr:. Oly kevesen vagyunk magyarok, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmeznünk. Egyrészt a nagy Széchenyi ezen ma is aktuális mondásának mély igazságát megértve, másrészt irgalomból, a nagy emberbarátok, Stefánia özvegy trónörökösné Ö Fensége védnöksége alatt, mintegy 17 évvel ezelőtt megalakították a »Fehér Kereszt országos lelenczház-egyesület«-et, melyről habozás nélkül elmondható, hogy hazafiasabb, humánusabb és szentebb czélu egyesület ez idő szerint Magyarországban nem létezik. Az egyesület czélja: a szegény szülünök és gyermekeiknek ü—14 évig vallás- és nemzetiségkülönbség nélkül ingyenes ellátása, gondozása, orvoslása és gyakorlati életre való erkölcsös felnevelése által a nagy gyermekhalandóság és elzüllés ellen küzdeni; kitett csecsemőknek, apátián, anyátlan árváknak, gondozás nélkül maradt gyermekeknek otthont teremteni. Magasztos és hazafias czél, melynek megvalósítása törvényt, jogot és igazságot szolgáltat az ártatlan gyermekek százezreinek és megerősíti a magyarságot, mert nem csupán nyelvében és jogaiban, de lélekszámának nagyságában is él a nemzet, melynek a hány gyermekét pusztulni hagyjuk, ugyanannyit fosztunk meg azok élvezetétől is, inig a megmentésükben megnyert nemzeti anyag és ennek jóléte a nemzeti függetlenségnek egyik előfeltételét képezi. Hogy a '„Fehér Kereszt országos lelenczház-egyesület“ ezen kitűzött czél- ját miként törekszik megvalósítani, fényesen mutatja azon áldásos működés, melynek eredménye szerint csak magában az egyesület budapesti központi lelenczházában az utóbbi öt évben mintegy 5750 gyermek, ■—- ugyancsak Budapesten különböző ápoldákban és menhelyeken mintegy 3000 gyermek lelt felvéve és gondozásban részesítve, melyekből csupán 16% halt el, mig a községek terhére utalt és magánosok által dajkaságba kiadott csecsemők halandósági arányszáma á beszerzett adatok szerint a 60%-ot meghaladta. Kiváló súlyt helyez az egyesület gyámoltjainak nevelésére, nehogy azokból proletárok, hanem a hazának hasznos polgárai váljanak. A kormány belátván a „Fehér Kereszt országos lelenczház-egyesület“ működésének méltányolt, üdvös voltát és különösen belátván azt, hogy az egyesület maga erejéből nem képes czélját oly arányban megvalósítani, a mint azt az országban napról-napra növekedő nyomor szükségessé teszi, az 1898. XXI. t.-cz. alapján a „Fehér Kereszt országos lelenczház-egyesülel“-et bízta meg, nem csupán a szorosabb értelemben vett lelencz, — hanem általában az elhagyatottnak nyilvánított törvénytelen és törvényes gyermekek ügyének országos rendezésével, melynek tartási diját 0—7 éves korig az állam az országos betegápolási alapból fedezi, feljogosítván az egyesületet az ország nevezetesebb góczpontjain a központhoz hasonló intézményeket a teleprendszer alkalmazása mellett létesíteni és szervezni. Ez a törvény és ez a rendelet az európai humanizmus, egyik dicső vívmánya és a modern magyar állam legphilanthropikusabb alkotása, mely szoczialis szempontból is megbecsülhetetlen, a mennyiben előreláthatólag a népesség morális gondolkozásában nagy javulást fog előidézni. Ily góczponti intézményeket a „Fehér Kereszt országos lelenczház- egyesület“ tényleg a következő városokban és pedig: Kassán, Rimaszombaton, Szombathelyt, Gyulán, Szegeden, Szabadkán, Nagy-Váradon, Aradon, Munkácson és Nagy-Szöllösön már létesített, mind e helyeken úgy a megyei, illetőleg a városi hatóságok, valamint a közönség részéről legmelegebb pártolással karoltatván fel. Szóval a magyar kormány bölcs és jóakaró, e korszakot alkotó megbízása folytán a „Fehér Kereszt or- | szágos lelenczház-egyesület“ oly lendületet nyert, hogy rövid idő alatt remélhetőleg az ország minden megyéjére ki fogja terjeszthetni áldásos működését, mely tetemesen le fogja szállítani a nagy gyermekhalandóságot; elhagyottság okából és az úgynevezett „augyalcsinálók“ bűnös ténykedése miatt egy gyermeknek sem lesz szabad elpusztulnia. Örömmel tapasztaltuk, hogy városunk közönsége az utóbbi években még tetemes anyagi áldozattól sem riadt vissza, ha közérdekű intézmények létesítéséről volt szó s igy bizton reméljük, hogy azon javaslatunk, miszerint ily góczponti lelenczháznak Nagykárolyban, mint Szatmár vármegye székhelyén leendő létesítése iránt a „Fehér Kereszt országos lelenczház- egyesület“ vezetőségénél a kellő lépések megtétessenek, nem lesz kiáltó szó a pusztában, annál is inkább, mert ezt amúgy is lassan fejlődő városunk érdekében, feltétlenül létesítenünk kell. Melegen ajánljuk ez ügyet az illetékes körök figyelmébe s annak mielőbbi megvalósítását városunk érdekében felette kívánatosnak tartjuk. Iparosok, tanuljatok! Tagadhatlan, hogy aránylag fiatal iparunkat az iparosok törekvése vitte any- nyira, hogy a müveit szomszédok ipara mellett is megállja helyét. Folytonosan mostoha i viszonyokkal küzdve és egészen a legújabb időkig majdnem kizárólag magára utalva, sokszor még sötétben tapogatózva és csak a serény munka helyes ösztönét követve — sikerült ma már a magyar ipart olyan tisztes polezra emelni, hogy más országok ipara mögött alig-alig marad. Persze nem lehet követelni; hogy nehány évtizedes iparunk olyan erős, olyan izmosodott legyen, mint a külföldi — évszázadok óta fejlődött ipar. Nem lehet követelni már azért sem, mert iparunk egészséges fejlődése elé sokszor olyan akadályok gördültek, melyeket csak nagy erőfeszítéssel sikerült valahogyan leküzdeni. A közönség előítélete, melylyel a magyar készítmények iránt viseltetett s az ennek nyomán mutatTARCZ A. ■ ■ Üzenet édes anyámnak. Ne szomorkodj annyit, édes anyám lelkem ! Ne csillogjon mindig bánatkönny szemedben, Mert, kinek hiténél más egyebe nincsen : Megsegíti — tudod — a jóságos Isten ! Miattam ne aggódj, ne ontsad a könnyed, Vállam a dologtól hogy hasztalan görnyed; Nem lesz örökké igy, remélem, sőt hiszem, Mert megsegít tudod — a jóságos Isten. Fogunk még mi egyszer víg orczávai járni S szétoszlanak akkor lelked éjszakái, Csak én érhessem el a czélomat itt lenn. De elérem, — tudod — megsegít az Isten ! Ifjú vállaimnak semmi a lét súlya, Mig e földi pályát érettetek futja. — Ne is kérdd hát többé : van-e bajom'? nincsen ? Mert mig te élsz, tudod — megsegít az [Isten. • S mikor a gondoktól megered a könnyed: Vedd elő megkopott imádságos könyved, Hogy csüggedő lelked új erőt merítsen. - Érted segít — tudom — engem is az Isten ! (Komárom.) Tóth LajOS. "XT-A-11. ik: Ó ^7" .A. IE2 A.*) — Nópregc. — Irta,: Tancsó Gry--u.la. Nem volt ur a Valkó; egy hegyi falut, hívnak Vallóinak, ettől nyerte nevét a vár, mely uralta az egész vidéket. Sok rege fűződik az egykor rejtélyes erősség ma is büszke romjaihoz ... Szilágy vármegye történeti helyekben nagyon gazdag délnyugati részét öblös barázdákban határolja a vadregényes Réz-hegység, melynek egyik szédítő magaslatára rakott várfészket valami nyugtalan természetű nagyur. . S ha a némán meredező falakhoz fűzött szájhagyományt sorra veszi a hallgató, alig tudja kiböngészni azokból Valkó várának keletkezési idejét. De kezdjük elöl! Két óriási bérez áll szemben egymás- j sál. Makacsul egymásnak vetett lábaik a sötét völgyben messze nyúló sziklaágyat ké- j peznek, melyen csillogva sikamlik alá aj Túsza nevű román falucska fölötti hármas forrásból fakadó Rerettyö-patak. A két hegy oldala a patak medrétől egész a kopasz gerinczig ' mohos szikladarabokkal van sűrűn beszórva... Talán itt vívták meg élethalál harezukat a rettenetes Gygászok és I ytánok: hiszen ezek dobáltak egymás sátorába háznagyságu köveket. *) Felolvastatott a folyó évi május hó 4-én tartott dalestélyen. Ennek a két hegynek egyikén, még pedig a magasabbik ormán düledeznek a több száz éves romok. Ha Tirolban ülne ez a kopár sziklabércz, a kőszáli zerge egész csapatai tánczolnának oldalán: de innen száműzve vannak még a völgyi falucska éhező kecskebakjai is, mert alig van rajta tenyészet és mert a szemfüles erdővéd fegyvere rég óvatossá tette a félénk állatot.. . A néphit szerint a várat kutyafejü tatárok emelték, hogy a magyarok pusztítása közben elesett vezérüknek ott ássanak sziklását. Tudvalévő dolog, hogy a mongolok terebélyes fák árnyában aluszák örökálmaikat. Itt volt egy korhadt vén fa, melynek öreg gályáiról imitt-amott bujt ki fázós hidegen néhány éllettelen lombozat. Ennek a mesés életű vastag tölgynek tövében fekszik Dsin- gisz, a vérszomjas tatárfejedelem kincseivel együtt. Ide gyűjtötték aranyaikat az emberi táblázattal alig biró hordák, innen özönlötték el pusztító hadaik a távol és- közel vidéket. De múlt az idő s a forró égövhöz szokott fenevadak életét még az irhás-bunda sem birta a tél dermesztő hidegétől megvédeni. Mint őszszel a legyek, akképen hullottak ezrivel a tatárok is. És mikor a koldusszegénynyé fosztogatott vidék ennek neszét vette, a tömörült lakosság rajta ütött a bőségben dobzódó mongolokra, elkeseredett harezba keveredett vele, nagy áldozatok árán megvette sasfészkét és hogy emlékét is kiirtsa, lerombolta a nehezen hozzáférhető várat, kardélre hányta a megrémült rabló- gyilkost, elszedte kincseit. De egyet nem bántott, Dsingisz sirját egy ujjal sem érintette, sőt a fölötte busongó fát tőletelhetőleg ápolta... Az idő őszre hajlik. A hegy lábánál máglya számra pattog a tűz, elkényszeredett fehérnép szorgoskodik a magasan tánczolö lángnyelvek körül. Minden máglya közepén egy-egy nyársra húzott tulok. Ünnep van ina, talán gyászjünnep is. Tegnap temették el a fejedelmet; tegnap hangzott el az utolsó kalapácsütés is a vár építésén. Ezt borzasztó munkával fejezték be, amazt pokoli kínzással tették emlékezetessé. A vár falához az anyagot a rabszijra fűzött lakosság lecsigázott marhája és ha ez elpusztult, a szeges végű korbács ütéseitől véresen roskadozó nép vonszolta föl a szédítő magasba. Számba sem vették, ha a baromi teher alatt leroskadt ember menten ott lehelte ki a lelkét. A kutyafejü tatár kaczagva ostorozta tovább s ha nem mozdult, magyar rabjaival, dobálta le a sziklameredekről. Mint a szorgalmas méhraj nyüzsgése, oly sűrűn hullámzott a várépítő- lakosság és igavonó jószág útja. Minden munkásra tiz annyi mongol esett. Verejték és fájdalmas nyögés töltötte be még a közeli erdők tiszta levegőjét is. Százakra megy azaz emberáldozat, melybe a vár építése került. Hamar is meglett... Ahogy a kőműves maiteres kanala utolsót csapott az átkos fészek falán: utolsót rúgott a nagybetegen fekvő tatárfejedelem is. Beleveszett fejsebébe, melyet egy vitéz magyar csillagos buzogánya ütött bozontos koponyáján. A vár készen állott, csak sírra volt ,,, | J (27—52)
