Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-28 / 13. szám

NAGY-KÁROLY és VIDÉKE. szerint többet is jegyezhet. Egy 50 filléres befizetés 5 év múlva 130 koronára nő; ehhez még hozzászámítandó az 5°/0 kamat is, nemkülönben a késedelmi kamatokból, bírságokból befolyó jövedelemből arányosan az üzletrészre eső feliilosztalék is. Ötven fillért, avagy 1 koronát még a legszerényebb viszonyok Között lévő ember is félretehet keresményéből; mily édes fog lenni aztán, ha egyszerre egy szép summa pénzhez jutunk. Felismerték ez intézménynek az általá­nos jólét előmozdítására irányuló sikerdús eredményét kormányférfiaink is, mert újabb időben törvényhozásilag államsegéllyel tá­mogatják az ily szövetkezéseket. Különösen Dunántúl örvend rend­kívüli elterjedettségnek a heti befizetési szervezet, hol a közönség felismervén az intézmény rendkívüli előnyeit, tömegesen veszi igénybe annak áldásos segítségét. Van ezen üzletágnak a közönségre nézve a tőketakaritáson kívül még egy óriási előnye, mert általa a résztvevők — megfe­lelő biztosíték mellett — olcsó és könnyen törleszthető hitelhez jutnak. Minden egyes üzletrész után a résztvevőnek joga van 100 korona kölcsönre ; melyet a heti 50 fül. befizetésekkel — minden különös megterhel- tetés nélkül lefizethet. Mily jótétemény annak a kisgazdának, vagy iparosnak, ha beálló szükséglet esetén nagyobb összeget kap kezéhez ; melyet heti 50 fillérrel, avagy 1 koronával észrevétlenül visszafizet. Azért tehát örömmel üdvözöljük a Ke­reskedelmi és Iparbank igazgatóságának e téren városunkban úttörő kezdeményezését; és reméljük, hogy a mi közönségünk felis­meri a saját érdekében is létesített intéz­ményből reá háramló előnyöket és tömeges részvevősével biztosítja annak közérdekből is megkivántató — állandósítását. HÍREK. — Személyi hir. Gróf Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja e hó 25-én folyó ügyek elintézése czéljából városunkba érkezett. Ma reggel pedig visszautazott Budapestre. — A Kölcsey-egylet felolvasó-estélye, melyet e hó 24-én rendezett, nagy és díszes közönséget vonzott a vármegyeház kister­mébe. Az estély maga kitűnő programmal volt összeállítva. A dalárda megnyitó éneke után, melyben Dürner „Viharban“ czimü férfikarát a megszokott preczizitással adták elő, Nagy László elnök olvasott fel tanulságos dolgokat „A gyermeknevelésről.“ Majd Ke­mény Emil játszotta hegedűn Beriot „Fan- taisie on Scene de Ballett“ czimü szerze­ményét Kemény Gizella úrnő zongora kísé­rete mellett. A dilettántismust messze túlha­ladó valóban műélvezetet nyújtó számot a közönség lelkes éljenzéssel és tapssal jutal­mazta s közkívánatra meg is kellett a dara! egyrészét ismételniök. Azután Dr. Kovács Dezső tartott szellemes felolvasást a kiáll! tási élményeiről „Páris és a kiállítás“ czin alatt. Végezetre ismét a dalárda énekel magyar dalokat s ezzel a szépen sikerül estély befejezést nyert. édes aíyját gyászolja. Temetése e hó 24-én ment végbe a gyászoló család barátainak és tisztelőinek nagy részvéte mellett. A délszaki virágok közt elhelyezett ravatalt számos koszorú borította: Szeretett férjének — Bá­natos özvegye. Felejthetetlen jó apánknak — Pista és Tériké. A kedves nagyapának — Józsika. A mi drága Muki bácsinknak — — Feri, Irma, Emil, Magduska. A mi drága Muki bácsinknak — Mama és Károly. Bát­hory János hü pénztárnokának — A nagy­károlyi takarékpénztár-egyesület. A hálás nagykárolyi nőegylet — szeretett pénztárno­kának. Szeretetük jeléül — Wagner Lajos és családja. Tisztelete jeléül — a kisasszony. Tiszteletük jeléül — Nonn Ferencz és csa­ládja. A család által kibocsátott gyászjelen­tés igy szól: Özv. Báthory Jánosné született Wagner Anna ; Báthory István és neje szü­letett Jordán Terézia, valamint fiuk József, úgy a maguk, mint az összes rokonok nevé­ben is, a legmélyebb fájdalommal tudatják, hogy a felejthetetlen jó férj, a kedves apa, nagyapa, após és rokon Báthory János okle­veles mérnök, életének 90-ik évében, a hal­doklók szentségének példás vétele után, folyó évi márczius hó 22-én végelgyengülés követ­keztében elhunyt az Urban. Megboldogult drága halottunk hült tetemei folyó hó 24-én délután 4 órakor fognak a róm. kath. egyház gyászszertartásai mellett a halottas háznál beszenteltetni és a mesterrészi róm. kath. sikertben örök nyugalomra elhelyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig 26-án délelőtt 9 órakor fog leikéért a mesterrészi temető kápolnájában az egek Urának bemu- tattatni. Nagykároly, 1901. évi márczius hó 23-án. Adj, Uram, örök nyugodalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki ! Nyugodjék békében ! Ámen. — Föispáni változásról ad hirt a „Pesti Hírlap“ czimü fővárosi napilap. — Eszerint gróf Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja megválik állásától s utódja a lap értesülése szerint gróf Teleki Géza v. b. t. t., volt bel­ügyminiszter lesz. — Közgyűlés. A Nagykárolyi Protestáns Társaskör negyedik évi rendes közgyűlését f. hó 31-én d. u. 3 órakor tartja, melyre a kör t. tagjait ezúton is tisztelettel meghívja Az elnökség. — Gyászeset. Serly György városi pénz­táros neje Czilli Rozália asszony e hó 28-án életének 68-ik évében elhunyt. Temetése e hó 25-én nagy részvét mellett ment végbe. Mélyen sújtott férje a következő gyászjelentésben tudatja az őt ért veszteséget: Serly György úgy maga, valamint a nagyszámú rokonság nevében is mély fájdalommal jelenti a leg­jobb nő, testvér, sógornő és rokonnak Serly Györgyné szül. Czilli Rozáliának folyó hó 23-án reggel 8 órakor, életének 68-ik, boldog házasságának 43-ik évében hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A megboldogult htilt teteme f. hó 25-én délután fél 4 órakor fog a róm. kath. vallás szertartása szerint a Rozália-sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig folyó hó 27-én reggel 8 órakor fog az egek Urá­nak bemutattatni. Nagykároly, 1901. márcz. 23. j 53. A béke angyala virasszon a megboldogult | siri álma felett! — Esküvő. Bikfalvy Lajos helybeli keres- ! kedő folyó hó 26-án tartotta esküvőjét Mártha j Szeréna Olga kisasszonynyal, Mártha Józsel j csengerbagosi ev. ref. lelkész kedves és müveit : leányával Gsengerbagoson. Násznagyként a ' vőlegény nagybátyja dr. Bartha Lajos szilágy­csehi ügyvéd és Gyene Lajos vetési jegyző szerepeltek. — Boldogságot kívánunk az u párnak! — A Nagykárolyi Kereskedelmi és Ipar­banknak mai lapszámunkban foglalt és más helyen közölt „belépési felhívására“ e helyen is felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét. — A nagykárolyi vadászegylet alapsza­bályait a földmivelési miniszter jóváhagyás: záradékkal leküldte. — Gyászeset. Egy törekvő ifjút ragadott el a halál szerettei köréből kedden, f. hó 26-án Schillerwein József magánzó alig 20 éves fis ifj. Schillerwein József másodéves műegyetem hallgató lett martalékává a kérlelhetetlen nag} urnák. Főgymnasiumunknak volt jeles növen­déke s mint egyetemi hallgató is mint szor­galmas, törekvő ifjú volt ismeretes. .Mélyei sújtott édes atyja és testvérei a következe gyászjelentéssel tudatták fájdalmas vesztesé güket: Schillerwein József mint édes atya és I gyermekei: Ilonka és Annuska úgy a maguk : mint a számos rokonság nevében is fájdalom telt szívvel tudatják a forrón szeretett jó fiú (testvér és rokonnak: ifj. Schillerwein Józse ! másodéves műegyetemi hallgatónak folyó év | márczius hó- 26-án d. u. 5 órakor élte 20-il évében hosszas szenvedés után bekövetkezet ’! csendes elhunytát. A drága halott földi részt f. hó 28-án d. u. 4 órakor fog a róm. kath I egyház szertartása szerint a helybeli mester ! részi sirkertben levő családi sírboltba őröl nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szén — A főyymnasium ünnepélye igazgató­jának. Igazán lélekemelő ünnepélyt rendezett e hó 19-én a főgymnasium ifjúsága Hám | József igazgató tiszteletére, ki ekkor ünne-1 I pelte tanári működésének 30 éves évforduló- I ját. Az ünnepség szentmisével kezdődött, j melynek végeztével az ifjúság a városi torna- j csarnokba vonult, a hová igen szép számú hölgy és férfi társaság gyiilt egybe. Az ünneplés a jubiláns lakásán kezdődött, a hol a tanári- kar szeretetét, őszinte vonzalmát és rendü­letlen ragaszkodását a kar nevében Timár ; Péter tolmácsolta egyszerű, de szívből fakadó j i szavakkál. Majd Csilléry András VIII. o. t.! ( üdvözölte a főgymn. Segélyző-egyesület ne-1 vében s egyszersmint meghívta az ifjúság! általános ünnepségére. Az ünnepelt a főgymn. I zenekar lelkes indulója mellett lépett a tornacsarnokba, a hol a szépszámú közönség és _ ifjúság éljenzése mellett vonult fel a szebbnél-szebb virágokkal feldíszített emel­vényre. Ezzel aztán kezdetét vette a 9 számból álló műsor. A kisebb gyermekek ragaszkodását Diczig Géza I. o. t. tolmá­csolta meglepő értelmességgel. A nagyobb j ifjak nevében Suták István VIII. o. L, az önképző-kör elnöke beszélt; majd Somlay Lajos VII. o. t. Medvey Lajos Vili. o. tanu­lónak ez alkalomra irt igen csinos ünnepi ódáját szavalta el a nála megszokott elő­adásban. Közben az ifjúsági ének- és zenekar remekelt és Csilléry Ferencz zongora-játéka gyönyörködtetett. Az ünnepelt könyekig meg­hatva mondott köszönetét a nem várt és nem is remélt meglepetésért. Meghatva köszönte meg a város, tanártársai és a közönség megjelenését s az ifjúságnak a személyével szemben nyilvánult igaz szeretetét. Ama szép ováczió, melyben úgy a város közön­sége, mint a gondjaira bízott ifjúság kifeje­zést adott az évforduló alkalmából érzelmei­nek, bizonyítéka annak a tiszteletnek, mely lyel városunk közönsége a nagy áldozatta előállított főgymnasium ama igazgatója ir§n viseltetik, ki 9 évi városunkban működési alatt a tanintézményünk fejlesztését, gazda 1 gitását s hírnevének emelését mindig szívéi j viselte s annak a szeretetnek, melylyel ( tanintézetnek ifjúsága irányában viseltetik A tiszteletnek és elismerésnek kifejezés adtak a megjelentek is s mi részünkről i: csatlakozunk az elhangzott jó kivánatokho; s kívánjuk, hogy a jubiláns igazgatót a haza nevelésügy s városunk javára főgymnasiu műnk élén az Isten sokáig éltesse.-— Gyászeset. Báthory János a helybel Takarékpénztár-egyesület nyugalmazott pénz tárosa, városunk társadalmának Nestora, 4 mindenki által tisztelt és nagyrabecsül „Muki bácsi“, e hó 22-én 90 éves korábai végelgyengülés következtében elhunyt. 1 megboldogult, mint tagositó mérnök kezdt< meg működését városunkban, utóbb a gró Károlyiak uradalmi mérnöke, később pedij a helybeli Takarékpénztár pénztárosa volt Működésével minden téren a közbecsülést é: köztiszteletet vívta ki s a közügyek iránt i: kellő érzékkel birt, mit bizonyít az, hogy ; i helybeli nőegyletnek hosszú évek során á :! volt buzgó és hűséges pénztárosa. Valóba] tipikus alakja dőlt ki benne társadalmunknak i ki fiatalos kedélyét és rugékonyságát majd : nem haláláig megőrizve, szivjóságával min L1 denkinek szeretetét és becsülését kiérdemelte Az elhunytban Báthory István gyógyszerés miseáldozat pedig f. hó 29-én reggeli 8 órakor fog a helybeli róm. kath. templomban az Egek Urának bemutattatni. Nagykároly, 1901. márczius 27. Béke legyen porai felett! — Kinevezés. A kereskedelmi miniszter Pozsonyi László gépészmérnököt Biharvár- megye területére Nagyvárad székhelylyel ipar­felügyelőnek nevezte ki s ezen újonnan szer­vezett hivatal vezetésével bizta meg. Szívből gratulálunk városunk fiának kineveztetéséhez. — Bimbóhullás. Súlyos csapás érte Schifbeck Károly földbirtokost. Kis fiacskája Károlyka tegnap reggel egy éves korában el­hunyt. A kis halott temetése ma délután 3 órakor fog történni. Bánatos szülei elhuny tá­rói a következő gyászjelentést adták ki: Schif­beck Károly és neje Vetzák Rózsika s kis fiók Laczika, úgy maguk mint a nagyszülők és a nagyszámú rokonság nevében is fájdalom­telt szivvel tudatják a forrón szeretett gyer­mek, testvér, unoka és rokonnak Károlyká- nak folyó hó 27-én reggeli 3 órakor, egy éves korában bekövetkezett gyászos elhunytát. A kedves kis halott hült tetemei e hó 28-án délután 3 órakor fognak a róm. kath. egy­ház szertartása szerint a mesterrészi sirkert- ben örök nyugalomra helyeztetni. Nagykároly, 1901. márczius 27. Béke poraira! — A láp szabályozás által erdekelt birto­kosok gyűlésüket, a melyet Domahidy István hivott össze f. hó 19-re Szatmárra, élénk érdek­lődés mellett tartották meg. Mint levelezőnk irja, Jékey Mór, Szerdahelyi Ágoston, Szuhá- nyi Lajos és Domahidy Sándor érdekeltségi tagok felszólalása után elfogadták a felhívás­ban jelzett pontokat s felkérték Domahidy Istvánt, mint á gyűlés összehívóját arra, hogy a jövő hóban tartandó társulati közgyűlésen ily szellemű indítványt nyújtson be, a melynek elfogadása esetére egy nagy küldöttség fogja felvinni a határozatot a kormányhoz s kérel­mezni fogja az érdekeltek nehéz anyagi helyzetének javítását. — Halálozás. Erdőhegyi Gyuláné szül. Márton Ida életének 60-ik évében Szatmár- hegyen folyó hó 25-én elhunyt. Erdőhegyi Gyula vármegyei Írnok nejét gyászolja az elhunytban. Béke poraira! — A nagykárolyi kerületi betegsegélyző- pénztár igazgatósága tudomására hozza az érdekelteknek, hogy minden munkaadó (ipa­ros, kereskedő, gyáros) és minden ipari, kereskedelmi és gyári alkalmazott a beteg- segélyző-pénztár 1900. évi zárszámadásának 1—1 példányát a pénztár helyiségében kívá­natra ingyen megkapja. Az igazgatóság. — Új ügyvéd városunkban. Dr. Váradi János, a városunkból eltávozott Bródy Lajos irodáját átvevőn, ugyanott ügyvédi irodáját megnyitotta. — A Bródy Lajos által felvett perekben ő szolgál a feleknek felvilágosítás­sal s intézi az irodai ügyeket. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik néh. kedves nőm temetésén resztvettek s ez által is mély fájdalmamat enyhíteni szívesek voltak,' fogadják ezúton is hálás köszönetéin nyilvánítását, Nagykároly, 1901. márczius hó 27-én. Serly György. — A fiumei cs. és kir. hadtengerészeti akadémiába való felvétel tárgyában a nagy- méltóságu m. kir. honvédelmi miniszter ur által 13203—901. sz. alatt kiadott pályázati hirdetmény a főjegyzői hivatalban az érde­keltek által megtekinthető. Nagykároly, 1901. márczius 18. Debreczeni István, polgármester. — Országos vásár. Városunkban az úgynevezett Húsvéti országos vásár folyó évi április hó 1-én hétfőn fog megtartatni. — A népszámlálás eredménye vár­megyénkre nézve a következő: 1890. évben volt a vármegye lakossága 303032, a mostani népszámlálásnál összeírtak: 337,216 lelket, szaporodás 34,184 vagyis 1P28 százalék. Mint­hogy pedig az országos átlag szaporodás csak 9'96 százalék a miénk kedvezőbb P32 száza­lékkal. — A katonai árva fiuk nevelő intézetébe, a katonai reáliskolákba, a két katona akadé­miába és a katonatiszti leányok soproni nevelő- intézetébe való felvétel tárgyában a nagymél- tóságu m. kir. honvédelmi miniszter ur által 14339—901. sz. alatt kiadott általános pályá­zati hirdetmény a főjegyzői hivatalban az érdeklődők által megtekinthetők. — Uj postahivatal. Szatmár vármegyé­ben, a nagybánya—zsibói h. é. vasút Nagy- Nyires állomásán „Nagy-Nyires“ elnevezéssel 1901. év ápril hó 1-én postamesteri kezelés alatt teljes fel és leadási szolgálattal működő postahivatal lép életbe. Ezen postahivatal postai összeköttetését a Szatmár és Zsibó között mindkét irányban naponként egyszer közlekedő 112. és 111. sz. kalauzpostákkal fogja kapni. A postahivatal postatakarékpénz­tár közvetítő hivatala gyanánt is log működni. A postahivatal kézbesítési kerületébe Gyö­keres, Jávorfalu, Nagy-Nyires, Lukácsfalu és Tölgyes községeket osztották be. — A m. kir. honvéd főreáliskolában és a honvéd Ludovika-akadémiában az 19012. tanév kezdetén betöltendő államköltséges (tel­jesen díjmentes vagy fél díjmentes), továbbá Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keseriiviz valamennyi hasonló vizet, testi hashajtó hatása és emlí­tésre méltó kellemes ízénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. czivilizáczió védelmében ontottuk vérünket. Első szomszédai voltunk a keletről ömlő harezosoknak, utjokban voltunk, ez az igaz­ság. Hőseink magukat védték, a hitveseiket, gyermekeiket, házuk népét, tűzhelyüket, ha­zájukat, hogy ezen a réven megmenekült a pusztulástól Nyugot-Európa műveltsége, az nem a mi dolgunk, hanem az ő szerencséje. A mi vérünk omlása árán menekültek meg nyűgöt kőcsipkés palotái a lerombolástól, a mi vérünk árja folyt Németország várainak árkaiban. De nem önszántunkból hoztuk az áldozatot. Utólag ebből érdemet kovácsol­nunk nem való. A mi érdemünk annyi lehet j legfeljebb, mint egy-egy múzeumi őré, aki j nem is tudja, micsoda műkincset őriz. Igazi, ; nagy találkozásunk Nyugat-Európa érdekeivel! itt volt, a protestantismus. Ez a nagy szel- j lemi áramlat úgy öntött itt ki, mint a Nílus, melynek iszapja megtermékenyíti a földet. Ezóta tartozik hazánk igazán a nyű­gökhöz. Nem az a fontos, hogy ez az ese­mény épen a reformáczió volt, az a fő, hogy egy nagy szellemi mozgalom volt, a mely­lyel kapcsolatban maradtunk s a melynek nyomán aztán folyton szivárgott hozzánk a fejlettebb műveltség, irodalom, tudomány nyugatról. Talán nagyon is sok minden szi­várgott már át hozzánk. Erről a korról szól a Marczali Henrik uj kötete. A mi jót elmondtak ennek a de­rék tudósnak eddigi munkáiról, mindazt el lehet mondani erről az- uj kötetéről is. A legrejtettebb adatokat is felkutatja, hogy egy-egy uj fénysugárral világíthassa meg alakjait. Életök rajzát művészien olvasztja bele az események rajzába. Sohasem áll meg egyes ember életénél, mindig belevonja azokat a kornak festésébe. Világosan látja az eszmék áramlatait és pontos térképet vesz föl róluk. Tömören és érthetően ir s a mellett sohasem magyartalan. Az alapos tudós minden jó oldala meg van benne, a nélkül, hogy hibáikkal elriasztana magától. A kötet valóban egyik jeles alkotása hazai történetírásunknak. Az illusztráczióra is nagy gond van fordítva, úgy, hogy azok egész megelevenítik a komoly lapokat. A nevezetes emberek és helyek, várak, városok, fontos okiratok ké­peivel és hasonmásaival mind találkozunk. Különös súly van helyezve a magyar részre. A török hódítás története tartozik e korszak keretébe s illusztráczió közt olyan fontos és érdékes okmányokkal találkozunk, mint például Zrínyi Miklósnak április 19-iki levele özv. Nádasdy Tamásnéhoz, melyben írja, hogy ő elszánta magát a halálra, de meg nem adja magát. Ott van Jurisicsnak egy sajátkezű levele, ez is hü hasonmásban. Fráter Györgynek egy nagy levele a Ferdi- nánd királyhoz Luther Pesten őrzött végren­deletének hasonmása, stb. Gyönyörű színes képek és térképek tarkítják a gazdag kötetet, i melylyel a nagy vállalat az uj-kor kezdetéig jutott. Az egész vállalat 12 kötet lesz. Egy kötet ára vászonkötésben 8 frt. Kapható havi részletfizetésre is a kiadótársulatnál, Révai í Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság­nál, Budapest, Vili., Cllői-ut 18. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents