Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-28 / 9. szám

p

1

pán az üzemi kiadásokat fedezte; a legjobb nienetü évben adta meg a befektetett töke 1—l1/20/0-át. Így ment ez éveken át.

Megkísérelte a Takarékpénztár több ízben a bérbeadást, jelentkezett is bérlő, de mert az illető — nem anyagi — de czikkiró szerinti értelemben vett erkölcsi garantiával nem birt% nem adta azt át. Kérte a Takarék- pénztár a város támogatását is, hogy annak hozzájárulásával ezen közegészségi intézményt nagyobb anyagi áldozat nélkül fen- tarthassa, de eredménytelenül.

Ezekből, hiszem meggyőződik czikkiró, hogy a Takarékpénztár éppen az általa kifejezett szempontból saját kárára kényszerből fenntartotta a gőzfürdőt eddig. De hát egy pénzintézet, amely a város közintézményére már eddig is annyit áldozott ezen kényszer- helyzetet részvényeseivel szemben nem állandósíthatja akkor, amidőn a Takarékpénztár 202 részvényese és 600 részvénye közül 55 részvényes Í77 részvénynyel nem helybeli avagy környékbeli, de a szélrózsa minden irányában oly messze vidéki lakos, akitől nem kívánható az, hogy oly nagy mérvben és állandóan hozzájáruljanak Nagykároly város ezen közegészségi intézményének fentartá- sához.

Ily körülmények között volt kénytelen a Takarékpénztár újabban kiírni a bérleti, illetve eladási hirdetményt; s ha a czikkiró felvilágosítást kért volna a Takarékpénztár, igazgatójától, bizonyára megnyugszik a nyert válaszban, hogy az általa hangoztatott erkölcsi garanczia az igazgatóság kpbelében mint feltétel, most sem lett szem elől tévesztve.

Azt hiszem eléggé kimutattam azt is, hogy a Takarékpénztár továbbra nem tarthatja fenn a gőzfürdőt részvényesei nagy kára mellett.

Mi fog tehát történni'?

Vagy akad olyan bérlő, aki fen fogja tartani a gőzfürdő eddigi tisztességes jellegét, miről ellenőrzési jogánál fogva a Takarék- pénztárnak kell első sorban kezeskedni, vagy pedig sikerül azt eladni s ez esetben a[ rendőrhatóságnak lessz kötelessége a meg j nem engedett üzelmek megakadályozása. Ez természetes is s igy van az egész világon.

De van még egv harmadik eset is. Ha sem bérlő, sem vevő nem akad, akkor kénytelen lessz a Takarékpénztár az üzemet beszüntetni, mert pár év múlva a gépek és felszerelések avulásával ismét oly tetemes I kiadások merülnek fel, amelyeket a Takarék- pénztár még üzemveszteségein felül nem fedezhet.

Azt hiszem, sikerült kimutatnom azt a t. közönség megnyugtatására, hogy a Takarékpénztártól a gőzfürdőért több áldozat- hozatal nem kívánható —• s annál kevésbbé, mert az igazgatóságnak részvényeseivel szemben ehez joga nincsen ; sikerült kimutatnom azt, hogy a bérbeadás vagy eladásnál nem vezetik az erkölcsi tekinteteket ignoráló kútár anyagi érdekek, hanem azaz érdek vezeti, hogy az önmaga és a közönség nagy áldozatkészsége után is módját találja ezen

NAG Y-KÁROLY és VIDÉKE.

I

közegészségi intézményt a lakosságnak fenntartani s a gőzfürdő üzemét be nem szüntetni.

Különben a „Nagy-Károlv és Vidéke“

} czimü társadalmi lap hivatkozott számában megjelent czikkre vonatkozólag általánosság- I ban megjegyzem, miszerint nézetem szerint I egy társadalmi lapnak nem lehet hivatása a ! társadalmi érdekek színezete alatt az egyéni érdekeket szolgálni s különösen nem lehet ' hivatása egy pénzintézet belügyeibe indok nélkül beavatkozni; mert higyje el a tiszteli czikkiró ur, bog, ez igen könnyen válhat kétélű fegyverré.

Nagy-Károlyban, 1901. február 26-án.

Tisztelettel maradtam a tek. Szerkesztő

urnák

kész szolgája

Vetzák Ede,

a Nagykárotyi Takarék- pénztár vézérigazgatója.

Közöltük a vezérigazgató ur nyiiatko- ! zatát egész terjedelmében.

Elismeri a vezérigazgató ur, hogy a jnagy közönségnek 18,000 forint befektetett pénze van a gőzfürdőben, elismeri azt, hogy a gőzfürdőt éppen az újdonságunkban hangoztatott erkölcsi okokból vette át. Ez a két ok pedig eléggé támogatja amaz állításunkat, hogy a gőzfürdő sorsa nem egészén a takarékpénztár belügye, hanem e tekintetben a nagyközönséggel szemben bizonyos erkölcsi kötelezettségei vannak. Hogy jogilag szabadon rendelkezhetik, ezt mi sem tagadtuk, de hozzá tettük azt is, hogy az uj tulajdonossal vagy bérlővel szemben megkívánjuk a hatósági jog legszigorúbb gyakorlását, sőt esetleg az iparengedély megtagadását is.

Hogy az erkölcsi kötelezettséget maga a tulajdonos Takarékpénztár is érzi és méltányolja, kitűnik a nyilatkozat azon passusá- ból, mely szerint kellő erkölcsi garanczia nélkül maga sem engedte át a bérletet, a mit a közönség bizonyára elismeréssel vesz tudomásul.

Hogy mi lesz a gőzfürdő sorsa, azt nem tudjuk, de hogy ezen közegészségi intézmény fenntartása a közönség érdekében nagyon is kívánatos, az bizonyos. Ezt azón- ban sem eladás, sem bérbeadás utján biztosítani nem lehet; s - részünkről csak örvendenénk, ha a kérdésnek oly megoldása lenne, mely úgy a Takarékpénztár, mint a közönség | igényeit kielégitené s a gőzfürdő sorsát biztosítaná.

Hogy a gőzfürdő sorsa nem kizárólag a Takarékpénztár belügye, azt az azzal egybekapcsolt erkölcsi motívumok kellőleg indokolják. — Távolról sem volt és nem is lesz szándékunkban, hogy mi a Takarékpénztár ügykezelésével, üzleti vagy magánügyeivel foglalkozzunk, de egy oly kérdéssel, mely a közrendet és közerkölcsiséget illeti, foglalkozni fogunk mindenkor, legyen bár az annak alapjául szolgáló intézmény, akár a takarék- pénztár, akár más pénzintézet, akár egyesek tulajdona, akár közintézmény, mert ehhez a sajtónak joga van. S a tekintetben, hogy a

S közerkölcsiség megóvása s igy közérdek szem- j pontjából hivatását ne teljesítse, az önérzetes | sajtót bizonyára mi sem fogja korlátozni.

Hogy a magánérdeket a vezérigazgató | ur miben véli felismerni, azt nem tudjuk.

I Arról azonban biztosítjuk, hogy hosszú pálva- j futása alatt a „Nagy-Károly és Vidéke" magánérdekek istápolója sohasem volt.

S téved, ha azt hiszi, hogy az újdonság ! megírásánál más czél lebegett szemeink előtt, I mint a közérdek, az a közérdek, mely akár a | Takarékpénztárral, akár mással szemben min- í denesetre előbbvaló, mint a magánérdek.

Mi a sajtó hivatását a közérdekek meg- i védésében keressük s e tekintetben köteles- I ségünk teljesítésétől semmiféle magánérdek j által sem befolyásoltatni sem visszariasztatni i magunkat nem engedjük.

Arról pedig, hogy a vezérigazgató ur | lapunk irányát, működését s személyes vi- I szonyait kellőleg nem ismeri — nem tehetünk.

A Szerkesztő.

HÍREK.

—- Meghívás. A képviselőtestület tagjait a folyó év márczius hó 3-ík napján délelőtt 10 órakor a polgármester hivatalos helyiségében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagy-Károly, 1901. febr. 27-én. Debreczeni István, polgármester. Tárgy: Lobi Jakab városi állatorvos hivatali eskütétele.

— Főigazgatói látogatás. Géresi Kálmán tankerületi főigazgató tegnap befejezte hivatalos látogatását és a délutáni gyorsvonattal Debreczenbe utazott. A főigazgató a tapasztalt rend- és fegyelem felett megelégedésének adott kifejezést.

— Kinevezés. A pénzügyminiszter Ko- vássy Illés itteni pénzügyi segédtitkárt a fiumei pénzügyigazgatósághoz titkárrá nevezte ki. Amity őszintén örvendünk a jól megérdemelt előléptetésen, épen annyira sajnáljuk a kellemes társadalmi ember és jó barát távozását. Kívánjuk, hogy uj otthonába is szerencse és megelégedés kisérje.

— Főispánunk a szatmári vörös-kereszt- egylet ünnepélyén. A vörös-keresztegylet folyó hó 24-én tartotta meg Szatmáron újból alakuló közgyűlését, melyen gróf Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja elnökölt, ki a következő szép és nagyhatású beszéddel nyitotta meg a gyűlést: Tisztelt közgyűlés ! Mindenekelőtt tudomására hozom az igen tisztelt közgyűlésnek, hogy mi czimen foglaltam el jelen alkalommal az elnöki széket. A Vörös-kereszt egylet központi igazgatósága ugyanis egy hozzám intézett átiratban ezeket írja .... Az imént elolvasott átirat intentiójának megfelelően tehát kötelességemnek tartottam a mai közgyűlést összehívni, és igy jutottam én mai napon e helyre. Ez alkalommal azonban fölemlítem, hogy mai elnöki ténykedésemmel nem tekintem befejezettnek működésemet, sőt jelen elnöki, ténykedésem kezdetét képe- zendi azon aktiónak, amely — remélem — az itteni fiókegylet fölvirágzását fogja maga

; után vonni, mert nemcsak hivatalbeli állá- ; somból kifolyólag, hanem szivem vágyát is követve rajta leeudek, hogy az itteni fiúk- i egylet napról-napra fejlődjék és gyarapodjék. Az emberiség a természet által társaséletre van utalva, a társasélet adja meg az egye- j seknek, az egyedeknek a szeretetet, örömet. i boldogságot és vidámságot, és ez adja meg természetszerűén az érzelmek ellenkezőjét is. Nem volna szeretet., öröm, boldogság és vidám-, súg, nem volna ellenszenv, bánat, meyelége- detlenség és levertség, ha nem volna kikkel ezeket megosztanunk. Átlépvén családi tűzhelyünk küszöbét, magunk előtt látva a nagy társadalmat anyagi gondok és szenvedések küzdelmeiben, az isteni szikra által meggvuj- tott szivünk parancsolóan mondja mind- annyiunknak: .,Szeresd felebarátodat, mint

önmagadat", vagyis mindenki, aki csak teheti, segítsen felebarátain. Ezért vannak a kulturális intézmények, a különböző irányú, sok jótékony emberbaráti egyletek, társulatok, ezekben nyilvánul azoknak felebaráti szive, akik oly szerencsés helyzetben vannak, hogy másokon segíthetnek. Igen! Szerencsés és boldog csak az lehet igazán, a ki mások boldogitásában leli saját boldogságát és örömét. Ha tehát mások támogatásáról van szó, úgy legelső sorban a Vörös-keresztegylet érdemli ezt meg, melynek devise .,Háború esetén az önkéntes egészségügyi szolgálat ellátása, béke idején pedig hathatós emberbaráti tevékenység kifejtése, vagyis más szavakkal : háború esetén az ellenséges golyó és fegyver által vérző embertársunkat megmenteni a haláltól, béke idején pedig az elemi csapások által sújtott felebarátaink anyagi segélyezése. Az általános védkötelezettség behozatala óta nincsen egy család sem, amelynek egyik vagy másik tagja háború esetén ezen áldásos intézményre ne szorulhatna, béke idején pedig, a fajdalom nagy számban szaporodó elemi csapás mindannyunkat érhet és igy részese lehetünk a vörös-keresztegylet áldásos intézményének. Azt hiszem, azt nem kell fölemlítenem, hogy a vörös-keresztegylet nem felekezeti jellegű, hanem tisztán és kizárólag humanistikus intézmény, amely nem ismer vallás közötti külömbséget, csakis mindenkiben embertársát, felebarátját látja. Hogy jelvénye a vörös-kereszt, ez onnan leli magyarázatát, hogy a legelső hason intézmény Svájcz államban keletkezett, amely állam tudvalevőleg czimerében a vörös-keresztet használja és azt az egylet is jelvényeid elfogadta, a többi államokban fölállított hason rendeltetésű egyletek pedig átvették e jelvényt. Minden czivilizált állam belátva a vörös- keresztegylet humanistikus és leírhatatlan áldásos voltát, fölállította azt és igy keletkezett Magyarországban is a vörös-keresztegylet. Dicsőségesen uralkodó jóságos urunk és királyunk, mint minden szépben és magasztosban, úgy ezen intézménynél is példaképen előíjárván, kegyes volt az országos intézmény élére áliani, mint fővédnök. Kövessük őt magasztos példájában, amint követték már ezen országban számos városok, sőt nagyobb falvak is, tegyük nagygyá és virágzóvá a mi fiókegyletünket, tegye ezt különösen kedves városunk mielőbb, mely váveszélynek teszi ki magát, midőn őt házánál rejtegeti.

Néhány nap múlva mégis kénytelennek érezte magát, hogy úrnőjével komolyan tanácskozzék.

Megkérdeztette előbb -cselédjével, ha vájjon nem lesz-é alkalmatlan? Csak igenlő válasz után lépett be.

Akar valamit tőlem édes jó házigazdám? tudakolta a szomorú nő.

Az egyszerű iparos tanácstalanul állott meg az ajtó mellett, nem tudván, hogy kezdje, a mit akar.

Tessék csak egész nyíltan szóllani, biztatta az úrnő.

Az iparos barna arczán lángoló pir lobogott fel.

Meg ne ítéljen a Nagyságos Asszony. — Isten látja a telkemet, hogy tiszta jó szándékból teszem.

— Nem kételkedem.

— Hát csak azt akarom kérdezni, hogy j van-é Nagyságos asszonyomnak útlevele.

A nő megdöbbent az egészen váratlan j kérdésre.

— Igenis, van! válaszolt némi szünet j után hidegen.

Akkor talán rendbe jövünk. A főbíró rokonomtól hallottam, magyarázta tovább az iparos eljárását, hogy még ma egy század uhlanus fog ide érkezni.

A nő arczán az ijjedség kifejezése tükröződött.

— Az is meglehet — folytatta tovább az iparos beszédét, hogy ezekkel másféle emberek is fognak jönni. Makón is mihelyt bementek, az a velők érkezett nagy ur, a régi hatóságot azonnal feloszlatta, egészen uj személyzetet nevezett ki, kiknek nagyon erősen megparancsolta, hogy minden netán ott tartózkodó idegent szigorúan kikérdezzenek és a kit csak távolról is gyanúsnak

találnak, azonnal tartóztassák le és kísérjék Szegedre.

A nő fontolgatni látszott. Hát biz az itt is megtörténhetik, a győztes hatalom, mindenütt a maga embereit állítja az ügyek élére.

Az iparos észrevette vendégének zavarát, legjobbnak gondolta, ha nyíltan beszél vele.

— Bizzék bennem Nagyságod. Hiszem a jó Istent, hogy megsegít. Inkább saját életemet . áldozom fel, mintsem hogy Nagyságodnak egyetlen hajaszála is méggörbüljön.

A nő végre is nem bírta ki a kínos izgatottságot, tisztán akart látni.

— Ugyan kinek gondol tisztelt házi ur engemet ?

— Ki ne ismerné Nagyságodat, a kinek képeit még a zsebkendőkre is lenyomva árulták.

A jó Isten áldja meg minden lépését, nyomát Kossuth Lajosnak, a mi drága jó atyánknak.

Most már hasztalan lett volna tovább titkolózni, kezét nyújtotta a becsületes iparosnak, mit az áhitatszerü tisztelettel csókolt meg. - ^

— - Önre bízom egészen magamat.

—- Életemmel állok jót érette.

Kevés gondolkozás után igy folytatta:

— Feleségemnek özvegy nővére nálunk lévén látogatóban, csak tegnap ment vissza Kecskemétre, Nagyságod annak neve alatt fog egyelőre nálunk maradni. A jegyző jó emberem, még ma iratok vele egy útlevelet. Dékány Vera részére, ki Kecskemétre utazik.

Fehérneműim K. M. T. betűkkel vannak ki varr va.

Az iparos kevés ideig gondolkozott.

Azon is lehet segíteni, akkor Kántor Makiári Tekla lesz a neve. Kérem Nagyságos asszonyom, ne -tessék ezt elfeledni. Kecskeméti lakos, özvegy nő.

— Köszönöm. Megjegyzem magamnak. Az iparos-egy ideiglenes útlevelet azonnal szerzett. A jegyző készséggel állította ki, a mint ezt már előzőleg többeknek is megtette.

A jelzett katonaság aznap csakugyan megérkezett a helységbe, s az iparos házához épen egy uhlánus főhadnagyot szálásol- tak be.

Hanem ennél még nagyobb baj volt az, hogy a főhadnagy urnák volt valami czivil barátja az érkezettek között, kit Császári biztosnak neveztek s többször meglátogatta a főhadnagy barátját.

Olyan volt az, mint a szimatoló vadászeb, mindenütt keresett, nyomozott, talán maga sem tudta, hogy kit vagy mit ? Mindjárt megérkezése után a bírót, a jegyzőt apróra kikérdezte, ha nincsenek-é a helységben gyanús, ismeretlen személyek, menekülő lázadók, vagy ezeknek hozzátartozóik ? Nincs-é valakinél kard, puska, pisztoly vagy bárníely idegen tárgy ? A kinél van, huszonnégy óra alatt felvigye a helység- házához. Különben lőpor és golyó lesz a büntetés. A lázadók kincstárát vivő kocsik Hódmezővásárhelyről Radnára vitettek át, arany és ezüst volt azokon vert pénzben és Hidakban (?) nem rejtettek-é el itt azokból valamit hordókban vagy szekrényekben ? Azokból a csavargó, országgyűlési lázadókból nincsen-é itt valaki, vagy nem fordult-é meg ? Azonnal fel kell jelenteni, hogy ki i volt ? Merre ment ? Hogy nézett ki ? És stbi.

Azok a becsületes jámbor életű föld- : míves emberek nagy -alázattal biztosították i a Nagyságos urat, hogy senkit ezek közzül nem láttak, semmi gyanús idegen tárgy nincs a községben. Magukban utána gondolták. kivévén tégedet, hogy vesztél volna or- !szagodban.

Néhány nap múlt el annyival kínosabb, aggályosabb izgatottság között, mivel a Császári biztos ur, ki minden nap meglátogatta főhadnagy barátját, egyszer véletlenül meglátta a folyosón Kossuth nejét.

Alig csak egy pillanatig, finom nemes arczvonásai azonban felköltötték a gyanút. Közölte ezt főhadnagy barátjával is.

—• Láttam, válaszolt ez, a háziasszony nővére Kecskemétről. Különben semmi közöm hozzá. Nők ellen nem harczolunk.- Te mint katona beszélsz.

Természetesen. Ki fegyverrel áll velem szemben, megverekszem vele. A nyavalyás politikához semmi közöm.

— Jó, jó ! Te mindég idealista voltál.

— És te mindenütt valami titkosat keressz, kutatsz !- Nekem úgy tetszik, töprengett a biztos ur, hogy ezt a nőt már láttam valahol. Olyan ismerős arcza van. Vigyen el az ördög, ha nem úgy van. De hát mindjárt megtudom én az igazat.

Azonnal bement a nő szobájába. Nagy úri szabadalommal még csak nem is kopogtatott, sem engedelmet nem kérve a belép- hetésre egy közönséges nőhöz. Neki joga van akármely főúri kastélyban is tetszése szerint bármely időben berontani.

Kossuth nője ritka lélekjelenléttel fogadta a tolakodót, jó napot kívánt neki illedelmesen, egyetlen arczvonása el nem árulta- félelmét.

A biztos ur pedig a parvenük gőgjével kikérdezte, hogy kinek hivják ? Hová való ? Mikor és miért jött? Van-é otthon családja ? Meddig akar itt maradni ? És a többi.

A faggatott mindezekre biztosan és értelmesen felelt, a mint házigazdájával már előre megállapították.

Közönséges asszonynak nagyon okos ! Mormogta -a biztos ur, midőn távozott, de