Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-19 / 51. szám
szépirodalini és iszzcierstterjesz:tö Dn.@tila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. || Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket eiuttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Találékonyság. ♦ Aki a magyar nemzeti jelleget tanulmányozza, bizonyára legutolsó sorban leli meg a találékonyság és leleményesség tulajdonságait. Nyílt fellépés, gyakran a merészséghez közel álló bátorság, minden allattomosságtól ment barátság és vendégszeretet: ez az az egyenes kardvágás, melylyel a magyar az élet gor- diusi csomóját ketté vágja. Erről tesz tanúságot a magyar történelem egészen a legújabb korig. Ki tud arról, hogy valamelyik magyar korszakot alkotó, világraszóló dolgot talált föl? Van rá példa, hogy magyar vitéz halálmegvetéssel áldozza föl magát hazájának, sőt még a nők is hősökké váltak — de a találékonyság nyomát hiába keressük a magyarok történetében. Ha csak találékonyságnak nem nevezzük annak az önmagát föláldozni kész bátor magyarnak vitéz tettét, a ki fölveszi hadvezére ruháit, hogy helyette ö menjen a halálba. A szinröl-szinre való mérkőzés, a veszélVlyel való nyílt szembeszállás volt ősidőktől fogva a magyarok virtusa. Az anyaföld gondoskodott hü magyar fiairól. A szükség nem kényszeri- tette őket, hogy Európa Kánaánjában megélhetésről gondoskodjanak. — Az ipar és kereskedelem nem fejlődött volt ki, mert az agrikultura bőségesen nyújtott módot az életre, mondhatjuk a pazar életre. A viszonyok sajnálatraméltó megváltozásáról nem egy szomorú dalt zengtek már? Kisebb lett a magyar föld, vagy kisebb a lakossága? A magyar föld megmaradt, a lakosság szaporodásáról csak panasz hallatszik. A hibát másutt kell keresni, de ez nem tartozik ide. Bizonyos csak annyi, hogy hazánk agrikultur jellegéből mindinkább kivetkőzik s az iparhoz és kereskedelemhez kénytelen folyamodni. Már pedig nyilvánvaló, hogy ezek melegágyai a találmányoknak, mely utóbbiak tudvalevőleg a találékonyság leghívebb kifejezői. Mert az iparra és kereskedelemre való hajlam a technika fejlesztésére való szándék nélkül gondolható-e, hogy az angol föltalálta volna a gőz hatását, az olasz a villamosságot, a német a puskaport és a spanyol indult-e volna a világot fölfedező útjára? Mondom, a magyar történelem, a legújabb korig, a találékonyság semmi vonását se jegyzi föl. Néhány évtized óta azonban, a mióta az iparra és kereskedelemre kénytelenek vagyunk gondot fordítani, a találékonyság is kezdődik kiélesedni és ha az nem is éppen epokális találmányokban nyilvánul, mégis azt látjuk, hogy a magyarok működése a legtöbb esetben bizonyos átgondolt terv szerint folyik le, hogy a társadalmi és politikai élet minden ágában nemcsak éppen a külföldit utánozzuk, de önálló, mondhatnám: nemzeti jellegű gondolatok és tervek jutnak érvényre. Az impulzust erre tagadhatlanul a nagy Széchenyi adta, ki sok magyar nemzeti jellegű intézménynek vetette meg alapját. Tény, hogy a magyarok szellemi tehetségei nem állanak szomszédjaik észjárása mögött. Mi csak más irányban műveltük- eddig szellemi tehetségeinket; de semmi kétség, hogy most, midőn már a találékonyságra rá vagyunk utalva mi is, szükségszerűen találgatni, fürkészni fogunk, hogy szomszédjaink mögött ne maradjunk és hogy nemzetünk és egyedeinek féntartását és jóllétét biztosítsuk. Földművelő lakosságunk népesedési viszonyai. A legutóbbi népszámlálás azt a tényt derítette ki, hogy Magyarország lakossága a múlt század utolsó évtizedében részint természetes szaporodás, részint bevándorlás utján -jelentékenyen növekedett. Ha azonban a szaporodás minemüsé- gét közelebbről szemügyre vesszük, látjuk, hogy hazánk földmives lakosságának szaporodása az általános szaporodással lépést nem tart. Nincs mit csodálkozni ezen, mert tudjuk, hogy a földmivelö népség irtózik a szapora gyermek-áldástól és a parasztásszonyok, tudós asszonyok segítségével, minden uton- módon határt iparkodnak neki szabni. Nehéz a megélhetés, ezt a földmivelö érzi leginkább. Hazánk nemzetgazdasági j minősége legkevésbbé a mezőgazdasági mun- j kasnak kedvez. Valamely ország napszánját és munkás kézbeli foglalkozását illetőleg nagy befolyással bir nemzetgazdasági minő-1 sége. Ha a kézmü jelentékeny helyet foglal el valamely nemzetgazdasági tevékenységében, sokkal hamarább lehetséges, hogy nagyobb napszámos-tömegek szaporábban kerestetvén, csakhamar a megfelelő kínálat következik be. Hiányzó kézmivest könnyebben ujonezozhatni a távolból, mint mezőgazdasági napszámost. Mesterember inkább nyúl a vándorbothoz s könnyen költözik, de a mezőgazdasági munkás, ki otthon többnyire valamicskével bir is, jobban van a hanthoz lánczolva, melyet megszokott s még akkor is, ha eltökéli magában idegen országba áttelepedni, annyira elütő gazdálkodásmódra talál ott, hogy nagy ügygyel-bajjal jár az uj viszonyokhoz hozzátörődnie. Csak ott, hol jól fizető tulajdon szerzésének ingere jön közbe, tehát formaszerinti gyarmatosítás alkalmával, koszo- ruzza siker mezőgazdasági munkások megtelepülését. Ez az idő azonban Magyarországra nézve lejárt, minden talpalat gazdájára találván benne s magyar embernek nem igen kerekedvén kedve, birtokából valamit feladni. Hazánkban csaknem mindenféle és csak- I nem minden műhelyben találni idegen mun- : kásokat. A mezőgazdaságban azonban nem találkozunk velők. Hogy idegen földmivelö nem zarándokol Magyarországra, itt a mezőgazdaságnak szolgálandó, bizonynyal az okozza, hogy a mezőgazdasági munkás sokkal erősebben ragaszkodik régi talajához, mintsem a nyereség kétes reménye ősi telepéről idegen térre vonzhatná. De nemcsak hogy a mezőgazdaság kevésbbé képes a hiányzó munkás erőket beszerezni: magára az ország népességének szaporodására sem képes úgy hatni, mint virágzó kereskedelem és ipar tehetik! Főleg ipartüző országban nagy lehet az ösztön könnyen köthetni házasságot s a család szaporaságára inkább fog törekedni az ember, mint meggátlására, mert két sürgékeny kéz a legtelhetetlenebb szájat is képes élelmezni. Ily országokban termékeny házasságot áldás gyanánt tekinthetni, mert sok gyermek sok T A RÓZA. Bizony azért... Bizony azért nem fogytam ki a gúnyból, A léhaság még mindig cz.imborám, Még összejövünk, sejtem én —- mi ketten, Talán csak öt, avagy tiz év után! —- Csupa selyem suhog majd termetén szét, A legszebb asszony maga lesz bizony ... Én meg dalolok s irok annyi nótát Magáról, meg hogy mi a — víziszony! Hej! szép halál ám sorvadozni lassan, Köhögni néha... s lefeküdni reggel, Pajzán cziczásdit, no meg temetést is Rendezni a színes álom-sereggel... Az egyik álom, a mi tiszta égi, Az maga lesz és én űzöm, kergetem ... Aztán kaczagok, kaczagok, a mig csak Valami bolond korty éri szemem! — De semmi baj azért, dehogy haragszom. A bú nagyon szép dalra ihlet ám... S ki tudja, hátha ép a csalfasága Lesz az én büszke, fényes glóriám !... S elmondják, hogy talán poéta voltam, És vészbe’, roszba’, búban is daloltam. Hátha magának köszönöm, hogy egyszer A Ihr kaczérkodik szegény szivemmel! No lássa, hogy nem fogytam ki a gúnyból, Pedig már érzem, hogy beteg vagyok... Irány, czél nélkül, megvakult szemekkel A biztos elmúlásba rohanok . .. Ne fogjon meg, lelkemnek léhaság kell, A csalódást is úgy kikaczagom ... Szivem sajogjon, véle nem törődöm, Legyen csak boldog, büszke angyalom ! F/iesz Henrik Elsö utazásom. Soh’sem voltam még künn az úgynevezett világban, pedig már 17 éves voltam; ugv vágytam azután az ismeretlen világ után, olyan szépnek, oly ragyogónak festette képzeletem, vágyaimnak netovábbja egy utazás volt, szerintem igy juthatok a világ kellő közepébe, ama tarka tömkelegbe, melyet pedig — most már tudom — csak messziről jó megbámulni. Öröm dagasztotta keblemet, midőn egy nagynéném meghívására édes atyám megengedte, hogy egyedül utazhassam, mert fogalmaim szerint ez is hozzátartozott a világ megismeréséhez. Lázas izgatottság közepette elérkezett j a várva-várt nap; édes atyám kilósért a vonathoz, bedugott egy női szakaszba, hiába könyörögtem, hogy legalább női szakaszba! ne, inkább egy „nem dohányzóba.“ Itt bizony sok nénike és skatulya, csomag közt semmi újat nem láttam a világból, mert öreg nénit meg skatulyát már otthon is láttam. E miatti bosszúságomban duzzogva húzódtam egy sarokba, a hol a legkisebb skatulya veszélyeztette a fejemet, gondolva, ha leesik, legalább nem töri be. Ujabbi terveken törtem a fejem az első —- csalódás után,—• hogy a világról tudjak. E közben, Isten tudja mi módon, a sok öreg nénike közé, egy nyájas öreg ur került, a ki épen mellém ült be, bizonyosan ő is a skatulyáktól félt, a mit nagyon szerettem volna megkérdezni, mivel mulatságosnak találtam, de nem mertem, mert édes anyám azt mondta odahaza, hogy nem illik senkit megszólítani. De ö nagyon barátságosan megkérdezte, hogy hová utazom? mi a nevem? erre mind nagyon könnyű volt felelni; e közben mind jobban tetszett nekem az öreg ur, elmondtam neki, hogy még soh’sem láttam a világot és hogy milyen szerencsétlen vagyok, nem ismerhetem meg. Nagyon tetszhetett neki, a mit mondtam, mert mindig mosolygott. A beszédbe elmerülve észre sem vettem, hogy a kellemetlen nénik és skatulyák lassankint eltűnnék és mi magunk maradtunk. Az öreg ur arcza nem látszott többé oly barátságosnak, eszembe jutott az a gyermekkori mese, a gonosz varázslóról, a ki szintén nyájasan csalogatja áldozatait, hogy aztán vadállatokká változtassa őket, — félni kezdtem tőle. ügy látszott, észrevette ezt, mert megint nagyon barátságos lett; megfogta a kezemet, mondta, hogy ne féljek, hisz ő szeret engem. — Olyan furcsákat beszélt; azt mondta, hogy nagyon szép szemem van, szép kis kezem, meg is akarta csókolni, de én nem engedtem, ilyen öreg bácsi csak nem fog nekem kezet csókolni, de ő mégis megcsókolta. Most már megharagudtam, nem is akartam már beszélni, de ő nem hagyta annyiban, beszélt, hogy mennyire szeret, csókoljam meg, vagy engedjem magam megcsókolni, mindent vesz nékem, szép hajas-bábot, csillogó ruhát, mindent a mit kívánok, de én nem akartam. Mikor látta, hogy minden rábeszélése hidegen hagy, hogy eddigi fáradtsága kárba vész, vadul fölugrott, átölelt, jaj! . . . niost mindjárt megcsókol! pedig akkor megölöm magam, már éreztem forró leheletét, remegtem, képtelen voltam gondolkozni és most .... egy éles fütty és én ... . fölébredtem. A vonat zakatolva robogott be a pályaudvarra, álmos szemeimet dörzsölve segítettem, szokatlan készséggel a néniknek és .. . nem voltam kiváncsi a világra. a. s. Eöviiiáni- és ii ri iliiiil-raklár és kicsin} licit! A bekövetkező Karácsonyi ünnepekre megérkeztek nagy választékban mindenféle gyermekjátékok, nevezetesen: franczia és masche babák, mindenféle fa- és aluminum állatok, posta-, vasút- és sportjátékok. Mindenféle edények, zongora és hegedűk, gyermek-katonai felszerelések, babakocsik és még sok itt fel nem sorolható játékok. A legújabb téli muffok, sapkák és kalapok, mindenféle alsó trikók, fegyházban kötött harisnyák, keztyük, mindenféle kézimunkák, nordisch-kelmék és ezekhez való selymek és pamutok. — Mindenféle szabókellékekböl nagy raktár. Ingek, gallérok, nyakkendők, esőernyők, pénz-, oldal- és szivartárczák, gyermekkocsik, kézibőröndök s még sok itt fel nem sorolható czikkek legolcsóbb árban csakis nálam szerezhetők be. — Kérem mielőbbi nagyrabecsült szükségletét nálam beszerezni, maradok Üzlethelyiség őzv. Eigner Simonná urna házában- (21—22) kiváló tisztelettel Friedmann Mihály.
