Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-07 / 45. szám

T’ársa.áL&lasea.i, szépirodalmi és ismeretterjesztő la.etila.3p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. ' Negyedévre .... Fé lévre.........................4 kor. Egyes szám .... Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A legveszélyesebb csalók. Szegény nép, szegény nép ! Meny­nyit kell küzködnöd, vesződnöd és mi a jutalom érette? Élhetsz. A legtöbb esetben élhetsz, — élhetsz szükölkö- dések, nélkülözések közt, mert a tisz­tességes munka többet nem jövedel­mez. A ki nem dolgozik, ne is egyék — tartja a közmondás, de vájjon- a ki dolgozik, eszik-e? Többnyire, igenis, eszik, de annál többre, az élet egyéb, legelemibb szükségletére alig jut. Kelletlenül érintjük ezt a thémát, mely csak fájdalmas kesergéssel tár­gyalható. A sirva való vigadozást in­kább másutt szereti keresni a magyar, ahol a teli kancsó mellett meg a czi- gány bús nótája hallatára czifrább is, kellemesebb is a szomorkodás. Az ese­mények — sajnos — soha meg nem szűnő, mindig ismétlődő tragédiája azonban folyton újra meg újra toll­hegyre kényszeríti az olyan kínos dol­goknak tárgyalását, melyekről hallgatni jó újságnak nem szabad. A magyar nép is vezetőinek leg­nagyobb leleményességére van szükség, hogy az egyre rosszabbodó gazdasági viszonyok mellett a megélhetés vala­hogy biztosítva lehessen. A magyar gazda kora reggeltől késő estig dolgo­zik, hogy verejtékes munkája árán önmagát és családját fentarthassa, amit a tényeknek megfelelőbben igy lehetne kifejezni: hogy önmagát és hozzátar­tozóit az éhhaláltól megmentse. A. régi maradiságnak, amelylyel hajdan, ami­kor az anyaföld még bőven osztotta áldását, gazdáink hivalkodni szerettek, ma már vége. Minden újítással — pedig van ám sok — lépést kell tartaniok, ha nem akarnak a kenyérért való küz­delemben a legyőzőitek sorsára jutni. De ne higyje senki, hogy a már megszerzett keresmény a nép biztos tulajdonát képezi. Annyi veszély fe­nyegeti a könnyen hivő népet csalók és szélhámosok részéröl, hogy keser­vesen megkeresett falat kenyere se biztos. A legveszélyesebbek e csalók közül azok, akik a törvényes alakiságok be­tartása mellett fosztogatják a népet. Se szeri, se száma ezeknek. De ezek között is a legveszélyesebbek a csalárdul ve­zetett vidéki takarékpénztárak, melyekbe a szegény ember bizalomteljesen rakja néhány szájától megvont, összekupor- gatott filléreit, hogy váratlan sorscsa­pások bekövetkezésekor koldusbotra ne jusson. Ismét megbukott egy vidéki takarék- pénztár. Összeomlott, mert belsejét szu ette, férgek szivták életnedvét, rabló­banda kiszipolyozta. A pénz, melyet a gazemberek a néptől elloptak, négy millió koronánál többre rúg. Valóban: ha erre az újabb esetre gondolunk, lehetetlen a gonosztevőket a legcseké­lyebb kíméletben részesíteni, úgy tart­juk, hogy a legkeményebb kifejezések is gyengék velők szemben. Le kelfvetni a keztyüt és puszta kézzel, durván kell nyúlni ezekhez az egyénekhez, kik előkelő állásukkal, a beléjük vetett köz­bizalommal rutul visszaéltek. Nem tudunk sajnálkozni már azo­kon az egyéneken sem, kik amaz ürügy mögé rejtőzködnek és becsületüket meg a közönség rokonszenvét hiszékenysé­gük hangoztatásával akarják megmen­teni; akik világgá kürtölik, hogy bű­nük nem egyéb, mint hogy az ellen­őrzésük, felügyeletük alá rendelt kö­zegek hü sáfárkodásában feltétlenül biztak. Azt kell ezektől kérdeznünk: nem követtek-e el nagyobb bűnt, mint azok, akik tényleg loptak? Nem azért választották-e ” őket a felügyelő-bizott­ságba, hogy az intézet egész ügykezelé­sére felügyeljenek, minden ténykedését ellenőrizzék ? Vagy azt hiszik, hogy csak azért választották őket a felügyelő-bizott­ságba, azért ruháztak reájuk ilyen fele­lősségteljes tisztet, hogy feltétlenül bíz­zanak az igazgatóságban és hivatalno­kaiban, azért húzzanak fizetést, hogy amikor beáll az elmaradhatatlan válság, ök álljanak félre és kiálthassák' igaza­tok van, szegény emberek, ezek az igazgatók csakugyan nem érdemelték meg sem a ti, sem a mi bizalmunkat. A legnagyobb hiba a vidéki pénzin­tézetek ügykezelésének ellenőrzésénél abban rejlik, hogy a felügyelő-bizott­ságokba oly egyéneket választanak, akik az ügykezeléshez semmit sem ér­tenek, ahelyett azonban koinasági vi­szonyban állanak az igazgatóság tag­jaival. Nemcsak azért bíznak tehát az igazgatósági tagok, az ügyvivő igazgató, a könyvvezető és a pénztáros becsüle­tességében, mert jó barátságban van­nak velők, hanem — mert bizniok kell, nem értvén az ellenőrzés és felügyelet módját. Az igy megválasztott, helyesebben: az igazgatóság által ki­szemelt és kinevezett felügyelő-bizott­sági tagok megbocsáthatatlan bűne, hogy megválasztatásukat és fizetésüket elfogadták, tudva, hogy utóbbi ellenében semmitsem adnak, sőt akaratlanul elő­segíthetik számtalan exisztencziának tönkretétele, az alkalommal élő igaz­gatósági közegnek bűnös útra jutását, esetleg halálba kergetését, mint ez a sop­roni bank vezérigazgatójával is történt. Sajog a szivünk valahányszor a soproni épitö- és földhitelbankhoz ha­sonló esetről értesülünk. Félj aj dúl a nagy csapás alatt az egész ország, mert mindenki arra a nagy szerencsét­lenségre gondol, mely számos ártatlan szegény embert ért. Amellett nem ke­veset árt az ilyen csalárd bukás a többi vidéki pénzintézetek hitelének. Okvetlenül kérdeznünk kell: meddig fog ez még tartani és nem lehetne-e véget vetni a vidéki pénzintézetek egy- némelyikénél divó garázda gazdálko­dásnak ? A vidéki takarékpénztárak reform­jával már néhány éve foglalkozik a magyar kormány. Székely Ferencz, a budapesti „Belvárosi takarékpénztár“ vezérigazgatója annak idején erre vo­natkozólag praktikus és könnyen ke­TARCZ A. ♦55+ Anyámnak. Oh! kit is áldjak én százszorta jobban, Szived az én szegény szivembe dobban; Minden eszméd, mint angyal leng felettem A sok keserves, ifjú küzdelemben . . . ! Megsejti a vihart,- a vészt, ha lopva A bú szikláját a szivemre dobja, Nincsen örömöd, mit meg nem feleznél, Sirok, ha sirsz ... és én velem nevettél, Ha a reménység szebb valóra válott És üdvözölten néztük a világot. Karom kebled körül s ajkam tiéden, A hogy láttam egy tiszta oltárképen . . . Oh! kit szeressek úgy, kiért rajongjak És dalt kinek a homlokára fonjak, Ha estelenkint Íróasztalomra Hajtom fejem merengve, álmodozva . . . ? . .. Voltam beteg, a csontváz hangja szólott, S meggyógyított egy lázas, tiszta csókod. S a harczteren ezer seb ha lepett el, Tele volt lelked irral, szeretettel, Ha megtapostak durván, hahotázva. . . És hazajöttem dideregve, fázva, A könnyű még borús szememben égett, Rád néztem s a mosoly ajkamra tévedt. S ha egy leány ihlette dalra lelkem, Velem daloltál halkan, önfeledten . . . Oh! kit szeressek úgy örökös vágygyal, Ha minden álmom a homályba szárnyal, Kihez fussak, ha nincs, a ki szeressen És tüskével fogad a rózsa engem? Csak hozzád! ki panaszt nem sirsz soha, Ha örömöd, szerencséd mostoha. S a gondnak nem borong rajtad redője, Ha a remény rálelt a szemfedőre . . . S az éjnek árnya is, ha szertereszket, Ott ülsz a terhes, hosszú munka mellett, Elgondolod, sorsom mi zord, mi álnok, Ezernyi ellen, ritkák a barátok! Kevés az áldás, sok a köny, a bánat... S erőd elveszti azt a büszke szárnyat. Szegény szived majd hogy nem megszakad És látom mint siratod önmagad. Oh! ne anyáin, ne sirj... olvasd csak ezt el, A mit fiad dalol hű türelemmel. . . A mire oktatái még hajdanában, Mind benne él sok kis dalom sorában. Sok szenvedésed mind, mind benne jajdul, A te szavad csendül ki annyi dalbul, Minden vágyad’, imád’, mind béleheltem, S mi könnyűt sirtunk össze mindaketten .... Minden dalom a lelked tiszta mása, Minden dalom a szived tanítása! És zsongjon csöndben sziveden keresztül, Mint a mikor tavasz fuvalma lendül. A mi szivemből ajkaimra jött, Azt énekelted kis bölcsöm fölött. S regélje édesen, hogy messze, messze Él egy kis -csöndes, hófehér leány És úgy hí téged is : édes anyám! F/iesz Henrik. A világ fejlődéséről. Irta : Cupcea ^éter. Napjainkban számtalanszor halljuk fesze­getni azt a kérdést, hogy honnan van a világ j s hogyan fejlődött egész ezen fokig, melyben jelenleg van?! A keresztény embernek ez a kérdés semmi nehézséget sem okoz, mert ő tudja, hogy a világot Isten teremtette s ki­fejlődését is Istennek köszönheti. Mikor azon­ban ebben a dologban már számos volt a tévedés a természet bölcsészek és hittudósok I elővették a teremtés dogmáját s miután meg­győződtek a Szentirás szavainak valóságá- ról, a Vatikánban összegyűlt püspökök hatá- j rozatilag kimondották, hogy: „Ha valaki j tagadná, hogy Isten semmiből hozta létre a i I világot és mindazt, a mi rajta van... ki- közösittessék“. Már nagyon régen igyekeztek e kérdésre j a természettudományok segítségével valame- j lyes fényt deríteni. Hanem e kérdésben tudo- j mányosan a természettudományok egyike sem vitatkozhatik anélkül, hogy saját logi­kailag egyedül helyes módszerének lényeges törvényeit meg ne sértené. „A positiv tudo­mányok ugyanis a tapasztalaton alapulnak ; j a tapasztalatnak pedig a lényeg és eredet ; kérdéséhez semmi köze“. Tehát a positiv; tudományok e kérdésében semmit sem olda­nak meg, mert ez keretükön kívül esik; egye- 1 dűl a bölcselet, a józan ész képes itt ered­ményre jutni, a miért is a természettudo­mányos fitogtatások csak sallang, tévútra vezető álarcz. Ebben a hibában leledzik a materialismus, atheismus és nem tudom hány­féle — izmus! Eltekintve attól, hogy mi vagy ki volt az ok, hogy a világ létre jöjjön és mi vagy, ki maga az ok, a következőkben annak ki­fejlődéséről fogok tárgyalni nagy vonásokban kezdve attól a pillanattól, mikor a világ- egyetem fejlődése megindult. Mielőtt azon­ban a tárgyaláshoz fognék, szükségesnek tar­tom a régieknek erre vonatkozó többé vagy kevésbbé téves nézeteit is elősorolni, s ezáltal a Kosmologiának és Geológiának históriai fejlődését adni. Plátó azt tartotta, hogy az égitesteket szellemek kormányozzák, s hogy mindenki­nek meg van a maga kormányzó szelleme; mig Aristoteles megelégszik, ha az összes égitesteknek együttvéve van egy kormányzója, a mely tiszta szellem. Ptolemeus a világ- egyetemben uralkodó rendet úgy akarta meg­magyarázni ; hogy a világ középpontjául a a földet állította, mely körül a többi égi­testek bizonyos viszonynál fogva forognak. Végre jött Kopernikus, s kimondotta, hogy a mi naprendszerünk középpontja nem a föld, hanem a nap, mely körül az ehhez a nap­rendszerhez tartozó többi égitestek szabályos keringésöket végzik. És ebből az- egyszerűen kimondott tételből az évek hosszú során át tudomány fejlődött, melynek neve „Kosmo­liö villa ru­es ii ridlv at-raktár ua$* ybaii és kicsinyben! A bekövetkező őszi és téli idényre megérkeztek nagy választékban: gyermek, női és férfi alsótrikók, alsóingek és nadrágok, fegyházban kötött gyermek-, női-és férfiharisnyák, mindenféle gyermek- és férfisapkák, kalapok, keztyük, karmantyúk (muffok), a legjobb szabása ingek, gallérok és kézelők, nyakkendők, csokor, regatta és magánkötők, női és férfi esőernyők, pénz-, szivar- és oldalerszények, illatszerek, szappanok, parfümök és fogporok, mindenféle kefék: fog-, bajusz-, haj-, ruha- és fénykefék, menyasszonyi koszorúk és fátyo­lok, mindenféle kézimunkák előnyomva s ezekhez való himzőselymek és pamutok. A legnagyobb raktár szabó-kellékekben, czórnák, selymek, pamutok, csipke, "bársony és selyem­szalagok, fűzők (mieder), utazó és kézi-kufferek, gyermekkocsik és kosarak, mindenféle bőr- és szalag derékövek s még ezer meg ezer ezen szakmához tartozó czikkek, a mit itt felsorolni lehetetlen és a melyek legolcsóbb árban csakis nálam kaphatók. — Kérem mielőbbi nagyrabecsült szükségletét nálam beszerezni, maradok Üzlethelyiség özv. Eigner Simonné úrnő házában. G5—22) kiváló tisztelettel Friedmann Mihály. **w.n i • V'

Next

/
Thumbnails
Contents