Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-26 / 39. szám

süvítek közbe: mentsék meg a hajót, töre­kedjenek a kikötő felé és ez a Kossuth- kikütö. (Éljen Kossuth! Éljen Ráth!) Eddig Magyarország nem tett mást, mint tűrte szenvedéseit, barázdás arcz, kérges tenyér, , rengeteg adósság a tanujele, hogy ha ez j tovább is igy marad, elpusztulunk, kitörlik Magyarországot a történelemből. Csak jo­gunkat követeljük, Istenadta jogunkat. (Ügy van! Éljen!) De nekünk úgy sem volt egyéb jogunk, minthogy a dicsőséges zászlót össze­hajthattuk, párnát lehetett belőle csinálni, álmodhattunk rajta Magyarország boldogsá­gáról. Eljött az ideje annak, hogy az egész ország, mint egy becsületes férfi, keljen fel a haza önállóságáért. Akadályokat emelhet- , nek, áshatnak sánczokat, de Istenem biztat, hogy a sánczok tetején a mi zászlónk lesz diadalmas! (Úgy van! Éljen!) Eljöttem ide, mert küldöttek, azt hittem, hogy szükség van arra, hogy itt lelkesítsek, és ime én lelke­sülök. (Éljen Ráth!) Már bebolyongtam az országot és most idejöttem lelkesedést me-1 riteni (Éljenzés.) Édes véreim, hiába akarták eltagadni, hogy itt nincs függetlenségi párt, olyan ez, mint a télire eltett rózsa, eljött a tavasz, feléledt és meghozza virágait, gyü­mölcsét. (Éljen! ügy van !) Én bízom, hogy ezen lelkesedésen nem vesz erőt semmi hata­lom, de ha megtörténhetik, hogy pénz vagy bor, vagy hitvány csábítás erőt vesz és ha ezen zászló itt elbukik, akkor tépjék el a zászlót, tegyék az utolsó magyar lelkére, a melyen kite­rítve fekszik a honfibecsület. (Éljen Ráth ! Éljen Kossuth!) De én bízom, hogy nem fogjuk megtagadni magunkat, mert Magyarország függetlenségét itt hordjuk szivünkben látha­tatlanul, oda van hímezve lelkünk fátyolára. A természetben mindenütt szabadság, füg­getlenség van, csak mi legyünk folyondár szerepére kárhoztatva és oda legyünk nőve Ausztria korhadt törzséhez. Uraim! Ne válasszon el bennünket sem vallás, sem nyelv, én is árva gyermek voltam, mint e haza, tőlem sem kérdezte Isten, mikor hozzáfordultam: milyen vallásu vagyok, csak azt nézi, hogy tiszta, becsüle­tes lélek-e az. (Éljen!) Végül a magyar nőkhöz fordulok, ha J megjelenik köztük a Kossuth-párt jelöltje, Gyapay Pál, (Hosszantartó zajos éljenzés) hintsenek eléje virágot és tekintsék azt úgy, mintha a szabadság útjára hintenék; eddig is letéptünk minden virágot, csakhogy azt a szabadság ravatalára tettük. (Éljenzés!) Nemcsak a kerület szeme, hanem a Kossuthé (Éljen!) és az egész párté önökön pihen ; itt leszünk mindig, ha szükség, lesz reánk, mert nekünk olyan emberre, mint tíyapay Pál, szükségünk van. (Éljen Gyapay ! Éljen Ráth!) Tiszteljék meg őt bizalmukkal, ha megválasztják, lelkileg itt fog élni mindig önök között; ha panasz lesz, bátran mehet­nek hozzá; fájdalmukban bizalommal for­duljanak hozzá. Tartsanak ki a zászló mel­lett, engedjék, hogy visszamenve édes gaz­dámhoz, Kossuth Ferenczhez, (Éljen Kossuth !) elmondhassam neki: nyugodj, nyugodj, ör­vendj lelkedben, mert ezen kerületben Gyapay lesz a követ! (Szűnni nem akaró éljen. Él­jen Gyapay ! Éljen Kossuth! Éljen Ráth !) Tapsok, éljenzések hangzottak fel, s a közönség több Ízben látni kívánta a szóno­kot. Majd Gsóti Márkot akarták hallani, ki engedve az óhajnak, a következő beszédet intézte a néphez: Tisztelt választó polgárok! Kérdés: kuruczok vagyunk-e avagy labanczok ? Bécset támogatjuk-e továbbra is, avagy az önálló Magyarországért küzdünk ?! Itt e zászló árnyékában könnyű megadnom a választ, hogy igenis kuruczok vagyunk, s az önálló Magyarországért lelkesedünk. Ebben édes mindnyájan megegyezünk, még azok is, akik ma még csak hallgatózni jöttek ide, s akik ma még nem a mieink, de a kikkel szemben él lelkemben a hit, hogy pár nap múlva szent meggyőződéssel csatlakoznak hozzánk. Nem'csábítom őket ígéretekkel, de vissza sem riasztom. Ha meggyőződnek arról, hogy a mi szeretett jelöltünk mily ideális lelkesedéssel küzd a függetlenségi eszmék diadaláért, hiszem, reményiem, hogy ők is a mieink lesznek! De ha nem is tudjuk őket meggyőzni, ha nem is bírjuk őket ma­gunkhoz édesgetni, ha a harcz szenvedélyé- ben szemben találjuk is őket, még akkor is a legmélyebb tisztelettel leszünk személyük iránt, mert — miként már tegnapi üdvözlő beszédemben is hangoztattam, — mi nem személyek ellen harczolunk, hanem küzdünk, j mert a szabadelvű és néppárti elvekkel szem­ben a függetlenségi eszmék diadalát akarjuk kivívni. Kilencz éve figyelem, tanulmányozom e város és kerülete viszonyait, ezen idő elég arra, hogy a bajokat megismerve, orvos- j lásról is gondolkozhassam. De e gondolkozás alól felment engem a mi szeretett jelöltünk­nek csak az imént elhangzott programm-1 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. beszéde, a melyben a legnagyobb tárgyi­lagossággal sorolta fel szive érzelmeit, poli­tikai gondolkozásának érett gyümölcseit; fel­ismerte és felsorolta városunk bajait is. És mert felismerte, szent a meggyőződésem, hogy ha szerencsések lehetünk neki a meg­bízó levelet átnyújtani, akkor -ő lelke egész hevével, szive minden dobbanásával csak városunkért és kerületünkért fog munkálkodni. Ebben én egy pillanatra sem kételkedem, mert Gyapayban égy igazi kuruczot ismer­tem meg, a ki megtörhetik, de meghajolni nem fog soha, elveit meg nem tagadja soha ! Erre nézve biztos garanczia előttem az, hogy a piaristák iskolájában tanult, rend­társaim oltották leikébe a hazaszeretet első csiráit. . . . Lehet, hogy sokaknak vissza­tetszik az, hogy én reverendában állok itt, s e tiszteletreméltó öltönyben buzdítom önöket a függetlenségi eszmék mellett való rendíthetetlen kitartásra. De kérdem, ki tilt­hatja meg a szivnek, hogy szabadon ne érezzen, ki tilthatja meg az őszinte érzés hangos nyilvánítását és a szent meggyőző­désért való nemes harczot ?! Senki! Ha tanítványaimat minden kegyeletes ünnepsé­gen arra buzdítom, hogy a hazaszeretetben semmiféle alkudozást ne ismerjenek ;’szabad-e akkor nekem alkudozni ?! Nem ! Nem is alkudozom, s velem együtt nem alkudoznak mindazok, a kik a függetlenségi eszmék ideális harczosai, a kiknek elve nem a sze­mélyi kultusz, hanem az eszme diadala. Sokan vagyunk itt; sokféleképen gon­dolkozunk ; de egyet nem szabad szemünk elől téveszteni, hogy, mi elvért harczolunk. Eszközeink ne az etetés, itatás, vesztegetés és lélekvásárlás legyenek, hanem a tiszta, minden személyi érdektől ment meggyőződés. Ezt igyekezzünk egymás szivébe átültetni. Szeressük és támogassuk egymást az ideális küzdelemben. Ne nézzük, ki minő vallásu, kinek mi az anyanyelve, hanem becsületünk­nek egyetlen kiinduló pontja és legfőbb rugója az legyen, hogy ki miként érez és gondolkozik. A magyarul érző és gondol­kozó polgártársakat igyekezzünk megnyerni, ezeket iparkodjunk indokokkal meggyőzni elveink helyességéről; szeretettel oszlassuk el aggodalmaikat; becsüljük meg á velünk együtt küzdőket, de ne vessük meg az ellen­séget sem ; ime ezen elvek követése mellett reményiem, hogy kibontott zászlónkat diadalra juttatjuk, hiszem, hogy Gyapay Pál lesz a mi képviselőnk. Adja Isten, hogy úgy legyen ! Majd Dr. Adler Adolf indítványozta, hogy Kossuth Eerenczhez üdvözlő sürgönyt küldjenek, mit az egybegyűltek lelkesen el­fogadtak. A sürgöny szövege a következő : Kossuth Ferencinek Budapesten. A nagykárolyi választókerület 48-as függetlenségi pártja kijelölő gyűlésén jelen volt párttagok köszönetét mondanak Nagy­ságodnak a Haza érdekében kifejtett ön­zetlen munkálkodásáért, valamint azért, hogy kerületünknek képviselőjelöltül Gyapay Pált ajánlotta és titkárját gyűlésünkre el- küldötte. Üdvözöljük Nagyságodat és ígér­jük, hogy odaadással küzdeni fogunk azért, hogy a függetlenségi zászlót lobogtató je­löltünket diadalra juttassuk. Bapp Béla, pártelnök. Kossuth Ferencz a sürgönyre a követ­kezőkben válaszolt: Bapp Béla függetlensegi pártelnök Nagykáfltly. Köszönöm a sürgönyt, ismételten kérem, vigyék Gyapay Pál zászlóját diadalra, nálánál jobb jelöltet Nagykárolynak kép­zelni sem lehetne. Éljen Gyapay Pál! Kossuth. S ezzel az eseményekben gazdag két napnak programmja véget ért. — Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk közönsége gr. Hugonnai Béla főispán elnök­lete alatt f. hó 19-én két rendkívüli közgyű­lést is tartott. Az elsőnek egyedüli tárgya volt a kegyelmes királyi meghívó levél ki­hirdetése, a melylyel ő felsége a jövő ország­gyűlést okt. 24-re egybe hívja. A közgyűlés tagjai a királyi leirat felolvasását állva hall­gatták végig. A közgyűlés a választások megejtése tekintetében a szükséges intézke­déseket megtette. — A második közgyűlés­nek tárgya volt Domahidy Elemérnek, a j nagykárolyi járás főszolgabírójának lemondása feletti intézkedés. A közgyűlés a lemondást tudomásul vette s az alispán jelentésében foglalt indítványhoz képest a lemondott Domahidy Elemérnek 14 éves hosszas köz-, szolgálatáért jegyzőkönyvi elismerést szava- j zott. A főispán ur ő méltósága pedig Doma- hidy 'Elemért tb. főjegyzőnek nevezte ki. — Kinevezés. Ö Felsége a király dr. Róth Ferencz budapesti kir. kereskedelmi és váltó-törvényszéki bírót, a budapesti kir. ítélőtáblához táblai bíróvá nevezte ki. Váro­sunk fiának, a bírói kar e kiváló tagjának ki- neveztetéséhez szívből gratulálunk! — Eljegyzés. Sztárek Dezső a debre- czeni magy. kir. dohány-termelési kísérleti állomásra tanulmányozás végett beosztott dohányjövedéki tisztviselő e hó 22-én jegyet j váltott Kerekes István uradalmi számvevő kedves leányával Margittal Tégláson. Boldog­ság kisérje frigyüket! — Felolvasó-estélyek. A nagykárolyi kath. legényegyesületben mint eddig, úgy az idei téli időszakban is, illetőleg október havától kezdve meg lesznek tartva a,felol­vasó-estélyek. Iparos ifjaink önképzése és | kiművelése képezi főczéljukat, a nagy közön­ségnek pedig élvezetes órákat fognak nyúj­tani. A közreműködők után ítélve, valóban: tanulságos és kellemesen szórakoztató esté­lyekre van kilátásunk, melyekre már eleve felhívjuk az érdeklődők figyelmét. — Kinevezés. A m. kir. államvasutak üzletvezetősége Merk Albert itteni vasúti j áru feladási pénztárnokot a felső-vissói állo­más főnökévé nevezte ki. — Áthelyezés. Hadusfalvi Spillenberg Gábor főhadnagy, Nagykárolyból Munkácsra helyeztetett át a 11-ik honvéd gyalogezredhez. — Szemere Miklós cs. kir. kamarás a tasnádi kerület szabadelvű párt jelöltje folyó hó 23-án az esteli gyorsvonattal 15 egyetemi polgár kíséretében városunkba érkezett s a Magyar Király szállodában szállt meg. Másnap reggel 8 órakor különvonattal Tas- nádra utaztak. — Hymen. Arz Albert betétszerkesztő kir. aljárásbiró e hó 22-én jegyet váltott Szokolovszky Lajos árvaszéki nyilvántartó kedves leányával Irmuskával. — Kinevezés. Főispán ur ő méltósága Rába László szinyérváraljai szolgabirót tisz­teletbeli főszolgabírónak nevezte ki. — Eljegyzés. Kaufmann Izidor a nagy- károlyi Major malom tulajdonosa a napok­ban tartotta eljegyzését Bechert Ilka kis- j asszonynyal, Bechert Mór terménykereskedő leányával Debreczenben. Zarándoklat. A nagykárolyi kath. hívek szept. 15-én indultak el Mária-pócsi zarándok-utjukra Tietz Sándor kegyesrendi segédlelkész lelki vezérlete alatt és négy napig tartott áj tatosság után 18-án este 8 órakor érkeztek vissza. Az itthon maradtak eddig nem tapasztalt rendkívüli fogadtatás­ban részesítették őket. Gyönyörű és meg­indító látványt nyújtott a Fény-utcza kivilá­gítása, a tömérdek fáklya, gyertya, lampion, transperent, zászló, virágiv stb. A vezető | lelkiatya a város határán levő kereszt előtt és -a templomban szívre ható szent beszé­det intézett úgy a zarándokokhoz mint az itthon maradottakhoz. — Esküvő. Járay József a helybeli j ipartestület tevékeny jegyzője e hó 14-én j tartotta esküvőjét özv. Czene Józsefné szül. Szabó Rozália asszonynyal. Városi legtöbb adót fizetők névsora. Nagykároly város képviselőtestületének vá-; lasztás alá nem eső tagjainak 1902-ik évre érvényes névjegyzéke a következőleg álla-1 pittatott meg: Gróf Károlyi István 12042 k. 94 fillér adóval, Gróf Károlyi Tibor 2314.80, j *Dr. Serly Gusztáv 1846.26, Jasztrabszky Irma 1593.81, Berger Ármin 1587.75, Nonn Gyula 1536.04, id. Wagner Lajos 1344.72, Spitz Antal 1340.80, ‘Palczer Ernő 1056.88, Schuszterits Ferencz 1042.88, *Zanathy Mihály 1023.40, Kalafoni Jenő 981.89, ‘Pazuchanits Ignácz 969.62, Wéber Pál 965.34, Igaz Károly j 903.01, Gservenyák Antal 882.21, Róth Károly j 859.13, *Dr. Áldor Adolf 830.16, Vetzák Ede : 804.57, Kaufmann Jenő 787.48, ifj. Wagner Lajos 786.64, Schiffbek Károly 781.88, *N. Szabó Antal 730.46, *Dr. Czukor Lajos 715.90, ‘Báthory István 708.38, *Dr. Aáron Sándor 697.48, *Dr. Adler Adolf 682.18, Kaufmann: HÍREK. — Városi közgyűlés. Városunk kép­viselőtestülete vasárnap, folyó hó 22-én dél­előtt 10 órakor gyűlést tartott. Minthogy a képviselőtestület tagjai nem jelentek meg határozatképes számban, a tárgysorozat első pontja gyanánt kitűzött kisajátítási eljárás tárgyalása lekerült a napirendről s az októ­ber hóban tartandó gyűlésen fog tárgyal­tatni. A legtöbb adótfizetők 1902. évre ér­vényes névjegyzékét megállapították és köz­szemlére kitenni elhatározták. Végül a Lövölde kerthelyiségének nyilvános árlejtés utján leendő haszonbérbeadása határoztatott el. Ezzel a gyűlés véget ért. — Dalestély. A jövő hó 12-én tartandó dalestély iránt igen nagy érdeklődés nyilvá­nul s az — előreláthatólag — jól fog sike­rülni. A meghívók a. jövő hét folyamán kül­detnek szét a véglegesen megállapított pro­grammal együtt. Jakab 679.05, *Nagv László 677.92, *Rooz Samu 676.08, Ring Mór 664.23, *Papp Béla 645.56. *Dr. Sternberg Géza 599.56, Nonn Ferencz 591.96, Blau Sámuel 584.48, Iriedl János 567.68, Nonn János 560.06, Bunda Miklós 559.27, Schiffbek Mátyás 529.96, Schiff Ábrahám 514.08, *Péchy László 502.02, Kaufmann Adolf 500.50, Rooz Salamon 493.90, *Dr. Jékel László 485.30, *Dr. Jászi Ferencz 481.80, *Fitos Ferencz 480.—, Po­zsonyi László 479.96, Csőkör Ferencz 471.74, Friedl István 465.68, *Dr. Somossy Ignácz 453.24, Czukor Márton 437.08, *Gyurovits Gyula 435.—, Sternberg Dénes 426.10, özv. Füzy Istvánné 417.72, *ifj. Hahn János 400.—, Kaufmann Márton 383.85, Vida Sán­dor 379.34, *Schuszterits Ignácz 375.32, Sugár Emil 367.60. Csipkés András 331 kor. 07 fill, adóval. — Póttagok: Özv. Kiss Józsefné 323.92, *Dr. Kovács Dezső 323.82, Guth Jakab 317.97, Janitzky Albert 316.61, Szokolovszky Lajos 311.73, Zaják Antal 311.73, *Dr. Brán Feliczián 304.32, Nagy János 297.64, Brichta Miksa 282.57, Mercs Imre 276 korona 87 fillér adóval. A csillag­gal jelöltek adója kétszeresen van számítva. — Felhívás. Tisztelt Polgártársak! Az országgyűlési képviselőválasztás folyó évi októ­ber hó 3-án fog a városházánál megtartatni. Alkotmányos jogunk legszebbikét minden polgár a haza javára érvényesítheti, a mily tiszteletet követelhet minden egyes polgár a maga meggyőződésének — szükséges, hogy éppen oly módon tisztelje a polgártársa meg­győződését is. — Felkérem tehát a város közönségét, hogy áthatva azon magasztos jog gyakorlatának fontosságától, kövessen el és tegyen meg minden polgár mindent arra nézve, hogy ezen jog gyakorlata jó hírnevünkön csorbát ne ejtsen — nyújtson ki-ki segéd­kezet a rend és csend fentartásához. — Különösen felkérem a szülőket, hogy iskola- köteles gyermekeiket, az iparosokat és keres­kedőket, hogy tanulóikat, a gazdákat, hogy cselédeiket lehetőleg szíveskedjenek otthon tartani és felvilágosítani őket, hogy a különböző párthoz tartozó választóknak legcsekélyebb ingerlésétől, a rend fentartására kirendelt katonák és rendőrök intézkedéseinek meg­szegésétől saját jól felfogott érdekeikben szigorúan tartózkodjanak, mert a bekövetkez­hető kelemetlenséget ki-ki magának tulajdo­nítsa. Nagykároly, 1901. szeptember hó 24. Hazafiad üdvözlettel Debreczeni István, polgár- mester. — Választás. A nagymajtényi róm. kath. népiskola harmad tanítójává f. hó 15-én egy szavazattöbbséggel Fischer Pál okleveles tanító lett megválasztva. Több polgár kér­vényt nyújtott be a Püspök úrhoz a válasz­tás semmisnek nyilvánítása végett. — Honvédségi ellenőrzési szemle. Köz­hírré teszem, hogy a honvéd legénység ellen­őrzési szemléje a közbejött országgyűlési képviselőválasztások miatt folyó évi október 1. és 2-án nem fog megtartatni, hanem f. évi november hó 4-én és 5-én tartatik meg, és pedig november 4-én délelőtt 9 órakor lesz a nagykárolyi illetőségűek, novem­ber 5-én délelőtt 9 órakor pedig az idegen illetőségű Nagykárolyban tartózkodó honvéd­séghez tartozó legénység szemléje. Kelt Nagykárolyban, 1901. szeptember hó 24-én. Debreczeni István, polgármester. — Közöshadseregbeli legénység ellen­őrzési szemléje. Közhírré teszem, hogy a közös hadseregbeli legénység ellenőrzési szem­léje a közbejött országgyűlési képviselő választások miatt folyó évi október 11., 12. és 13-án nem fog megtartatni, hanem f. évi november 11. és 12-én tartatik meg és pedig november 11-én délelőtt 9 órakor lesz a nagy­károlyi illetőségűek, november 12-én délelőtt 9 órakor pedig az idegen illetőségű Nagy­károlyban tartózkodó közös hadsereghez tartozó legénység szemléje. Kelt Nagykároly­ban, 1901. szeptember hó 24-én. Debreczeni István, polgármester. — Közszemlére kitétel. Értesittetik a város közönsége, hogy a legtöbb adót fizető városi képviselők 1902. évre érvényes név­jegyzékének megállapítása tárgyában hozott 123—1901. Kgy. számú határozat a mai naptól számítandó 15 napon át a város­házánál Lévay Béla aljegyző hivatalos helyi­ségében közszemlére -ki van téve, s az a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető, s netaláni felebbezés ellene — a közszemlére kitétel ideje alatt — az iktatóhivatalban be­adható. Nagykároly, 1901. szeptember hó 23-án. Debreczeni István, polgármester. — Tejgazdasági tanfolyam. Az állami tejgazdasági munkásokat képző iskolákban decz. hó 1-én nyílik meg a nagy szécsényi tej­szövetkezetnél létesített állami, tejgazdasági munkásnöket képző iskolának újabb, ugyan csak 12 hónapra terjedő tanfolyama. Az idevaló felvételért folyó évi november hó 15-ig a nagyszécsénvi tejszövetkezet igazgatósága ke­resendő meg. Értesítem a n. é. közönséget, hogy az őszi és téli idényre férfi- és nőidLivatáru czikkeim óriási választékban megérkeztek, u. m.: férfi-ingek, gallérok, kézelők, meleg alsóruhák felnőttek és gyermekek részére, keztyük, fegyházban kötött harisnyák, sapkák, kalapok, nyakkendők, övék, utiböröndök, nőiszabó kellékek és még ezer és ezerféle e szakmába vágó czikkek. Mivel a legelső gyárakból szereztem be áruimat, abban a hely­zetben vagyok, hogy igen jutányos árak mellett árusíthatom. A n. é. közönség szives pártfogását kérve, maradtam Üzlethelyiség Kaufmann Jakab ur házában. 7_20 kiváló tisztelettel «Lr'OÜ'tZSX CZ.

Next

/
Thumbnails
Contents