Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-11 / 28. szám
NAGY -KÁROLY és VIDÉKE. 3949—1901. K. sz. Arlejtési hirdetmény. Nagykároly rendezett tanácsú város részére az 1902. évre szükséges: I. Rendőri-, tűzoltói- és szolgaszemélyzeti ruházat; II. tüzelőanyag; III. világítási anyagszállítás és IV. előfogatozási szolgálatra ezennel árlejtés hirdettetik. Felhivatnak mindazok, kik az I., II. és III. pont alatti tárgyak valamelyikének szállítására vagy az előfogatozás teljesítésére vállalkozni óhajtanak, hogy e tekintetbeni zárt írásbeli ajánlataikat az árlejtési feltételekben meghatározott bánatpénznek a városi pénztárba előlegesen leendő-befizetése mellett folyó év julius hó 20-ik napjának délelőtti 10 órájáig a polgármesternél annyival inkább adják be, mivel a később beadandó, vagy nem kellően felszerelt ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A bánatpénz befizetéséről a városi pénztár által adandó nyugta az ajánlathoz nem csatolandó. Az ajánlatban számmal és betűvel kiírandó azon összeg, melyért ajánlattevő a szállítást, illetve az előfogatozást elvállalni hajlandó s az ajánlatot tartalmazó borítékra kívül felírandó, hogy az mely csoportra vonatkozó ajánlatot tartalmazza. Az ajánlatban világosan kitüntetendő, hogy ajánlattevő a feltételeket ösmeri s azokat magára nézve kötelezőnek elfogadja. A városi tanács a legolcsóbb ajánlat elfogadására kötelezve nincsen s az ajánlatok közzül szabadon választhatja azt, a melyet a legmegfelelőbbnek tart. ÁRLEJTÉSI FELTÉTELEK : Nagykároly rend. tanácsú város részére az 1903. évre szükséges: I. Rendőri-, tüzoltói- és szolgaszemélyzeti ruházat. II. Tüzelőanyag. III. Világitóanyag szállítás. IV. Előfogatozási szolgálatra vonatkozólag. I. CSOPORT. Rendőri-, tűzoltói- és szolgaszemélyzeti ruházat és felszerelési tárgyak: Szállítandó : Darab| Tá rgy megnevezése Egyes Összes kor. fill. kor. fill. 23 sötétkék posztó rendőri sapka........................................... 4 92---1 23 » * „ nyári zubbony......................... 20 — 4 60 —T 23 „ „ „ csizmanadrág......................... 16 — 3 68 —}| 5 , „ magyarnadrág, hajdúknak .... 16 — 80 —(f 60 fekete nyakravaló kaucsuk szegélylyel......................... — 50 3 0 —if. 3 pár fehér keztyü szarvasbőrből..................................... 2 — 6 —11 3 égszínkék fehérszinü kardbolyt selyemből .... 2 — 6 —n 21 „ „ „ körle alakú szőrből . — 50 10 50 5 veres posztó sapka.................................................................. 4 — 20 —; . 5 „ „ mellény............................................................ 6 — 30 — 6 vitorlavászon kitli.................................................................. 6 — 36 — 58 „ pantalló............................................................ 4 — 232 —ii 1 setét kávészinü posztó télisapka..................................... 4 — 4 — 1 » » „ télizubbony...............................| • 1 „ * „ télipantalló ...............................1 20 — 2 0 . —. 1 „ „ „ télimellény...............................) 3 Hunyadi dolmány kékposztóból parketbéléssel . 20 60 — 3 vörösposztóból sárgagombbal .......................................... 6 — 18 . — 3 nadrág sötétszürke posztóból parketbéléssel 16 — 48 — • 3 sapka báránybőrből.................................................................. 4 — 12 — 3 feketekalap gyapjúból............................................................ 3 — 9 — 3 zubbony kék-fehér csíkos vászonból............................... 6 — 18 — _ 6 nadrág „ „ „ ............................... 4 — 24 Q tűzoltó sötét-kék télizubbony........................................... 20 — 180 — 9 „ „ „ télinadrág . ............................................ 16 — 14 4 9 „ sapka .............................................................................. 4 — 36 :' rr~ 9 „ nyári zubbony..........................................5.50 6 — 54 — 18 „ „ nadrág................................................3.80 4 72 — 18 nyakravaló kaucsuk szegélylyel . ...................................... — 50 9 — 9 dr b piros sipzsinór.................................................................. — 25 2 2 5 Összesen : 1 — 1 2080 ! 75 azaz kettőezernyolczvan korona 75 fillér előirányzott összegben. Bánatpénz 220 korona. A szükséges zsinórzat, kardbojt és sapkarózsa a tavajitól eltérőleg égszínkék és fehérszinü legyen. A szállítandó ruhaanyag-minták az ajánlathoz csatolandók és a készitő-gyár, megnevezendő. A felszerelési tárgyak: a téliruhák 1901. év deczember hó 20-ig, a nyáriruhák pedig 1902. év márczius 1-ig szállitandók. A ruhák szállításánál, ha netalán több szükségeltetnék a kitünteteti ajánlat szerinti árban tartozik vállalkozó szállítani. II. CSOPORT. Tüzelőanyag: Szállítandó 750 azaz hétszázötven köbméter tölgy, esetleg cser elsőrendű, kemény, száraz, tűzifa ä 5 korona, összesen 3750 korona előirányzati összegben. Bánatpénz 380 korona. A szállítás 1901. október 1-ig befejezendő s a városgazda által megjelölendő helyre és mennyiségben teljesítendő. A szállítandó fa egészséges, lehetőleg görcsnélküli hasított egy éves vágású s legalább 15 cm. átmérőjű kell hogy legyen. III. CSOPORT. Világitóanyag: Szállítandó mintegy 130 m. m. jóminőségü petroleum ä 45 korona, összesen 5850 korona előirányzati összegben s mintegy 20 csomag gyertya ä 1 korona, összesen 20 korona előirányzati összegben. Bánatpénz 600 korona. Szállítandó az 1902. év folyamán a városgazda által meghatározandó időben és mennyiségben. A szállítandó petroleum gyuiadásu hőfoka -j- 30° C.-nál kisebb nem lehet. IV. CSOPORT. Előfogatozás: Ajánlattevő tartozik az 1902. év folyamán szükséges hivatalos utazásokhoz előfo- gatot szolgáltatni s e czélból jó üléssel ellátott, kívánatra legfeljebb 5 fogatot kiállítani s azt a városgazda felhívására a kiküldetést teljesítő állami-, megyei-, városi és katonai személyzet használatába bocsájtani s kocsisról gondoskodni tartozik. Ezen szolgálmányokért az ajánlati évi átalányon kivül a szabályszerű fuvardijat is kapja. — Bánatpénz 40 korona. Az egyes csoportoknál felsorolt feltételeken kivül a következő feltételek állapíttatnak meg : Azon ajánlattevő, kinek ajánlata a városi tanács által elfogadtatni fog, a kiállítandó szerződés költségeit s az összes bélyegköltségeket viselni köteles. Netaláni pereskérdések eldöntésére a nagykárolyi kir. járásbíróság illetékessége köttetik ki. Ha azon ajánlattevő, kinek ajánlata elfogadtatik, szállítási kötelezettségének a meghatározott időben eleget nem tenne, vagy a szerződést aláírni vonakodnék, terhére a városi tanács kötelezettségét mással teljesítheti, mely esetben bánatpénzének a városi pénztár javára visszatartásán kivül az ártöbbletet is megtéríteni tartozik. Az elfogadott ajánlattevő bánatpénze csak az ajánlati kötelezettség kifogástalan teljesítése után fog kiutaltatni, az ideig pedig pénzintézetben letétilég fog kezeltetni; s annak időközi kamatai vállalkozót illetendik. A vállalati ár az I. csoportot illetőleg a folyó év deczember 20-áig- szállítandó ruhákért 1902. év január havában. Az I. csoport alatti nyári ruhákért és a II. csoport alatti fűtőanyagért az átvételtől számított 30 nap alatt; a III-ik csoport alatti világitó anyagért és a IV. csoport alatti előfogatozási díjért pedig évnegyedes utólagos részletekben fog vállalkozóknak a városi pénztárból kiutaltatni. Kelt Nagykároly város tanácsának 1901. évi julius hó 5-ik napján tartott üléséből. 1—2 Debreczeni István, polgármester. 33333333333353333335333333333333 Eladó ház. Kálmánd-utczában a 9-ik szám alatt lévő HÁZAM bel- és külsőséggel szabadkézből öröls: áron elstd-ó. Értekezni lehet Rooz Jánosnál, Majtény-utczán. 3—3 33333333333333333335333333333333 jóravaló 13 — 14 éves fiú, a ki legkevesebb 4 elemi osztályt végzett s a lakatos-iparra kedve van, TAXi MjŐÍ Is alantirottnál felvétetik. Nagykároly, 1901. évi julius hó 3. 3_3 Scrly Dénes. CCCCCCCCCCCC3CCCCCC3CCCCCCCCCCCC s M m Millenniumi kiállítás 1896. Nagy millenniumi érem. Stahel és Lenner Budapest, TrieTír- és leimezl^ülsa.sztó-g'^árGyár: Katona József-utcza 8. sz., Margithid és nyugoti pályaudvar közt. Ajánljuk az általunk gyártott legjobb minőségű : Trieurök : a konkoly és bükkönynek a búza, árpa vagy rozs közüli kiválasztására. Trieurök: a zabnak vagy árpának a búza közüli ős a gömbölyű magvak kiválasztására. Lencsetisztitó és osztályozó trieurök : az árpa kiválasztására és a lendse osztályozására. Qsztályozó-Trieurök. Szabadalmazott Trieur és osztályozó- gépek minden gabonafaj tisztítására és tetszésszorinti osztályozására. — Elvállalunk Gutjahr és Müller, illetve Mayer- rendszerü trieurök csekély költséggel a trieur beküldése mellett ezon szabadalmazott trieurökké átalakítását. Malom-Trieurhengerek vagy burkolatai. .1—10 Lyukasztott vagy hasított lemezek tetszésszorinti nagyságban ipari vagy gazdasági czélokra. Árjegyzékek vagy mintakönyvek ingyen és bérmentve küldetnek. ^53! m m MAKAY JÓZSEF rendez s%é]i temetéseket, " ■ ■■■-=-■■■■ ----— SS po mpás ravatalozással és halottas kocsival. Szegénysornak temetését 10 forinttol kezdve; ugyanis 10 frtért adok felnőttek számára koporsót, szemfedelet, párnát, lepedőt, halottas kocsit 2-ős fogattal. — Elkülönített ^ sír köosstniy ómban | obeliszket, sírkőkeresztet, kőből sírszegélyeket, emléktáblákat, utszéli kereszteket és szobrokat, épületi köveket, porllaná és román cementet, továbbá- r" -......i.u.ii 1 1' r-i'r*- •»•--ga zdasági czikkeket, úgymint: czementből itató válut és etető edényeket, pala fedélkövet, ugyancsak 0*----------------—-------—.......................................r -íj a gazdaságok szá- ^ má ra gypsz-trágyát ^ meglepő olcsó áron |g, szállítok. N a gy-K á r o 1 y, ||S 1901. julius hó. Tisztelettel ^ Makay József. (Széchenyi-u. 26.) ....— 18-36 g£ eí"ü p inra i üli Eh'-: c> ro1 röRöLfEhT? .7 ^ >j ti, Nyomatott Sarkadi Nagy Zsigmondnál Nagy-Károlyban