Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-18 / 29. szám
Ts.xss-da.lrx^i, szépirodalmi és ismeretterjesztő 3s_etlla,p. NAGYKÁROLY YÁpOS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. T Előfizetési árak: y Egész évre ..................8 kor. I Negyedévre....................2 kor. Fé lévre............................4 kor. | Egyes szám....................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi írod.. ás kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Qfl 11 A,» TZ A r/i’nO + A Ír n s~\ n 1 n o Ir ATI C10r/n A kisiparosok segítsége. Naponta égetőbb kérdéssé válik, hogy mit tegyenek kisiparosaink, hogy abból a zsákutczából, melybe őket a gyári ipar fejlődése sodorta, kijussanak. A kulturális műveltség haladásával a tömegek igénye és szükséglete mindig lépést tart. Ezeknek az igényeknek, mint tapasztalható, a kisipar mai formájában megfelelni nem tud, mert nem áll rendelkezésére a nagybani termeléshez szükséges töke. Szerény műhelyeibe a géptechnika legújabb vívmányait elhelyezni nem tudja s a kézimunka pedig a gépekkel nem veheti fel a versenyt. Kivételt képez a müipar, amely tisztán az emberi ízlés és ügyesség produktuma. Oda kell tehát törekedniük kisiparosainknak, hogy minél nagyobb töke birtokába juthassanak, melynek urai lévén, megmenthetik magukat a bérrabszolgaságtól, melybe * a nagy gyáripar másképpen juttatja őket. Szemünk előtt vonul el a kisiparosok és egyáltalán a kis tökével rendelkezők sorsának képe. Ismeretes tény, hogy mint vándorol a kisiparosnak az a csekély vagyonocskája is, a mivel rendelkezik, a nagy tőkések kezébe. Először azon ad túl, amit nem nagyon tart szükségesnek, bár volna más helye is. Utoljára — dobra kerül mühelyecskéje, kevés munkaeszközeivel odakerül az utczára, a gyárak kapuja elé, a melyen már bevándorolt mindene, csak munkaereje maradt kívül. Elviszi azt is. Mit tehetne mást. Élni csak kell! Kisiparosainknak ez a Golgothája, s hogy ezt elkerüljék, arra csak egyetlen egy mód van: a szövetkezés! Termelő szövetkezeteket kell ala- kitaniok; össze kell tenniök, amivel bírnak s maguk pedig álljanak be munkásoknak. Ne szétdarabolva, egymással örületes versenyt folytatva éljenek, hanem egyesülve, együtt működve. A naponta fejlődő gyári iparral csak úgy vehetik fel a versenyt. A szövetkezetben való tömörülés nemcsak azért is előnyösebb, mert megmenti kisiparosainkat attól a gazdasági függéstől, melybe abban az esetben jutnának, ha mint bérmunkások vonulnak-be agyárakba, hanem megmentik azt a csekély holmijukat is, amelyet annyi küzdés árán sikerült valahogy megkuporgatniok. Kisiparosainknak ebben a kérdésben nem szabad sokat tétovázniok, mert minden perez, melyet elmulasztanak, a termelési magántőke ellen felveendő harcz megkezdésében, veszteség rájuk, nyereség a nagy tőkéseknek! A biztos tönkremenés elöl nincs menekülő ut. Ezt be kell látni mindenkinek. S aki mást hirdet, az nem akarhat jót a kisiparosoknak, mert holmi szálló igékből megélni nem lehet. Nem szabad arra várni, inig a társadalmi intéző körök megmozdulnak, mert akkor már veszve van minden. Még egy telet megérni olyan állapotok között, mint a milyenek a múlt télen voltak, az a kisiparosok teljes tönkremenését jelenti, mely ma nincs nagyon messze. Fontolják tehát meg kisiparosaink a szövetkezés eszméjét minél rövidebb idő alatt s álljanak ki a munkatérre, melyen eredményes munkát fognak végezni. Ehhez joguk van. Városi Inözgr3^ril-és. Városunk képviselőtestülete e hó 14-én rendkívüli közgyűlést tartott Debreczeni István polgármester elnöklete alatt. Elnöklő polgármester a közgyűlést megnyitván, annak első tárgyát a Viz-(Atilla)-utcza rendezése folytán Berzeviczy Istvántól kisa,- játitott, a nagykárolyi 974. sz. tjkvben foglalt beltelek s a Viz-(Atilla)-utcza egy részéből alakított 5 beltelek eladása tárgyában kiállított szerződések bemutatása képezte. Minthogy azonban kellő számú képviselő nem volt jelen, az ügy tárgyalása a folyó évi augusztus hó 18-án tartandó közgyűlés napirendjére tűzetett ki. Nagykároly város határán gyakorolható vadászati jog bérbeadása tárgyában kelt í szerződés bemutattatván, miután a megígért ! 46 korona bérleti ár elfogadhatónak nem találtatott, a közgyűlés uj árverés kitűzését : határozta el. Egyben Csipkés Endre indít-1 ványára kimondta, hogy amennyiben a város ! határa 15,500 holdat tesz, melyből a grófi és tagos birtokok (6592 hold) levonása után a vadászterület 9008 hold, ezt két részletben adja bérbe ; szavazás utján 28 szóval, 8 ellen azt is elrendelte, miszerint az árverési feltételekbe belévetessék, bogy a tengeri földeken törés előtt vadászni nem szabad. Kórházi bizottság javaslatát a nagykárolyi 45. sz. tjkvben 580 br. szám alatt felvett teleknek a kórházi pénztár ^terhére leendő megvétele tárgyában elfogadható szerződés hiányában a napirendről levette. A vámos közúti építmények felülvizsgálatára és átvételére kiküldött bizottság jelentését a félkoezka, a kálmátid-utczai cyclops kövezet, valamint a hengerelési munka, úgyszintén a hidak felülvizsgálatáról, — tudomásul vette, s a vállalkozókat illető összegeket, a levonandók levonása mellett, kiutalványozta. Szaniszló község megkeresését a Sza- j niszlón megtartandó hetivásár megtarthatá- | sához beleegyező nyilatkozat kiadása iránt azon Indokból, mert Nagykárolyhoz közel fekszik s ipari szempontok azt nem indokolják, teljesíthetőnek nem véleményezte. Özv. Glatz Istvánná kérelme folytán férje gyógykezeltetési és temetési költségeinek megtérítése cziinén 1/4 évi fizetését (180 koronát) kiutalt s kifizettetni rendelt. Szatmárvármegye törvényhatóságának 777—900. számú leiratát a közsegélyezés módjáról és mérvéről alkotott szabályrendelet jóváhagyása tárgyában tudomásul vette, kihirdette s végrehajtás czéljából a tanácsnak kiadta. A Kálmánd-utcza vasút felöli vegének rendezését Bing Mórtól eszközlendö kisajátítással a folyó évi augusztus 18-iki közgyűlés napirendjére kitűzte. A rendőrségi hivatalnokok egyenruhá- zatáról alkotott szabályrendelet-tervezetet elfogadta. A vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratát a főgymnasiumi játéktér tárgyában s ezzel egyidejűleg Nonn Gyula azon ajánlatát, hogy a lövölde melletti földterületéből a hiányzó 3373 Q-ölet a jelzett czélra évenkénti egy darab 20 koronás arany fizetése ellenében — mely 20 koronás aranyat szintén a főgymnasiumi ifjúság részére ajánl fel — 25 évre átadni hajlandó, tudomásul vette, Nonn Gyula urnák ezen a főgymnasiumi ifjúság czéljaira tett nemes elhatározásáért jegyzőkönyvileg köszönetét szavazott. A gróf Károlyi István-utcza jobboldalának a Petőíi-utezától a Térey-utczáig, a Wesselényi- és Rákóczi-utczíi baloldalának, a T ARCZ A. Búbánat az én életein ... Búbánat az én életem világa, Tavaszomnak nem volt egy szál virága; Nem ösmertem boldogságot, örömet, Bánatomban elhullattam Utolsó csepp könyemet. Ha meghalok, engem ki se sirasson, Könyeivel ne áztassa sírhalmom; Hadd pihenjek, úgysem volt itt nyugalmam, Nehéz sorsom, sötét átkom Űzött, hajszolt untalan. Sírhalmomon virág sohse teremjen, Nehogy rajt' még a bánat is nevessen ; Tövisbokor legyen sírom fejfája, Az illik az ily árvának Könvezetlen sírjára. Szendrői Holozsnyay Cyrill. Bátorság és jóság. Scott Valter épp oly bájos, mint bátor nejéről következő epizódot hallottam. 1811-ben röviddel azután, hogy a költő megvásárolta az Abbotsford czimü kastélyt és jószágot, neje egy holdvilágos éjjel a közeli erdőben sétált. Hirtelen zaj zavarta fel, a következő perezben megfogta valaki a kezét és durván rárivallt: „Pénzét vagy életét, asszonyom!“ Scottné első pillanatra annyira megijedt.. hogy csak annyit mondhatott: „Nincs nálam pénz. íme!“ És kifordította zsebeit, hogy a rabló személyesen meggyőződhessék. Ez azonban gyanítván, hogy a hölgy inásvalahol rejthette el pénzét, tőrt rántott elő és monda: „Mindegy, pénzre van szükségem. Ha csakugyan nincs pénze, adja ide a gyöngysort, mely nyakán van“. „Nem, ezt nem adhatom, mert férjem ajándéka; nem is értékesíthetnéd, mert mihelyt el akarnád adni, letartóztatnának. Engedj tehát haza mennem, hogy pénzt hozhassak neked és várjál itt reám“. „Egyedül fog visszatérni'?“ kérdezé kételkedve a rabló. „Bizonyára, szavamat adom reá. De mennyi pénzt követelsz ?“ „Öt fontot“. (Körülbelül százhúsz korona). „Jól van, elhozom“. A rabló akadálytalanul hazatérni engedte a hölgyet és egy teljes óráig várt. Végre megjött Scottné. pénzes-zacskóval a kezében. „Számláld meg, helyes-e az összeg“, monda, elejtvén a zacskót. Amint a rabló lehajolt érte, Scottné két pisztolyt rántott I ; elő és kiáltott: „Gazember, azonnal lelőlek, | ha nem követsz a rendőrségre“. „Kegyelem, bocsánat, asszonyom!“ ri- mánkodott a nyomorult, a hölgy lábai elé vetve magát, „oh, hiszen tudom, hogy megérdemeltem a halált; de nem vagyok gyilkos és nem is öltem volna önt meg, csak meg akartam ijeszteni; elhiheti nekem. Feleségein beteg és gyermekeimet az éhhalál fenyegeti; valami ennivalót akartam nekik szerezni. Kegyelem, asszonyom, kegyelem!“ A férfiú esdeklése és könyei meghatották a hölgyet, lágy hangon monda tehát: „Vedd el tehát e zacskót, odaajándékozom neked. Elhiszem, hogy nem vagy rabló; ha az volnál, nem kértél volna oly szerény ösz- szeget“. „Ön ajándékozza nekem ezt a pénzt?“ kiáltott fel a rabló örömmel és hamarosan elvette a zacskót. „Oh, milyen jó ön!“ Igaza van, nem vagyok rabló, és a legnagyobb ínség és gyermekeim —“ „Menj tehát és jöjj el holnap Abbots- fordba, talán adhatok valami foglalkozást“. „Oh, ezer köszönet, ezer köszönet!“ válaszolt a szegény ördög és megcsókolta a hölgy kezét. John Ervin, igv hívták a rablót, a jövőben leghívebb szolgája lett a költő családjának és Scott nejének kalandját egyik regényében megörökítette.-Gss-*A kedélyesség netovábbja. Vieuxtemps, a hires hegedűművész egyik, művészi körútja alkalmával Oroszországban egy gazdag, előkelő és műértő család vendégszeretetében részesült. Amint az ebédhez ültek, Vieuxtemps az asztal alatt fekete állatot pillantott meg, mely nagy, félelmetesen villogó szemeit reámeresztette. „Sohse zavartassa magát“, *mondá a háziasszony és hogy vendégét megnyugtassa, megmagyarázta: „Fekete medve, mely azonban szelíd.“ Amikor Vieuxtemps este nyugalomra akart térni, a félelmetes állat követte hálószobájáig. „Ne zavartassa magát“, monda az inas, „csak a mi fekete medvénk, mindjárt elker- ; getem.“ Következő reggel lövéseket hallott Vieuxtemps az udvar felől. Amikor a belépő inastól a lövések oka felől kérdezősködött, ez nagy nyugalommal igy válaszolt: „Ne zavartassa magát, lelőtték a fekete medvét, mert az éjjel szétmarczangolta a szakácsunkat.“ Vieuxtemps azután csakugyan nem zavartatta magút, hanem összeeső magollatta holmiját, hogy elutazzék szebb vidékre, ahol szelidebbek a medvék és kevésbbé nyugodtak az emberek.
