Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-30 / 22. szám
Tdrsad-alzscLl, szépiro<3.a,lrrri és Isz^crer etter j esz, tö Iretilarp. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. j! Negyedévre 2 kor. Félévre . . 4 kor. jj Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltéinek. NyiUtér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Fürdőidény. Kezdődik a fürdöidény és a téli hónapok alatt elhagyatott fürdő- és üdülőhelyek nemsokára benépesednek. Mindazok, akiket betegség gyötör, vagy csak az a vágy vezérel, hogy pénzükön könnyen túladjanak, fürdőhelyre randáinak, ahol elfelejteni igyekeznek az élet gondjait. Könnyebb ilyenkor a fej, felvidul a kedély s még a zárkózottabb természetűek is hozzáférhetőbbek lesznek, egymáshoz csatlakoznak, keresik a társaságot, bogy másokkal egyetemben gyönyörködjenek a természet szépségeiben és élvezzék a fürdőhelyek gyógy- hatását. A magyar fürdők kezelése körül általában még sok a javítani való. — Az idegenforgalom emelésének kérdése, a magyar közönségnek rokonszenve a hazai fürdők iránt úgyszólván egészen ezektől a javításoktól függ. A fürdők természetes előnyei nem elegendők arra, hogy közönséget vonzanak. Tudják ezt ma a hazai fürdők valamennyi kezelői. Mindazok az akcziók, melyeket ez ügyben kifejtettek, nevezetes javulást nem hoztak. A magyar fürdők drágák, mert drágáknak kell lenniük. Sok a kiadás és aránylag rövid tartamú az idény, mely alatt nemcsak a kiadásokat, hanem természetesen némi hasznot is kell behozni. így aztán a közönség nem is igen keresi fel megfelelő számban a magyar fürdőhelyeket, mert a külföld elismert és reklám utján tulmagasztalt fürdőit aránylag olcsóbban látogathatja meg. Ezt a sokszor és sokféle alakban tárgyalt thémát azonban csak éppen érinteni akartuk, amennyiben azzal, amiről beszélni akarunk, szoros összefüggésben áll. Arra a tényre kívánunk ugyanis utalni, hogy a magyar idealizmusában kozmopolita, aminek hasznát a gyakorlati életben nem látja. Amig nyaranta elrándul a külföldre, ahol jól és talán jobban érzi magát, mint idehaza és a külföldön költi el pénzét, addig Magyar- országra nem téved el századrészt annyi idegen, aki a külföldre vitt pénznek legalább valamire való hányadát hozná vissza. így aztán szinte nevetségessé tenné magát az, aki kérdezni merészelné, hogy hány idegen tanulta megösmerni nálunk a magyarokat és sajátított el legalább egy pár szót abból a „barbár“ nyelvből, amelyet mi közkincsünknek tartunk. Bezzeg mi magyarok a külföld szokásait ismerjük, beszéljük a külföld nyelveit.és büszkék vagyunk arra, ha mondhatjuk: a nyarat Ostendében vagy Karlsbadban töltöttük. Nem-e volna helyesebb, ha a nyarat hazai fürdőhelyen töltve, egyúttal, mulatás és üdülés közben, a magyarság ügyét vinnök előbbre ? Ha társalgásunkban, hangversenyekben, műkedvelői előadásokban a magyar Géniusz szolgálatába szegődnénk és a nehány idetévedt idegennel hazánkat megösmertetnénk. Hiszen a külföldre mi magyarok is azért járunk oly szívesen, mert mindenütt az illető népet, annak életét, szokásait és jellegét ismerjük meg. Addig, mig a mi fürdőinkben angol miss-ek és franczia bonne-ok csacsogásával tömik a gyermekeket. addig, mig a magyar fürdőhelyet fiók Bácsnek tartjuk, ahol németül diskurál- nak — ne várjuk, hogy a magyar eredetiség vonzza ide az idegeneket. Sohse kívánjuk, hogy az idegen fürdövendégekkel magyarul beszéljenek. Mert az idegen, aki magyarul nem tud, csakhamar megszökik, ha a nyelvén nem beszélünk vele. Ám azt már megkívánhatjuk, hogy magyar eredetiségünkből ki ne vetkőzzünk, különösen akkor nem, ha erre semmi kényszerítő ok nincsen és csak műveltségünk fitog- tatása végett utánozzuk az idegent nyelvben és szokásban. Igazi magyar fürdőélet csak akkor lesz, ha magyarságunkat a fürdőhelyen való idözés alatt soha meg nem tagadjuk. Post festa . . . Valamikor úgy száz évvel ezelőtt, ha az egyik ember kiejtette ezt a két szót, a imis.iv mindjárt utána mondta: „cantare.“ Annyira deákos volt még akkor a világ itt Magyarországon s oly ^evéssé magyaros, hogy ezt a latin közmondást: post festa cantare, ami szóról-szóra annyit tesz, mint ünnep után kántálni, énekelni, még az asszonyok is értették; mig azt az úgynevezett müveitek közül is bizonyára kevesebben tudták, hogy az elkésést, a hiába való munkát egészen magyaros közmondással is ki lehet fejezni, azzal, hogy cső után köpenyeg. - Es akad ember még ma is, talán nem sok, de akad, aki azt tartja, hogy az volt ám a jó, a boldog idő. Mondhatjuk szép idő volt, ma is isszuk a levét. Ugyan hol lennénk most, ha egyáltalában lennénk, ha a magyar még vagy száz esztendeig nem látja be, hogy nyelvében él a nemzet s hol lennénk, ha kétszáz évvel előbb kap észhez s amit ma annyi erőfeszítéssel végzünk csak, megkezdi már akkor a versenyt más nemzetekkel nyelvének művelésében, terjesztésében és egyebekben is. ‘ Csodálatos is a nemzetek sorsa, csak úgy mint az egyeseké. Néha mintha valami köd szállana reájok, amikor nem látnak és nem hallanak s csak az a szerencse, hogy a köd megint eloszlik s a nap megint kisüt. Ezek a gondolatok pedig nem épen ok nélkül jutnak eszünkbe, hanem tényleg post festa, ünnep után. Vájjon nem kántálunk-e hiába? Értjük azt az ünnepet, amit az iparos tanoncziskola rendezett pünkösd első napján a városháza dísztermében. Az iskola a haza ezeréves fennállásának és a koronázásnak emlékét ünnepelte. Az ünneplés évröl-évre felsőbb rendeletre történik, de ez a rendelet csakugyan bölcs, mert valóban méltó s valóban helyes, hogy a folytonos és nem éppen könnyű munkában élő iparos tanulók prózai életében legalább egyszer legyen az esztendőben egy ünnepnap a hazának szentelve. Az meg éppen poétikus gondolat, hogy az ünnepléssel kapcsolatosan a tanulók zsenge munkáiból kiállítást rendeznek, aminthogy most is rendeztek. Mintha csak azt jelképeznék vele, hogy nem elég a hazáért csak lelkesülni, hanem azért tenni, dolgozni is illik s különösen illendő az ifjúsághoz annak idején előkészülni, hogy egykor belőle a hazának munkás, tevékeny s hasznos polgársága legyen. Nem referátumot Írunk az ünnepségről, a kiállított készítményeket sem hivatásunk bírálni ; de a szerzett benyomásnak engedve, annyit megemlíthetünk, hogy tisztelet a vezetőknek és intézőknek, az egyik úgy, mint a másik talpraesettén volt rendezve. Úgy látszott azonban, de lehet, tévedünk, hogy az iparos tanulók nem mindnyájan voltak jelen' az ünnepségen; közülük többen hiányzottak. Ha igy volt, nem volt rendén. A gyermeket vezetni kell s a tanítóknak épp úgy meg kell követelni valamennyinek jelenlétét, mint ahogy megkövetelik a közönséges tanítási órákon; lévén az ellenőrzés az ö feladatuk. Hallottuk azt is, hogy a kiállításon sem mutatott be minden tanuló valamelyes készítményt, hanem csak a jobb akaratnak, vagy TARCZ A. Temetöben. Az élet furcsasága hogyha hant S a létért való küzdelem, Csüggedt lelkemnek balzsamír gyanánt A vigaszt csak ottan lelem, Hol nincs ellenség, nincsen már viszály S a vándor csendes révbe száll. Szent béke lengi át a sírokat, Az alvók álma oly szelíd! Feledni gondot, bút és kínokat Mily jó s az ember mit vészit ? Elhagyja azt, mi földi, útban áll S cserében mennyeit talál. Feltámadunk! E szó is intelem, Hoyy vigyázz, cl ne bízd magad; Hogy ley főbb életelved ez leyyen : Örök kincsem csak az marad, Mi czélom fenségével összefér, A többi gyarló, mit sem ér. Ne búsonyj hát, ha sorsod mostoha, A jkad panasz ■ne hagyja el; A pénzimádó még nem volt soha Boldogj nem derült napja fel. Rideg magányát mért irigyeled S a pénzt, melyért mindent feled ? Reményed nem csal, eljö majd a nap, Midiin utódnak vége lesz; Küzdelmes éveid lezajlanak S a búoszlató liánt fedez. Ha számadásod akkor rendben áll, A jók méltó jutalma vár. Nádor Béta. Visszaemlékezés. k A7. vagy te még ma is nekem, A ki voltál réges-régen : Csalogató, édes álom, Kecsegtető boldogságom. Szalay Károly. ; Oh miért.. . miért nem tudom feledni' mesés szép szürke sötét nagy szemeit? Oh miért mindég, — mindenütt, — csak ő jut eszembe, az a magas barna férfi édes, lágy behízelgő hangjával, — ő, aki összetörte, — összezúzta egész ifjúságom, ki j megölte bennem az emberek iránt való | bitet . . . ő, aki életem megrontója volt. —j — — — — — — Ősz van,; korongos ködös őszi délután. Elnémult a lombok titokzatos zengése, — vége a tarka pillék játékinak! A falevelek elsárgulva, szomorúan búcsút intenek nekünk. — lehűl- i lanak, hiszen az ö életüknek már vége! Hervadás, enyészet vár reájuk ! Elbúcsúztak a madarak is tőlünk, elmentek más hazába, melegebb éghajlat alá, hol talán a szív sem úgy érez — fáj — szenved. Szomorú a természet öszszel, de még szomorúbb az én életem. I • ——--------—A kandallómban ví gan pattog a tűz, előtte ülök és nézem a kékes lángok szeszélyes játékát. Életem vonul el előttem, mely oly kevés gyönyörűséget, de annál több lemondást — keserűséget, csalódást hózott, s úgy képzelem, körüllengnek a múltak sötét árnyai, — tört reményeknek édes fájó emlékei s mintha ifjúságom vádlólag, feddőleg tekintene reám, kérdezve, mivé tettem életem, miért nem tudtam azt a magas barna, hűtlen férfit feledni, aki annyi szép Ígérettel kecsegtetett, csalogatott engemet. Az a sok nem teljesült, ábránd, álom, vágy — mind, mind eszembe jut, és beteg szivem most is sir,, zokog bele ! Elhagyott, megcsalt, akit szerettem, a kibe bíztam, hittem . . . pedig hogy nézett reám nagy szürke szemeivel, hogy fogadta lágy, behizelgő hangján: szeretni fog örökké, örökké. Oh! hogy is tudnak a férfiak annyit Ígérni, ■— hűséget, szerelmet esküdni, ha azt az esküt aztán olyan könnyen megszegik.---------------— Nyár volt, egy szép, fe ledhetetlen csillagos báli éjszaka, midőn szerelmét megvallotta. A szünóra alatt egymás mellett ültünk — önfeledten, boldogan, és a czigányokkal mindig csak azt az egy bús magyar népdalt húzatta : v „Súgjad a fülébe, Majd meghalok érte“. Kaczagnom kell rajta, bár a lelkem majd meghasad belé, — hogy is tudtam szép szemének,' könyörgő mosolyának úgy hinni ! Elment, elhagyott, midőn viszontszerel- memről meggyőződött. Játékszer voltam csak kezeiben, megunva eldobott és mégis nem tudom, nem bírom feledni. Most is — évek múltával — látni vélem mesés szép szürke, nagy ’Szemeit, érzem a Chypre-parfüm bóditó illatát, amit ö oly előszeretettel használt, — érzem forró, vad csókjainak kábító melegét. —-•—- — — — —■ —• — —--------------- — A kandallóban la ssan, lassan kialszik a tűz, sötétség van körülöttem, —- sötét az én életein is. — Ősz van, — ködös, borongós őszi délután, csak hogy a természet téli álmát egy szép tavasz váltja majd fel, mig az én életem több tavaszt már nem remél. Fázom ----------— fáj nékem az élet. Sc hatzi. flje$olcséhl» lieiiUárlsíii fórrá» nyári idényre!!! ... e. Értesítjük a n. é. közönséget, hogy a közelben álló nyári idénynek megfelelő czikkek rendkívüli nagy választékban megérkeztek és azokat igen olcsón árusítjuk. Kaphatók: n0l‘| .l" es '1'i"in"eK gallérok, kezelők, lábravalök, nyakkendők, férfi- és fiu-kalapok, keztvük, fegyházban kötött harisnyák, kötények, színes és fehér hímzett alsó szoknyák, fűzök, csipkék, szalagok, pipereszappan, parfüm, gyermekkocsik, kosarak, utazó bőröndök, sétapálezák, nap- és esöernyők, hímző és dobráma, hímző selymek és pamutok, ezérnák, pénz-, szivar-, szivarba- és szivartárcza, batisz és vászon zsebkendők, kefék, fésűk, bajuszkötök és még sok itt fel nem sorolható czikkek. — A nagvrabeesült közönség szives pártfogását kérjük annál is inkább, mert nálunk olcsóbb, mint bárhol! ..------------------------------------------------Maradtunk kiváló tisztelettel FRIfiOMAlI CS S'OIiS T/i: d. /PA____ro\
