Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-19 / 16. szám
XVII. évfolyam. Nagy-Károly, 1900. április 19. TáisacLalini szépirodLalaaai és Isino-eretterjeszt© 3a.etila,p. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak : Egész évre Félévre . . 4 frt. 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. A vidéki városok kongresszusa. Győr városa egészséges eszmét penditett meg, mely az egész országban visszhangra talál. Magyarország rendezett tanácsú városait közös akczióra szólitja fel és ennek inicziálására ez év május havában kongresszusra hivja meg e városok képviselőit. Hazánk vidéki városainak jelentősége a nemzet kulturális fejlődésében nagy tényező. Mégis a vidéki városok szerepe nem becsültetik távolról se annyira, mint más országok vidéki városaié. Hogy a főváros képezi a politika és a társadalom működéseinek góczpontját, ez rendén van. De hogy csaknem kizárólag a főváros legyen e működés színhelye, az méltatlanság, a melyet eliminálni a vidéki városok kötelessége. A mai rendszer mellett a vidéki városok csak közvetítői a fővárosi élet élénkségének, önálló működésük úgyszólván egészen házi ügyeikre szorítkozik. Ha ezt a visszás helyzetet tekintjük, szinte azt lehetne állítani, hogy a főváros képezi az országot. Ott vannak — nem említve a fővárost megillető legfőbb törvényhatóságokat — a tőzsde, mely hatalomszavával az egész országnak diktálja a termelvények árait, a gyárak, melyeknek a vidék szállítja a nyersterményeket, — az opera, a melyen kívül csak még egy vidéki színpadon lehet nagy dalműveket hallani, a műcsarnok és számtalan más intéTARCZA. zetek, melyekhez az egész országnak csak olyan igényei vannak, mint dédelgetett, kényeztetett kedvenczének: a fővárosnak. A nemzet fejlődéséhez, kultúrájának nagyranöveléséhez pedig a vidéki városok összességükben mindenesetre aránytalanul nagyobb áldozatokat hoznak, mint a főváros egymaga. Méltó tehát, hogy a kultúra kedvezményeiből is kivegyék megillető részöket. Bárha a vidéki városok sorakozá- sához a haldokló megyei rendszer adta az impulzust, mégis azt hisszük, hogy nem egyedül az adminisztráczió rendezése az az eszköz, a melylyel czélt érhetnek. Az adminisztráczió nem képezi azt a forrást, a melyből a vidéki városok uj életet remélhetnek. Mert elvégre az adminisztráczió lehet kitűnő, lehetnek kiváltságai, amelyek révén jobban érvényre lehet juttatni a város jelentőségét, de nem lehet az ad- minisztráczió jövedelmi forrás. Nem kicsinyeljük a jó adminisztráczió erkölcsi előnyeit. De nem szabad szem elöl téveszteni, hogy minden — még a legkisebb hatalomnak is — alapja kell hogy legyen, ez az alap pedig a városok életében nem lehet más, mint a megfelelő jólét. A jólétet pedig most, miután kénytelen az ország agrikultur jellegéből lassan-lassan kivetkőzni, csakis megfelelő ipar révén lehet elérni. Azért, ha a vidéki városok ad- minisztrácziójuk javítása érdekében egyesülnek, — ha adminisztrácziójuk részére előnyöket akarnak maguknak kivívni, egyúttal kötelességük, hogy azt, amit adminisztrálnak is, jobb helyzetbe juttassák. Fel kell karolni azt az eszmét, hogy a vidéken nagyobb számban építtessenek gyárak. Az állam által segélyezett gyárak jelentékeny részét a vidék számára kell meghódítani. A kormányban megvan az ez iránti jóakarat, mint azt már számos esetben bebizonyította. Csak a városokon múlik, hogy megtegyék a kezdeményező lépéseket. Ne irtózzunk az idegen tökétől, mely gyakrabban állhat rendelkezésünkre, mint általában hiszik. Az idegen tökét könnyű felvilágosítani, hogy haszontalan költségeket okoz és az iparczikkek árait hiába felcsigázza, ha nyerstermékeinket kidolgozás végett a külföldre kell szállítani s onnan venni a kész árut. A vidéki városok és a vidéki társadalom, különösen az iparosok feladata oly esetben, mikor az országban gyárak építéséhez megfelelő tökét teremteni nem lehet: azt külföldről szerezni. Ezzel nem akarunk a külföldi töke szószólói lenni, inkább csak eszköznek tekintsük, amely, ha vele czélun- kat elértük s hazai tökével helyettesíthetjük, múlhatatlanul kiküszöbölendő. A vállalkozási kedv általában nagyon leapadt, mert az utolsó években az ipar terén szomorú tapasztalatokat szereztünk. Ámde nem szabad tekinteten kivül hagyni, hogy ezer meg ezer olyan iparczikk van, melyet még mindig a külföldről hozunk be és melyeknek biztos és nagy kelendőségük van hazánkban. E czikkek előállítására kell magunkat vetni. így segítjük föl a gyári ipart, de segítünk az építő iparon is, mely nagyon rossz helyzetbe jutott. Az iparon kivül természetesen más kulturális intézményeket is kell a vidéki városoknak közös akcziójuk keretébe fölvenni. S ha a vidéki városok mindezekre ki fognak terjeszkedni, ha nemcsak az adminisztrácziót javitani, de a forgalmat is lendíteni lesz törekvésök: akkor lesz akcziójuk igazán áldásos és bizonyára meg fogja érdemelni azt a dicséretet, a melyet már most országszerte előlegeznek neki. Nagy érdeklődéssel tekintünk tehát a májusi kongresszus elé és reméljük, hogy várakozásainkban csalódni nem fogunk. Útmutatás a mezei poczkok és egerek irtására. II. Az egér- és poczokirtásnak legegyszerűbb módja az agyonverés, mely wabból áll, hogy a munkások e kártékony állatokat laposvégü furkókkal, vagy csomóba kötött erősebb füzvesszőkkel agyonütik. Ez a agyonveretés legsikeresebb akkor, ha szántáskor történik, a mikor az eke a földből sok poczkot kifordít. A mélyebb lyukakba menekült egereket és poczkokat kiöntéssel lehet kizaklatni és szintén agyonverni. Némely helyen az egérjárta területet nehéz hengerrel járatják meg, Te gyönyörű Te gyönyörű álom. Te magasztos jóság. A te kicsi szived Eg y egész m eny ország! Szemed a csillaga, Dalod a zsoltárja, Oh! eressz be, édes, A szent menyországba! Ha bús napjaimban Néha-néha látlak, Egy mosolyodért is Százszorosán áldlak. Ha szavadat hallom, Elpihen a bánat . . . Áhítattal nézem Piczi jnros szádat! Minden szavad gyöngyként Pereg a szivembe: Szegényen is gazdag Vagyok közeledbe. Hisz a te kis szived Egy egész menyország, Te gyönyörű álom,, Te magasztos jóság! Fliesz Henrik. Odysseus kalandjai. (Felolvastatott a „Kölcsey Egyesület“ estélyén.) A mai modem házi nevelés, mely a gyermekkel mindent láttat, mindent hallat; mely a felnőttek szabadszáju kedvteléseit beviszi már a gyermek szobába is, arra a helyre, melynek pedig a család legféltettebben őrzött szentélyének kellene lennie : megteremtette a maga szomorú gyümölcseit. Ma már nincsenek gyermekek. Ma már tudja mindegyikök, hogy a karácsonyfát nem a kis Jézus hozza; a családi gólya meséje ma már előttük is csak mese ; értenek hozzá mint Goethe mondja: „Hogy a szerelem s a csók mi jó, Mit tudni nem nekik való ; S bölcsebb tizenkét évivel, Mint volt apja, mikor elVevé az édes anyját.“ Úgy vannak ők a felnőttektől már többé nem ellesett, de egész szabadon eltanult dolgokkal, mint a stájer nők az arze- nikurn evéssel, vagy a keletiek az ópium szívással. Kezdetben kívánatos, gömbölyű, telt idomokra tesznek szert, bóditóan édes álmokat álmodnak tőle; de rövid idő alatta mesterséges üdeséget száz ráncz, görnyedt alak váltja fel, a test rozoga porhüvelye lesz az eltompult szellemnek. A mai házi nevelés is a modern gyermekekből ilyen látszólagos elevenségü, bátor és kész társadalmi mozgolódással biró bábokat csinál, kik visszahúzódás nélkül mernek beszélni bármiről, pajkoskodni bárkivel; de engedelmeskedni senkinek, rendreutasítást elfogadni senkitől. S azok a jó szülők még örülni tudnak, hogy nekik milyen okos, milyen kedves csemetéjük van. Hanem mikor aztán az ilyen okos gyermek iskolába kerül, tűnik ki, hogy a parancs szóhoz nem szokott, hogy a fegyelmet még nevéről sem ismeri; s ha azt a tanár erélyes fellépésével szemben látszólag az iskolában megtartja is, de otthon nem bírnak vele, mint azt egyik-másik szülő nyíltan is kénytelen bevallani. Kérve-kér ilyenkor, hogy tessék ezt a rakonczátlan nebulót csak szigorúan fogni, megzabolázni, mert mi otthon semmire sem megyük már vele“. De persze azért az ilyen okos fiú kapjon ám úgy a viseletből, mint az előmenetelből legrosszabb esetben is elégséges érdemjegyet, mert különben a papa — természetesen a fiú fülehallatára — verset csinál, melyben a tanár szónak ez a rime — szamár. Szeretném az ily szülők mindegyikének külön-külön a fülébe kiáltani és szivébe vésni a nagy Goethe arany szavait: „A férfi sorsa a gyermekszobában dől el“. Mert azokat, akik ezt tudták, átértették, alkalmazták, bizonyára nem érintette előbbeni epéskedésem, valamint ép oly kevéssé hibásak abban a ma szintén nagyon divatos ferde kinövésében a házinevelésnek, hogy iskolába járó gyermekeik előtt szidják, kritizálják egyik vagy másik tantárgyat. Ostobaság, haszontalanság, aminek soha semmi féle hasznát nem látják, s több efféle diszitőjelzővel élnek különösen a classicus, de főleg a görög nyelv ellen. Persze teszik ezt olyanok, kiknek fogalmuk sincs arról, hogy a tanítás keretében minden tárgynak, mint az óramű kerekeinek, megvan a maga szerepe, hogy úgy mondjam, ki van osztva munkája. Egyik a gondolkodást és megfigyelő képességet, a másik az emlékező tehetséget, a harmadik ismét a szív és jellemképzést stb. munkálja, fejleszti. Egy ilyen kerék munkáját van szándékom bemutatni jelen felolvasásommal, melyben az ókori görög Robinson kalandjairól lesz szó, úgy amint a VIII. osztálynak szánt tananyagból kiböngészhető; persze nem eredetiben, ami a költői mű remek szépségéből bizony sokat levon, hanem Homéros legújabb fordítójának Kempf Józsefnek munkájából véve át a verses részt. A Homéros név Kr. e. 900 évvel tűnik fel a kisázsiai Görögországban, Jóniában. Tekintsük ezt akár csak egy fogalomnak, akár egy valójában élt személynek, az bizonyos, hogy két, mind a mai korig költői szépség tekintetében még felül nem múlt eposz szerzősége fűződik hozzá: az Ilias-é és az Odysseá-é. Az elsőt, mert férfiak Trója alatti harczairól énekel, szeretik „a férfiak Homerosa“ névvel illetni; a másikat mert regényes kalandokkal átszőtt bolyongásait beszéli el Odysseüsnek, könnyed modorban „a nők Homérosá“-nak is mondják. Odysseüs különben a Görögország nyugati partvidékétől nem messze fekvő Ithaka szigetnek a királya, kit furfangos eszejárása miatt az okos, a ravasz, a leleményes isteni Odysseüsnek nevez Homéros. Ravaszságára vall az is, hogy midőn Páris elrabolja Helénát s ez okon a görög-trójai háború megindul, ő, hogy fiatal nejétől és csak akkor született kis fiától el ne kellessék válnia, őrültnek tetteti magát. De Palamédes lelep-
