Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-19 / 29. szám
Társad-a-laso.!, szépirocLalrai és isxxxexetterjesztő Ixetilap. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak : Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztösegi iroda es kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Rendőrségünk. Három betörési esetet constatál- tunk lapunk múlt számában, a mely csak annyiban különbözik az eddigiektől, hogy nagyobb vakmerőséggel, mondhatnánk bámulatos vakmerőséggel lett elkövetve. A tettes, mintha csak dokumentálni akarta volna közbiztonságunk nyomorúságos voltát akkor, midőn cselekményének egyik szinteréül a városházával szemben lévő honvéd-laktanyát, másik szinteréül a csendörségi laktanya szomszédságában lévő ecsedi- láp lecsapoló-társulat hivatalos helyiségeit választotta. A rendőrség — mint mindig — megindította a nyomozást, melynek eredménye — mint mindig — az, hogy a tettes ismeretlen. A közvélemény élesen elitéli a rendőrséget, mely tehetetlen a hasonló esetekkel szemben s azután — csakhamar napirendre tér a kérdés fölött. Pedig közbiztonságunknak eme gyarlósága, nem olyan tárgy, mely fölött egyszerűen napirendre térni lehetne. Mi több Ízben hangsúlyoztak, hogy közbiztonsági intézményünknek eme kezdetleges állapotát tovább tűrni nem lehet, s hogy a város területén a személy- és vagyonbiztonság nem oly kicsinyes kérdés, melynek elhanyagolt voltán segíteni ne kellene. Mert hiszen mi sem könnyebb, mint a felmerült esetekkel szemben a rendőrség elitélése, — de ha komolyan gondolkozunk a tárgy felett, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a rendőrséget elitélni csak abbán az esetben lehet, ha elláttuk ama segédeszközökkel, melyek a közbiztonsági szolgálat ellátására feltétlenül szükségesek, más szóval, ha oly személyzetet bocsátunk rendelkezésére, hogy a köz- biztonsági követelményeknek meg is tudjon felelni. Mi már elmondtuk e tárgyban nézetünket, mely röviden abban kulminál, hogy a rendőrség személyzetét oly mérvben kell szaporítani, hogy a szükséges éjjeli őrjáratokon kivül legalább a főbb utczákon állandó rendőr- őrszemek (posztok) legyenek felállítva. Ismétlésekbe bocsátkozni nem kívánunk, de felhívjuk a közfigyelmet arra most, midőn a bajon segíteni is lehet. A költségvetés tárgyalása küszöbön áll, most van tehát alkalmunk arra, hogy ennek keretében oly személyzetet bocsássunk a rendőrség szolgálatára, melylyel képes legyen ama kötelességét — melylyel a város közönségének a személy- és vagyonbiztonság tekintetében tartozik — teljesíteni. S ha megadtuk eme segédeszközt, ám vonjuk felelősségre annyiszor, a mennyiszer a rendőrséget, ha tehetetlen a közbiztonság elleni merényletekkel szemben, de mindaddig, mig ez eszközöket rendelkezésére nem bocsájt- juk, közbiztonságunk gyarlóságáért első sorban önmagunkat okoljuk. —p.— Az egész városban megdöbbentően hatott a hir, hogy Poór János kegyesrendi tanár meghalt! Habár súlyos vesebaja miatt előre lehetett várni a szomorú véget, mégis senkisem hitte volna, hogy ily gyorsan fejezze be munkáját a kérelhetetlen halál. Az alig 38 éves élte virágában levő férfiú alig pár hónapi szenvedés után végezte be földi pályáját. — Mindenki szerette, mert mindenkihez nyájas, előzékeny volt, tanítványai rajongtak érette, társadalmi köreinknek kedvelt alakja volt, kinek irodalmi munkássága és különösen, mint a Kölcsey-egyesület irodalmi szakosztályának elnöki állásában kifejtett tevékenysége szerezte meg az osztatlan elismerést és becsülést. Most már ott aluszsza örök álmát a piaristák sírboltjában az, kitől annyit lehetett volna még reményeim és várni! Poór János született Vállajon, 1862. szept. 14-én. Elemi tanulmányait Börvelyben és Kálmándon; középiskolai tanulmán mit Nagy-Károlyban és Szatmári végezte, a honnan a VII. osztály végeztével 1880. aug. 27-én a kegyestanitórendbe lépett. A VIII. osztályt és érettségi vizsgálatot Kecskeméten, a theologiát Nyitrán végezte. 1884. ápril havától Zsuffa Pál halála után a tanév végéig mint kisegitő tanár működött városunkban 1884/5—1885/6-ban végezte egyetemi tanulmányait. Áidozó-pappá szenteltetett 1885. deczember 28-án Gyula-Fehérvárott. Tanári működését Debreczenben kezdette, a honnan egy évi oktatás után Nagy-Kanizsára került, ott nyolcz évig működött és az 1895—96. tanévben gymnasiumunkhoz helyezték át. Szaktárgyai a természetrajz és a földrajz voltak. De rendkívüli előszeretettel foglalkozott az irodalommal és lapunk hasábjain megjelent gyönyörű költeményei, a Kölcseyegyesület estélyein tartott felolvasásai mindenkor élvezetet szereztek a közönségnek. Tanári elfoglaltságán kivül még a polgári leányiskolában, a kereskedő tanoncziskolában is tanított, azonkívül vezető-tanára volt a főgimnáziumi segélyző-egyesületnek is, melynek érdekében kifejtett tevékenységét fényesen megőrzik a gimnázium történetének lapjai. S ha ezekhez hozzávesszük rendkívüli szerénységét is, csak nagyobbá tesszük a veszteséget, mely városunkat az ő halálával érte. Az elhunyt temetése folyó hó 16-án délután 5 órakor ment végbe, a város közönségének osztatlan részvétele mellett. Daczára annak, hogy szünidő van, a gimnáziumi ifjúság is igen szép számban gyűlt össze. Óriási közönség hallgatta végig a megható gyászszertartást, melyet Kosztra Ignácz kerületi esperes, csomaközi plébános végzett fényes segédlettel. A koporsót az elhunyt rokonai, rendtársai és a különböző társházak küldöttei vették körül. Képviselve volt: a sátoraljaújhelyi rendház Szalay Károly, a mármaros-szigeti rendház: Harkay István, a debreczeni rendház: Macska Lajos, a tatai rendház : Gzimmermann János főgimnáziumi tanárok által. Szebbnél-szebb koszorúk diszi- tették a gyönyörű érczkpporsót melyek a következő feliratokat viselték : Isten veled — anyád, nővéred és sógorod; szerzetes testvéreidnek — forró imádsága kisér; szeretett kartársuknak — a főgimnázium tanárai; szeretett tanáruknak — az algírim, ifjúsága; szeretett tanáruknak — a főgimn. ifjúsága ; szeretett vezető-tanárának — a főgimn. se- gélyző-egyesület; Poór Jánosnak — a nagykárolyi Kölcsey-egyesület; a szeretett kartársnak — a debreczeni piaristaház; szeretett rendtársának — a sátoraljaújhelyi társház; tisztelete jeléül — a kereskedő ta- noncziskola; tiszteletük jeléül — az irgalmas nővérek; Egy élő virág koszorú Andrássy Jenő családja részéről. Képviselve volt városunk minden hivatala, a vármegye, pénzügyigazgatóság, a honvéd tisztikar, a vasút, posta stb. A gyászszertartást a dalegyesület TÁRCZA. Meghalt a tanárom. (Poór János halálára.) Búsongó harangszó szállít búcsúzára Kicsordul a körig cm — nem tehetek róla — Valami úgy fáj benn, itt benn a szivemben, Egy-egy halk sóhajtás mar dóssá a lelkem. Nem szégyellek sírni, mig a szivem dobban, Sóhajt a virág is szegényes lakomban . .. Csuda, hogy belefér az én nagy bánatom . . . Meghalt a tanárom! Meghalt egy pap, csöndes, szelíd, jámbor ember, Tele volt a szive hittél, szeretettel, Atvillant a lélek egyszerű ruháján Mint a nap sugára erdők sötét árnyán. Átcsapott annyi sok szívbe tiszta lángja, Megfogant csókjától benn az eszmény vágya ! Hitet, reményt hintve széjjel a világon. . . Meghalt a tanárom. ügy mint véges-régen valamikor hajdan, Nem hallhatom, szavát egy arasznyi pádban. Koporsóján szelíd, viruló virágok ... Oh! de én ezekből egy bimbót se látok. Elborong a lelkem, mint a hold az éjbe’. . . Egyszer borulhatnék csak még a kezére ! Felkölteném — lássa —- az én nagy bánatom . . Meghalt a tanárom! Lásd te csöndes ember, mily sokan szerettek, Királya te voltál csak a szeretetnek! Koporsód nyomán csak ima, tiszta hála, A mestert temeti sok-sok tanítványa. Sok köztük a gyermek, sok köztük a férfi, Oh! de a bánatot mind egyformán érzi. S elsuttogják, mintha más se vön’, csak álom: Meghalt a tanárom! Es a mi porodnak lesz ezentúl őre Ezer áldás borul fehér szemfedödre, Sírba megyen annyi szép remény te véled, Oh! de keserves lesz, nélkülözni téged, Nem hallani a te bátorító hangod, Csak azt a felbúgó, bús szavú harangot. S a harangzúgás közt lelked újra áldom : Édes, jó tanárom! Búsongó harang szó szóllit búcsúzóra, Kicsordul a könyem, nem tehetek róla, Megreszket szivemnek áhitatos vágya: Oh! ha ott lehetnék mindenütt nyomába, Oh! ha ott lehetnék, minden szavát lesném, Együtt keresgélnénk: hol az örök eszmény?! S tovább tanítgatna ott a másvilágon Az a csöndes ember, az én jó tanárom. F/iesz Henrik. Poór János. Kimúlt a tél, borongós világával, beállott a szép tavasz, eljött a nyár . . . Minden j életre pezsdiilt, életre kelt. A természet újra teljes pompájában díszeleg, a virágok ott virulnak az erdőkben, völgyekben, halmokon, az erdő dalosai is ott éneklik bájteli dalaikat a lombok között.. . ügy, mint azelőtt... Elet után a halál, s halál után az élet . . . De hallga ... Ne szóljon a vigság, hallgasson el az örömzaj . . . legyetek halkan, csendesen . . . Mily sóhaj nyög át a nagy természeten, a zokogó fájdalom mely bánatos hangjai hangzanak át a síkon és a bércze- ken, a megdöbbenés, mely érzete vesz erőt a kebleken ? ... Legyetek halkan, csendesen . .. Természet, öltözzél gyászruhába . . . virág, ne mutassad pompádat, busán susogjon a lombod, tölgy, s legyen gyászdal éneked, csalogány... A testvér megsiratja a testvérét, a fiú anyját, hogyne siratná meg akkor az anya gyermekét ? ... Hogyne gyászolnád meg, természet, igaz fiad elhunytát ? Mert ő nincs többé . . . meghalt, elköltözött ... Kezébe vette a lantot, s elszakadt a húrja... a föl virágzó élet láttára hálatelt tekintetet vetett az égre — elhomályosult szeme .. . szólni akart, meghódítani a nagy természetnek ... s elakadt szava... — Nincs többé ... meghalt, elköltözött... Testét befogadja az anyaföld, lelkének egyik része fölszáll az égbe, másik része itt marad közöttünk, hogy éljen, s tanítson bennünket küzdeni és szeretni... Küzdeni Isten dicsőségéért, felebarátunk s önnönmagunk boldogságáért, szeretni Istent, másokat s magunkat és a nagy természetet. Ah, miért nem dobbansz meg föld keble, ég, miért nem szakad meg kárpitod, s miért nincs orkán, mely mindenfelé hirdetné az ő elhunytát'?... De nem! A ravatalon fekvő halott még csendesebb, mint volt az elvonuló lelkiatya, a természet igaz, egyszerű gyermeke ... Bántaná őt ez a zaj... Szerény volt életében, csendesen sirassuk, gyászoljuk meg elhunytát is ... Mint mikor lehull hosszú hervadás után a lombok közt kesergő erdei dalos, mint mikor lassan hervad el a mezei virág... A természet rendje szerint... Az isteni gondviselés régen s azóta egyre figyelmeztette öt a nem sokára bekövetkezendő végre: „memento móri!“ és ő emlékezett ... Midőn nem közölhette többé szellemi kincseit gyermekeivel, midőn ajka nem szólhatott többé, imádkozott ... hallgatott . .. emlékezett... S ah, emlékezzünk mi is róla, kiket itt hagyott .............................................. Né ma csend borul a földre, elhallgatott minden, csak szivünk dobban egyet-egyet fájdalmában, s a harangok sírnak, zokognak keservesen ... Fájlaljátok, sirassátok, temessétek ... Sirassátok meg Isten szolgáját a felebarátaiért égő szivet, a természet hü gyermekét... Sírnak, zokognak a harangok, sir az ittmaradottak lelke is ... Térdeljetek le és imádkozzatok .......... A s zív, melyből fakad az ima, s útra kél az áhitat szárnyain; igaz szeretet hatja át a gyászdalt, mely elkíséri őt a boldogságok hazájába. . . Vezére az isteni szeretet, s kísérője az emberek imája : a nép könyörgése, melynek lelki atyja; a tanítványok esdeklő fohásza, kiknek igaz odaadó tanítójuk volt. .. Mintha látnám a lángoló tekintetét, midőn beszélt, mintha most is hallanám a lelkes szavakat, melyeket hozzánk intézett. .. Mindennek vége már. S mégis, mi a tőle örökölt kincsünk? A vallásos érzület, becsületérzés és el nem múló munkavágy, rajongó szeretete embertársainknak és a nagy természetnek . . . S melyik a gondolat, mely e dicsőség és küzdelemteljes élet szomorú végét látva, agyunkba tolul ? ... EmiéPOOR JÁNOS 1862—1900.
