Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-19 / 29. szám

NAGY-KAROL Y és VIDÉKÉ.

— melynek az elhunyt választmányi tagja volt — éneke nyitotta meg. Az egyházi szertartás után Holczinger Imre főgimn. tanár a következő szép beszéddel búcsúztatta el a jó barátot és rendtársat :

Mélyen tisztelt gyászoló közönség!

A halál gyilkos szele ismét végig zúgott Kalazantius szőlejének nagykárolyi telepén. Romboló munkájában egy életerős fának szedte le először gyümölcsét, majd lassan- lassan lombjaitól fosztotta meg s végül magát a törzset is romba döntötte. Nem maradt belőle semmi egyéb földi rész, csupán csak a mennyit ez a keskeny koporsó magába zárhat.

Nekem jutott az a nehéz, az a szomorú feladat, hogy hangos szóval mondjam el e helyről azt, amit ő róla úgy is mindenki tudott, hogy: az a munkabíró, munka- szerető kedves társunk nincs többé; az a szerető testvéri szív kihűlt: a társadalomnak az a tevékeny és okos szavú tagja már csendes ember. Hogy az Ég egy tiszta lélekkel gazdagabb, s a föld egy becsületes emberrel szegényebb lett. Oly emberrel, ki a becsületesség mellett még csak egyet ismert puritán életében: a kötelesség hiv teljesítését. Jelmondata volt:

Édes az élet, — mondja az álom.

Kötelesség — én meg úgy találom.

Ez a kötelességérzet jellemezte őt, mint papot az egyházi dolgok teljesítésében ; ez mint tanárt a kathedrán; ez mint fiút és testvért szülei és rokonaival szemben; s ez mint társadalmi embert a közjóért való lelkesedésében.

Mi, akik közelebb állottunk nemesen érző szivéhez, mi tudjuk csak, mily mély vallásossággal volt tele, mily meggyőződésből, tettetést nem ismerő őszinteséggel volt ő az Isten igaz szolgája. Tanítványai, kiket alapos tudása, komoly készültsége és szerencsés közlési modora mindenkor a kívánt sikerhez vezetett, azok érzik csak, mit vesztett a tanári kathedra az ő kidülésével. S az a szerető szív, mely minden szépért és jóért úgy tudott lelkesülni, még hevesebben, még melegebben csak akkor dobogott, mikor édes anyjáról és rokonairól beszélhetett, kiknek hogy mindig közelébe lehessen, jött közénk Nagy-Károlyba is. Elmondjam-e még róla, mily tevékeny, köztetszéssel és közbe- csüléssel találkozó szerepet töltött be a társadalomban ? Mennyi szeretettel, ügybuzgalommal, tapintattal és sikerrel vezette, mondhatnám teremtette meg az érdeklődést a Kölcsey-Egyesület felolvasó-estélyei iránt?

S a mit csak tett, tette szerényen, önzetlenül, minden feltűnési viszketeg, minden nagyképűsködés nélkül. Mert úgy találta, hogy mert mindezekre vállalkozott: megtennie kötelesség.

Ily életnek, ilyen tevékenységnek álltad korai útját te kegyetlen halál! Azt a tudást, azt a munkásságot, azt a szerető szivet már csak egy szó foglalja magában — volt! Elnémult az a beszédes ajk, lezárultak az

l j értelmes szemek — örökre ! Hiába a jaj szó, - hiába a sóhaj, életre nem keltik öt többé — soha! Csak lelke, az a tiszta lélek, nyerheti el azért a sok földi szenvedésért méltó jutalmát az életet — ott! S emléke él még bennünk, jó barátainál, kik tiszteltük, becsültük, szerettük, s tanítványainál, kik hálásan fogják őt emlegetni sokáig.

És most, te elköltözött jó barát, te szerető fiú és rokon, te kedves társ Isten veled! Isten veled ! Indulj hosszú utadra, a honnan nincs többé visszatérés. Pihenj csendesen azok között, kik már előtted tértek megpihenni. Vedd utolsó Isten hozzádunkat és rövid imába foglalt kivánatunkat:

Adj uram örök nyugodalmat S az örökvilágosság fényeskedjék neki ! Ámen.

Ezután ismét a dalárda énekelt, melyre Nagy László vármegyénk alispánja, a Köl- csey-egyesíilet elnöke mondotta el a következő igen szép búcsúbeszédet:

Isten veled !... hiába zokog fel búcsú szózatunk hült tetemeid felett, ajkad nem felel vissza, még szemeid könnye sem gördül le, hogy búcsú szavunkra feleljen... mintha a mi fájdalmunk megnyilatkozása immár közönyös lenne előtted, mintha az a szent láng, mely téged velünk egygyé tett, mely téged tisztelni és szeretni tanított, kialudt volna !

Úgy van : Kialudt!

Ez a halál, ez a megsemmisülés!

A tisztelet, a szeretet hiába küzd a halállal, hiába akar fájdalmának erejével meghallgattatást nyerni, hogy még egy búcsúszót mondjon, az enyészet mindenható hatalma nem engedi a nyugovót újra érezni s mi magunkra maradunk veszteségünk fájdalmas tudatával, még azt a vigaszt sem nyerve : mit az élet ad, hogy a távozó ismeri a mi fájdalmunkat.

E fájdalmas tudat érezteti velünk a sírok előtt, hogy a földi élet nehéz küzdelmei közben nem méltányoltuk eléggé a köztünk küzdő ember nemes törekvéseit, önzetlen munkálkodását, nem méltányoltuk eléggé lelkének magas szárnyalását! Egy földi élet sokszor szűk pályájának látszólag csekély eredményei nem tüntethetik fel az egyént, hanem csak a sírja előtt megjelenők értik e földi élet megszűnésének sejtelmes per- czeiben azt, a mi az ő életével elveszett.

Ez a perez az, melyben a befejezett élet pályája visszatükröződik az élők előtt egy ködös-világos képben úgy, mint soha máskor, mint soha többé, ez a pillanat az, hol a lélek rokonszenve, mintegy megtisztulva földi gyarlóságaitól nem földi rokon- ! szenvet érez a már megtisztult, a már szárnyaira kelt lélek iránt.

Ez a leélt élet bírálata s ez a perez e sírnál ilyen, itt érezzük, hogy nem méltányoltuk úgy az egyént, mint azt megérdemelte s hogy magunkat mentsük, emberi szokás szerint vádat keresünk s a szent sírnál vádoljuk szerénységét, mely nem engedte teljesen érvényesülni, mely nem engedte méltánylatunkat életében szabadon

' kifejezni. Az ő szerénysége oly igaz, oly ; őszinte vala, hogy öntudatlanul is tiszteletet j parancsolt, de ez az igazi szerénység alapköve mindenkor az utókor elismerésének, j azaz őszinte szerénység, mely szinte meg- 1 tiltotta életében az elismerés nyilvánulását,

: kétszerezi meg fájdalmunkat elvesztése felett, i kötelez emlékezetét fenntartani, életét igazán i méltányolni.

A magam s a nagykárolyi Kölcsey- i Egyesület nevében fejezem ki a fájdalmat s j az elismerést a már porladozó iránt s e ! pillanatban jobban fáj mint valaha, hogy j e fájdalomról, ez elismerésről a földi halandó I többé tudomást nem vehet. De vigasztal egy j tudat, az a tudat, hogy a mit mi benne ! tiszteltünk és szerettünk, az a láng, mely lelkében oly tisztán és nemesen lobogott, mint kevesekében, nem a földi halandóé volt, hanem a léleké, mely nincs e koporsóba zárva, hanem vissza röppent égi honába, honnan eredetét vette s ott fenn I megérti mennyi szeretet, tisztelet és fájdalom vegyül össze utolsó búcsúszózatunkba:

Isten veled!

A szertartás befejeztével megindult a menet a temetőbe. Itt is ismét a dalárda énekelt, mely után Serly István VII. o. t. a főgimn. ifjúság nevében vett búcsút a szeretett tanártól, kinek hült tetemére reázáródtak a piaristák kriptájának nehéz márvány lapjai.

Haláláról a kegyestanitórend a következő gyászjelentést adta ki:

A kegyestanitórendiek nagykárolyi testületé fájdalommal tudatja szeretett rendtársának Nt. Poór Jánosnak áldozópap s oki. főgymnasiumi tanárnak, folyó hó 14-én délelőtt 11 órakor a halotti szentségek ájtatos felvétele után korának 38-ik, szerzetes életének 20-ik évében hosszas szenvedés után bekövetkezett elhunyták

A megboldogultnak hült tetemei folyó hó 16-án délután 5 órakor fognak beszenteltetni s a Mesterrészi temetőben levő társházi sírboltba a feltámadás reményében elhelyeztetni.

Az engesztelő szentmiseáldozatok a kegyestanitórendiek plébániai templomában f. hó 17-én reggel 9 órakor fognak a Mindenhatónak bemutattatni.

Nagy-Károlyban, 1900. július 14.

Az örökvilágosság fényeskedjék neki!

Lapunk egyik kiváló és szorgalmas munkatársát gyászolja az elhunytban és a legmélyebb részvéttel osztozunk, úgy a család, mint rendtársai fájdalmában. Legyen neki könynyü a hant!

HÍREK.

— Meghívás. A képviselőtestület tagjait a folyó év julius hó 22-én délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagy-Károly, 1900. julius hó 18-án. Debre- czeni István, polgármester. Tárgysorozat:

1. A vizutezának, — valamint a Császársor — viz- és Kálmánd-utcza közt eső — részének köves úttal leendő ellátására vonatkozó javaslat tárgyalása. 2. A ref. templom-utcza s a Pék-utcza jobboldalának, továbbá a Kálmánd-, Nagy-utcza és Kishaj du város-uteza baloldalának aszphalt-gyalogjáróval ellátására vonatkozólag intézkedés.

— Személyi hír. Gróf Hugonnai Béla főispán kedves neje társaságában a múlt péntek délutáni gyorsvonattal hosszabb nyári tartózkodásra kömlödi birtokára utazott.

— Nőegyleti gyűlés. A nőegylet folyó hó 14-én vasárnap délután tartotta rendes évi közgyűlését, a városháza nagytermében. A gyűlésen, melyen Gróf Károlyi Istvánné ő méltósága elnökölt, az egyesületi tagok nagy számban vettek részt, közöttük Károlyi Gyu- láné grófné és gróf Károlyi György. Az egylet múlt évi működéséről szóló elnöki jelentés felolvasása után, az 1899. évi pénztári számadások bemutatása került sorra. A közgyűlés az említett számadásokat rendben találván, a felmentvényt a pénztárosnak megadta s egyben Dr. Serly Gusztávné egyleti első alelnök indítványára elhatározta, hogy az egyesület által jövőben rendezendő mulatságok tiszta jövedelme czimén befolyó pénzösszegből, tiz százalékot juttat az izraelita szegények részére. Közvetlenül a gyűlés után a választmány tartott ülést, melynek egyik tárgyát a „Melinda árvaház “-ban üresedésben lévő egy árva alapítványi hely betöltése képezte. A választmány ez intézetbe Jencsel Terézia helybeli illetőségű árva gyermeket vette fel. Ezután — mivel az egyleti tagok tagságidij kötelezettsége ez év végével lejár, — elnöklő grófné uj taggyüjtő- ivek kibocsátása és szétosztása iránt intézkedett s annak megtörténtével, az élénk érdeklődés mellett tartott ülést bezárta.

— Kinevezés. Ö felsége a király Szarukán Zoltán debreczeni kir. ítélő táblai tanácsjegyző albirót a szatmári kir. törvényszékhez bíróvá nevezte ki.

— Áthelyezés. Szányi Árpád csendőrszázados szárnyparancsnok Nagy-Károlyból Beregszászba, verebélyi Marsó Lőrincz csendőrszázados szárnyparancsnok — Marsó Béla honvéd-főhadnagy apja pedig M.-Szigetről Nagy-Károlyba helyeztetett át.

— Kinevezés. Dr. Ilosvay Bálintot, a belügyminisztériumhoz beosztott főispáni titkárt, a belügyminiszter miniszteri segédtitkárnak nevezte ki.

— Zászloavatasi ünnepély. A zilahi dalkör folyó évi augusztus hó 4., 5. és 6. napjain fogja megtartani zászlóavatási ünnepélyét igen fényes programmal. Ez ünnepélyre dalegyesületünk is meg lett hiva, mely azon részt is fog venni, sőt az ünnepség keretén belül a zilahi városi vigadóban augusztus 5-én este 8 órakor tartandó hangversenyen közre is fog müküdni egy karének előadásával. A megküldött zászlószeget dalárdánk elnöke Demidor Ignácz fogja a zászlónyélbe beütni. Az érdeklődő közönség figyelmét felhívjuk e nagyszabású és kitűnőnek Ígérkező ünnepélyre.

— Népies hangverseny. Kitünően sikerült népies hangversenyt rendezett dalkezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszesz ...

Nincs többé gondolata, szive megszűnt dobogni, nincs többé érzelme, elköltözött, nem lesznek elérve a kitűzött, nemes czélok, elhunyt, nincs többé, ki tovább szeressen és küzdjön, fájdalomemléket, könyet hagyott maga után, tetemeit befogadja a föld, s az anyatermészet gondoskodni fog gyermekének sírjáról, virasztani fog felette az itt maradottak imája és az isteni jóság...............................

Szomorúan zúgnak, búgnak a harangok ... fölhangzanak, meg elhalnak a gyászének akkordjai, melyek oly szomorúan zokogják, hogy : Isten veled! Isten veled ! susogják a lombok, éneklik gyászdalukat az erdei dalosok, s mondja búcsúszavát az ember ... Mintha a teremtésben minden gyászolná az elköltözöttet . . . Isten veled! . . .

Nyugodjál békében ott, hol nem fog többé gyötörni a testi szenvedés, hol nem fog gyötörni többé a lelki kin, hol megnyugvásra találnak a zaklatottak. Itt találsz te enyhet, itt gyógyulást, honnan majd egykor mint megdicsőültet hiv elő sírodból az isteni szózat . . .

Addig pedig nyugodjál csendesen . . . Édes lesz a te álmod, s boldog lész, mert nem fog fájni semmi sem neked, semmi . . . semmi . . . csak az ittmaradottaknak vérzik szive s fáj a búcsúszó: Isten veled! Isten veled!. . .

Makoldy Sándor. Túl a Dráván.

(Folytatás.)

Daruvárt leginkább Somogy, Zalavár- megyék és Horvát-Szlavonország közönsége keresi fel, távolabbi vidékekről kevés vendége van, ezek is a lipiki jódkura után, mint üdülő helyet keresik fel. Meg vagyok arról

győződve, hogy ha a daruvári fürdő is a modern reklám eszközeit felhasználná, sokkal nagyobb hírnévre tudna szert tenni, mint akárhány nagy hírnévnek örvendő, de kevés kényelmet és gyógyhatást nyújtó fürdők.

Maga a lakás, élelmezés és fürdőkura is meglepően olcsó. A fürdőigazgatóság, melynek élén Hutyra Andor fürdőigazgató egy igen kedves, előzékeny magyar úri ember áll — nagy gondot fordít arra, hogy a fürdővendégek zsarolásnak kitéve ne legyenek s a vendéglőssel kötött szerződésben előre kikötik az árakat. A fürdő márványkád egyszeri használata 60 krba, az iszapfürdő 20 krba kerül, megjegyezvén, hogy ezek a legdrágább árak. A városkában igen kényelmes és olcsó szobákat és lakásokat lehet kapni, és magános családok is szívesen vállalkoznak a kosztadásra is.

A fürdőközönségnek igen kellemes kiránduló helyek állanak rendelkezésére.

Eltekintve az egész Daruvárt körülvevő gyönyörű bükkfa erdőktől — melyek a Tü- köry uradalmakhoz tartoznak — már az uradalmi puszták és gazdaságok megtekintése is kellemes szórakozást nyújt. Különösen figyelemre méltó az Ihrig Pál uradalmi intéző vezetése alatt álló Maszíjanács-puszta, melyen valódi mintagazdaságot űznek. Az uradalmi gazdatisztek készséggel mutatják meg az érdeklődőknek a gazdasági berendezéseket.

Szintén az uradalomhoz tartozik — de jelenleg bérbe van adva — az alig félórányi távolságra fekvő ivanovopoljei üveghuta, mely teljes üzemben áll, hol az üvegfúvás, égetés, metszés, köszörülés, sőt a színezés érdekes munkája is látható. Két gravírozó végzi — a látogató kívánságára azonnal is — az esetleg vásárolt emléktárgyakra a bevésést.

Remek szép völgyben, magas hegyektől környékezve fekszik Pakra Monastir, görög nemegyesült barát klastrom a 14-ik századból, mely gazdag műkincseivel lepi meg a látogatót. Az egy és fél órányi ut, mely a

klastromba vezet, vadregényes hegyek között, szüntelen váltakozó részletekkel gyönyörködtet.

Érdekes megnézni a bielai romokat, melyek még IV. Béla király által 1234-ben épített zárda maradványai és meglehetős jó karban vannak, gazdag frescofestményekkel.

A szirácsi sziklavár, a templomosok korából származó márványoszlopok romjaival.

Végül a már említett Pakrácz és Lipik.

Maga a Tüköry kastély is, mely egy magaslaton gyönyörű és gondosan ápolt parkkal van körülvéve — érdekes látnivalót képez.

De a daruvári szőlőhegyek is kellemes kirándulóhelyek. Feledhetetlen lesz előttünk egy kirándulás, melyet Dr. Fischer, szintén magyar születésű és érzelmű orvos meghívására az ö szőllőjében töltöttünk el. A szives házigazda több magyar úriembert hivott meg ez alkalommal s jó dalmát és daruvári bor mellett, vidám magyar dalokat énekelve emlegettük az édes magyar hazát, melynek jólétéért nem egy idegenbe szakadt, de szivében magyarnak maradt hazafi felköszöntője hangzott el, s a felhangzó éljeneket százszorosán adták vissza Szlavónia hegyei!

Van Daruvárnak egy különlegessége is, melyet még egy fürdőhelyen sem láttam. Ez pedig a nép részére készített közfürdő. Egy óriási fedett és körülépitett medencze, melyet ünnepnapokon, vagy szombatokon a vidékről besereglett 3—400 rácz, szerb, cseh, horvát, német, magyar paraszt egyszerre meglep s ember ember hátán szorong benne, nők, férfiak vegyest, s van ilyenkor lárma, zsivaj, nevetés.

Fürdőorvos gyanánt a folyó évben városunk fia néhai Horváth Sándor volt uradalmi kasznár fia, Dr. Horváth Ferencz van szerződtetve, ki még fiatal ember létére máris szép praxisnak örvend.

Érdemes megnézni vasár- vagy ünnepnapokon a vidékről besereglö különféle nemzetiségű földműveseket is. A horvát és szlavón parasztot egyáltalán lustának, dologta- lannak és a tisztaságot legkevésbé sem kedvelőnek ismertem meg. Falvaik kinézése csak nyomorra mutat. Alig van egy-egy jókinézésü ház bennük s azok is csehek, vagy németeké, a többi kéménytelen, kívülről valóban ocsmány kinézésű. Az emberek együtt laknak az állatokkal s mig a füstös odú egyik sarkában a gyermek siránkozik, addig másik sarkában a tyuk, liba és sertés lakhelyei vannak. Pedig földjük volna elég, de restek megmunkálni s tevékenységük csupán arra szorítkozik, hogy nyomorult életüket tengessék. Otthon visszataszitólag szennyesek, de ha ünnep, vagy vasárnap bemennek a daruvári fürdőparkba, különösen a nők festői szép népviseletükkel, ragyogó tisztaságú ruhájukkal igen jó benyomást keltenek maguk iránt. A cseh, német vagy magyar parasztot nem szeretik, mert ezek munkásabbak és jobban boldogulnak, a mi bennük irigységet kelt. Jellemző, hogy például a daruvári szőlősgazdák — amennyire csak tehetik — vinczellér gyanánt csak magyar embert alkalmaznak, mert ezek a legjobb munkások.

Daruvár vidékén a magyarság nincsen egyes községekben szerteszét szórva, hanem inkább egy-egy községben tömörülnek. Vannak faluk, — mint például Korencsán, — mely csaknem kizárólag magyar, s ezeket nem kell ilyen helyen féltenünk, mert azok szorosan összetartanak és megőrzik magyarságukat. Egyébiránt a közművelődési egyesületek is mindinkább arra fordítják figyelmüket s szép tevékenységet fejtenek ki. Különösen e tekintetben nagy elismerés illeti a daruvári református egyházközséget és a dunántúli református püspökséget. A daruvári református lelkészség missió helyet képez, melyet a missió alapból tartanak fenn nagy áldozatkészséggel. Ezen exaltált helyen, hol mintegy 2500 magyar lélek megőrzéséről