Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-03 / 18. szám

XVII. évfolyam.

Nagy-Károly, 1900. május 3.

szépirod.a-l3na.i és isrr^eretterjeszt©

hetilap.

NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjeleli minden csütörtökön.

Előfizetési arak:

Egész évre 4 frt. Negyedévre I frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr

Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt.

Szerkesztösegi iroda es kiadóhivatal:

Deák-Fernncz-utcza 40. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben.)

Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 15 kr. Bélyégdij minden beiktatásért 30 kr.

Bérmentetlen leveleket

előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza.

Társadalmunk kiskorúsága.

A polgárság legszebb és legértékesebb joga az, hogy ö maga rendelkezhetik az ö saját érdeke és sorsa feleit. Az értelemmel és szabadakarattal felruházott ember ugyanis úgy van alkotva, hogy felismerje és belássa a saját érdekeit: a jót, a szükségest és hasznost, hogy igy a saját belátása szerint kereshesse és művelhesse mindazt, a mi által a maga megélhetését, boldogulását és jövőjét előmozdíthatja és biztosíthatja. — Az együtt élő embereknek e mellett az a nagy előnyük is van, hogy ahoz, a mit külön-külön el nem érhetnének, — társadalmi utón: t. i. az ö közös erejük és akaratuk egyesítésével és felhasználásával, többé-kevésbbé hozzájuthatnak és azt élvezhetik is.

És leginkább ebben rejlik az emberiség haladásának a lehetősége!

Azért az öntudatos és igazi polgár az ö legszebb és legnagyobb előnyökkel kecsegtető önrendelkezési jogát akkor gyakorolja, ha ö nemcsak a saját közvetlen czéljait, hanem a társadalom közös érdekeit és sorsát is egyenlő jó akarattal és bnzgósággal gondozza és ápolja; mert hiszen azon közös érdekek előnyeiben az egész társadalom minden tagja: tehát ö is részesedik! . . . És a mint a közös munka nyomán szaporodnak az illető helyen a jólét eszközei és emeltyűi :

a szerint gyarapodnia kell ott úgy az egyesek mint az egész társadalom boldogulásának is. Azért az illető községek, városok és országok fejlődéséből és jólétéből többé-kevésbbé azoknak az érettségi fokára, ellenkező esetben pedig a— kiskorúságára következtethetünk; mert a kötelességét teljesítő társadalom nélkül se község, se város, se ország fel nem virágoz- hatik.

Könnyen beláthatjuk tehát, hogy az általános haladást és jólétet csak az által mozdíthatjuk elő, ha a közügyek iránt minél inkább érdeklődünk és buzgólkodunk és ezen érdeklődés eszközeit is minél inkább fejleszteni és szaporítani igyekezünk. És pedig nemcsak azért, hogy az illető polgárság nagyobb teherképességre tevén szert, az ő polgári kötelezettségeinek is inkább megfelelhessen, hanem azért is, hogy az ö közös erejét az ö közös érdeke és czéljai elérésére és javára egyesítvén és tömöritvén, úgy a társadalmi, mint a községi jólét folytonos emelkedését és felvirágzását biztosítsa.

Ámde ennek a természetesnek látszó és a józan gondolkodásnak megfelelő kívánalomnak nálunk eddig- elé alig felel meg a társadalom, úgy hogy — lámpával kell keresni nemcsak azon községeket, hanem még azokat a városokat is, melyeknek közügyéi az illető polgárság kellő gondozásában és ápolásában részesülnek. A polgárság legnagyobb része és pedig annak az értelmi és vagyoni viszonyaira való tekintet nélkül, többnyire csak

annyiban törődik a község érdekeivel, a mennyiben a legtöbbnek mindig van valami megróni és — kívánnivalója., és rendesen az elöljáróságot okozza, ha nem úgy vau, a mint ö szeretné ... holott az az elöljáróság az illető polgárság kiválasztottai- ból áll... s holott az a szintén választott községi képviselők vezetése mellett működik!..

Hát ez a nagy közönyösség, mely a mi polgárságunknak az ö saját közügyéi és érdekei iránt való érzéketlenségében nyilvánul, a mi társadalmunk kiskorúságát bizonyítja, mely — habár igényei mindég vannak — nem képes arra, hogy magáról gondoskodjék, s melyet azért, miit a saját javát belátni képtelent, kényszeríteni kellene arra, hogy a törvényeknek különösen azt a részét, mely az emberek értelmi és erkölcsi kiképzésével és a polgári életre való képesítéssel foglalkozik, szigorúan és minden halogatás nélkül végrehajtsa! A hol pedig az illető község ezt az ö szegénysége miatt valóban nem teheti, az állam álljon elő, s támogassa és vezesse azt legalább addig, mig az első nemzedék megérik és az — n agykor u s i t h a t ó !..

A társadalom érettsége leginkább abban . nyilvánul, hogy az első sorban is annak rakja le az alapját, a mi legszükségesebb, a mi minden anyagi és erkölcsi jólétnek a legfőbb és kiapadhatatlan forrása. Ez pedig elvi- tázhatatlanul az ember képzés: a

jó és alapos nép nevelés. Mert a mint a föld termése első sorban is annak a jó és czélszerü megmunkálásától és a jó magok elvetésétől függ: azonképen a községek fejlődése és felvirágzása is csak ott várható, a hol az emberi értelem és lélek a jó és szép befogadására képessé tétetik; mert ott a polgárok az ő közös érdekeikben és munkáikban mindig a jobbat keresve és egymást támogatva, az ö kisebb-nagyobb társadalmuk jólétét és jövőjét is biztosabban megállapíthatják.

Ez pedig nálunk annál sürgősebb lenne, mivel itt a munka és keresethiány s az ennek nyomában járó ínség és kivándorlás épen a mi csekély termelő- s versenyképességünk folytán mindinkább terjed... És mégis: mi épen ezen vagyontermelö osztályaink legszükségesebb elemi kiképzését hanyagoljuk e 1 légin k á b b ! Alig találkozik ugyanis község, mely nálunk ezen követelményeknek megfelelne. (Sőt még rendezett tanácsú város is akad, mely ezeknek nem tesz eleget.) Ki ne emlékeznék : mennyi kellemetlenkedés volt nálunk évek előtt országszerte az ismétlő ipar és pár év óta az ismétlő gazdasági iskola életbeléptetése miatt ? !... És legújabban alig akadt megye, hol egy- egy állami f ö 1 d m i v e s iskola felállítását egy csekély áldozat (20 holdnyi terület) ellenében elfogadták volna!

És nemcsak a kisebb, hanem többnyire még a nagyobb községeink is

TÁRCZ A.

HPIrosló rózsa,

__

Pirosló rózsa mosolygott felém Egy májusi nap üde reggelén.

Láttam : kelyhén még szűz harmat ragyog; S mintha mondaná: törj le, itt vagyok.

Szivein nem dobbant, arczom ki nem gyűlt. Tovább siettem gyorsan, szótlanul

Egy bimbó felé, melynek a szirma,

Szebb mint a hajnal ragyogó pírja;

Csak ez, a kit szivem szeretni tud,

S nékem ez egynek csak tövise jut.

ID áilck.

I.

Megírtam egy szőke lánynak rózsaszínű levélbe, Engedje meg, hogy benézzek egy kicsit a

[szivébe ;

Mondja meg a szive titkát, mert megöl a bu[bánat,

Fájdalommal tele szivem, attól félek megárad.

Hogyha szeret: Írjon akkor rózsaszínű levelet, S gyászszegélylyel küldje el azt, ha a szive

[nem szeret,

Rózsaszínű kis levele fölemel, hej, az égbe, Az a másik, belekerget zivataros, vad éjbe.

II.

Égkékszemü szőke kis lányt szeretek, Elrabolta örökre a szivemet,

A helyébe rozmaringot ültetett, Boldogságom siratgatva Ráhu 11 atom könnyemet.

KinyiLlott már a bánatom virága,

De szomorú, de gyászos a rózsája,

Nem csoda hisz könnyeimmel öntözöm, Boldogságom fejfájára Koszomnak kötözöm.

Vári Olvaszthó Ferencz.

Juczika férjhez megy.

Ismeritek Juczikát ugy-e? Óh én jól ismerem.

Ott lakik a kőoszlopos, repkénynyel befut Latot t nagy udvarházban, melynek régi, •jót stylü, bolthajtásos, nagy ablakai a távol messzeségbe néznek.

Azok mögött a nagy ablakok mögött szokott Juczika üldögélni ; kézi munkájára hajolva napestig.

Vagy, ha már a munka nem esett jól neki, kicsiny ujjai elzsibbadtak a szorgos öltögetés közben, ölébe bocsátott kezekkel néz ki az ablakon. Olyankor elnémul a gyakorta dalos kicsi száj s édes barna arczán sokatmondó méla búval, nagy, ragyogó, barna szemeiben sejtelmes vágyakozással merül a messze távol kékjébe.

Az égen itt-olt fehér bárányfelhők úsznak, melyeknek todros, csipkés széle mint- összeroskad a távol láthatár peremével.

Lanyha szellő lebbenti meg olykor a repkény fakadó ágait s kellemes tavaszi illat vegyül a levegőbe.

Juczika gondolatokba merülve hajol az ablak széles kőpárkányára; bodros fejecskéjét két kezére támasztja s pár perez múlva már lelke messze száll el a tavaszi illattal, túl azokon a távoli nagy hegyeken, hol olyan szépnek, olyan tündériesnek képzeli a nagy világot, az életet, az embereket.

Óh, ha ő is el mehetne egyszer egyetlen egyszer, hova fehér leányálmaiban oly sokszor képzelte magát, ki a zajos, nagy világba a sok-sok ember közé.

Maga sem tudná okát adni ennek a nagy, névtelen vágyódásnak, mikor itt is oly jó, az édes jó szülők körében.

Látni, tapasztalni szeretne talán, főként mulatni sokat, nagyon sokat!

Óh nem ! Természete inkább komolyságra hajló, s finom lelkülete kizár minden oktalan, léha mulatozás!- vágyat.

Csak menni szeretne messze, ismeretlen utakon, miként a gyermekmesékben oly sokszor hallotta s melyekről oly sokszor elábrándozott a park százados platán fái alatt, előbb mint fejlődő gyermek leány.

Hallgatva a titkon szóló csalogány édes bus dalát s vágyó tekintettel követve a szálló föllegek útját.

Lábai alatt puha, neszfogó szőnyeg gyanánt terült el a buja, virágos gyep, az egyszerű kis vadvirágokon himes pillangók röpködnek s kis méhikék döngicsélnek altató danát.

Ilyen virágbontó, szerelmet lehellő, édes tavaszi alkonyon, midőn a szív ezer ismeretlen vágygyal, a lélek megannyi édes érzéssel van teli, óh hányszor megálmodta Juczika is éber álmait . . .

Egy csodaszép királyfiról, ki érte jön tüzes paripán, arany szerszáma csillog a káprázatos napfényben, de legjobban csillognának lángoló nagy szemei; melyek kérnek, parancsolnak és megigéznek egyaránt. Miként a dajka mesékben oly szépen elmondva van.

Vagy jönne egy bubánatos ifjú, de szép lenne ez is mint egy Adonis, ki üdvösségét, megváltását tőle: Juczikától várná s kézen fogva vezetné el őt messze ki a nagyvilágba, idegen, ismeretlen tájakon, hol minden csodaszép, elragadó.

De nem jött sem az egyik sem a másik a várt alakok közül. S Juczika nőtt, nagy leánynyá lett és tisztultabb látköre megismertette vele az ilyen gyermekes valótlan álmok hiábavalóságát. Azután szét- foszlott minden mint a tavaszi köd s nem maradt meg egyéb belőle a Juczika érintetlen tiszta kis szivében, mint az a mond- hatlan, névtelen vágyódás ismeretlen dolgok után, mely minden fiatal szivet eltölt abban a korban, midőn a közvetlen gyermek évek tünedezni kezdenek s a sejtelmes ifjúkor bontogatja rózsaszín szárnyait.

Azután már csak ritkábban sohajtozott Juczika is az ismeretlen világ után, csak olykor szomorította meg szivecskéjét az a gondolat, hogy nem repülhet ismeretlen világba könnyű lélekkel, gondtalan szívvel, mint egy vidám csicsergő feoskepár, mert im, ő be van zárva mint egy kis rabmadár, ide a kis falucska csöndjébe, hová nem hat el a csodás nagyvilág zaja. Körül akár merre néz, magasló nagy hegyek minden felé s