Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-04 / 40. szám
XYI. évfolyam. Nagy-Károly, 1900. október 4. 40-ik szám.^ Társa-d-a-laniCLi, szépircxá-aJLna-i és ismer etterjeszt© lá-etlla/pNAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Egész evre Félévre . . Előfizetési árak: 4 frt. 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöitetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el Kéziratok nem adatnak vissza. Október 6. Arad felé fordul e napon a magyar nemzet kegyelete, oda, hol a szabadságharcz dicső tábornokai közül tizenhárom vértanú halállal pecsételte meg azt a rajongó szeretetet, melylyel hazájuk iránt viseltettek. Ki- lencz bitófa, négy puskalövés oltotta ki tizenhárom hősnek nemes életét, azt az életet, melyet tnegkimélt a halált- osztó véres harczizaj, megkímélt az ágyuk pusztító tüze, mert a Gondvi- j selés másképen intézkedett, mert úgy tetszett Neki, hogy az a tizenhárom hős végig szenvedje a Golgothát. De végig szenvedte azt a nemzet is, a sárba tiport, leigázott nemzet is, mely kevéssel előbb még bízott, remélt; remélte, hogy herosainak küzdelmei megtérülik gyümölcseiket, remélte, hogy százezer hős fiának vérén szerzett és vérrel megtartott hazája felszabadul az önkény vasigája alól. De elbukott; a sárba tiprott nemzet ezer sebtől vérző lelkének a végső csapást 1849. október 6-ika adta meg. Mikor belátta, hogy nem számíthat irgalomra, kegye-1 lemre, gyászba borult és magába ma- j radva fájdalmával, kétségbeesésével, vérző leikével, még nyíltan gyászolni sem merve azokat, kiktől megúsztatott. Nagy tettek nagy áldozatokat követelnek. A világtörténelem tanúságot tesz erről, melynek lapjain számtalan áldozat neve van ragyogó betűkkel felirva, kik egy-egy nagy eszmének estek áldozatul. De talán nincs egyetlen nemzet sem, melynek annyi fia halt volna vértanú halált, a nemzet jólétéért, a haza fenállásáért, az ország függetlenségéért, mint a magyarnak ! Történelmünk minden mozzanatából kitűnik, hogy mily szívósan ragaszkodott a magyar mindenkor függetlenségéhez, mennyire nem tudott sohasem megbarátkozni a provinczia gondolatával és inkább kész lenne ma is eltűnni a föld sziliéről, mint ezeréves alkotmányát, kiolthatatlan szabadságvágyát feladni. Arad felé fordul tekintetünk, hol a nagy eszméknek tizenhárom áldozata fejezte be nemes életét. Tizenhárom megszentelt hant göröngyei hívnak fel bennünket az emlékezésre. Lehetetlen, hogy legyen e hazában magyar, kinek eszébe ne jutnának a mai napon, Damjanich és hős társai. A csaták oroszlánai, a honvédek bálványai, a nemzet büszkeségei, kik csatáról-csa- tára küzdve, a magyar nevet ismertté tették az egész világon! Bizonyára megdobbant a föld szive is, midőn kihűlt poraikat befogadta, midőn tizenhárom hős tábornoknak adott csendes pihenőhelyet. Meghaltak — eltűntek. Kihullott kezükből a bálványozott kard, földre sujtatott az egykor diadalról-diadalra vitt golyótépett zászló; azt hitték, hogy kitörölték őket az élők sorából is — pedig nem igaz, mert hiszen ök élnek; testük ugyan ott porlik a földben, de az eszme, melyet képviseltek él és élni fog inig a magyar nemzet fenáll. Emlékezzünk e mai napon. Szeni teljük azt a hősök emlékének. Hiszen ma már szabad gyászolnunk, szabad sírnunk, szabad emlékeznünk. Nekik köszönhetjük ezt. Az ö müvük eredménye — a magyar mai helyzete. Alig ötvenegy évvel haláluk után, újra élünk, szabadok vagyunk s a müveit nemzetek sorában foglalunk helyet. Elsimultak a felidézett harcz borzalmai, beheggedtek a vérző sebek, ma már a békés munkálkodás áldásait élvezzük, de azért reánk hárul a kötelesség, mélyen szivünkbe vésni az aradi vértanuk emlékét s azután átadni utódainknak, hogy a végtelenségig mindenkor hálát rebegjen a magyar hős mártírjainak, kiknek tettein, halálán épült fel a mai Magyarország! Azért emlékezzünk! —ó.— Szezon után. Thalia templomának ajtai bezárultak. Szalkay Lajos társulata a múlt héten befejezte előadásai sorozatát. Direktor és publikum megvoltak egymással elégedve. A közönség szép számban látogatta az előadásokat. Pedig a Szalkay társulata kevésbé volt jó, mint az előző időkben városunkban működött társulatok, kevésbé jó, mint például múlt évben a Csóka társulata. Ha a nők közül Szalóczy Irént az operette soubrettet, Holéczy Ilonát a drámai hősnőt; a férfiak közül Kalmár Gyulát a hősszerelmest és Virág Ferenczet a fiatal komikust — kinek a szalonkomikum terén szép jövőt jósolunk, — felemlítjük, be is rekesztettük a társulat tehetségesebb tagjainak névsorát. Nem volt a társulatnak coloratur énekesnője, nem volt tenoristája, nem volt lyrai szerelmese. Megtörtént számtalanszor, hogy a drámai hősnő operette szerepet, a bonvi- vánt, a bariton énkes drámai szerepet játszottak; az operette buffo vígjátékban társalgóit s daczára ennek, a közönség megvolt elégedve az előadásokkal, s élénken látogatta azokat. Mi ennek okát első sorban Szalkay igazgató ügyességében keressük. Mert azt el kell ismernünk, hogy a műsor kitünően volt összeválogatva. Felölelte mindama újdonságokat, a melyek legutóbb a budapesti színpadokon műsoron voltak. Szalkay — az eddigi szokástól eltérően — előadatta azokat két-három Ízben is. Előadatta bérletszünetben, bérletben és zónaelőadásban s mindanyiszor telt házat csinált. De szakított ama hagyományos direktori szokással is, hogy előbb jelentéktelen darabokat mutasson be s az úgynevezett „nagy slágereket“ a szezon végére tartsa fenn. Sőt ellenkezőleg mindjárt újdonsággal kezdte előadásai sorozatát s ezzel magához vonzotta a közönséget. S igy történt, hogy habár társulata eléggé hézagos volt, a szezon mégis igen jól prosperált. Mert hiszen mi nem lépünk fel túlzott j igényekkel az úgynevezett nyári társulatok- ! kai szemben, de azért a hiányokat észre nem j vennünk nem lehet. S hogy a társulat mégis megfelelő pártolásban részesült, ebből le kell vonnunk a consekvencziákat. Először is azt, hogy városunkban megfelelő szezon csupán az őszi (augusztus— szeptemberi) lehet. Télen nincs megfelelő helyiségünk, nyáron városunk közönségének egyrésze gazdálkodással van elfoglalva, másrésze fürdőn időzik, s tekintettel arra, hogy mindig egy ugyanazon közönség látogatja a színkört — az igazgató telt házra csak őssszel s akkor száinithat, ha városunk közönsége részint itthon tartózkodik, részint gazdálkodással elfoglalva nincs. TARCZ A. Október 6. Elhervadt már a virág a mezőkön. Nincsen miből fonjatok koszorút, Pusztul az élet, komor, rideg ősz jön, Súgár alig töri át a borút. Csillaga sem fénylik már úgy az éjnek, Fagyos szél zúg a temető felett — Hulló lombok elmúlásról beszélnek, Vágyak kihalnak, hát — feledjetek. „Fátyolt a múltra“ — nó hát feledjetek! Hiszen feledni úgy tud a magyar, Ne tépjétek fel a fájó sebeket, Nyugosznak ők, kiket a sir takar. Lakói ti annyit tépett hazánknak, Feledjetek, én édes magyarom! Ideje tán el is múlt már a gyásznak, Hisz’ oly rég volt, tudjátok: Aradon! Hisz’ oly rég volt, hányszor hervadt a rózsa, Uj virág a síron hányszor fakadt — Hisz oly rég volt: a vérpad, a bitó fa, A tizenhárom hóhérkéz alatt! Ne vegyüljön jaj a világ zajába, Üljön el a fájó emlékezet, Legyen jó vastag már a múltak fátyla, Födje el jól a hóhér kötelet. Fájó emlék legyen a szívbe zárva, Hisz’ titeket úgyis a sir borit; Vártok pihenve a feltámadásra, Lelhetek, vajh! miről is álmodik? Hogy jön idő, óh majd. . . sokára. . végre Valóság lesz, miért ti haltatok, Úgy jutunk el még egy uj ezer évbe... Vannak, kik még remélik e napot! Mindig lesznek, kik hisznek e reménynek, Várnak, várnak és — nem felejtenek. Lehet eltűnnek még több ezredévek, Lesznek virrasztók sírotok felett. Akik várnak majd a feltámadásra, — Hiszem, hogy lesznek mindig emberek, Legyen addig édes a sírnak álma, Oh ti dicsők, — addig pihenjetek! G. Diószeghy Mór. A vegytan a féltékenység szolgálatában. (Francziából.) Saussayes ur — egy a harminczas évek elején levő férfiú — két évvel ezelőtt nőül vette Plofand Helént, egy rendkívül szép hölgyet. Plofand kisasszony zárdában neveltetett, aztán belépett a világba, hogy elragadjon s elragadtasson. A társaságok, a kocsikázások, az opera, a színházak, szóval Páris minden kábító mulatságai rendkívüli hatással voltak Helénre nézve. Látták a színházban s kérdezték: ki ez a szépség ? A boulognei erdőben körülrajongták a lovasok a kocsit, mely szerencsés volt Helént befogadhatni; az estélyeken hódolatokkal vették körül. Ő volt a nap hősnője. Az ünnepiességek királynője, a társaság csodálat tárgya. Sok kérője között két lovag volt, kik kegyét kinyerték : az egyik Fleaupaille testőrtiszt, a másik Saussayes ur. Mig Fleaupaille élénk mozgású volt s szemeinek lángja elárulta szenvedélyét, mely keblét emésztette, — Saussayes szavai a gondolkozást, a tudományos búvárt árulták el. Ha Fleaupaillet Don Jüannak lehetett nevezni, úgy Saus- sayest a kőszobor vendégnek lehetett mondani, mert egyetlen hölgy sem dicsekedhetett azzal, hogy lábainál látta. Ezek voltak az előnyben részesített vetélytársak. Azonban Saussayes lett a győztes ; 67,000 frank évi jövedelme s a d’Orleans- utczában fényesen berendezett palotája, oly tényezők voltak, mit Hetén szülei nem hagytak figyelmen kivül s mi nem kevésbbé befolyásolta a fiatal hölgy választását. Különös volt, hogy Fleaupaille nem mutatott rósz kedvet, veresége miatt, sem haragot a boldog győző iránt. Ellenkezőleg kereste Saussayes barátságát, mit az nem is vont meg tőle. A lakodalom nagy fénynyel tartatott meg; a saint Jean-Baptiste templom alig volt képes befogadni a vendégeket s kiváncsiakat, kik eljöttek, hogy jelen legyenek az íinnepies cselekvénynél. Az uj pár nászú tra utazott s a mézes heteknek csak akkor vetettek véget, mikor Parisban az évad megkezdődött. Saussayes asszony még jobban tetszett, mint Plofand kisasszony, mindenkit elragadott, elbájolt, elbűvölt. A Saussayes palota majd mindennapi látogatója Fleaupaille, a ház urának barátja s miként nemsokára suttogták, Saussayes asszony barátja. Saussayes meg volt iepetve, midőn a hir, mely Saussayes asszony és Fleaupaille ur nevét egy lélekzetre említette, hozzá eljutott, de világfi ember volt, leküzdte magát s hallgatott. Nem akarta, hogy neje hírneve be legyen szenynyezve, miután a Saussayes nevet viselte, igyekezett minden eklá-t kerülni, nehogy érdekes tárgyat szolgáltasson az uraknak a salonokban mulatságul. Ellenben egy terv érett meg bensejében, melynek kivitelére csupán a tudomány szolgálhatott. Nem volt bátorsága valakire bizni magát, vagy valakivel tudatni titkát. De honnét vegye az igazság bizonyítékát? Miután lépést tartott a tudományokkal s folytonos összeköttetésben állott az akadémia első tagjaival, Dumassal, Balanddal, Goutierrel s Caventouval, tehát könnyű volt neki a Spektralanalyse különös tudományában tökéletesíteni magát, mi segélyére le- endett a való kiderítésében. Midőn eléggé előkészülve érezte magát, a kivitelhez fogott. Tudta, hogy Saussayes asszony szereti a czukrozott gyümölcsöt s az alicantei bort. Ritka ügyességgel megajándékozta Saussayes Fleaupaillet czukrozott gyümölcscsel s alicantei borral, úgy hogy Fleaupaille a leg- kevésbbé sem gyanakodhatott. De a gyümölcs úgy, mint a bor azon sajátságos anyaggal volt vegyítve, mit a természetben oly keveset lehet találni s a spektral analyse szin- képletében két jellemzetes kék sáv által teszi felismerhetővé magát, azon anyagot, mit a vegyészek caesiumnak neveznek.
