Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-09-28 / 39. szám
XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1899. szeptember 28. 39-ik szám. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 írt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Városunk ünnepe. A szerelem dalnokának lágyan zengő édes költeményei, melyek vármegyénkben születtek meg, s számtalan édes emlék, melyekhez egy lánglelkü költőnek szerelme, életének legszebb napjai fűződnek, tették jogosulttá városunk és vármegyénk ünnepét. A szabadság mártírjának ércz-szava a segesvári Petöfi-ünnepnek volt tárgya ; ott ünnepelték a véres harczok hősét, a szabadság szent bajnokát, a nemzet dicskoszoruzott vértanúját; mi ünnepeltük a költőt, az édes, lágy dalok szerzőjét, a szerelem utolérhetetlen lantosát, Szendrey Julia Petőfijét! Nem a szabadság szent zászlaját lengető hőst, nem a rohanó hadseregek bálványának tárgyát láttuk körünkben megjelenni, hanem láttuk az édes ifjút, lágyan zengő lantjával, a mint a suhogó esti szellő danája mellett zengi el szivének rejtelmes, édes vágyait, szerelmének boldog ábrándjait! Szép volt az ünnep, melylyel a kegyelet a nemzet költőkirályának áldozott ! És milyen büszkén, mily örömmel emlékezhetünk vissza arra, hogy e szép, kegyeletes ünnep városunk falai között folyt le ! Őszinte köszönettel tartozunk ezért első sorban a Petöfi-társaságnak, mely városunkat választotta ki e czélra s megjelenésével az ünnepnek országos jelleget adott! Köszönet illeti a megjelent küldöttségeket, vármegyénk szeretett föSzerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. ispánját és bájos nejét, hogy megjelenésükkel ünnepünk fényét emelték. De köszönettel tartozunk annak a férfiúnak, ki minden szépért, nemesért lelkesedni tud, ki fáradhatatlan buzgalommal egy még alig ifjúkorát élő egyesületet már is annyira tudott felemelni, hogy vállalkozhatott egy ilyen nagy ünnepély rendezésére, mint a milyen a vasárnapi volt! S e férfiú Nagy László, a Kölcsey-egyesület elnöke, vármegyénk szeretett alispánja, kinek költői lelkülete gyönyörködik abban, ha hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemzetet nagyjai iránti lelkesedésre, azok emlékének ápolására, szeretetére buzdíthatja. És hogy a nagykárolyi és erdödi Petöfi-ünnep ily fényesen sikerült, ebből az oroszlánrész öt illeti meg ! Városunk polgársága is rég nem látott lelkesedéssel sorakozott az ünneplők táborához s szives vendégszeretetével, előzékenységével illusztris vendégeinknek kellemessé tették a nagykárolyi napokat, kik bizonyára kedvesen fognak reánk visszaemlékezni! S mi, a kik részesei voltunk a kedves ünnepnek, biztosithatjuk, hogy szivünkbe zártuk emléküket s óhajtjuk, vajha minél gyakrabban üdvözölhessük őket körünkben! Az ünnepély lefolyását részletesen az alábbiakban adjuk: A Petőfi-társaság tagjainak megérkezését Debreczeni István polgármester által kibocsátott felhívás szombaton este 8 órára jelezte. Lázasan folytak az előkészületek, a kiváló vendégek méltó fogadtatására. Az egész város tel volt lobogózva, a kálmándi, piacztéri, Kölcsey-utczai házak ablakai ki voltak világítva, az utczákon pedig ezernyi nép hullámzott fel és alá, mely az érkező vendégek bevonulását óhajtotta látni. Vidékről is már számosán jöttek be, a vasúti állomásnál pedig több ezerre menő nép tolongott, várva a vonat beérkezését. Nyolcz óra után nehány perczczel robogott be a gyorsvonat, mely a Petőfi-társaság tagjait hozta. Hatalmas, lelkes éljenzés hangzott fel, midőn a vendégek leszállónak, kiket a szállásadó szives házigazdák, kocsikra ültetve, vittek szállásaikra. A merre a menet elvonult, mindenütt lelkes éljenzés kisérte s valóságos tüntetéssé változott. A fellobogózott, kivilágított város, a lakosság tüntető éljenzése láthatólag jól esett kedves vendégeinknek. A Petőfi-társaság tagjai közül megérkeztek : Bartók Lajos alelnök, Lauka Gusztáv, Rákosi Viktor, Sebők Zsigmond, Ábrányi Emil, Dr. Prém József, Bodnár Zsigmond, Abafi Lajos, Pósa Lajos. — Bársony István és Maróthy Margit nem jöttek meg. Megérkezett vármegyénk főispánja, Gróf Hugonnai Béla és kedves neje is, hogy ünnepünkben részt vegyenek. A vendégek tiszteletére házigazdáik vacsorákat adtak, theára pedig Nagy László alispánhoz voltak hivatalosak. Ugyanekkor és vasárnap a reggeli vonattal érkeztek meg az egyes küldöttségek is és vármegyénk csaknem teljes számú in- telligencziája — s valóban oly fényes közönség gyűlt össze, milyent csak a legritkábban láthatunk. Az idegen vármegyék, hatóságok és irodalmi társaságok közül képviselve voltak: a debreczeni kir. tábla, Szilágy vármegye, a szatmári Széchenyi-társulat, a szatmári Köl- csey-kör, a debreczeni Gsokonay-kör, a szatmári kir. törvényszék, Szabolcs vármegye, Mármaros vármegye, Nagy-Bánya város és a vármegyének számos községe. Petőfinek két kortársa is megérkezett: Lauka Gusztáv, a veterán iró Nagy-Becskerek- ről és Törökfalvi Papp Zsigmond Nagy- Bányáról. TARCZA. Petőfi emlékezete. Irta: 2STa.gry íjászló. Midőn egy ország egy napot szentelve, Dicsénekével éltet egy nevet, E név nem ember, föld tűnő lakója, E név csak eszme, gondolat lehet. Kik összegyűltünk ünnepelni őt ma, Az ő nevével szívben, ajakon, Nem egy embernek képe tölti lelkünk, Hevülő lánggal ilyen gazdagon. Elvesz az ember lelkünk szent tüzében, Megsemmisül a gyarló földi rész, S csak az marad meg, mit csodáló lelkünk, Mint. égi szikrát, már imádni kész ! Hiszen a múltból, a mi ránk maradt név, Mit áhítattal említ annyi ma, Mind egy — egy eszmét vett körül alakkal, Hogy hozzánk földi nyelven szólana! Hitét elvesztve, uj hitért esengve, Az égi sejtés földre rég leszállt, De hogy e sejtés hitté izmosuljon : Meg kellett látni Isten szent fiát! A mit hazánknak nagyjai tevének, Sejtette, érzé azt jól a tömeg, De hogy e sejtés érthetővé váljon, Születni kellett egy Széchényinek! Megsemmisitni, kik hazánkra törnek ! Úgy ég e vágy mint hajdan, itt belül, De hajh! ki lesz az uj Hunyad idővel, Kiben e vágy nekünk megtestesül! Sok az, ki érzé üdvét, szenvedését Az érző szívnek hosszú életen, De ki volt boldog, hogy egy érzeménye Átérthető irás vagy szó legyen ?! Sok az, ki álmot álmodott magának Fényest, csodásat, édest, nagyszerűt, Ki mondhatá el, mit szivében érzett Egy élten át, az árnyat és derűt?! lm jött a költő, száz és száz alakban Ráismerénk az üdvre, mely miénk, S más bánatában önmagunkét látva, Enyhületet — siratva mást — lelénk! Zengett az ének, most szerelmet esdve, Majd kételyét zokogta s bánatát, Mig égi üdvnek fényes sugaránál Szép hitvesét hittel ölelte át! A szerelemnek minden változatján Fut át a szívnek bűvös dalnoka, Mig hitvesénél a zenithez érve, Uj szerelemre nem gerjed soha. De meg nem állhat, tel, felebb törekszik ! Es e magasabb czél: a szeretet! Ls hitvesénél mást jobban imádni Nem földi lényt, csakis a hont lehet! Miként imádta nemzetét a költő?! . . . A harczmezőn, a többi közt pihen . . . Ott áll az emlék, mindét megjelölve, Csak az övének nincs ott jele sem! Eltűnt, elvérzett. . . s mint a múlt időknek Mesés királya, hőse, égbe szállt; Ott fenn keressük, lelke felragadta; Itt, nem találjuk hamvadó porát! Ott fenn az égben, itt lenn sziveinkben Élhet csak a szeretet dalnoka, S mig a hitves s a hon fogalma szent lesz: Emléke él s nem veszhet el soha! Kiáltás az éjszakában. Elmémet visszafordítom a múltba és emlékezem. Oh, de nehéz visszaemlékezni 1 Ha a jövőre gondolok, elmém mint az ifjú sas, merészen repül az ég felé, hol a dicsőséget és halhatatlanságot osztogatják. De ha visszapillantok a múltba, elmém olyan, mint a messziről jött vándormadár: lassan jár, meg-megáll pihenni s fáradt ; szárnylebbentései alig viszik előre. Mintha félne behatolni az eltemetett, elfeledett múltba. Mintha azt mondaná: Vigyázz, a mi benne kellemes volt, azt vissza nem idézed; a mi benne kellemetlen volt, azt jobb, ha föl nem bolygatod. Íme, a mi jót életedben élveztél, annak terajtad semmi nyoma, de a mi rossz veled történt, az beléd véste bélyegét: egy csalóBórmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Széli Kálmán miniszterelnök, a tudományos akadémia, a Kisfaludy-társaság levélben üdvözölték az ünneplőket, dr. Wlassits Gyula közoktatásügyi miniszter pedig egészségi állapota miatt személyesen nem jöhetvén le, vármegyénk főispánját, Gróf Hugonnai Bélát bízta meg képviseletével. A díszközgyűlés. A díszközgyűlés a városház nagytermében folyt le, ugyanabban a teremben, hol 52 évvel ezelőtt bemutatták Petőfit Szendrey Júliának, a megyei bálon. A termet teljesen megtöltötte az intelligens közönség, mely nem törődve a fullasztó hőséggel, áhítattal hallgatta végig a prog- rammot. A terem nem volt képes befogadni az érdeklődőket, s a városház folyosója is telve volt azokkal, kik részére a teremben hely már nem jutott. A gimnáziumi iíjuság zászló alatt, tanárai vezetése mellett a kizárólag számukra fentartott karzatot foglalta el. Az emelvényt a dalárda, a Petőfi- társaság tagjai, Gróf Hugonnai főispán, Nagy László alispán foglalták el, az előtérben pedig a főispánnéval együtt díszes hölgyközönség hallgatta meg a programmot; ott voltak még : Kölcsey Sándor, a debreczeni kir. tábla és Galba Lajos törvényszéki elnök a szatmári kir. törvényszék képviseletében, mindketten díszmagyarban. Midőn a küldöttségek és szereplők helyeiket elfoglalták, megnyílt a közgyűlés, melynek első számát a nagykárolyi dalegylet által igen szépen előadott „Hymnus“ képezte, mely után Nagy László, a Kölcsey-egyesület elnöke remek, költői lendületű beszéddel nyitotta meg a közgyűlést. Beszédében párhuzamot von a közönség és az irók között, rámutat, miként szükséges, hogy a kettő egymást támogassa, hogy a nemzeti ideálokért lelkesülhessenek, hogy együttműködve a nemzeti erő összetartását, a nemzeti szellem erősödését munkálhassák! Üdvözli a Petőfi-társaság alelnökét és tagjait, az egybe- gyült közönséget s a gyűlést megnyitja. dást szivedbe, egy ránczot a homlokodra, ősz hajszálakat a fejedre. A rossz tehát erősebb, mint a jó. Ne nézz hátra! És én mégis hátra nézek. És innen, a nagy kőpaloták között bódultán, lihegve futkosó szegény emberek közül elszáll a lelkem valahová messze... S látok alakokat, a kiket valaha régen ismertem .. . s az elporladt alakok révén elfelejtett történetek csendülnek meg lelkemben . . . Emlékezem. * Tavasz volt, édes, illatos tavasz. És mi ez édes, illatos tavasznak egy holdas éjszakáján szekéren haladtunk Székely-Udvarhelyről Segesvárra. Hárman voltunk : a bátyám, én és Puskás bácsi, a vén székely birtokos; az apró székely macskák lassan koczogtak, a szekér zörgött s én, a két ember lábánál, a kasban ülve, édesdeden aludtam. Kicsi fiú voltam még. Egyszerre megáll a kocsi, a bátyám fölráz. — Megérkeztünk? kérdem álmosan. — Szállj le! mondá ő felelet helyett. Egy hidra léptünk, a lovakat meg lehajtották a hid alá itatni. — Nézz körül — szólt a bátyám — a Küküllő hidján állunk. Ez a segesvári csatatér. Karjával végig mutatott a völgyön, aztán halkan hozzátette: — Itt esett el Petőfi Sándor. Hallgattak egy darabig. Lebámultunk az alattunk zugó vízbe, melynek habjaival a hold sugarai enyelegtek.
