Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1914-01-10 / 2. szám

2-ik oldal.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

2-ik szám.

szintén erre a szabadságra való tülekedésre vezethető vissza. Közel fekszik a gondolat, hogy ezt a természetes hajlamát a kulturembernek egy más térre fs átvigyük, a közoktatásra. Ma még csak a fejlődés kezdetén vagyunk, de az a kezdet annyira biztató, és minthogy a szabadban való oktatás, a kerti iskola, természetes szükséglete a kulturembernek, egészen biztosra vehetjük, hogy azok a kerti iskolák, amelyek már a fővárosban is örvendetes módon tért hódítanak, nem maradnak elszigetelve. Berlinből jön a hir, hogy a szabadban való oktatásnak egy nagy mecénása akadt, aki nem kevesebb mint 5 millió márkát, a mi pénzünkön 6 millió koronát adott át a polgármesternek azzal a célzattal, hogy a gyermekek közül annyit, amennyit csak lehet vessenek ki a szabadba és ott az Isten szabad ege alatt tanuljanak. Már Berlin közvetlen közelében egy uradalmat is vásároltak ebből a pénzből. A tanulók ide könnyen jutnak el a fővárosból, tiszta levegőt szívnak, a nap egyik részét ott, kinn töltik, sporttal és játékkal és sétálgatva tanulással töltve a napot.

Egy nagy német kritikust, Kerr Alfrédet a minapában megkérdezte valaki, hogy mit köszönhet az iskolájának.

— Azt köszönhetem — mondotta a kritikus — hogy megtudtam, miszerint boldogulni az életben nem azzal lehet, amit a könyvből tanultunk, hanem amire magunktól rájöttünk. Én rájöttem arra, hogy semmi egyébb nem használ az életben, mintha önmagunk értékét felismertük és a modern isholának ne is legyen egyéb célja, mint az, hogy a gyermekeket ez önnállóságra nevelje. — önállóságra olyan értelemben, hogy a gyermekek iskolai segítség nélkül is tovább fejlesszék a maguk sajátos egyéniségüket. Ezt pedig, ha nem is éri el, de az ideált megközelíti a szabad iskola, ahol a tanító csak előad, a fiú pedig jegyez, feljegyzi azt ami őt legjobban érintette és ez legyen a föladata, nem pedig a tankönyvben kijelölt oldalak.

Oldalak szövegét bemagolni, magyartalan és mesterkélt stílusban megirt dolgozatokat szószerint agyvelőbe vésni nehezebb munka a

favágásnál. Nehezebb és lelketölőbb olyan munka ez, amit még büntetésből sem szabadna a gyermeknek elvégeznie. Ez nem ffögy fölnyitná a gyermek szemét, nemhogy fejlesztené ágybéli képességeit, hanem még lerontja azt, amit a természet felépített.

A kerti iskola hivatva van arra, hogy a nyomasztó nyűgöt egyszerűen megszüntesse a gyermeknevelésben. A kerti iskolában, mint a görög bölcsek iskoláiban, kinnt a szabadban kérdés és felelet és dialog formájában tanítják a gyermekeket mindarra, amit tudniok kell az életben. Akinek az egyik vagy másik tárgyhoz van nagyobb hajlandósága, annak módjában áll ezt a hajlandóságot fejlesztenie. A tanító ügyel reá, hogy az parlagon ne maradjon és gondoskodik róla, hogy a gyermek jókedvvel és ne muszájból tanuljon. Egy oly nemzedéket fog nevelni a kerti iskola, amely életének legelején már magába szívta a természettel, a friss levegővel együtt a szabad,, önkéntelen tanulást módot, az élethez, fiatalsághoz való örömet, a szabadságot és a kényszer gyűlöletét, ilyen generáció kell a jövőnek, olyan társadalom kell, amely tudja azt, hogy mit jelent szabad embernek lenni. Ezt várjuk a kerti iskoláktól, amelyek mostanában még csak szórványosan mutatkoznak, de amelyek gyarapodni fognak okvetlenül, mert parancsoló szükség van rá: a gyermek testi és szellemi jókarban tartása követeli ezt igy és ez az idősebb generációra nézve kötelező.

JlÉT^ŐL-jlÉT^E.

Az nevet igazán, aki utoljára nevet — tartja a régi jó közmondás. Nem nevetünk, mert néni vagyunk rosszmájuak, de most igazán nevethet- nőnk. így, ha hirtelen megmondjuk, hogy mit találunk ilyen mulatságosnak, nem sokan fogják tudni, hogy mit lehet azon nevetni. Mert ugy-c bár, az egészen komoly fordulat, hogy Szatmár városa a múlt hetekben felbontotta színigazgatójával a szerződést. Hogy később megint egyezkedésbe kezdtek a szerződés meghosszabbítására, az nem sokat változtat már azon a tébármily hosszasan is fog az ügy elintéződni, másrészt nem tarthatjuk helyesnek a hosszadalmaskodást azért, mert az mindenképen időveszteség. Egy elhatározás után nyomban rfteg lehetne kezdeni a görög kath. intézmények fejlesztését, uj intézmények és iskolák létesítését ott, ahol a püspökség véglegesen székelni fog. Ezért nem tarthatjuk helyesnek, ha a székhely-kérdés végleges eldöntése olyan távoli időponthoz kötött is lehet.

A viszonyok már eléggé megérettek ahoz, hogy rövidesen dönteni lehessen. A városokból kilátszott már az arravaló- ság pro, vagy kontra. Nagykároly város bizton tekint a jövőbe is, de úgy hiszi, hogy már is eléggé tanujelét adta annak, hogy a székhelyre minden tekintetbe érdemes tud lenni.

Kerti iskolákat!

Minden vonalon a szabad felé való töre- tést tapasztaljuk ezidőszerint. Mint ujés szokatlan jelenség természetesen akadtak magyarázói is, amelyek közül legelfogadhatóbb az, amit Pikier Gyula tanár mond egyik munkájában, hogy t. i. ez a törtetés nem egyéb, mint visz- szahatás a falak közé való beszorultság ellen, a kultivált embernek a vágya olyan életet élni, mint amilyent őseink éltek. A világvárosok körzetébe nem mesterségesen, hanem természetes folyományként illeszKedik a kertváros, a város maga üzleti és gyárvárossá alakul lassan át, a közlekedési eszközök javultával és gyorsaságával pedig az emberek kifelé gravitálnak, ki a szabad természetbe, hogy emberi és ne vakond életet éljenek.

Az ókori népek elkultiváltsága után is ilyen fajta reakció keletkezett. Ők már szini- előadásaikat is nyitott amphiteatrumokban tartották és ez át származott a mai generációra, amely a nyári hónapokban már sokfelé nyitott arénákban hallgatja nemcsak a klassikus darabokat, hanem a moderneket is. A sport, amely legújabb időben olyan nagy lendületet vett,

Most már csak egy cél felé futott teljes erejével. Lázas gyorsasággal teritgette ki térdén újra a sajátalkotta nagy térképet s mohó étvágygyal merült el az ekzotikus világnak csodás rejtelmeiben. Egyszerre csak egy hosszú, sötét árny szelte keresztül a hófehér papírok tömkelegét. Rényi háttal ült s a hosszú, vékony árny — mely elvarázsolta előle hónapok lázas munkásságának összes gyümölcsét — egyenesen a feje felett tűnt fel. Mintha egy felhőfoszlány fedte volna be a hold korongjának egy részét; mintha a Noorwyk zabolátlan, gátat nem ismerő, szilaj zuhatagára örökös sötétség borult volna, hogy balga álmaival örökre a sutba dobja azt a merész halandót, aki őt békés, csendes mederbe akarja szorítani. Egy pillanatra egész testében megremegett, mintha valamelyes földöntúli hatalom végzetszerüségét sejtette volna, de aztán felülkerekedett benne szilárd akaraterejének minden csepnyi vére s lelkében valami rettenetes elszántsággal fordult azon irányba, honnan az árnyszerü jelenséget sejtette.

Most valami rettenetes dolog történt. Mintha szivére halált okozó ütést mértek volnak, föl- orditott s görcsösen szorongatta a kezében lévő rajzokat, mintha azokat tulajdon testével akarná megvédeni. És vele szemben ott állt a leány: Georgina. Nem volt sejtelem, nem volt láto- mány. Teljes valóságában, viruló szépségének minden bubájával, arcán a boldogságnak kimondhatatlan sugarával, mintha egyenesen a

tenger hullámaiból pattant volna a hajó fedélzetére . . . Hosszú, néma, borzalmasan néma, nyomasztó csend következett. Úgy áltak ott, mintha a lábuk gyökeret vert volna a padozaton. A férfi azt hitte, álmodik, a leány pedig még dacolni akart egy kicsit, de aztán egész szive, egész lelke fellázadt ez ellen. Egy lépést tett előre s egyensúlyt vesztve hullott Rényi karjai közé. Az öntudattanul, szinte gépies gyorsasággal fogta föl a leányt . . . Egy pillanatig karjai között tartotta, majd bizonyos nemével az udornak, dobta őt el magától. A leány hátratántorodolt s Rényi szeméből valami borzalmas vádló tekintet villogott feléje. Megértette, hogy ez. az ő halálos ítélete, hogy örökre elvesztette őt. A halál gondolata most valami soha nem érzett, csodás érzéseket keltett a szivében s egy pillanat alatt készen volt a tervével. A korlátfa csak ötlépésnyi távolságra volt tőle s azon túl az óceán hullámzó, kékpárás vize, melyre millió gyöngyöt hintett a teli hold. Szebb koporsót elképzelni sem lehet! Egy hirtelen elhatározással a korlátnál termett, hogy átvesse magát rajta, de ugyanekkor Rényi is talpon volt s mint könnyű pely- het, ragadta meg a leányt s elvonta őt a korlátfától . . .

— Meghaltam ugy-e? — kérdezte a leány, amidőn nagysokára öntudatra ébredt s Rényi- nek könyben úszó szemeit meglátta.

— Ne izgassa magát Georgina — modta a férfi és elfordította a fejét.

— Megakartam halni . . . Miért nem hagyott meghalni? . . .

A férfi nem felelt.

— Ott akartam meghalni a Gangesz partján .. . ott, de már nem bírtam tovább. Ott akartam meghalni, hogy tudja merre, hol van a sírom . . . Nagyot, borzasztó nagyot véthettem maga ellen. Maga ellen Rényi! Rá akartam varrni magam, hogy tönkretegyem a karrierjét! De amikor láttam, hogy le akar rázni, hogy szabadulni igyekszik tőlem, már lemondtam minden boldogságomról. Aztán hazudtam. Hazudnom kellett, mert a szivem fellázadt azon gondolatra, hqgy csak kényszerűségből venne el, mert fél, hogy majd én elhomályosítom a maga dicsszomjas álmát. Szándékosan hazudtam, mert tudni, látni akartam, milyen könyen vállik meg tőlem. Szándékosan gyötörtem, hogy lássam, hogy bizonyosat tudjak: nem kell-e örökkön harcolnom, küzdenem azzal a hatalmas ellenféllel, amely odaállt közénk . . . Nem tudtam bizonyosat, de valami benső ösztön még biztatott egyre. Azt hittem, erős leszek, hogy elég erőm lesz leküzdeni á szivemet. Csalódtam. Láthatja, hogy csalódtam. Öt napig voltam árnyéka a hajón, anélkül, hogy észrevett volna. Ma végre jó alkalom következett. Tudtam, hogy ez a szép holdas est kicsalja ide. Titokban követtem, bár még nem volt szándékomban észrevétetni magam, csak látni akartam, hogy mi hozta fel ide? Ábrándozni jön-e, vagy