Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1914-03-14 / 11. szám
Nagykároly és Ermellék 'Mt A Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye, i ’ cv SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. Ns- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő : D R. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő: Főinunkatárs : DR. BORODY DEZSŐ. DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. WB“ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy szám ára 8 korona. 4 korona. 2 korona. 20 fillér. Bombavetés után. A debreczeni bombarobbanás által szakított seb még begyógyulatlan, a bűntény megboszulatlan. A menekülő, aljas gonosztevőket még üldözi a hatóság, elfogni ugyan nagyon kevés reménye lehet, de az ügy tisztázására kiderítette azt, hogy a merénylet oláh bosszú müve. A szándék, amely a tetteseket, vagy esetleg egy mögöttük álló, még ismeretlen csoportot vezethette, nyilvánvaló. A maguk részéről befolyásolni akarták a gör. kath. püspökség ügyének a megoldását. Ha már megoldott és nem változtatható ügy lenne, azt a bombát nem szánták volna a püspöknek. Ha ebben a rémes gonosztettben a bűnösökön kivül hibásakat is keresünk, egyedül azt az állapotot találjuk annak, amelyben a gör. kath. püspökség ügye még a mai napig is áll. Ez pedig az eldöntetle.nségnek, a megoldatlanságnak az az állapota, amely a természeténél fogva olyan helyzet, melyen a szemben álló érdekek, mint akár a küzködő felek, még mindig reménykednek, még mindig olyan irányban kísérleteznek, ami javukra billentse a döntést. Igen, a debreczeni bombarobbanás előidéző oka az az áldatlan helyzet volt, amelyik hónapok hosszú során át megoldatlan, elintézetlen kérdésnek hagyja a gör. kath. püspökség sorsát. Sőt mi több, egyenesen alku tárgyává teszi. Az ilyen helyzet kecsegtetőnek tűnik fel olyan csoport előtt, mely a maga képzelt előnyét minden áron, emberélet árán is kifejezni akarja. A bombavetés egy argumentum akart lenni az oláhság javára abban a vitában, amely a püspökség végleges megállapítása körül indult. Oktalanság volna ezért a románságot egyetemlegesen vádolni, sőt sajnálnunk kell, hogy soraikban többen nem tudtak erről a pokoli tervről, akkor bizonyosan nem hagyták volna megtörténni. Ezt egy pár elvakult ember követte el, de hogy a románság érdekében, az bizonyos. Ami pedig ezeket a műveletlen lelkeket ilyen gaztettekre bírta, az már az oláhság magyarellenes hangulatában gyökerezik. Ez csak egy vad kitörése volt annak az egyetemleges érzületnek, amelyet az oláhság velünk szemben érez. íme rá a példa: Erdélyi oláh jobb körökben csak olyan brassói látké- pes lapokat használnak, amelyiken a Czenk-hegyi Árpád-szobor el van retusálva. íme: a szándék, az érzés egy, csak a kivitel más. Eijött Catarau és az Árpád szobrát felrobbantotta, hogy népe közóhaját kielégítse. Hasonló szálakat magunktól is találhatunk a debreczeni bombamerénylethez is! Nem a leghibásabb-e hát az a köny- nyelmtiség, amelyik nem számolt az oláhságnak ezzel a vad, ellenséges érzületével és hosszú hónapokon keresztül hajlék nélkül tartja, amint a szomorú példa igazolta, életveszélyes helyzetben exponálta az uj püspökség vezető embereit. Hónapokon át kecsegtette az oláhságot a legvérmesebb reményekkel, mig ez a felcsigázott, türelmetlen várakozás egy Catarau züllött lelkén keresztül egy ilyen minden áron hatni akaró argumentálást eredményezett. Kiváncsiak vagyunk, hogy a debreczeni detonáció hangja elég erős volt-e arra, hogy odadörögje a magyarságnak: eddig és nem tovább! Kiváncsiak vagyunk rá, hogy ez a meddő állapot meddig fog még tartani ? Hogy ez a helyzet tarthatatlan és végzeten káros, azt a legutóbbi véres esetek szomorú tanulsággal igazolták. Ennek a káros állapotnak megszüntetésére a legelső, legsürgősebb teendő a székhely-kérdés megoldása. Eddig is sürgősnek tartottuk ezt a teendőt, mert a bizonytalanság állapota, amiben az egyházmegye eddig is volt, lehetetlenné tette a végleges és nagyobb arányú berendezkedést, ami pedig az egyházmegye jövő fejlődésére rendkívül fontos. De most már. újabb okok is kényszerítenek arra, hogy ne álljon ez az ügy tovább is nyílt kérdés, amihez még hozzászólani lehessen. Ide már befejezés kell. A városok maguk között is csak károsan versenyeznek már a székhely elnyeréséért. Kerültek újabb versenyzők is, kik nem a magyarság érdekét, hanem a városok jutalmazását akarják a székhely odahelyezésével kicsikarni, előkelő összeköttetések révén. A székhely elhelyezésének szent ügye nem tűrheti azt a lealacsonyitást, hogy kortesszolgálatok jutalmazására lehessen vele lenni. Nem olyan a funkciója az uj püspökségnek, hogy bárhova lehessen tenni. És a helyzeten a közelmúlt eseményei csak nem változtathatta abban a tekintetben, hogy erre e legalkalmasabb város Nagykároly városa. Egységes, erős talajú város, úgy forgalmi, mint néprajzi tekintetben elsőrendű fekvésű és egyedüli a versenyző városok között, melyben más püspökség nincsen s az elkerülhetetlen rivalizálás nem gyöngítheti az uj egyház erejét. Mi hát az oka annak, hogy ez a kérdés még mindig eldöntetlenül, a magyarságnak most már nyitott sebeként tátong? Talán anyira kényes dolog, hogy nincs elég bátorság egy elhatározó intézkedéssel megoldottá tenni az egyházmegye kérdéseit? Úgy fest a helyzet, mintha a magyarság lenne a megtámadott, a védekező, de nem a maga útja szerint eréllyel határozó. Figyelemmel várjuk, hogy a széttépett mártírok halál- hörgését, mely a megtámadott görög katholikus magyarság feljajdulása volt, el tudta-e nyomni a bombarobbanás döreje, hogy ne hallják azt meg azok, akik hivatva vannak a püspökség ügyét intézni. Március tizenötödikére. Dicsőséges kiinduló pont és örök cél: 1848-ik évi március 15! Magyar egünknek vérben és dicsőségben forgó Napja. A múltba néző honfi bánatnak pihenőhelye, előretörtető hazafiságnak vezércsillaga, nagy tetteknek erőforrása! Epekedő vágyai, áhitatos hittel leborulva nézi a mi szemünk a nagy idők messzeségében lobogó örök lángodat, imádattal, bizalommal, hivó reménységgel, mint csillaghivő pogány őseink a felkelő Napot. Nemzeti életünk feltámadásának haj- nalpirja, a lángbaborult ország tüzviharja s milliók kiontott könnye-vére izzik, pirostik és világot a Te fényedben. Immár hatvanhatodszor vetődik fel alhatatlan lángod bus magyar egünkre, de még sohasem volt az egünk olyan komor, még sohasem volt a fényed olyan bántó könnyező, meggyengült szemünknek, mint az idén. Fényességed világolásánál sötét felhők vérszinü alját látjuk riadó szemmel. A megpróbáltatásos jelen, a bizonytalan, ellenséges jövő fokozott mértékben hajtja a mi lelkünket szent, erőadó forrásodhoz, mert érezzük, hogy amint minden évben meghozza a kikelő tavasz a te szent márciusi napodat, mi minden évben egy lépéssel távolodunk nemcsak időben, de érzésben és elvekben is a te szent örökségedtől. Minden évben nagyobb nehézségünkbe kerül lelkesülni és minden évben hamisabb az eskü, hamisabb az ének. Elvész a szép szavak értelme, csengő- bongó rímekben merül ki a nagyotmon- dás, fogadkozásban a tettrekészség. Öklünket rázva esküszünk minden évben, úgy mint régen, hogy rabok tovább nem leszünk és nem érezzük, hogy tagjaink uj láncoktól nehezek és nem halljuk, hogy esküre emelt kezünkön uj láncot zörgetünk, rázunk. fővel te szent március, indítsa meg a te feltámasztó hatalmad a mi ereink
