Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1914-03-07 / 10. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 10-ik szám. két. A jótékonyságnál nem a szereplők képezik a lényeget, hanem az emberek egymás iránti szeretete, amely alapja a jótékony mozgalmaknak. S Így a kultúra terjedése folytán a jótékony társaságok és intézmények állandóan szaporodnak. Egy századdal ezelőtt gondolt-e valaki arra, hogy a szomszéd állam sebesült katonáinak segélyt nyújtson? Most pedig egyik világrészből a másikba is mennek a sebesült ápolók és orvosok. A kétezer év előtti „szeressétek egymást“ még csak ezután kezd igazán fejlődni : a jövő kulturtársadalmában. Városi képviselőtestületi közgyűlés. — Saját tudósításunk. — Nagykároly város képviselőtestülete vasárnap d. e. 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott, melyről a következőkben számolunk be olvasóinknak. Á bomba merényletről. Debreczeni István polgármester a képviselőtestület gyűlését megnyitván, a tagok üdvözlése után megemlékszik a debreceni bomba merénylet által okozott szomorú szerencsétlenségről. Bejelenti, hogy a szerencsétlenség tudomásul vételekor nyomban táviratilag fejezte ki a város nevében az elhunytak feletti mély részvétét és a Püspök szerencsés megmenekülése fölött érzett örömét. Később a város küldöttségének vezetésében szóban is tolmácsolta mindezeket a püspöknél, most azonban a képviselőtestületnek a szomorú eset utáni első összejövetele alkalmával indítványozza, hogy a képviselőtestület a maga nevében is jegyzőkönyvileg fejezze ki mélységes megbotránkozását a gyalázatos gaztett fölött, egyben pedig határozatilag mondja ki, hogy az elhunytak feletti részvétének és a püspök szerencsés „semmi csak az ital, ital kell már nekem, nem doktor!“ S csakugyan nem segít már semmi, csak az ital, mely örökre elaltatta a szegény Molnár Pált. Egyszer ismét elment a kocsmába, felejtse baját. Ivott, ivott, mig kábult aggyal borult az asztalra s mély álomba merült, mély hosszas álomba, melyből sohse ébred fel az ember. — Így jutott özvegységre Molnárné. Kiköltözött, ki egész a városból, hol olcsók a lakások s úgy gondolta, hogy igy megélnek leányával. Tizenhatodik évébén járt Ilonka. Bejárt a tanítóképzőbe. Szorgalmasan tanult, éjét napot eggyétett. Mikor az iskolából hazakerült elővette kis hímzését, hisz ezután tengődtek, tengődtek valahogy a világon. Ha szeme már égni kezdett, elővette könyvét és tanulásának csak anyja rimánkodása vetett véget. Magas, vékony lányka volt. Szeme fátyoltüzben égett s lángja néha mintha el-ellobbant volna és, ilyenkor elhalványult tekintete. Lelke ott ült a szemében, mintha szépsége hamisságát akarná kiegészíteni. Nagyon beteges volt, gyakran köhögött, hisz hogyne, nagyon megviselte a munka a szegény leánykát. Megtörtént, hogy hetekig a szobát őrizte. Különben egy idő óta úgy megváltozott, mintha teljesen átformálták volna. Eddig olyan jókedvű volt, hogy jókedvével még a szegény anyjának is mosolyt csalt az arcára. S egy idő óta, mikor ott üldögélt kis himző- kerete mellett, lopva el-elnézte, hogy hull a levél a hervadt őszi fákról, ahogy a szél megmegtépázza, hogy megfossza még utolsó díszétől is. Néha egy-egy forró könnycsepp szaladt le az arcán, melyet hirtelen letörölt. Látszott, hogy titkol valamit, de az öreg Molnárné megmenekülése feletti örömének kifejezéséről a püspök jegyzőkönyvi kivonat utján értesittessék. A közgyűlés egyhangú elhatározással és a szomorúság közös érzületével tette magáévá a polgármester indítványát s annak értelmében a határozatot kimondta. A szomorú aktus megtörténte után a gyűlés ezen része véget érvén, az elnöki széket megyénk közkedvelt alispánja, Ilosvay Aladár foglalta el, hogy vezesse a rendkívüli közgyűlésnek azon részét, melynek feladata volt: a városi állatorvos választása. Alispán a jegyzőkönyv vezetésére Néma Gusztáv közigazgatási tanácsos, aljegyzőt, bizalmiférfiakul s egyszersmind jegyzőkönyvhite- lesitőkül Róth Károly, Marián Ferenc, Janitzky György, Orosz Lajos és Albanézi Mihály képviselőtestületi tagokat nevezte ki Ezután a kijelölő bizottságba Debreceni István kir. tan., polgármester ajánlatára a képviselőtestület dr. Adler Adolf és Strohmájer Ferencet választotta meg, alispán pedig Debreceni Istvánt és Péchy Lászlót nevezte ki s azon időre, mig a bizottság a működését befejezi, a közgyűlést felfüggesztette. A kijelölő bizottság működésének befejeztével alispán a közgyűlést ismét megnyitotta s bejelentette, hogy a városi állatorvosi állásra két pályázó van. Szüts L. Ferenc, helyettesként működő állatorvos és Szakáll Sándor szentfülöpi állatorvos. A bizottság jelölte mind a kettőt, azonban azzal a kikötéssel, hogy megválasztatás esetén a megválasztottnak az állása elvesztése terhe mellett kötelessége lesz két év leforgása alatt a tis> ti állatorvosi minősítést megszerezni. Minthogy szavazást kérő iv nyujtatott be, elnök elrendelte a szavazást, melynek megejtése után dr. Jékel László szavatszedő-küldöttségi elnök jelentette, hogy beadatott összesen 119 szavazat, melyből Szakáll Sándor kapott 61 szavazatot, Szüts L. Ferenc pedig kapott 58 szavazatot s igy Szakáll Sándor 3 szótöbbséggel állatorvossá választatott. nem szólt, nem kérdezte, hisz látta úgyis, csak várt, várt türelmesen. Amint igy üldögéltek, leesett az Ilonka ollója. Lehajolt s a zsebéből egy kis levél esett ki. Molnárné lehajolt s anélkül, hogy Ilonka észrevette volna, fölvette szótlanul, mintha semmi se történt volna, kimegy a szobából. Ilonkát magába hagyva. Zsebébe nyúlt, látszott, hogy keres benne valamit, de nem találta. Arca elsápadt s hirtelen lehajolt munkájához, öltögetett gyorsan, gyorsan, mintha nagyon sietős munkát végezne. * * * Másnap délután egy szerény külsejű, szinte kopottas fiatalember jelent meg a Molnárék házában. Arca szinte otromba volt, sima fekete haja gondatlanul simult magas homlokára. Künn az udvaron Molnár Pálnét találta. — „Révész Gyula, tanító vagyok,“ — mutatta be magát az asszonynak. „Igazán“, nagyon örvendünk, hisz oly régen várjuk már önt uram. Bevezette a szobába. Amint Ilonkát meglátta, köszönt arca lángvörös lets. Ilonka kérdőleg tekintett anyjára. „Révész ur tudakozódott egészséged felől leányom, nagyon szeretett volna látni, bevezettem hát őt 1 Foglaljon helyet tanító ur, találja jól magát!“ S azzal kiment a szobából, valami munka után látott. Hej, de jó is az anya-sziv, a gyermek gondolatát is tudja ! — „Gyulám, esküszöm, nem értem, hogy jöttél te ide !“ — Levelet kaptam, melyben anyád meghív ma délutánra. De Ilonkám, ne titkolódzunk tovább, megkérem anyádtól kezedet. Igaz, szegény vagyok, de szegény vagy te is. Kis fizetésemből majd csak eléldegélüuk ketten. S boldogok leszünk ugy-e ? — Boldogok leszünk Alispán Szakáll Sándort megválasztott városi állatorvosnak jelentvén ki, tudomására hozza a megválasztottnak, hogy a közgyűlés határozata értelmében állásának elvesztése mellett köteles lesz a kifogásnak, miszerint 2 év alatt a tiszti állatorvosi vizsgát leteszi, eleget tenni. Tavaszi munka. Akárhogy is mordul vissza-vissza a tél, lassankint mégis kiszabadulunk a hatalmából. Nedves, tavaszi széi fú már s minden megmozdul lassan, ami csak a tavasz megérkezését jelzi. A legilletékesebb hírnökök, a fák még alusznak. Azt az egy-két hetet, amit még aludva töltenek, igyekezik az ember arra felhasználni, hogy némiképen beleavatkozzék a fák dolgába. Ha ide-oda járkálunk a városon, itt is, ott is fadöntögető embereket látunk az utcákon nagy működésben. Ha nem tudnók, hogy a kivágott fák helyére újak kerülnek, meg kellene ijednünk, hogy mi marad hát meg, annyit kivágnak. Azonban jól tudjuk, hogy a kivágott fák helyére újak és jobbak kerülnek. Ennek igy kell már ezután lenni, ilyen a városok beren- dezkecj&sének az iránya, mely a kellemesnek, szépnek és hasznosnak elvét követi. Újabban mind több figyelmet fordít az ember arra, hogy tartózkodási helyét kényelmessé, egészségessé és kellemessé tegye. Épen a természetestől eltért mai életmódja az embernek, a gyárak, városok rideg világa szorítja az embert arra, hogy a kellemest, a megnyugtatót a természet szépségeiben keresse. Maga a „kertváros“ eszméje is azt a célt szolgálja, hogy fásitott terek, utcák, virágos kertek közt épített házak lakója a természet szépségeinek élvezetében találjon elvégzett munkája után nyugal- mat. Az utcák fasorja fogja fel a felszálló port, hüs árnya adjon enyhet a munkája után siemi mégis, hisz szeretsz, én is szeretlek téged s kell még ennél egyéb ?! ... A leány arcán a piros rózsák még nagyobbra gyultak ki, s zokogva borult belépő anyjának nyakába és sirt, sirt, nem tudta miért, de zokogott keservesen. „Gyermekem, ti szeretitek egymást?Jó, de engedjétek, hogy én is veletek lehessek boldog, hogy én is közietek lehessek!“ — Mindkét gyermek ajkához emelte kezét. Azután Gyula lehajolt Ilonkához s egy forró csókot nyomott homlokára. Molnár Pálné meg nézte, nézte, * * * Ősz van. Hervad minden. Az alkonyat teregeti sötét palástját, mintha alá akarná fogni a tájat. Az őszi fa felsziszeg, ha a szél beléje ütközik. Az égen nagy unottan fellegek úsznak, mintha el lennének fáradva, jmintha nem volna más dolguk, mint betakargatni az eget, mintha ők akarnák fölfogni a vaskörmökkel kapaszkodó szelet. Az égen messze vándormadarak sétálnak, ők is elindultak jobb hazát keresni. Ilona halálos ágyon fekszik. Megölte őt is a Molnár család gyilkosa, a tüdővész. A mellette levő szekrényen egy hervadt rózsa, mintha vele együtt akarna meghalni. Olyan boldog volt! — Mennyasszonya volt annak, akit oly forrón szeretett, de jött egy másik vőlegény, elszerette Gyulától s eljegyezte magának. Most tartja lakadalmát, az Ilonka tudta nélkül. Most is beszél, most is a halálos ágyon, egész látképeket rajzol a jövőből, a jövő boldogságából. „Nyissátok ki az ablakot, úgy szeretem nézni, hogy pusztul a természet, hogy száll a madár meleg hazájába. Gyulám nézd,
