Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1914-02-14 / 7. szám
7- k szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik cld 1. miből aztán következtetés vonható arra, hogy a város egészséges fejlődése minként biztosítható az üres telkek beépítésével. Egy igen érdekes, a mi helyi viszonyainkhoz igen hasonlító eset állt elő egyik német városkában, Kohlscheidban. Mivel a régi városrészben a telkek megdrágultak, a német vidéki közönség konzervativizmusa következtében sehogy sem birt fejlődni, noha ehhez a feltételek egyébként megvoltak, itt egy olyan fogás vált szükségessé, mely a megakadt fejlődést tovább segítse. A kellő eljárás az volt, hogy az u i városházát az uj városrész számára kijelölt területen építették fel, ugyanott építettek iskolát és ide telepítették az élelmi piac egy részét. Így aztán a lakosságnak kedve lett itt építkezni és megindult az uj városrész fejlődése. Ez olyan egyszerű, akár a Kolombus tojása. Általános tanulsága ennek az esetnek az is, hogy a közintézmények egy helyen való tömörítése nem kedvez a város szélesebb alapú fejlődésének. A központ eléri az adott viszonyok között lehetséges legnagyobb fejlettségét és a külsőbb részek a fejlődésben elmaradnak. Ilyen okokból az sem oktalanság, ha egyes hatékonyabb intézmények helyét változtatják. Igen tanulságos Dortwund város kárvallása. Itt az egész városon keresztül egyenes utat hasítottak a vasúti állomáshoz. Az összes költség 5 millió és 875 ezer korona volt. A telkek eladásából befolyt 5 millió 700 eier K. A város ráfizetett 175 ezer koronát, amit azonban megtakaríthatott volna, ha annak idején előrelátóbb. Építésügyi szabályrendeleteknek egész gyűjteménye szerepelt a kiállításon. Mindenütt a világosság, levegő és egészségesség elveit tartják szem előtt. Újabbak szerint a beépítendő területeknek csak egy harmadát szabad beépíteni, a többi két harmada meghagyandó parkoknak. Már ebből is látható, hogy a német városok nagy súlyt fektetnek a parkokra. Első sorban egészségügyi okokból, másodszor mert szépészeti szempontból elsőrendű fontossággal bírnak. A parkok művészi kiképzésében a költséget nem kímélik, versenyre kelnek egymással. A parkokat összekapcsolják a testedzéshez szükséges játékterekkel. A patakokat tavakká szélesítik, vagy mesterségesen készítenek tavakat, hogy fürdő és csónakázó helyeket nyerjenek. Sport számára tennisz pályákat és egyéb játszótereket létesítenek. Gyermekjátszótereket sűrűn, a város minden részében létesítenek oly módon, hogy a főforgalmi utaktól elkülönített, védett' helyen legyenek. E célbői egy-egy jó nagy telket kisajátítanak és lombos fákkal 5—5 méternyi távolságban beültetik. A talajt tiszta, kavicsos homokkal borítják, öntözik és lehengerelik. Hogy esős időben is lehessen sétálni a fák alatt, a téren keresztül beton járdák vezetnek. Nyáron a fák teljesen leárnyékolják a játékteret és verőfényes erdő képét nyújtják. Német városokban az ilyen gyermekjátszóterek immár sablonná váltak, mondja Bodányi Ödön a könyvében. Boldog viszonyok ! Magyarország városaiban csak a róla való beszéd lett már sablonos. Annyit beszélünk a parkokról, hogy hova kellenének, mennyire kellenének, hogy már tele vagyunk vele. Nem a parkokkal, hanem a sok beszéddel. Pedig ez nemzeti kérdés lesz ntár nem sokára. Ugyanis a tüdővész nemzeti nyavalyánk, az ellene való küzdés nemzeti kötelességünk. Ebben a munkában legnagyobb szerepe épen a gyermekek helyes, egészséges nevelésének volna. Ezért szükséges a gyermek- játszóterek meghonosítása. A német városok már egy fejlettebb kultúrának eredményeit használták fel berendezkedésüknél. Minden intézményük magasabb szempontok szerint, nagyobb tapasztalatok alapján szerveztetett, mint a mi vidéki városi intézményeink. Ezért tanulságos az ő állapotaikkal foglalkoznunk, hogy ami abban jó, a mienknél fejlettebb, azt a magunkévá tehessük. De minél hamarabb, hogy a nyugattal lépést tartsunk, ne pedig utána kullogjunk. (lÉT^ŐL-jlÉT^E. Az állami bor közraktár kérdése sokkal jobban foglalkoztatja Szatmárt és közönségét, mintsem gondolnók. Nagyon el kezdték érezni a hiányát, hogy nincsen. Most már valóságos bünbakk lett a nemlétező borraktár, mely felelős mind azokért a bajokért, melyek miatt a szatmári bor nem kél. Olyan a hangulat, mintha a borraktár lenne majd az a csodaszer, mely a szatmári bor keletét fel fogja emelni. A Szamos minapi számában „Egy szatmári gazda“ elégiázott róla, hogy milyen jövője volna a szatmárhegyi bornak, ha borközraktára volna. Itt ugyanis mindenki lerakná a borát, egységesítenék s egy tömegben sokkal jobban eladnák, mint elaprózva. Látnoki szeme nagy fellendülést jósol a hires szatmárhegyi bornak arra az esetre, ha majd az megjárja a közraktárt. Pedig az attól nem lesz jobb. Nem a közraktárban van itt a hiba. A szatmárhegyi bor sem azért nem kél, mert nincsen közraktára, hanem azért nem kél, mert nem jó. Azt más úgy se fogja meginni, ha közraktárba teszik is, a szatmáriak pedig megihatják raktár nélkül is. * Olyanformán képzelem a dolgot, mikor „az emberiség haladása“, „erkölcs“, „kultúra“ s más ilyen eget-földet átérő nagy szavakat hallok, mintha az emberiség egy nagy, együttharcoló hadseregként valami általános, de számtalan formában nyilvánuló ellenséggel szemben támadna. palást gyanánt. És ügyesen sürgő pici ujjacs- kái alatt szivárványos szőnyeg született, mint Pentaur, a hires poéta dicshimnusza az első nagy Ramszeszről. És parányi bíbor ajkai halkan dúdoltak egy dalt, mely édesebb vala, mint a szellő, mely a Nílus legvirágosabb, legmézesebb völgyében születik. Hanem anti- lope-alakjára hosszú ruha borult, mely még lábainak a csücskét sem engedte láttatni. A Fáraó parancsolt igatottságának, mikor a leányt megpillantotta és nyugodt hangon mondá neki: — Kedves gyermekem! Én. Amon kedvence, azért jöttem hozzád, hogy ha te vagy az a leány, aki e sarukat tegnap a Nílus partján feledted, hát királynémnak vezetlek fényes palotámba, amelyet tízezer rabszolga épített három esztendőn át. A leány leborult Egyptom mindenható ura előtt. — Kelj fel, gyermekem, — folytatá nyájasan a Fáraó. — Ellenkezőleg, nekem kell lábaid elé térdelnem, hogy felpróbáljam a cipellőket. A leány erre felugrott és még jobban elburkolta a lábait. — Hogyan? Te akarod a sarukat az én lábaimra felpróbálni, uram ? — Igenis, sajátkezüleg, én, Egyptom és Nubia ura! — De hát ha ura volnál Kisázsiának a Tigrisig és Afrikának a sivatag végéig, enged- ném-e ezt neked ? És Rhodopisz arca a fellázadt szemérem pírjában égett, midőn e szavakat mondá és szemeiben megingathatatlan, büszke elhatározás volt olvasható. — Boldogtalan teremtés! Hiszen ha a lábaidra illenek a saruk, a föld leghatalmasabb királynőjévé lész! — sietett királya segítségére jönni Amenafo. — De én a föld leghatalmasabb királynéja nem akarok lenni ilyen áron ! — És ha én parancsolom ? És ha én kényszeritelek ? — tapadt a szép hölgy arcára vágytól égő szemekkel a Fáraó. Rhodopisz erre elővett a kebléből egy hosszú hegyes tőrt és megcsillogtatva azt a napfényben, mondá: — Ha erőszakot használsz, oh király, mielőtt rabszolgáid egyike hozzám nyúlna, szivembe merítem e tőrt. Mert az én lábaimat nem fogja látni férfi szeme kivéve, ha az a férfi a — a ferjem . . . A rabszolgák rá akarták magukat vetni Rhodopiszra, hogy kicsavarják a kezéből a gyilkos szerszámot, de a Fáraó egy intése vissza- parancsolá őket: — Megáldjatok! Egy ujjal se bántsátok ezt a leányt! Ö az én menyasszonyom ! — Az udvari nép bámulva húzódott vissza. — Amenafo! — fordult a Fáraó miniszteréhez. — Tégy meg minden előkészületet a nászünnepre! Legyen vigasság Thebaetől Mem- phisig! A gazdagokat hívjátok meg a nászlakoma asztalához és a rabszolgák birodalmamban egy hétig ne kapjanak korbácsot. Őt pedig öltöztessétek bíborba és selyembe, aggassátok tele drága ékszerekkel és hozzátok öt Luxor márványcsarnokába, mert ő lesz az én hitvesem ; mert csak egy ilyen szép, ilyen szemérmes és erényes leány lehet az, akinek a lábacskáira e parányi cipők illenék . . . III. És a nászünnepet megtartották pazar fénynyel és oly vigsággal, hogy még tán a múmiák arcára is mosoly libbent gúláik belsejében. És a nászünnep után következő reggelen ott ültek Ramszesz és friss menyecskéje a palota ormán, amelyet aranysugaraival árasztotta el a fölkelő Rha isten. Rhodopisz odasimult Fáraóhoz és remegve és könyörögve szólt hozzá: — Megbocsájthatsz-e nekem, édes Ramzi ? Te ugyancsak csalódtál bennem. Bizony a te feleségednek akkora lábai vannak, mint egy strucc-madárnak . . . Az istenek utódja boldogan mosolygott: — Dehogy is csalódtam benned, imádott angyalom. Lásd, amiközben a sarukat Thebae leányainak lábaira próbáltam, mindenfelé csak a hiú vágygyal találkoztam, a leányos erényekkel sehol: Jaj be is féltem, hogy illeni talál lábukra a cipő! S amikor végre találkoztam veled, aki még királyné sem akartál lenni a szemérmességed föláldozása árán: akkor bizony nem törődtem többé a sarukkal! Mert ha nem is illenek azok a te lábaidra: de azért mégis megtaláltam én az igazit, akit kerestem. S azután magához vonta asszonykáját és a fülébe súgta: — Különben pedig a lábacskáid nem is olyan nagyok . . . És Rha isten mosolyogva nézett Amon. kedvencére. S a palota ormára felhallatszott a Nilus csobogása, amely csöndesen ringatta a lotusz-virágokat, amik éppen most csukták be kelyheiket a holdsugárral átszerelmeskedett éjszaka után . . . : Modern ruhafestés: |f Á if £Íi A t* Pól Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre. «dj l/ujvl JrdJ Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
