Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1914-02-14 / 7. szám
2-ik ©Idái. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 7-ik szám. tatlanságában nem szabad kételkednünk és nem is kételkedhetünk. Az már igazán fonák állapot volna, ha éppen a magyarság hagyná el azt az állami élettel egybeforrt jellegű fennhatóságot, ami a magyar püspökség fennhatósága és idegen hatalmasság, idegen püspök kezébe tenné le sorsát. Ha a kétféle görög katolikusság között előjogról lehet beszélni, az csak a magyar nyelvüt illeti meg. Romániában bizonyára nem a magyar g. katolikus élvez előjogokat. Sőt ilyen nincs is. Náiunk azonban leghátul került a magyar érdek. Elkeseredéssel keli látnunk, hogy amikor román egyházfők támadhatják egyházmegyénket, a mi püspökünk nem védelmezheti azt. Nincs jelen egy olyan tanácskozáson, ahol az ő híveinek sorsáról van szó. Ilyen kérdésben szóba se volna szabad állani senkivel, ha a magyar püspök nincs jelen. Igen, mert itt erről van szó. Ebből nem lehet politikai kérdést csinálni sem pro sem kontra. Pártok nem helyezkedhetnek ellentétes álláspontra abban, hogy lehet-e revidiálni a hajdudorogi egyházmegyét? Itt csak egy érdek van: a magyarság érdeke; csak egy szempont lehet: a méltányosságé. Beszélhetnek-e méltánytalan bánásmódról az uj egyházmegye román nyelvű hivei? Hiszen a püspök az első pillanatban biztosította őket teljes türelméről és pártatlanságáról, anyanyelvűket illetőleg. Hanem igen, méltánytalan az az örökös támadás, mely az uj „testvér“-egyházat éri az oláhság részéről. Ezzel szemben itt van már a legfőbb ideje, hogy az egyházak maguk tiltakozzanak. Az egyházmegye területén levő községek tömörüljenek Aki szebb és formásabb, mint írisz Istennő; kezei, fülei, szája parányiak, dereka karcsú, mert mindez együtt jár a parányi lábakkal. Csak a szemei nagyok, mélyek, feketék, szenvedélyesek. A király sajátkezüleg emelte föl a fövényről a cipőket. — Sose jöjjön el érettem Hor, a föltámadás istene, ha e saruknál parányabbikat és szebbeket láttam életemben! — Valóban méltók arra, hegy elhelyezd őket a luxori kincsestornyod drágaságai közé — kontrázott a miniszter. — S méltó is bizonyára a leány is, hogy megosszam vele a luxori palotámat — folytatá a király. — Föl fogom kerestetni, akinek lábaira e tündérsaruk illenek, ha csak nem írisz istennő pottyantotta le az égből. S feleségül fogom őt venni. — Feleségül? De hiszen a legfontosabb államérdek parancsolja, hogy a kelták királykisasszonyát vedd nőül. — Ne beszélj nekem államérdekről — rabszolga. Az állam én vagyok és én csak azt kívánom, hogy ez istennő mielőbb az enyém legyen! A miniszter nem mert feleselni a Nap fiával, aki oly izgatottan sietett vissza a végzetes sétáról a palotába, hogy a lépcsőjén még egy szent macskának is a farkára hágott. Pedig a macska tudvalevőleg különös imádás tárgya volt Egyptomban s annak bántalmazol' halálnak halálával bűnhődtek. II. Másnap reggel, mint a kiömlő Nílus árasztja el egyszerre az országot; úgy töltötték be a szenzáció hullámai Thebae városát, hogy a Fáraó azt a leányt keresi feleségül, akinek lábaira a Nílus partján talált cipők ráillenek. Ej, be sok egyptusi rózsa arcára szökött az édes egymás mellé, átszakithatlan falképpen, azzal a határozott kijelentésükkel, hogy az egyházmegye épségét érintem nem engedik. Ez el fog enyésztetni minden támadást. Tanulságok a düsseldorfi városok kiállításáról. A németországi rajnai tartományok városai 1912-ben egy nagyszabású kiállítást rendeztek Düsseldorfban, abból a célból, hogy ott a város- fejlesztés körül szerzett tapasztalataikat kicserélhessék, teendőiket megvitathassák, hogy igy annál nagyobb gonddal, hozzáértéssel- valósíthassák meg feladataikat. Erre a kiállításra elment Bodányi Öd«n is, Szombathely város főmérnöke, ki tapasztalatait könyv alakjában bocsátotta közre. Bodányi Ödön, kinek Szombathely városa szédületes fellendülését köszönheti, az összes magyar városoknak javára akar lenni, mikor gazdag tapasztalatait összegyűjtve, kiadta könyvében. Innen fogjuk meríteni mi is az anyagot ezen és még egynéhány cikkünkhöz. A német városok már évekkel ezelőtt tömörültek és rendeztek város-kiállításokat. Düsseldorfban 1910-ben tartottak egy városépítési kiállítást. Azóta a rajnai városok újabb kiállítás rendezését is szükségesnek találták, hogy az újabb tapasztalatokat megismerhessék és javukra fordíthassák. A kiállítás kezdetben szerény keretei között terveztetett, 50 Rajna- menti város részvételével. / városok azonban oly nagy lelkesedéssel keltek versenyre intézményeiknek minél alaposabban és szebben való bemutatásában, hogy az eredetileg szerénynek tervezett kiállítás impozáns méretéket öltött. A kiállítás gazdag anyagával, kápráztató változatosságával igen nagy és élvezetes tanulságot nyújtott. A kiállításnak saját mozgószin- háza volt, melyben a kiállítás intézményeire vonatkozó érdekes előadásokat, illetve felvéteizgalom pírja e hir hallatára! A nagylábu leányok lemondó sóhajjal ültek a sutba, ellenben a piciny lábúak tetszelegve mutogatták a lábukat, amely őket esetied Egyptom királynéjává teheti. S a legelőkelőbb főméltóságok nejei besugatták a királynak, hogy az ő leányaik mind szerény, háziasán nevelt teremtések, akik esténként maguk járnak vízért a szent folyóhoz . . . Amenefo korán reggel bement őszentsé- géhez és megcsókolván térdeit, ősi egyptomi szokás szerint, alázatosan kérdé: — Kiverte fejedből az álom tegnapi gondolatodat és a kelta királyleányt veszed noül, ő méltó utóda az isteneknek, akik százezer évig uralkodtak Egyptom földjén? Vagy pedig parancsolod, hogy elinduljak azon papucsokkal és sorra próbáljam őket Thebae szépeinek a lábára? Az istenek utódja a fejét csóválta: — Alom egész éjjel nem jött szemeimre s elhatározásom szilárdabb, mint valaha. Hanem azért a papucsokkal nem te indulsz útnak, ravasz kópé Hogyis ne! Neked vásik a fogad arra a mulatságra, ugyebár, hogy sorra próbálgasd azt fővarosom minden szépségében a lábacskájára? Hát abból nem eszel, kedvelt hívem. Én magam veszem nyakamba a várost és járom be Thebae lányos házait. Az ilyesmit legjobb az embernek magának elvégeznie, könnyen becsaphatnák valami protekciós haja- donnal . . . Amenafo ismét megcsókolta a Fáraó térdét, azzal intett, mire megszólaltak a harsonák, a rabszolgák eljöttek a tronszékkel és az megindult a leánynézőbe. Koszorús görögfüvolások járdaltak a menet élén s a palakin előtt bibor- párnán vitték a sarukat. Százszor boldog az a szűz, akinek az a lábára ráillik. Mondanunk sem kell, hogy Fáraó aztán számtalan próbát eszközölt. Sokszor, amikor leket mutattak be állandóan a látogatóknak, így pl. valamelyik város jól szervezett tűzoltóságának gyakorlatait, más városnak utcatisztc- gatási eljárását, vagy tgészségügyi intézményeit, azok működését stb. mutatták be mozgófénykép előadásokban. A kiállítás szervezete öt csoportot tüntetett fel. Első csoport volt a városrendezés és építés: a 2. és 3 egészségügyi intézmények: kórházak és betegellátás; 4. középületek; 5. ipari rész. Az egyes csoportoknak mégcsak névszerinti említése is a távol jövő zenéje nekünk, mégis érdemes lesz ezekkel az ismeretkörökkel foglalkoznunk, hogy belássunk a mélyébe azoknak a nagy problémáknak, melyek a haladó városok életében felbukkannak és megismerjük azokat a nagy célokat, melyekre a haladó városok törnek. Eme cikknek tárgya csak a kiállítás első csoportja, a városrendezés' és építés lesz. Maga a kiállítás helye, Düsseldorf, jár legelöl ezekben a kérdésekben. Ez a város az, mehret már régóta „mintavárosnak“ neveznek a németek. Düsseldorf tipikus kertváros. Már 10 évvel ezelőtt is a város birtokában levő 510 hektár területből a gyönyörű parkok és ültetvények 201 hektárt foglaltak el. A kert-müvészet itt magas fokon áll és a város maga jár elöl jó példával. Már 100 és egynéhány éve, mikor Napoleon a várost elfoglalta, akként adott kifejezést tetszésének, hogy Düsseldorf „kis Páris.“ A kiállítás 1. főcsoportja a városépítési és rendezési kérdéseket mutatta be különböző módokon. Nagyon érdekes kérdések kerültek itt felszínre, mik érdekelhetnek minden városi embert. A kiállítás a legváltozatosabb példáit mutatja régi városrészek szabályozásának, uj városrészek építésének és munkástelepek létesítésének. Tanulságos térképeken különböző színekkel van feltüntetve a lakosság sűrűsége, I . \ letérdelt birodalmának egy-egy bájos virágszála elé és annak szemérmesen odanyujtott lábacskáit a kezébe vette, az a vágy lepte meg, hogy bárha ez az igéző teremtés lenne az igazi! Sokszor pedig, amikor látta, hogy a leány korántsem a szeméremtől remeg, hanem a hiúság, a nagyravágyás mohóságával fogadja őt és fedezi fel előtte a lábacskáit, akkor viszont rettegett, hogy jaj, ha ezt kellene fogadásához kepest nőül vennie! Hanem hát a saruk kicsinyeknek bizonyuljak — s ha egy-egy jóakaratu mama fel is erőltette azokat, Fáraó észrevette a rózsaszál sápadásán, hogy annak tyuksze- mecskéit kegyetlenül szorítja a dióhéjnyi cipő ... Úgy látszott, hogy egész Thebaeben nincs olyan ici-pici lábú tündér, pedig már az előkelőbb városnegyed minden márványpalotáját bejárták és csak Karnak külváros volt hátra. — Kheopszra! — kiáltott föl Amon bo- szankodó kedvence. — Ha az utolsó vityillóban találom is meg, mégis őt veszem el feleségül ! Találomra betért a külváros, egyik kidült- bedült házikójába, amelyben, amint a szomszédok mondták, Szi-ptah, egy igen tehetséges és igen szegény szobrász lakik, aki azonban életeben soha kőből nem faragott oly szép alakot, aminő a leánya, a liliomarcu Rrodopisz. A Fáraó fölcsillanó szemekkel lépett az előcsarnokba s a cselédségtől értesült, hogy a gazda és a felesége nincs itthon, a kisasszony ellenben a szobában hímzéssel foglalatoskodik. Mikor a király ebbe a szobába jutott, szemei elé kellett emelnie a kezeit. Nem a fénytől vakult el, ami tán a terem falairól áradt feléje, melyeket a szobrász iromba müvei diszitettek. Hanem attól a szépségtől, ami a fonogató leányzó alakjáról ragyogott reá. A hajadon szebb volt, mint Írisz istennő ; karcsú, formás és kívánatos, mint egy éppen hogy megérett gyümölcs. Gömbölyű vállaira szénfekete hajzu- hatag ömlött, minden királyi köntösnél drágább
