Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1914-01-17 / 3. szám
V. évfolyam. Nagykároly, 1914. január 17. 3. szám. Nagykároly és Érmellék Á Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye. \v Al .... ' _ ' _ 1 . 1 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. |#=- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő : D R. V E T Z Á K EDE. Felelős szerkesztő: Főinunkatárs: DR. BORODY DEZSŐ. DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. IMS” MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre........................................8 korona. Fél évre ............................................4 korona. Ne gyed évre...................................2 korona. Eg y szám ára..............................20 fillér. A revízió réme feltámadt halottaiból és ismét kisért. Mikor már a pápai nuncius kijelentette, hogy az uj g. kath. egyházmegye ki kerekítése végleges és megváltozhatatlan, mikor még azon nagy veszteségek ellenére is, miket számbelileg az oláh egyházmegyékben hagyott véreinkkel vesztettünk, némi örömünk volt abban, hogy a g. kath. magyarság régi és jogos küzdelme végre véget ért, most ismét zavarja a mi örömünket, bántja az önérzetünket az a folyton kisértő oláh akadékoskodás, mely az uj egyházmegyébe belenyulkálni, a zavarosban halászni akar. Már a legelső oláh feljajdulásra megjött a feltétlenül illetékes statisztikai kimutatás arról, hogy azon elenyészően csekélyszámu oláh nyelvű hívőkkel szemben, kik földrajzi viszonyaik miatt beleestek a magyarnyelvű g. kath. egyházmegye területébe, 60 ...80 ezerrel több az on magyarnyelvű g. kath. valiásu hívők száma, akik viszont még most is különböző oláh püspökségek alá tartoznak. Kivánhaíja-e hát valaki, hogy ezt a viszonyt alkudozásokkal a magyarság kárára még rontani lehessen ? És sza- bad-e nekünk bármilyen alkudozásba is kezdenünk? Itt szó sem lehet alkudozásokról. A magyarság küzdelme jogos volt és diadalt is aratott. Ebből az eredményből engedni egy hajszálnyit sem szabad. Legkevésbbé a magyar faj lehet ebben az országban az, akinek rovására terjeszkedni lehessen. A g. katholikus egyházmegye körül folyó küzdelem a magyarságnak valóságos önvédelmi harca. Nagyon sajátságos és szomorú állapot, hogy ebben az országban épen a magyarságot lehet megtámadni. Hogy nem jut eszébe egyszer a magyarságnak felzudumi azért az elnyomásért, amiben az erdélyi g. kath. és g. keleti magyarok és székelyek részesülnek oláh felettes hatóságaiktól! Úgy látszik, annyira türelmesek vagyunk, hogy visszaszorulunk az önvédelemre, ahelyett, hogy átmennénk a támadásba. Ebben a helyzetben nem lehet más az eiv, mint hogy változásba csak olyanba menni bele, ami a magyarságra nézve kedvezőbb, mint a mostani, mely sajnos nem az. Hódoló elismeréssel vagyunk Miklóssy István magyar g. kath. püspök hazafiasságával szembemelyet ebbem a kérdésben férfias állásfoglalásával demonstrált. Amint azt előre is sejtettük az első magyar püspöknek legelső súlyos hivatása épen a hívei magyarságának inegvédelmezése lett, melyet ime ő atyai gondossággal, ritka férfiúi erély- lyel teljesít is. Egyházmegyéje kerüiő utakon, országos kérdésekkel öltődött uton-módon jött, nagy támadásoknak néz a közel jövőben elébe. Olyan időket fogunk élni, mikor a magyarság szupremáciájának megvédéséről lesz szó. Ilyenkor engedményeket tenni, még viszonzás ellenében sem szabad, ha erőseknek, megtámadhatatianoknak akarunk kitűnni. Az uj egyházmegye kebeléből egy községet sem, egy lelket sem szabad engedni kiszakítani. Ha cserébe kárpótlásokat kaphatnánk is, ez nem olyan terület, ahol akadozásba kezdhetnénk. A magyar katholikusság évtizedes küzdelmeinek kegyelete nem engedi meg az ilyen elintézést. Ennek a megközelíthetetlen tisztaságú, erős érzésű magyar álláspontnak képviselőjét, híveinek törhetetlen bátor- ságu, atyai" védelmezőjét tisztelhetjük Miklóssy István személyében, kinek hazafias példaadását tartva állandóan szem előtt, bármikor készek vagyunk arra, hogy csekély erőnkkel szolgálatára legyünk ez ügynek. Uj plébánia Sagykárolyban. Újév első napján szentelte fel Benkő József apát-kanonok Szatmári uj plébániáját, a né- meti-i részben épített Szent János templomot, melynek szolgái a betelepített Ferencz-rendi szerzetesek lesznek. A régóta és nagy gonddal épülő, szép templom egy újabb dísze lesz a városnak és a hívőkre nézve megbecsülhetetlen jótétemény, hogy a németi-i részen lakók közel találják és gyakran felkereshetik az Isten házát. Mikor e tényt olvastuk s előnyeit értékeltük, önkéntelenül ötlött fel előttünk a kérdés, Az élet szőnyegén. Halkan járok, nesztelenül én. Halvány arccal, lesütött szemmel Az életnek tarka szőnyegén. Hangfogóval s lassan beszélek. A nagy zajban senki sem hallja, Mért is vagyok gyáva, mért félek ? Megyek meg-megállva előre S a szemem kinyitni nem merem, Hogy bele lássak a jövőbe. E szőnyegen járni nem tudok, Róla lelépni meg nincs erőm. Uram! Uram! mond hová jutok? Csupa kacaj, suttogás hallszik Körülöttem csók, zsivaj, lárma. S az én szivem csak tovább alszik. Meddig kell a csodára várni, Mikor tanulok meg, óh élet, Merészen szőnyegeden járni ? . . . Dániel Katóka. fflihály bácsi versenyzik. Irta: Kutási Ödön Az ég peremén csak halvány sávban látszik még a hajnal derengése, de Őrzse asszony, a Jámbor Mihály hitestársa, már ott ül a kemence szájánál és füt. Bent a kemencében pattogva, sziporkázva ég a szőlővessző. A vörös lángnyelvek kacérkodva -nyaldossák a kemence belső falát. Néha felsír egy-egy szál nedves vessző, amint buzogva sül ki a végén a viz. A ropogás, pattogás közt olyanféle módon hangzik a síró sustorgás, mint mikor ellenséges hadak összeütközésekor a harci zajba szivmetsző női hang vegyül. A kemence mélyében is ehhez hasonló küzdelem folyik. És ezt a küzdést, ezt a viaskodást merev szemekkel nézi Örzse asszony. Már kábul a feje, homályosul a látása, de azért még mindig bámulja a tűz viaskodását. Van. is neki miért nézni ezt a hatalmas tusakodást. Az ő lelkében is háborog az indulat és a fájdalom érzése ; megsajdul a szi/e, amikor felsír a nedves szőlővenyige. Ilyenkor rendesen elfordul a tüztől s fejét a szivszaggató gondolatoktól nehezülve, nyugtatja a kezére. Elgondolja, mit tett az ura, Jámbor Mihály. Vétkezett! A törvényt bántotta meg, mert Sári István földjére ráengedte a vadvizet. Öregségére bünösödött meg, s most neki el kell viselnie a világi szégyent. Hisz mindenki rámutat, ötét szólja, hogy ha az urát lecsukják. Pedig lecsukják, mert fizetni nem tud. Nincs egyebe, mint a néhány hold bérföldjük, meg rajta ez a kis viskó. — Ez is ránk szakad, ha nem gondozza senki — sírja el magát Örzse asszony és megered a könyhullása. Fuldokol a sírástól s zokogva feljajdul — Istenöm, teremtőm, mit vétöttünk ellened ? . . . Mihály bácsi erre a nagy sírásra kilép a házból. Éppen az ünneplős lajbiját gombolja. — Mi lel anyjuk ? . . . Örzse asszony visítva enged utat ajkán a szivbeli fájdalom hangjának: — Mí-i-i ?! . . . Ó, mi-i-i?! Hát még kérdözni is lőhet ? — Csak nem ez a sömmiség, ez a viz- bocsájtás szorongatja a belsődet ? — Kendnek az sömmiség? — Hát mi? — kérdezi Mihály bácsi derült ábrázattal. — Csak nem világi veszödelöm ? — Tudom, hogy kendnek nem ! A kend
