Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-11 / 41. szám
41. szám. 3-ik oldal NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK Csak meg kell szerezni. Ez pedig a város kötelessége, mit az a legnagyobb készséggel teljesített volna, ha előre tudomása van a püspök ur Öméltósága szándékáról. Mikor a mi nagy ügyünkről van szó, a város minden áldozatot szívesen meghoz és egy arra alkalmas épületet kitelepit ideiglenes lakásnak, amig teljesen méltó, megfelelő épület emelkedhetik a püspökség számára. Hogy alkalmas lakás híjában Debreczenbe költözött a Püspök, az csak a mi elő- készületlenségiinkön múlt, nem a város alkalmatlanságán. Ennek a helyzetnek jellemzésére szolgálnak a Püspök szavai is, melyekben kifejezte, hogy Debreczenben csak egyszerű lakó akar lenni addig, mig a székhely kérdése eldül. Nagykároly bizton tekint a kérdés elintézése elé. Noha nem tagadhatjuk el, hogy jelenleg a kérdés elintézésénél szerephez jutottak a szenvedélyek is, hisz- szük, hogy az érdemleges döntés idejére elülnek a kihívás és megtorlás kicsinyes szempontjai s annak az igazi győzelemnek, melyet a magyar görög katholikus egyház felállítása jelent, nem maradnak kiaknázatlanul az előnyei. Az egyházmegye és a nemzet céljait szem előtt tartó józan belátás csakis Nagykárolyt tarthatja az igazi székhelynek! Az első magyar g. kath. püspök íelszenteltetése. (Saját tudósításunk.) Arról az impozáns, megható ünnepségről, mely az első magyar görög kath. püspök fel- szenteltetését kisérte, csak annak lehet fogalma, aki azt végig láthatni elég szerencsés és boldog volt. A leglélekemelőbb ünnepség ez a milleniumi ünnepélyek óta. Azóta ilyen tiszta, fölemelő öröm- és diadalünnepe nem volt még a magyarságnak. Végre álmainkat megvalósulva, életerőnket megnyilatkozva láthattuk. Régen fájlalt sérelmeink megszűntek és úgy érezzük, hogy uj élet nyílt meg számunkra. Történelmünknek egy fontos mozzanataképen fogja majd emlegetni az utókor a hajdudorogi nagy ünnepségeket. Legemlékezetesebbnek azért Hajdadorog- nak lesz ez az ünnepély. Olyan napokat élt át a kis lelkes város, amilyeneket Magyarország bármelyik városa is alig érhet meg valaha. Most még, előre, alig is tudjuk méltóan értékelni e nagy eseményeket. Majd a jövő fogja azokat fényesen igazolni és akkor Hajdudorog igen boldog lehet, hogy ő volt az első megindulás tanúja. A város a nagy eseményekhez méltóan pazarul fel volt lobogózva. Már napok, sőt hetek óta egyebet sem tettek a lelkes magyarok, mint lobogóztak, díszkapukat állítottak, zöldágat, virágot szállítottak. A vendégek már pénteken kezdtek megérkezni. Az állomás is fel volt virágozva pazar kézzel. Minden érkező vonatot küldöttségek és a nép nagy tömege várt. Az érkezőket a lakosság szállásolta el, egymással vetélkedve a vendégszeretetben. Szombaton d. e. 10 órakor érkezett a püspök. Egetverő éljenzés, a papság és a küldöttség alig fér el az állomás perronján, kívül a nép hatalmas tömege, bandérium, virágokkal behintett ut, diadalkapuk várják az első magyar püspököt. A kitörő öröm és lelkesedés heve magával ragad mindenkit; nincsen aki ne örülne együtt az örülőkkel, kürtök harsogása, mozsárágyuk dörgése és harangok zúgása között vonul be a püspök. Az első üdvözletei Farkas Győzőtől, dorogi főjegyzőtől kapja. A lelkes, hatásos beszéd igen kellemesen lepi meg a püspököt. A város szélén az első diadalkapunál Szabó Elemér főbíró fogadja lelkes szavakkal a megérkezett püspököt. A második diadalkapunál, mely a róm. kath. templom előtt állott, Antoni Ernő plébános fogadta. Itt a püspök bement a templomba és a főoltárnál imádkozott. A harmadik diadalkapunál Jaczkovics Mihály vikárius üdvözölte az egész papság nevében fejüket, püspöküket, hódolatukról és szeretetükről biztosítván. Miklóssy István a papsághoz intézett pár szavában felhívja őket az együttes, buzgó munkára. Innen virágos utón gyalogolt a püspök a gör. kath. templomba, hol Újhelyi Andor szentszéki tan. tartotta a hálaadó szent misét, a befejező imát pedig maga a püspök mondotta természetesen magyarul. Az ebéd Újhelyi lelkésznél volt. Este fáklyásmenet és zene volt a püspök tiszteletére. Másnap, azaz vasárnap volt a felszentelés Csak belépő jeggyel lehetett a templomba jutni, mégis alig volt hely. A szent mise után következett a felszentelés, melyet Drohobeczky Gyula körösi g. kath. pöspök végzett és Fischer- Colbrie kassai, Lányi Antal tinini r. k. püspökök segédkeztek. Az uj püspök letette az esküt, aztán imát és áldást mondott a gyülekezetre. Ezzel belépett szent örökébe, első, aki elfoglalhatta a magyar g. katolikusok püspöki székét. Délben a vikáriusnál adott a püspök ebédet s estére fáklyásmenet és általános kivilágítás volt a püspök tiszteletére. Bankett alatt dr. Lányi Antal tinini püspök egy nyilvános dikc'óban kérdést intézett Miklóssy István püspökhöz, hogy világosítsa fel már az egybegyűlteket, hogy hol lesz a székhely? — A kérdésre, igen nagy figyelem közepette többek közt a következőket mondta a püspök. Hogy hol less a végleges székhely, még magam sem tudom. Ebben a kérdésben nem as én óhajom fog dönteni. Én a papjaim és tanítóim érdekét fogom nésni. Már tárgyaltam is a kormánnyal, hogy jelöljön ki vagy három possibilis várost (!) és én esek közül a választást papjaimra, tanítóimra és az egyházközségekre bízom. Ez jó lesz legalább jegygyűrűre. Úgy is jövő héten tartják az eljegyzést. Milyen szép lesz az, ha valami jegyajándékot vesz. A bájos urától akkor kapja az első, szűzi csókot, s ő a selyem papirosba gön - gyölgetett holmiból kitakargatja a meglépést. Óh mi szép lesz az, ó milyen gyönyörű lesz az ? A hivatalos órák után útját mindig a fő utca felé vette. Ott lakott az ékszerész. Kirakat : melyik darabot fogja megvenni, ezt a to- urquais köveset . . . nem, jobb lesz tán, melynek közepén az a fénylő smaragd van. De nem. Ez harmincöt forint. Eh, mégis csak tourquais kövésnél marad. Kollegáik nem győzték bámulni. — Fura csoda ez a mi írnokunk, súgta az aljegyző. Egy szép szemért annyira oda lenni. Azelőtt se vettük valami nagy hasznát. Kártya kompániánkat mindig kerülte, most meg már felénk se hederit. Istók úgyse nem tenném ezt meg én, ha a Rothchiid leánya maga lenne is a jegyesem. De Győzőt nem lehetett elhárítani. Hivatalos órák után elment az ő látogatására, egy kis trics-tracsra hisz úgyis közelgett a kézfogó. Már nem vehették számba a látogatásokat még olyan kis városban sem, mint ez a pletyka fészek. Azután haza ment s mindig számolta, hogy mennyi pénzt takarított már meg? Hja, nagy summa pénz az! Ennyi nem volt még nála egy rakáson soha. Már harminchárom, már harmincnégy. Ha még harmincötig felviszi, akkor aztán megveheti, amit jegyajándékul szánt. Nem drága ugyan, de szegény ember hiába! vízzel főz. Közbe csak ez busitotta, — az aggasztó hirek Kossuthról. Ha megtalálna halni: Ha őt is elveszitenők 1 Aki egyedüli fénysugár volt annyi időn keresztül egész Európa előtt. Ó miért nem élt akkor! Elborult-e gondolatra. Mi mostan ő ? Egy semmiházi, egy törpe epigon. Könnyet törült ki szeméből. Ha megtalálna halni, bizonyosan a drága, szent földbe hozzák vissza őt, a hontalant. Talán szobrot, érczszobrot, monumentális emléket, örök időkre szólót állítanak neki. Állítanak. De ki állít? A nemzet egyes fiai fillérjeiből. Bizonyosan a járásbiró is fog adni, talán még a bohókás aljegyző is Bizonyosan. Csak hozzá, az írnokhoz nem hozzák az aláírási ivet. Hisz miből adhatna ? Nyomorult fizetéséből ? Mikor a legutolsó lakójának is több a komenciója oda fent a régi császárvárosban. Hát nincs-e megtakarított pénze? Annak a tourquais köves fülbevalónak az ára ? Ugyan, de mire is vetemedik 1 Hát megfossza őt, Margitot attól az örömtől, melyet a meglepetés megpillantáskor érezne? Nem . . . nem. De mégis. Hisz nem is sejti, hisz nem is számított, nem is számíthat az ő Margitja az ilyen meglepetésre. Ha szereti, magát a írnokot szereti úgyis, nem azt a követ, nem azt a hitvány csecse-becsét. S egy napon ő, a nemzet atyja csakugyan meghalt, épen azon a napon, melyen Szeren- chés Győző, az Írnok ur, kézfogóját tartotta. Keserű , égzet! Hogy ő neki, mikor egy egyész ország gyászban van, neki épen akkor lehet a kézfogója ! Hogy az ő szivében az öröm lángoló tüze loboghasson, mikor a nemzet valódi lángja, Ő, kialudt. Hogy az ő szivében, egyedül az ő szivében fakadjon a vigság virága, mikor az egész ország, egy egész nemzet, mit ? . . . egész világ búslakodik az ő megszentült, drága halottja ravatalánál. Dehát hiába, az ő szivének is jogai vannak. Azon a napon, melynek a delén a kézfogóját készült tartani, ősszeborult homlokai bandukolt be a hivatalba. Megkuporgatott pénzecskéjét is magával vitte, hogy a hivatalos órák után vásárolja meg a Kohn kirakatából azt a jegyajándékot, vagy mit. Mégis csak a smaragd köveset választotta, mert ennek a viselője, úgy olvasta a régi krónikákban, szerencsés lesz egész életére. Legyen is. Már előre örvendezett a szive, hogy fog örülni a menyasszonya, mikor át fogja adni neki a keservesen összekuporgatott keresményéből vett ajándékot. Mi, hogy felcsillan azon majd az ő Margitkájának az a búzavirág szinü szeme . . . hiába, ő is csak az Éva leánya s : Modern ruhafestés: UájlÁgA«« Bá| Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre. »WiJ wíSJtSI * €U Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
