Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-05 / 27. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 27-ik szám. a hitelezők az ajándékozásnál régibb keletű adósságért (sőt rosszhiszeműség esetén későbbi keletüért is.) Azt hisszük, eljutottunk oda, ahová igyekeztünk. Valami ilyesféle törvénnyel, amelynek tartalmát jogász-ember mindenesetre pontosabban tudná körvonalazni, a kártyázást azokra lehetne korlátozni, akiknek nincsenek hitelezőik, akik tehát nem a hitelezők pénzével játszanak. Mert az mégis csak lehetetlen állapot, hogy a törvény nem vesz tudomásul olyas valamit, ami egyenes romlással fenyegeti az egész társadalmat. Utóvégre akinek van pénze, az kártyázzék, ajándékozzon, dobja a pénzét a Dunába, Tiszába, Szamosba, vagy amely folyó ép megnyeri a tetszését, de a más pénzével ne rendelkezzék senki a törvény szinte egyenes beleegyezésével. „Kódus“ emberrel senki sem fog leülni kártyázni, ha attól tarthat, hogy esetleges nyereségét visszaperli tőle partnerének a szabója vagy a susztere, az ő vesztesége, szóval a „kódus“ nyeresége, pedig biztos helyen van, mert neki nincsenek hitelezői, vagy ha vannak is, azok követelésüket teljesen biztosítva látják. Ha igazán tenni akarunk valamit a kártya ellen, valami ilyesfélét kell kifun- dálni, mert a rendőrség, csendőrség hazárdjáték- meg sipista-szimatolása, üldözése csak olyan, mint az unatkozó gyerek „légypusztitása“, mikor a lábaszárán óvatosan megfog egy ügyetlen legyet. A végén még ki is repül a kezéből. Pihenté Sz. Cseh Lajos. Szomorú szívvel búcsúzunk főgimnáziumunk távozó igazgatójától. Az ő nemes egyénisége annyira összeforott városunk, gimnáziumunk, minden kulturális intézményünk, társadalmunk életével, hogy minden tekintetben be- tölthetetlen űrt hagy maga után. Mindig és Ha este látogató jött, akkor korábban fektette le a gyermekeket és átvette minden teketória nélkül Heyden asszonytól a háziasszonyi teendőket. Ő olyan egyéni önállósággal szórakoztatta a vendégeket, mintha mindig urinő lett volna. Ha az ő uraságát hívták meg valahová, természetesnek tartotta, hogy ez a meghívás neki is szól és már készen állott, a mikor a többiek még bajlódtak a toalettel. így aztán lehetetlen volt otthon hagyni. Lám ! Lám ! Egy uj nevelőnőt nem kaptak, hozzájutottak azonban egv uj családtaghoz! Gertrud asszony aggodalmas arccal mé- lyedt gondolataiba, hogy miként lehetne ezen helyzeten változtatni. Most már alig hallotta, hogy miket beszél az Emma leányzó az élményeiről. Egyszerre aztán figyelmessé lett. A leány azokról a karácsonyi ajándékokról beszélt, a melyeket ő kapott. Ez azért volt aktuális, mert a karácsony éppen küszöbön volt. Gertrud asz- szonyt szinte megdöbbentette, hogy a nevelőnő milyen nagyértékti karácsonyi ajándékokat kapott : gyönyörű ruhaszövet, aranyóra gyémántgyűrű, karperec, a végtelenségig. És finom módon egy-egy ötvenmárkás bankjegyet is becsúsztatok az ékszerdobozba. Ennek a leánynak tőkepénzesnek kellett lenni, ha csak egy kissé takarékos volt. Gertrud asszony egy kissé elgondolkozott, hogy megmondja neki a véleményét erre a célzatos dicsekvésre : — Ezek igen szép és értékes ajándékok, amelyeket ön kapott. Ámde, kedves kisasszony, mindenütt ott volt, ahol a kultúráért, a haladásért kellett dolgozni, ahol a szép és nemes megvalósulásán kellett munkálkodni. Tanítványai ragaszkodó szeretetét viszi magával : a legnagyobb jutalmat, melyet a tanügy terén működő férfiú elérhet; az egész város tiszteletét és szeretetét: a nyilvánosság színe előtt működő férfiú minden dísznél díszesebb ékességét. Ez a szeretet és tisztelet tette reá nézve könnyűvé azt a munkát, melyet gimnáziumunk és kulturális intézményeink felvirágoztatása körül kifejtett. Ez fogja a jövőben is uj tettekre sarkalni, hogy nemes lelkének minden szép és jó után való sóvárgását kielégítse. Mint tanár tanítványainak jóindulatú, de szigorú nevelője. Paedagogus a szó legnemesebb értelmében, ki az ész és szív együttes nevelését tekinti feladatának. Izzó hazaszeretete, mély tudása történelmi óráit örökké felejthetetlenné teszik tanítványai előtt. Mint igazgató szigorú őre volt a rendnek. E tekintetben intézetünk a legelsőkkel áll egy- sorban, ami Cseh Lajos céltudatos vezetésének az érdeme. A tanári kar szeretettel, szives barátsággal vette körül mindenkor. A kölcsönös bizalom, szeretet és egyetértés emelte intézetünk belső életét arra a színvonalra, amelyre ma büszkén tekintünk. A Szent László konviktus létesítésével ércnél maradandóbb emléket állított magának, mely előtt elismeréssel áll meg majd a jövő nemzedék is. A szülök hálája örökké megőrzi a Szent László konviktus megteremtőjének nevét, ki fáradtságot, utánjárást nem kiméivé szerzett szerető otthont a szerető anyától messze idegenbe szakadt, szeretetre vágyó gyermekeknek. A Kölcsey-Egyesület felvirágoztatása a Cseh Lajos nevéhez fűződik. Az ő megnyitó beszédei, melyekkel á szépség örök honába emelte ellenállhatatlan erővel lelkünket, örökké emlékezetesek maradnak előttünk. A társadalmi érintkezésben egyéniségének varázsos ereje közvetlen, szives modora mindenkit magával ragadott, mindenkit meghódított. Jeles szónok, kitűnő előadó, egyáltalán a beszédnek és tolinak hivatott mestere. arra ne is gondoljou, hogy mi ilyen dolgokat adunk. Nekünk arra nincs pénzünk. — Ah Istenem ! — kiáltott Emma tágra nyitott szemmel és lemondó kézmozdulattal. Csak nem hiszi nagyságos asszonyom, hogy én ilyesmire gondoltam ? Mit törődök én vele, hogy az ajándék drága-e vagy olcsó-e ? Én mindenért hálás vagyok, bármily kevés legyen is. Gertrud asszonyt e kijelentés egy kissé megnyugtatta. A leányt ő nem kényeztette el túlságosan, dacára a hencegésnek, de azért az ajándék, a mit neki szánt, mégis tulhalatta a tételt, amelyet a karácsonyi költségvetésben férjével együtt megállapított. Nem akart ugyanis nagyon háttérben maradni a többi családok mellett. Mégis nyugtalan volt kissé, amikor ajándékait karácsony estéjén a nevelőnőnek átadta volt. Kérdés, hogy tetszeni fog-e ennek az elkényeztetett leánynak. Utóbb aztán Emmán, amikor mindent alaposan megnézett, mégis megelégedés látszott és az örömtől sugárzó arccal köszönte meg. Gertrud asszony most bánkódott egy kissé magában, hogy miért gyanúsította meg titokban egy kis^ méltatlanul. Ez a leány igazán hálás és uüséges. Most már kissé rokonszenvesebb magatartást tanúsított iránta és nem bosszantotta annyira, ha a kisasszony minden lében kanál volt. Karácsony után Heydenéket meghívták egy nagy ünnepi mulatságra, ahová a nevelőnőt első szándéka szerint nem akarta magával vinni. Egy óriási és előkelő lakoma volt, szaSzeretettel búcsúzunk tőle, mint lapunk jóakaró barátjától is, abban a reményben, hogy érdeklődő szeretetét a távolból is érezni fogjuk. Adjon az Ég erőt és kitartást munka- szerető nemes lelkének, hogy oly eredményes legyen tevékenysége az uj környezetben is, mint nálunk volt. A latin tanításának kérdésével kapcsolatban lapunk múltkori számában a latin nyelv tanulmányozásának hasznát igyekeztünk pár szóval megvilágítani, megvilágositani azt az utat, amelyen haladva eljuthatunk a paedagogusoktól is oktalanul annyira lenézett „grammatizálás“ megértéséhez. A középiskola küszöbön levő reformja tette különösen aktuálisakká az efféle különben is mindig aktuális kérdések feszege- tését. Abban a cikkecskében megígértük, hogy legközelebb a latin irodalom, helyesebben a rómaiak szellemi élete tanulmányozásának hasznáról, céljáról fogunk egy pár szót szólani. Legalkalmasabb kiinduló pontnak ígérkezik, ha visszatérünk a latin grammatizálásra s annak egyik olyan hasznát figyeljük meg, amelyben pl. a franciák részesülnek. A francia gyereknek a latin, a szó kissé más jelentésében, űnyű-nyelve. Helyesebben nem is annyira a francia gyereknek az anya-nyelve, hanem magának a francia nyelvnek. Azt méltóztatik tudni, hogy a francia nyelv a latinból fejlődött, a latinnak édes leánya. Már most a francia gyerek mikor a latin nyelvet tanulmányozza, mintegy annak — kissé pontatlanul kifejezve — régibb alakját. Hogy ez milyen nagy jelentőségű dolog, nem is talán elfogult nyelvészek talán éppen latin-nyelvészek állítják, hanem egy igen neves mathematikus, Poincaré figyelmeztette rá a francia nemzetet. Franciaországban u. i\ a latin nyelv a gimnáziumban a legutóbbi időben nagyon háttérbe szorult az u. n. reális tantárgyak mellett. Poíncsré szükségesnek látta figyelmeztetni nemzetét arra a veszélyre, amely a latin nyelv háttérbe szorítása révén fenyegeti; arról van szó káccsal, libériás inasokkal, francia étlappal, drága italokkal, a végtelenségig. Egy ilyen társaság, amelybee a résztvevőnek egész este egy helyen kell maradnia, mert a tolongás nem engedi meg a szabad mozgást. A házigazda pedig megelégedett arccal, minden egy;s vendégéhez, akivel találkozik, igy szól: — Mégis csak jó és szép dolog egy ilyen nagy és előkelő társaság. Itt minden ember kielégítheti az ízlését és fesztelenül mozoghat. Gertrud asszony azonban még sem talált senkit, akit ismert volna, vagy akivel el tudott beszélgetni. Ő zárkózottan és egy kissé idegen- szerüen ült ott és már küzködött az unalommal és az ásítással. Akkor aztán megismerkedett egy pompás hölggyel, akit még nem látott, de a nevét már több Ízben hallotta emlegetni. — Ha nem tévedek — szólt a hölgy — akkor már hallottuk egymás nevét? — Mindenesetre ! — szólt Heydenné. — így több ízben emlegette az én nevelőnőm, az Emma, aki önnél is szolgált. Ugy-e, igy volt ? — Igen! A kisasszonynak szerencséje volt, hogy ilyen jó háziasszonyhoz jutott, mint kegyed. A minap nálam volt és alig talált szavakat a kegyed magasztalására. — És önről is a legnagyobb lelkesedéssel beszél igen gyakran. Idáig minden jól ment. A hölgyek igen kedvesen beszélgettek és szeretetreméltó szavakat mondogattak egymásnak, amig végre aztán Gertrud asszqny meggondolatlan nyilatkozata más fordulatot nem adott a társalgásnak.
