Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-15 / 11. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. 11-ik szám. Hegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága f. hó 13-án rendkívüli közgyűlést tartott Csaba Adorján főispán elnöklete alatt. A közgyűlésen alig volt jelen egy pár megyebizottsági tag. A fontosabb határozatok a következők. Néhai Helmeczy Pál szatmári szolgabiró özvegyének végkielégítésül 800, gyermekeinek nevelési járulékul 550 koronát szavazott meg a közgyűlés. Szatmár város átiratát az ott felállítandó kereskedelmi és iparkamara tárgyában, valamint Hevesvármegye átiratát a megyei székhelyeken kereskedelmi és iparkamarák felállítása tárgyában a közgyűlés irattárba tétette. Hunyadvármegye átiratát az adókat és illetékeket tévesen kiszabó pénzügyi tisztviselők vagyoni felelősségének törvényhatóságilag való megállapítása tárgyában pártoló felirattal támogatja a vármegye a pénzügyminiszternél. A polgári törvénykönyvek megalkotása és a gyámi törvények azzal kapcsolatos módosítása tárgyában intézett átiratot a vármegye pártoló felirattal támogatja. Vármegyei alispán jelentette, hogy az ököritói tüzkatasztrófa területének megvétele s azon emlékoszlop felállítására eddig adakozás utján 846 kor. 68 fillér folyt be. A vármegye ezen összeghez 2000 koronával járul. i piacterületet és a vásárvámjogot a város eredményes tárgyalások után végre megvenni készül. A piacterületet és a vásárvám ügyét legelőször a „Nagykároly mezőváros“ és gróf Károlyi György között 1800-ban létrejött „úrbéri perbeli egyezség“ szabályozza. Ennek IV. pontja szerint „Nagykároly városnak, mint községnek, átengedi az uradalom állandóul a n gykárolyi országos vásárok vámjának egy harmad részét és a hetivásárok vámjainak két harmadrészét.“ Egyes vámokat kivon az uradalom a felosztásból, igy pl. a szaniszlöiak vámját teljesen magának tartja fel, majd igy folytatja a „perbeli egyezség“ : „Egyébiránt a nagy piac mint vásártér az uradalom tulajdona marad ezentúl is és e vásártéren építkezni, vagy azon a téren a fentemlitetteken kívül bármi más használatot gyakorolni a városnak joga soha sem leend, de az uradalom sem fordíthatja a vásártért más egyéb célra.“ 1800 óta aztán olyasféle egyezség jött létre a város és az uradalom között, hogy az összes vámok (kivéve a szaniszlóiakat) 9/n része a városé, 5/n része pedig az uradalomé. 1913. jan. 1-ig ilyen módon is osztották fel a jövedelmet, okmány azonban erről az egyezségről nincs. 1913. jan. 1. óta a város a vásárvámot házilag kezeli. Legújabban tárgyalások indultak meg az uradalom és a város között arra nézve, hogy a város megvenné a piacterületet s megváltaná a vámnak az uradalmat illető részét. Az uradalom 170,000 koronáért hajlandónak is mutatkozott jogairól lemondani, de egy nagyon súlyos kikötéssel : „A kizárólag a főméltóságu grófné tulajdonát képező piacterületet... mindaddig, mig a mai rendeltetésének megfelelőleg, tehát vásárterületnek, használtatik, kizárólag e célra átengedi a városnak ... azonban azon esetre, hogyha ezen terület jelen rendeltetése alól akár egészben, akár részben elvonatnék, úgy a mindenkoron esetről-esetre elvonandó terület fele részéhez úgy a saját, mint leszármazóinak igényét minden időkre fentartja.“ A város most az egész vásárvámjogot s a piacterületnek az uradalmat illető részét is meg akarja venni. Az uradalom 200,000 koronát kér, lemond minden jogáról, csak azt köti ki, hogy 1., az adásvételi ügyletből keletkező költségeket a város viseli; 2., a vásárvámmentesség biztosittassék a gróf Károlyi családnak. . n A tanács a holnapi közgyűlésen az uradalomnak ezt az ajánlatát elfogadásra ajánlja. Igaz ugyan, hogy régebben talán olcsóbban juthatott volna a város a piacterület birtokába, de most anyagi áldozatok árán is meg kell szerezni ezt a területet. A püspöki palota és ka- nonoki lakások számára ily módon megfelelő területhez jut a város, olyan területhez, amilyet nagyobb áldozatok árán sem találhatott volna. & szőlőskerti nt ügye a hegyközség múlt vasárnapi közgyűlésén ismét nem tudott dűlőre jutni. A hegyközség d. e. 10 órakor tartotta meg rendkívüli közgyűlését a városháza tanácstermében szokatlan érdeklődés mellett. Az a huszonnégy tagú bizottság, melyet a kikövezésre vonatkozó előmunkálatok elvégzésére küldtek ki, a közgyűlés elé terjesztette javaslatát. A közgyűlés azonban leszavazta a javaslatot. Mellette 144-en, ellene 152-en szavaztak. Bármily sajnálatos is, hogy nem szavazták meg a szőlőskerti ut kikövezését, az a 8 szavazatkülönbség mégis nagyon örvendetes jelenség. Nagyon örvendetes jelenség t. i. hogy csak ennyi már a különbség. Mert pár évvel ezelőtt mondhatni hallani sem akart senki a kikövezésről. Felesleges tehernek tartották a tulajdonosokra nézve. Újabban azonban a szőlőskert, de meg az egész város ügyét szivükön viselő polgárok kezdik belátni, hogy az a kis anyagi áldozat, amelyet ez az ut kíván, bőveit meghozza a kamatot. Ezzel a közgyűlési határozattal nincs még elintézve a legrövidebb időre sem a szőlőskerti ut ügye. A kikövezésnek legalább is annyi már a hive, mint az aggodalmaskodóknak. Ezek is be fogják rövid időn belül látni, hogy a kérdés teljesen megérett a végleges megoldásra, nem kell huzni-halasztani az ügyet. A mostani pénzügyi viszonyok mellett a közgyűlés kedvező határozata mellett sem lea sánckommandás altisztnek járt. Mert a síiva oly jó, hogy azt csak túróval lehet inni: a túró igen savanyu s utána nem érzik mégsem oly nagyon, hogy a sliva is savanyu. Okos ember a novibazári nép nagyon. Babanyák ivott és mormogott. Katonák jöttek-mentek, hűvös esti idő volt, az albán felgyújtotta a lámpát, olvasta a pénzét és uj olajat töltött a Mária-kép mécsébe. — Hej, Babanyák, te kicsi lovacskám hallod-e ... szép asszony ám az lliádka, — mondta a katona. — Huj, huj ... — motyogott Babanyák, — csecse nagy fekete szeme .. . fehér kis lába, fehérebb, mint a salavári, amit hordoz . . . Igyál, gospodár! Ittak. Antonio hozott slivát a kecskebőr- tömlőből s mosolygott kedélyesen, mély zsebébe rakva a pénzeket. — Édes jó Babanyák, szeret téged az Isten ? — Melyik Isten ? — Az Ajlala. — La illa il Állá, hammedu, va rézül Ullá, — mondta Babanyák, előbb a homlokához csapott kezével simítva meg az ajkait. Nagy tisztesség az nagyon, legyen áldás a szokásán mindvégig. A katona újra öntött. Babanyák ivott. Nagy, erős legény volt ez is, de összehuzódott, mint a nagyon szerény emberek, vagy a bolondok, akik resteiik néha, hogy ők a világon vannak. Az eszelős ritkán jutott ahhoz, hogy igy eltársaloghasson. A szemei ragyogni kezdtek s ütött-vert rézdobozt szedve elő övéből, cigarettára gyújtott. Nagyokat fújt. Itt-ott bejött egy katona a sánc emberei közül, akik éjjeli szolgálatra mentek s ittak egy-egy pohár bort.' Babanyák társa igen jókedvű volt s ha kifogyott az üvegből, nagy nembánomsággal nyújtotta az albánnak: . — Dáj jós, efendüm. — Pötye, efendüm, pötye . . . Esni kezdett a hó, a sziklafalak eltünedeztek a hulló fehér fátyol mögött. A rozoga kis faház egyetlen ablaka nem adott világot, meggvujtották a lámpát az asztalon, No, cukros Babanyák, országos bitang, Novibazár fényes csillaga, hulljon rád annyi áldás, mint odakint a Guszlár-hegyen s hó, igyál . . . Van itt még pénz, nézd. A katonna zsebbe nyúlt és kicsapott a piros asztalra két aranyat. — Oh, — mondta Babanyák bámulva, — két Napoleon . . . Oh, oh ! Fran Josip gazdag császár. — Hohó! — nevetett a katona. — Van ilyen arany sok. — Sok ... — ismételte Babanyák bután. — Te is kaphatsz . . . Az eszelős zavaros tekintettel nézte végig az idegent. Hirtelen elkomorodott. Valami gyanút fogott. Mit akarhat ez vele ? Amaz észrevette s hirtelen elébe tolta poharát. No. Hej, albán, Antal, gyere ide. Égess nekünk zsandárt. A zsandár valami forró tüzital, pálinka és cukor s a cukor ég benne, mikor a pohár az ajkához ér. Babanyák feje lebicsaklott, keze tétován nyúlt az ital felé. *— lliádka szép asszony ... — mormogta halkan. A katona hirtelen elragadta a karját. — Oh, az lliádka ... oh. Gyönyörű szép asszony . . . Elhallgattak. Az albán pénzét már megolvasta s a sarokban csöndesen dunnyogott a Mária-kép előtt. A török legény vizsga szemmel nézte a katonát. A kettős borulat, mely az agyára nehezedett, mintha szétnyílt volna kissé. Hohó, megálljunk. A katona vett négy darab szivart, amilyent szép szalagos kötéseken árul az ottomán monopol. — Nézd, Babanyák, gyújts rá. Pirosfejü. Ne szívd mindig azt a rossz papirost, kis marhám. Fújd a füstöt, ökröm. Fölált, hogy gyufáért megy az albán pulpitusához s kissé tántorgott. Szeges bakancsa megcsusszant a sziklára épült faház kemény talaján. Babanyák bóbiskolt az asztalon. — Te bosnyák, — szólt neki a katona kipirult arccal. — Nem vagyok bosnyák, — mordult fői a fiú. — Hát? — Török. — Egy kutya. Nono, ne haragudj, gyémántosságom. Nem illik az ilyen szép embernek. Légy okos, mint máskor. Tudod, te nagyon okos tudsz lenni. Ha Szulejman Akkib elmegv szeraszkernek, Istambulba, te lész a taslidzai pasa. Oh, édes Babanyák, hogy menne rajtad keresztül vagy hatvan ágyú, de szeretlek. Babanyák felső testével az asztalra dőlt és danolt; Hop saláj, pasaláj . . . — No ne bőgj, te kántor, — rángatta a katona. — Beszélni akarok veled, te, hallod ? — Mi ? — kérdezte álmosan Babanyák. Elsőrangú női divat-terem. Párisi és berlini modelek felöltők, pongyolák és blúzokba Costümöket és francia toaletteket saját műhelyembe mérték szerint készítek. KATZ divatterme NAGYKÁROLY.