Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-15 / 11. szám

2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. 11-ik szám. Hegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága f. hó 13-án rendkívüli közgyűlést tartott Csaba Ador­ján főispán elnöklete alatt. A közgyűlésen alig volt jelen egy pár megyebizottsági tag. A fon­tosabb határozatok a következők. Néhai Helmeczy Pál szatmári szolgabiró özvegyének végkielégítésül 800, gyermekeinek nevelési járulékul 550 koronát szavazott meg a közgyűlés. Szatmár város átiratát az ott felállítandó kereskedelmi és iparkamara tárgyában, valamint Hevesvármegye átiratát a megyei székhelyeken kereskedelmi és iparkamarák felállítása tárgyá­ban a közgyűlés irattárba tétette. Hunyadvármegye átiratát az adókat és illetékeket tévesen kiszabó pénzügyi tisztviselők vagyoni felelősségének törvényhatóságilag való megállapítása tárgyában pártoló felirattal támo­gatja a vármegye a pénzügyminiszternél. A polgári törvénykönyvek megalkotása és a gyámi törvények azzal kapcsolatos módosítása tárgyában intézett átiratot a vármegye pártoló felirattal támogatja. Vármegyei alispán jelentette, hogy az ököritói tüzkatasztrófa területének megvétele s azon emlékoszlop felállítására eddig adakozás utján 846 kor. 68 fillér folyt be. A vármegye ezen összeghez 2000 koronával járul. i piacterületet és a vásárvámjogot a város eredményes tárgya­lások után végre megvenni készül. A piacterületet és a vásárvám ügyét leg­először a „Nagykároly mezőváros“ és gróf Ká­rolyi György között 1800-ban létrejött „úrbéri perbeli egyezség“ szabályozza. Ennek IV. pontja szerint „Nagykároly városnak, mint községnek, átengedi az uradalom állandóul a n gykárolyi országos vásárok vámjának egy harmad részét és a hetivásárok vámjainak két harmadrészét.“ Egyes vámokat kivon az uradalom a felosztás­ból, igy pl. a szaniszlöiak vámját teljesen ma­gának tartja fel, majd igy folytatja a „perbeli egyezség“ : „Egyébiránt a nagy piac mint vá­sártér az uradalom tulajdona marad ezentúl is és e vásártéren építkezni, vagy azon a téren a fentemlitetteken kívül bármi más használatot gyakorolni a városnak joga soha sem leend, de az uradalom sem fordíthatja a vásártért más egyéb célra.“ 1800 óta aztán olyasféle egyezség jött létre a város és az uradalom között, hogy az összes vámok (kivéve a szaniszlóiakat) 9/n része a vá­rosé, 5/n része pedig az uradalomé. 1913. jan. 1-ig ilyen módon is osztották fel a jövedelmet, okmány azonban erről az egyezségről nincs. 1913. jan. 1. óta a város a vásárvámot házi­lag kezeli. Legújabban tárgyalások indultak meg az uradalom és a város között arra nézve, hogy a város megvenné a piacterületet s megváltaná a vámnak az uradalmat illető részét. Az uradalom 170,000 koronáért hajlandónak is mutatkozott jogairól lemondani, de egy nagyon súlyos ki­kötéssel : „A kizárólag a főméltóságu grófné tulajdonát képező piacterületet... mindaddig, mig a mai rendeltetésének megfelelőleg, tehát vásárterületnek, használtatik, kizárólag e célra átengedi a városnak ... azonban azon esetre, hogyha ezen terület jelen rendeltetése alól akár egészben, akár részben elvonatnék, úgy a min­denkoron esetről-esetre elvonandó terület fele részéhez úgy a saját, mint leszármazóinak igé­nyét minden időkre fentartja.“ A város most az egész vásárvámjogot s a piacterületnek az uradalmat illető részét is meg akarja venni. Az uradalom 200,000 ko­ronát kér, lemond minden jogáról, csak azt köti ki, hogy 1., az adásvételi ügyletből kelet­kező költségeket a város viseli; 2., a vásár­vámmentesség biztosittassék a gróf Károlyi családnak. . n A tanács a holnapi közgyűlésen az ura­dalomnak ezt az ajánlatát elfogadásra ajánlja. Igaz ugyan, hogy régebben talán olcsóbban juthatott volna a város a piacterület birtokába, de most anyagi áldozatok árán is meg kell sze­rezni ezt a területet. A püspöki palota és ka- nonoki lakások számára ily módon megfelelő területhez jut a város, olyan területhez, amilyet nagyobb áldozatok árán sem találhatott volna. & szőlőskerti nt ügye a hegyközség múlt vasárnapi közgyűlésén ismét nem tudott dűlőre jutni. A hegyközség d. e. 10 órakor tartotta meg rendkívüli köz­gyűlését a városháza tanácstermében szokatlan érdeklődés mellett. Az a huszonnégy tagú bi­zottság, melyet a kikövezésre vonatkozó elő­munkálatok elvégzésére küldtek ki, a közgyűlés elé terjesztette javaslatát. A közgyűlés azonban leszavazta a javaslatot. Mellette 144-en, ellene 152-en szavaztak. Bármily sajnálatos is, hogy nem szavazták meg a szőlőskerti ut kikövezé­sét, az a 8 szavazatkülönbség mégis nagyon örvendetes jelenség. Nagyon örvendetes jelen­ség t. i. hogy csak ennyi már a különbség. Mert pár évvel ezelőtt mondhatni hallani sem akart senki a kikövezésről. Felesleges tehernek tartották a tulajdonosokra nézve. Újabban azonban a szőlőskert, de meg az egész város ügyét szivükön viselő polgárok kezdik belátni, hogy az a kis anyagi áldozat, amelyet ez az ut kíván, bőveit meghozza a ka­matot. Ezzel a közgyűlési határozattal nincs még elintézve a legrövidebb időre sem a sző­lőskerti ut ügye. A kikövezésnek legalább is annyi már a hive, mint az aggodalmaskodók­nak. Ezek is be fogják rövid időn belül látni, hogy a kérdés teljesen megérett a végleges megoldásra, nem kell huzni-halasztani az ügyet. A mostani pénzügyi viszonyok mellett a közgyűlés kedvező határozata mellett sem le­a sánckommandás altisztnek járt. Mert a síiva oly jó, hogy azt csak túróval lehet inni: a túró igen savanyu s utána nem érzik mégsem oly nagyon, hogy a sliva is savanyu. Okos ember a novibazári nép nagyon. Babanyák ivott és mormogott. Katonák jöttek-mentek, hűvös esti idő volt, az albán felgyújtotta a lámpát, olvasta a pénzét és uj olajat töltött a Mária-kép mécsébe. — Hej, Babanyák, te kicsi lovacskám hal­lod-e ... szép asszony ám az lliádka, — mondta a katona. — Huj, huj ... — motyogott Babanyák, — csecse nagy fekete szeme .. . fehér kis lába, fehérebb, mint a salavári, amit hordoz . . . Igyál, gospodár! Ittak. Antonio hozott slivát a kecskebőr- tömlőből s mosolygott kedélyesen, mély zsebébe rakva a pénzeket. — Édes jó Babanyák, szeret téged az Isten ? — Melyik Isten ? — Az Ajlala. — La illa il Állá, hammedu, va rézül Ullá, — mondta Babanyák, előbb a homlokához csapott kezével simítva meg az ajkait. Nagy tisztesség az nagyon, legyen áldás a szokásán mindvégig. A katona újra öntött. Babanyák ivott. Nagy, erős legény volt ez is, de összehuzódott, mint a nagyon szerény emberek, vagy a bolon­dok, akik resteiik néha, hogy ők a világon vannak. Az eszelős ritkán jutott ahhoz, hogy igy eltársaloghasson. A szemei ragyogni kezd­tek s ütött-vert rézdobozt szedve elő övéből, cigarettára gyújtott. Nagyokat fújt. Itt-ott bejött egy katona a sánc emberei közül, akik éjjeli szolgálatra mentek s ittak egy-egy pohár bort.' Babanyák társa igen jókedvű volt s ha kifo­gyott az üvegből, nagy nembánomsággal nyúj­totta az albánnak: . — Dáj jós, efendüm. — Pötye, efendüm, pötye . . . Esni kezdett a hó, a sziklafalak eltüne­deztek a hulló fehér fátyol mögött. A rozoga kis faház egyetlen ablaka nem adott világot, meggvujtották a lámpát az asz­talon, No, cukros Babanyák, országos bitang, Novibazár fényes csillaga, hulljon rád annyi áldás, mint odakint a Guszlár-hegyen s hó, igyál . . . Van itt még pénz, nézd. A katonna zsebbe nyúlt és kicsapott a piros asztalra két aranyat. — Oh, — mondta Babanyák bámulva, — két Napoleon . . . Oh, oh ! Fran Josip gazdag császár. — Hohó! — nevetett a katona. — Van ilyen arany sok. — Sok ... — ismételte Babanyák bután. — Te is kaphatsz . . . Az eszelős zavaros tekintettel nézte végig az idegent. Hirtelen elkomorodott. Valami gyanút fogott. Mit akarhat ez vele ? Amaz észrevette s hirtelen elébe tolta poharát. No. Hej, albán, Antal, gyere ide. Égess nekünk zsandárt. A zsandár valami forró tüzital, pálinka és cukor s a cukor ég benne, mikor a pohár az ajkához ér. Babanyák feje lebicsaklott, keze tétován nyúlt az ital felé. *— lliádka szép asszony ... — mormogta halkan. A katona hirtelen elragadta a karját. — Oh, az lliádka ... oh. Gyönyörű szép asszony . . . Elhallgattak. Az albán pénzét már meg­olvasta s a sarokban csöndesen dunnyogott a Mária-kép előtt. A török legény vizsga szemmel nézte a katonát. A kettős borulat, mely az agyára ne­hezedett, mintha szétnyílt volna kissé. Hohó, megálljunk. A katona vett négy darab szivart, amilyent szép szalagos kötéseken árul az ottomán mo­nopol. — Nézd, Babanyák, gyújts rá. Pirosfejü. Ne szívd mindig azt a rossz papirost, kis mar­hám. Fújd a füstöt, ökröm. Fölált, hogy gyufáért megy az albán pul­pitusához s kissé tántorgott. Szeges bakancsa megcsusszant a sziklára épült faház kemény talaján. Babanyák bóbiskolt az asztalon. — Te bosnyák, — szólt neki a katona kipirult arccal. — Nem vagyok bosnyák, — mordult fői a fiú. — Hát? — Török. — Egy kutya. Nono, ne haragudj, gyé­mántosságom. Nem illik az ilyen szép ember­nek. Légy okos, mint máskor. Tudod, te na­gyon okos tudsz lenni. Ha Szulejman Akkib elmegv szeraszkernek, Istambulba, te lész a taslidzai pasa. Oh, édes Babanyák, hogy menne rajtad keresztül vagy hatvan ágyú, de szeretlek. Babanyák felső testével az asztalra dőlt és danolt; Hop saláj, pasaláj . . . — No ne bőgj, te kántor, — rángatta a katona. — Beszélni akarok veled, te, hallod ? — Mi ? — kérdezte álmosan Babanyák. Elsőrangú női divat-terem. Párisi és berlini modelek felöltők, pongyolák és blúzokba Costümöket és francia toaletteket saját műhe­lyembe mérték szerint készítek. KATZ divatterme NAGYKÁROLY.

Next

/
Thumbnails
Contents