Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-22 / 8. szám
8. szám. NAGYKÁROLY 'ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. Mert ez a sziniidény mindenképen csak vesztességgel záródhatik a direktorra nézve. Ő fizet rá arra, hogy egypár ember igazán gyönyörű előadásban láthatta a sziniirodalom legújabb alkotásait. Ezt pedig senki fiától nem kívánhatjuk. Hogy valaki a maga zsebéből fizesse meg a mi kulturátlanságunkat, miután kőszinházzal meg miegyébbel szépen idecsalogattuk, hát az lehetetlen. Legalább arra a rövid időre szállna már magába városunk közönsége, melyet a társulat még nálunk tölt. Hisz nem lehetetlen, hogy hosszú időre ez lesz az utolsó téliidény. Többet, mint amennyit Neményi nyújt emellett a „pártolás“ mellett is, már kívánni sem lehet. Semmi okunk nincs rá, hogy dicsérgessük a társulatot, nem is nagyon szorult rá, a maga idején kifogásainkat is megtettük róluk, de annyi bizonyos, hogy a Neményi társulata elsőrangú vidéki társaság. Úgy a drámai, mint az operett-színészek közt elsőrangú erők vannak. Nem volt még rá eset, hogy értéktelent nyújtottak volna. Bármelyik előadás méltó büszkeségére szolgálhatna kitünőbbnek elismert társulatnak is. Ez alatt a rövid idő alatt tenni lehetne még annyit, hogy ne legyen az igazgató vesztesége legalább olyan borzasztó. Nemes idealizmussal teli ember, aki nem kiméit semmi költséget, csak hogy jót, igazán jór nyújtson mindenben. Bizony jobb lett volna inkább tisztára üzletnek néznie a színházat. Így csak egy illúzióval lett volna szegényebb, most az sincs meg már, s egyéb is utána ment. Fehér papirosra feketével nyomtatva látja itt a „valódi : Franck: kávé-pótlék“ gyárjegyét. Kérjük, vigyázon, mert utánzatok is vannak forgalomban. Gyár Kassán. Gyár-jegy. másik leitatta az aláírást és eltette a váltót. Aztán egy napy fehér papirost húzott elő. — Ezt is alá kell irni, ez a belépési nyilatkozat. — Ezt is ? — ordította Csutorás. — Mindent én Írjak alá ? — Hangosan nevetni kezdett. — Még ilyet nem láttam ! — mondta a dühtől reszkető nevetéssel. — Mindent én irok alá. Megint bemártotta a tollat. — Hogyne írnám alá, édes jó fiam — motyogta keserűen irás közben. — Hogyne Írnám alá, mikor aláírom! Mindent aláírok ! A kabátomat is aláírom. Akarod a párnám ? Azt is neked adom. Hát mit akarsz még? A másik borzasztóan szégyelte magát. Csutorás bement az irodába és leült az asztalához. Sajnálta, hogy aláírta. Ki akart menni, hogy visszavonja az aláírását, de nem ment, hanem az előtte álló sápadt ifjúra a legnagyobb haraggal ordított rá: — Hogy hívják ? Hová való ? Hol lakik ? Künn a másik összehajtogatta az Írását és elégedetten távozott. A kapuban találkozott egy kollégával. — Nini, — mondta — mit keresel te itt? — Csutorásnál voltam. A váltómat zsi- rálta. Egy óráig könyörögtem neki, összeszidott, mint egy kutyát, azt hittem, elsülyédek a szégyentől, És én ennél utálatosabb frátert nem ismerek. Izzott a szeme, oly haraggal gondolt rá. A kolléga intett a kezével: — Nekem mondott ? A legfösvényebb gazember Pesten. Hallgasd meg például az én esetemet. Én tartozom neki huszonhat koronával. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete vasárnap d. e. a városháza tanácstermében közgyűlést tartott Debreczeni István kir. tanácsos elnöklete alatt. Kihirdették a nyilvános előadások, mutatványok és vigalmak után fizetendő dijakról alkotott s a belügyminiszter által jóváhagyott szabályrendeletet. Az állami polgári leányiskola épületének áll. ellemi iskolává való átalakítása kapcsán fölmerült kibővítési és átalakítási munkálatokra beérkezett ajánlatok ügyében úgy határozott a közgyűlés, hogy mivel az egyik pályázat nem volt aláirva, egy másik pályázó pedig, kinek nincs jogosítványa a magas építkezésre, megbízott szakértőt meg nem nevezett, ezt a két pályázatot tekintetbe nem veszik s a bádogos munkát Drágus Istvánnak 1779 koronáért, a többi munkát pedig Jakabffy Gábornak 35,647 koronáért kiadta. A közgyűlés felhatalmazta a városi tanácsot, hogy a vállalkozókkal a szerződést megkötvén, azt a törvényhatósági bizottsághoz terjessze fel s jóváhagyás után foganatosíttassa, a mellék-munkálatokat pedig házilag intéztesse. Buzgó György és társainak az Akácfa-, Hunyadi- és Körtefa-utcák kiköveztetése és az Uj-Akácfa-utca világítása, ifj. Kaufmann Adolf és társainak a Cifrasori utcarész és Széchenyi Lajosnak az Akácfa-utca kiköveztetése ügyében beadott kérvényére nézve a közgyűlés úgy határozott, hogy az előterjesztett kikövezésre vonatkozó kérelmek ezidőszerint nem teljesíthetők s csak abban az esetben volna esetleg erre remény, ha az említett utcák a vámos közutak közé volnának fölvehetők. Elfogadta a közgyűlés azt a javaslatot,A hogy takarékossági szempontból a kikövezésre kijelölt utcákat 4 m. helyett csak 3 m. szélességben kövezzék ki ; s hogy megtétessenek a lépések abban az irányban, hogy az említett utcákat a vámos közutak közé vegyék föl; ha pedig a miniszter a kérelemnek helyet nem adna, a még ki nem kövezett utcákat a házi pénztár terhén felveendő kölcsönből kövezzék ki s a kölcsön megszerzése iránt tegyék meg az előmunkálatokat. (Az első kérvénynek a világításra vonatkozó része tárgytalanná vált.) A rendőrök részére f. évi január 1-től kezdve havi 10 kor., a tűzoltók, utkaparók és a szolgaszemélyzet részére havi 5 koronát szavazott meg a képviselőtestület. Ha azonban a város a rendőrség fizetésjavitására kilátásba helyezett összeget megkapja a folyó évre, a kifizetett összeg az államsegélyből a házipénztárnak visszafizetendő. Az eddig lejárt pótlékot egyszerre, az ezutánit pedig félhavonként fogják kifizetni. Elrendelték a városi vadászterületnek 1913. évi aug. 1-től 6 évre való bérbeadását és megállapították a bérlet feltételeit. Néma Gusztáv közigazgatási jegyző és tanácsnoknak megengedte a közgyűlés, hogy a Birtokossági Malom r.-t. igazgatósági tagja lehessen. Németh Sándor interpellációjára, melynek kapcsán kérte a polgármestert, hogy szerezzen érvényt a szabályrendelet azon intézkedésének, hogy a piaci viszontelárusitók az élelmi szereket 10 óráig össze nem vásárolhatják, a polgármester megígérte, hogy a szükséges intéz- kedéseketgmegteszi, Fizessünk elő a Nagykároly és Érmellék“-re. SZÍNHÁZ. Jaj, egy gonoszképü sihederforma alak megragadja egy furcsán-forgó-szemü leányzó nyakacsigáját s ajkát beharapva (ne tessék megijedni, csak a maga ajkát) irtózatos dühvei forgatni kezdi (már mint a leányzót). Jaj, most meg már marokra fogja a hajadon haját, úgy, hogy a homlokán simára feszül a bőr és magasra huzza a szemöldökét, s még vadabbul forgatja. A gyenge holdfénynél úgy tetszik, mintha mindkettőjük szeme vérben forogna. Most hirtelen elereszti a lányt, ökölbe szorított kezét ütésre emeli, a kócos lány kivédi az ütést; a kamasz félkézzel átfogja a leányzó derekát, a másikkal hátraszoritja a fejét s fogát össze- szoritva (megint ne tessék megijedni, megint csak a maga fogát) tovább forgatja félig elájult áldozatát. Jaj, most a lány hirtelen derékon törik, szétzilált haja hátraomolva a földet sepri. A siheder visszarántja, forgatja, nyaggatja, megint derékon töri, megint visszarántja és nyaggatja tovább . . . Nna, csakhogy abbahagyta. Mi az, nagyságos asszonyom tapsol ? Na persze, hisz mindenki tapsol s tényleg nagyon szép ez az apas-tánc. Meg kell ismételtetni. (Merthogy az apas-tánc volna az, amit hala- vány szavakkal leírni próbálkoztunk.) Hát aki béveheti, vegye bé. A mi természetünk sehogy se veszi bé. Merthogy egészen más mozdulatokat tartunk mi szépeknek. Nem éppen a tapsokról van szó, ezt megérdemelte Csáky meg Szigethy Irén, megszolgáltak érte. Nagyon ügyesen „lejtették“ ezt az izzasztó, hajbontó, kinlasztó táncot. De a múlt hét egyik délutánján megborzadtunk, látván, hogy „ekkell a népnek.“ Úgy tapsolt a délutáni publikum, ahogy Kunnak sem szokott. A karzat, a délutáni karzat, (a „minősített karzat“) őrjöngött a gyönyörűségtől. S a múltkor nagyságos asszonyom is tapsolt. „Ekkell a népnék.“ Más. Egy nyeszlett kendermagos tyukocska illedelmesen kapargál az udvaron. A mamájától tanulta, hogy „kaparj kurta, neked is lesz.“ Hát, mondom, kapargál, kapirgál illedelmesen. Ott kaparász a kokas is az udvaron. A kokas azért kokas, hogy szeresse a „kendermagot“. Óda is megy a kis kendermagoshoz. Egyet- kettőt kaparnak együtiesen; a kis tyukocska negédesen leül s szétterjeszti a szárnyait . . . A kokas meg kokogva forog körülötte, egyik szárnya sepri a földet . . . Tovább' nem irom, igy is vissza fog emlékezni nagyságos asszonyom, hogy ennek a táncnak is tapsolt, a karzat röhögése, vihogása között. Merthogy ez meg a kokas-tánc. Vagy, mint bájos szomszédnőm felvilágosított, ez a Chanteclair-tánc. Megint nem a tapsokat irigyeljük. A kokas-szinész olyan ügyesen sürgött-forgott a kendermagos hölgy körül, hogy a mai tojás-inségben a valódi kokasok leckeórákat vehetnének tőle. Nem a tapsokról, a színészekről van szó, ők akku- rátosan megcsinálták a maguk dolgát. Hanem a „népről.“ Apas-tánc, kokas-tánc . . . Hát nyilvánvaló, hogy a tánc: játék. A játékban pedig azokat a testi vagy szellemi, illetőleg testi és szellemi képességeinket gyakoroljuk minden komoly következmény, kár vagy haszon nélkül, melyeket az igazi, nem-játékos, komoly valóságban haszon reményében alkalmazunk s rosz- szul alkalmazván, esetleg roppant károkat szenvedhetünk. Ép ebben van a játék játék-jellege, hogy kár és haszon, közvetlen haszon nélkül való. A billiárd játékban pl. kiszámító spekuláló képességünket alkalmazzuk egyfelől, testi ügyességünket, kezünk, szemünk biztosságát másfelől. Abban a játékban gyönyörködünk^
