Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-16 / 33. szám
Nagykároly, 1913. augusztus 16. IV. évfolyam. 33. szám. ^ / SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) slN Hirdetések szintén ott vétetnek fel. |#=- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő : Főinunkatárs : ‘SCHUSTERITSCH BÉLA. DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos: KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. M5“ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON, -gp® A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy szám ára 8 korona. 4 korona. 2 korona. 20 fillér. Háromezer mfiláb szállítására árlejtést hirdet egy hadviselő állam kormánya. Ajánlatok, csakis oly cégektől, amelyek ezt a mennyiséget azonnal tudják szállítani, Mauch Richárd dr. Köln címre kéretnek. Teljes szövegében közöltük ezt a hirdetést, amely a Frankfurter Zeitung egyik nemrégi számában jelent meg, nem azért, hogy talán ajánlattételre serkentsük valamelyik ilyesmivel foglalkozó olvasónkat (bizonyára már el is késne vele); nem is azért, hogy megmérjük a most befejeződött Balkánháborunak világtörténeti jelentőségét, mert hisz ehhez még nincs meg a szükséges időbeli perspektívánk, pennánk is gyenge hozzá, de meg aztán ilyen szempontból az a háromezer faláb teljesen elhanyagolható mennyiség; hanem csak azért, hogyannak a háromezer falábnak monoton kopogása rezdüljön át lelkűnkön egy pillanatra. Megvan immár a béke, elült a harc, s a puskák ropogását a mankók kopogása váltja fel. Ez a szivettépő kopogás mintha nem engedné feledésbe merülni azt a borzasztó vádat, amelyet a harcmezőn a halállal vívódók jajkiáltása szórt az emberiség bűnös fejére. De a sokat emlegetett „huszadik század“ kultúrájának erejébe vetett hitünknek is gyászindulója az a monoton kopogás. Semmit sem változtat a dolgon, hogy oly népek hazájából hangzik ez a gyászinduló, amelyek kissé oldalt estek az európai civilizáció országutjától, mert hisz Európa kellős közepén már ma vagy holnap megismétlődhetik, helyesebben folytatód- h'atik a borzasztó színjáték. Háromezer darab hangszert, szomorú szavú hangszert keres egy hadviselő állam kormánya ehhez a gyászindulóhoz. Ilyesformán akár az egész lapon keresztül, csak a hirdetéseknek hagyva helyet, kesereghetnénk azon, hogy milyen borzasztó dolog is a háború, hogy menynyire igazuk van azoknak a „nemes emberbarátoknak“, akik olyan szépen tudnak az „örök békéről“ szónokolni. Csakhogy jön a bölcs lembergi rabbi és megmagyarázza nekünk, hogy minden ember olyan, mint az — órás. Merthogy, ugyebár, feleim, az órás él, él s egyszer csak — meghal. Ennél tömörebben még senki sem foglalta össze annak aummáját, ami az emberrel ezen a földön történik. Él, él s aztán meghal. A katona meg az órás közt csak annyi a különbség, hogy neki, mondjuk, a ballába, előbb hal meg, mint a jobb, de a katona azért még mindig él. S mikor golyóval a hasában ordít az égre, még akkor is él. Hogy aztán meghal? Az órás is meghal a végén. íme a bölcs rabbi bölcs szava megérheti velünk, hogy annak a háromezer falábnak a kopogása mégis csak az élet kopogása, az élet zenéje, az élet zenéjének része. Mint ahogy a gyorssajtó íülembezugó zakatolása hozzátartozik a gép életéhez, s azok nélkül a pontosan megismétlődi'! vaskoptató ütközések, kop- panások nélkül nem volna teljes a gép élete, épugy hozzá tartozik az emberi élet zenéjéhez a csatatéren jajgató órás szivettépő kínlódása, mint a falábak tompa koppanása. Hiába itt 'minden kesergés. Végső eredményben úgy áll a dolog, hogy valamelyik szerb órás jobban fog élni, vagy tovább fog élni, mert egy bolgár órásnak a ballába előbb halt meg, mint a jobb. Mert azért lőtték le a bolgár órás féllábát. Hogy a szerb valamilyen előnyhöz jusson. Hogy jobban élhessen. Jobban élni pedig mindig akarni fog mindenki. S a nemzetek szívesen feláldozzák polgáraik egy részét, hogy a másik rész jobban élhessen. Szóval az életért történik, az élet nevében történik,a ballá- bab lelövése. Vagy a jobblábaké, vagy az egész emberé; már amint jön. De egyáltalán, hogy is szabad el- érzékenyednünk a háromezer mankó miatt?! Eszünkbe jut-e érzelegnünk, mikor látjuk, hogy a fü a föld ásványos vérét szívja, a füvet megeszi a tehén, a tehenet megeszi a bolgár ember. Sőt a föld ásványos vérében is vannak ásványok, amelyek egyenesen tönkre teszik A Ruki-erdő felől. Irta: Senex. A legutolsó polgári kimenők alkalmával, barátságos kvaterkázás közben, megint sikerült szóvá hoznom az én mesemondó öreg barátomat. A noszogatásomra egyídeig elgondolkozott, hogy ugyan mit is vegyen elő az emlékezete tárházából, ami ezt a vén irka-firkálót kielégítené. — Hát jól van, — szólalt meg aztán. — De akkorára már derült arcáról eltűnt a mosoly s a szokottnál jóval komolyabb hangon fogott a mondókájába. — Régi szokásom szerint — kezdte az öreg Seherezade — tavaly nyáron is néhány hetet töltöttem az én szükebb hazámban, ahol ő-vel beszélnek az emberek és e-vel Írnak az ujságirók. (De azért csak megértik egymást valahogy.) E közben ki-kirándultam a tanyákra is szellőzködni. Az egyik kirándulásom alkalmával az alsórészen eljutottam a város nyolc négy- szögmértföldnyi homokbirodalmának a határáig, ahonnan már csak egy ugrás a mérgesi puszta. Nagy területet foglal el ez a nevesejó puszta, de csak egy kis része nyúlik be a szegedi területre. Láttam messziről a sötéthirü Ruki- erdőt is, amely a mérgesi pusztának ezen a nyúlványán fekszik. És ott újra fölébredtek lelkemben a gyermek- és fiatalkori emlékek, amik ma is megborzongatnak— hatvannégy év után. Az emlékezésnek ezeket a kései őssziró- zsáit, imhol, átadom most neked. Köss belőlük bokrétát és tedd le engesztelő áldozatul arra a páros sirhalomra, amely alatt hatvannégy év óta orozva legyilkolt honvédek csontjai porladnak — a Ruki-erdő árnyékában. Rövid szünetet tartott az öreg. A gondolatait látszott rendezni. Csöndes koccintás. Azután folytatta : — Az 1849-iki gyászos esztendő a végét járta, amikor rémes hir terjedt el a szomorú városban. A világosi gyásznap komor felhője ülte meg a lelkeket. Annál megrenditőbb hatást tett a hir, amely arról szólt, hogy künn az alsótanyák között, a Ruki-erdőnél, pásztoremberek megöltek és kiraboltak két bujdosó honvédet. A hir maga igaznak bizonyult, de hogy kik voltak a tettesek és kik az áldozatok, arról csak találgatások és gazdátlan beszédek hangzottak. Ilyenkor nagy szerep jut a képzelődésnek is. Ennek a szülöttje volt nyilván az a beszéd, hogy a bujdosók nagyrangu tisztek voltak és temérdek pénz volt náluk aranyban és bankópénzben. És igy tovább. Bizonyosat azonban senki sem tudott. Az összes tavaszi és nyári divatujdonságok legnagyobb választékával szolgál Rnbletzky Kálmán divatárnháza.
