Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-28 / 52. szám
4-ik oldal. • NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. 52-ik szám. alább felsorolt foglalkozási ágak lényegében véve két személyi természetű adót fizetnek, mert a kereseti adónál az adóalap éppen úgy bevallás utján, személyi viszonyoknak tekintetbevételével állapittatik meg, mint a jövedelmi adónál. A kereskedők és iparosok legtöbb panasza éppen abból származik, hogy ellentétben minden más társadalmi osztállyal, ők a bevallási kényszer következményeivel két ízben sujtatnak. Ezen úgy lehetne segíteni, ha a kereseti adót egy valóban külső támpontokra felépített adóvá alakitanók át még pedig úgy, hogy az adó összege nemcsak kontingentálás, hanem az egyes adózók között felosztás alá is esnék. Az osztrák kereseti adó rendszerére gondnlnunk, melyben az adózók úgynevezett adózó társaságokban egyesülnek és ezek tagjaik között felosztják a társaságra kirótt adókontingenst. E célra nem szükséges az eddigi adókivető bizottságokat megtartani, hanem a felosztást a kereskedelmi és iparkamarák, ügyvédi kamarák és egyéb autonom testületek keretében lehetne elvégezni és csak ott alakíttatnék külön bizottság, a felosztás (repartirozás) céljából, ahol ilyen szervezetek nem léteznek. Ezáltal a jövedelmi adó a kereseti adótól teljesen elválnék és megszűnne az a lehetetlen állapot, hogy kereskedő és iparos most ugyanarról a jöAedelemről két vallomást tartozik adni és a vallomások folytán kétszer lehet rá a bírságot kiróni. Az a tény, hogy ezt a rendszert az osztrákoktól kell átvenn ne tartson senkit sem visz- sza. A kereseti adóról szóló* 1875. évi törvény is jórészt osztrák mintára készült és az csak reánk nézve hátrányos, hogy e magyar adórendszer az osztráktól annyira különbözik. Az uj adótörvények oly bőven és részletesen fordítanak az osztrák és porosz forrásokból, hogy igazán semmi akadálya sincs annak, hogy a kereseti adóztatás Ausztriában is helyesnek bizonyult intézményét onnan egészen átvegyük. A jövedelmi adónál az adókulcs megváltoztatásán kivül szükség van arrra, hogy az adóalap kinyomozására és a bevallási kötelezettségre vonatkozó meglehetősen homályos szabályok kétséget kizáró módon szövegeztessenek. Feltétlenül szükséges annak szabatos megálla- pittása, hogy az adózó bevallási kötelezettsége alternativ legyen. A törvényből kihagyandók mindamaz intézkedések, amelyek zaklatásokra és politikai üldözésekre nyújtanak módot és főleg az adó novellába becsempészett magas bírságok mérséklendők. Ezek volnának ama főbb irányelvek, melyekben az adóreviziónak mozognia kell. Természetesen ez alapelveknek keresztülvitele csak nagyszámú, részletekre kiterjedő módosítás utján volna lehetséges. Ez azonban későbbi feladat. Most mindenkinek, aki az ipari, kereskedelmi és értelmiségi foglalkozások érdekeit a szivén viseli, legfőbb kötetelesége, hogy az adótörvények revíziójára irányuló mozgalmat támogassa. A görög kaihoiikus püspökség ügyében bekövetkezett, amit előre lehetett látni. Egyik laptársunk kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Őszintén szólva, nem értjük az egész dolgot. Laptársunk elismeri, hogy „egy püspökség felállítása városunk fejlődésébe i óriási horderővel bírna ... a püspökség székhelye több vármegye gör. kath. hitközségeinek központjává tenné Nagykároly várost. Kétségtelen, hogy ipara, kereskedelme és forgalma óriás lendületet venne. Sőt ... a székhelynek városunkban leendő felállítása jogos és indokolt, mert hiszen Nagykároly a vármegye székhelye is, pedig a püspökség kerületéhez tartozó egy- \ házközségek túlnyomó része épen Szatmárvár- megyében van.“ Sőt nemcsak, hogy mindezt elismeri és vallja kedves laptársunk, hanem még szemrehányást is tesz a vármegye vezető köreinek s Nagykároly városnak, hogy „süketek, vakok és indolensek voltak ebben a nagyfontosságu kérdésben. Hiszen a vármegyei gyűlésen, midőn a tavasz folyamán e kérdés tárgyaltatott, a nagykárolyi bizottsági tagokkal együtt a polgármester ur Nyíregyháza mellett szavazott.“ Laptársunk a mi indokainkat „figyelemre méitók“-nak mondja. Legnagyobb sajnálatunkra még csak annak a köteles udvariasságnak sem tehetünk eleget, hogy az ő ellenérveit szintén figyelemre méltóknak mondjuk. Nem, egyáltalán nem figyelemre méltók. Már pedig, ha laptársunk mindent elismer, ha mindenképen jónak, helyesnek, üdvösnek tartja a székhelynek városunkban való felállítását, az ellenérveknek, melyek tiltakozásra késztetik, nagyon, de nagyon súlyosaknak, figyelemre méltóknak kell lenniök. Laptársunk szerint „ez a kívánatos terv nem valósítható meg három indokból.“ Az első indok volna, hogy a terv elkésett, mert Debrecen után úgy az ország közvéleménye, mint a gör. kath. magyar egyházak vezető férfiai, sőt már a kultuszminiszter is Nyíregyháza mellett foglaltak állást. „Nagykárolyról eddig szó sem volt, azon a néhány soron kivül, amelyet mi egynéhányon a helybeli lapokban közétettünk.“ Aztán következik a vármegye és a város megrovási kalandja, melyet már előbb idéztünk. Hát bizony ha elkéstünk, akkor kár minden beszéd. Akkor felesleges maga a felállítás ellen érvelni. Legföllebb szomorkodni, sajnálkozni lehet. Laptársunk másik két érve ugyanis egyenesen a felállítás ellen szól; abban az esetben t. i., ha nem késtünk volna el. Már pedig nem késtünk el. Nem késtünk el mindaddig, mig a püspökség székhelykérdését el nem döntik. Ezt pedig még el nem döntötték. A kulturminiszter nem foglalt állást Nyíregyháza mellett. Ha laptársunk máskép tudja, nagyon rosszul tudja. Az ország közvéleményéről ne beszéljünk. Sok más ok mellett már csak azért sem, mert Nagykároly eddig az ország „közvéleménye“ előtt nem került szóba. Hogy a megye, a város Nyíregyháza mellett foglalt állást, ez semmit sem jelent. Ez akkpr volt. Azóta megváltoztak a körülmények. És éppen Nagykároly javára változtak meg. Annál csodálatosabb, hogy ép azok, akik a székhelynek városunkban való felállítása mellett voltak akkor, most ellene vannak. Mennyiben változtak meg a körülmények Nagykároly javára ? Mindenekelőtt Debrecen már szóba nem jöhet. Mig Debrecen állott előtérben, Nagykároly nagyon kevés reménységgel álmodozhatott volna. Igaza van laptársunknak, ez nem kerül semmibe. Nyíregyháza mellett azonban Nagykárolynak álmodozása nagyon reális tartalmat nyer. Nyíregyháza lutheránusai, élükön Geduly püspökkel, nem rajonganak az uj püspökségért. Hogy tán itt is a két dudásról volna szó, nagyon valószínűtlen, mert hisz a nyíregyházai lutheránus püspökség nem helyhez, nem Nyíregyházához kötött székhely. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy a görög katholikus püspökség felállítása esetén a Nyíregyháza lutheránusai az ő egyházuknak a hivek számával arányos segélyezését kérik. Ez pedig a milliónál kezdődnék, mert Nyíregyházán a lutheránusok vannak többségben, igen nagy többségben. Ameny- nyit adna a város az uj püspökség céljaira, avval arányosan kellene a luteránusokat segélyezni. Már pedig Nyíregyházán az uj püspökség felállítása megfelelő katholikus intézmények hijján külömben is sokba kerülne. Itt van mindjárt a gimnázium kérdése. Akár államit, akár katholikust, de újat kellene létesíteni, mert a luteránusba csak nem fognak nevelkedni a gör. kath. papnövendékek. Ez természetes. A luteránusok is természetesnek tartják. Nálunk van megfelelő gimnázium, amely esetleges fejlesztéssel igen alkalmas volna a kérdéses célra. Nem késtünk el, kedves laptárs; ép ezeknek a kérdéseknek megfelelő megoldása nem sikerülj még s ezért nem döntött még a minisztérium határozottan ebben a kérdésben. Ami most magát lapunkat és nem a tervet, a terv felújítását illeti az elkésést illetőleg, egyáltalán nem késtünk el, sőt ép megfelelő időben tettük szóvá az ügyet; tudomásunk van ugyanis róla, hogy megfelelő helyen rövidesen ismét tárgyalás alá veszik a városunk fejlődésére igen nagy fontosságú tervet. Következnének a tulajdonképeni érvek egyenesen a püspökség székhelyének Nagykárolyban való felállítása ellen. Ilyen kettő volna : L, a pénzügyi szempont, 2., a nemzeti szempont. 1. A pénzügyi szempont. Ha Nagykároly ötödrészét adja annak, amit Debrecentől kért az állam, ugyanannyit adott, mint Debrecen adott volna az egymillió koronájával. Csak a telkek árára tessék gondolni Debrecenben és Nagykárolyban. Ennyit pedig áldozhat Nagykároly önmagára. „A pénzügyigazgatóság kérdése is a fejünk felett lóg, mint Damokles kardja. Azt, a mivel bírunk, azt is alig tudjuk megtartani. ' , Hogy tudnánk akkor kiharcolni egy püspöki székhelyt, amikor egy birtokunkban lévő állami hivatal megtartásáért sem tudunk kellő időben, kellő körültekintéssel és agilitással dolgozni. Amikor ennek a pénzügyigazgatóság itt- maradásának is olyan terhe van, amely bekövetkezése esetén majdnem elviselhetetlen.“ Hát ezt nem értjük! Baj, hogy itt van és baj, ha nem volna itt. A pénzügyigazgatóság terhe elviselhetetlen! Akkor tán' felesleges is volt. Ha a püspökség is ilyen módon elviselhetetlen és felesleges, akkor ezt az intézményt mindenáron itt kell felállítani. Ami pedig az agilitást meg a körültekintést illéti, ezt hagyjuk már egyszer. A pénzügyigazgatóság itt van Szatmár minden igyekezete ellenére. Itt van és ez felelet mindenre. Hogy pedig hogyan tudnánk egy püspökséget kiharcolni ? Hát úgy, hogy mindnyájan összefogunk, hogy körültekintéssel, megfelelő agitálással dolgozunk a város érdekében. Ami a hely kérdését illeti, nem kell mindjárt a Cigányvégről, meg Kiskárolyról beszélni. A nagypiacnak a grófi kastély, meg a csizma- diaszin, valamint a tasnádi országút közé eső része város tulajdonába megy át a vásárvám megváltásával. Nem volna ez ép alkalmas terület erre a célra ? Panaszkodunk, hogy utcáink járhatatlanok, nincs városi képe városunknak, nem fejlődik, nem gyarapodik; mintha a Kaszinó, vagy a Könyök-utca kátyúiba rekedt volna a város szekere. Jajgatunk, panaszkodunk s azokat okoljuk, akik egyáltalán nem okai a mostani állapotoknak. De hát hogyan akarunk kikászolódni a sárból? A sár megvan, evvel számoln kell. Talán erősebb lovakra is volna szükségünk. Kétfelé, párhuzamosan kell munkálkodnunk. Erősebbé, gazdagabbá tenni a várost, hogy elbírhassa a terhet. Idővel ez is kisebb lesz. Helytelen módja az a városfejlesztésnek, amely a várost először gyönyörűvé, rendezetté akarja tenni s csak azután gondol arra, hogy egypár intézményt lehetne a gyönyörűség kellős közepén elhelyezni. A kettőnek párhuzamosan kell történie. Ha csak úgy nem akarunk járni, mint az a derék ember, aki minden pénzét egy szép bugyellárisra költötte s mikor megvolt a bugyeláris, nem volt mit beletenni. Nem cifra bugyeláris, cifra utcák, terek kellenek előbb, hanem a pénzt igyekezzünk ügyesen forgatni, attól szép kövérre szépül a bu- gyelláris is. Hiszen mindenesetre áldozatokkal járna a püspökség, de hogy jövedelmező áldozatokkal, azt laptársunk is elösmerte, mikor nagyon szép színekkel festette ki a püspökségből a városra háramló hasznot. Jövedelmet, hasznot kell biztosítani a városnak, akkor aztán lehet rendezésről, csinosításról beszélni. 2. A nemzeti szempont. Ez a leggyengébb ellenérv. Retorikai szempontból kár volt a végére tenni. Laptársunk legfeketébb pápaszemét vette elő, mikor városunk társadalmát vizsgálgatta. Csak igy érthető, hogy szerinte „városunkban egységes magyar társadalom nincs.“ Hát milyen társadalom van? Ha semmiben sem egységes városunk társadalma, de abban teljességgel egységes, hogy magyar. Laptársunk már külön román társadalmat is vél felfedezni városunk falai közt. KAT7 SÁMIIFI d|vatáruháza jp IV/-1 1 Aj U/llliULL NAGYKÁROLY, Gróf Károlyi György-tér. 'lsőrendü női divatterem, eredeti párisi és berlini modellek, toilettek, costiimök, felöltők, szőrmeáruk, boák és muffok, fblouzok, pongyolák mérték szerint műhelyemben készülnek.
