Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-06 / 27. szám

III. évfolyam.

Nagykároly, 1912. julius 6.

27. szám.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) sSN Hirdetések szintén ott vétetnek fel. Nyilttér sora 50 fillér.

Főszerkesztő : D R. V E T Z Á K EDE.

Felelős szerkesztő: DR. GÓZNER ELEK.

Főinunkatárs:

DR. HEGEDŰS ISTVÁN.

Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA:

Egész évre . Fel évre . . Negyed évre Egy szám ára

8 korona. 4 korona. 2 korona. 20 fillér.

Reflexiók.

I.

Sokat és sokszor vitatkoztak azon laikusok és hozzáértők: vájjon megfelel-e az iskola a reá rótt sociális feada'- nak, vagy pedig valamelyes módon a rendszert reformálni kell. E vitatkozások — dacára annak, hogy legtöbb esetben a jóhiszeműségből indultak ki — mindez ideig meddők maradtak. Meddők maradtak pedig azért, mert a reform nem következett be. Oka pedig annak az, hogy a közvélemény hü tükre, a sajtó, túlzott követelésekkel lépett fel sokszor olyanoknak a bíráló véleményével együtt- hangzóan, akik csak amatőr paedagogu- sok és igy még rosszabbak a laikusoknál. Mert ezek az urak egyértelmüleg szavainak a jelenlegi iskola ellen — a legtöbbször ugyan személyi okokból, — de eddig senkinek vagy legalább igen kevésnek jutott eszébe, hogy a rendszert hibáztassa, amely létrehozta a jelenlegi iskolákat, az pedig, hogy jobbakat ajánljanak, senkinek sem jutott eszébe. így a bírálat mindig egyoldalú és személyes okokra vezethető vissza s ha történik is valami módositó javaslat, az annyira magán viseli a laikus kontárkodó jellegét, hogy az ajánlott orvosság többet ártana, mint használna. Itt van pl. az érettségi esete. Valamennyi sajtó-organum élesen kikel ellene, különösen ha botránnyal

kapcsolatos, mint a szarvasi eset is fényesen igazolja. De hogy valaki fáradságot venne magának s utánajárna, miért van ez igy s miért kell ennek igy is lennie, azzal senki sem törődik, hanem abban mindnyájan egyetértenek, hogy kíméletlenül támadjanak egy embert, aki véletlenül teljesítette kötelességét. Kétségen kívül áll, hogy pl. akár a vizsgáztató tanár, akár a miniszteri biztos meg ne lenne arról győződve, hogy — mondjuk az ipari, kereskedelmi pályára közvetlenül haszna nincsen a latin nyelvnek. De azt mindenkinek tudnia kell, hogy a latint az érettségin nem a vizsgáztató tanár vagy miniszteri biztos saját szórakoztatásáért kérdezik.

Kérdezik ezt pedig azért, mert igy van meg az Utasításokban. Az utasítások pedig a müveit „Nyugat“, követelményeit tartják szem előtt: — mert ha akadna is egy-egy ultraliberális miniszter, aki a latint, mint érettségi tárgyat eltörölné, lehetetlenné ’tenné, hogy ifjaink a Nyugat egyetemeit látogathassák, mert ezeknél az egyetemeknél az érettséginek mai formája a főkellék a felvételhez. S ha ezt alaposan megfontolnák a harci riadók irói, lehetetlen, hogy oly elszántan szavalnának az érettségi ellen. No de ez még megbocsátható volna. De ezek az urak általában a középiskolai rendszer ellen is szavalnak, különösen a tatin nyelv ellen, hogy a mai középiskola nem

az életre neveli (sic!!) az ifjakat. Az a modor, ami ezen a téren meghonosodott, már valóságos közhellyé alacsonyodott. Arról senki sem szól, hogy hogyan kellene az „életre“ nevelni az ifjúságot. Hát a megélhetéshez nem szükséges az általános műveltség, a mely- legalább lexicális tudást nyújt a további képzéshez alapul. S ezt az általános műveltséget hol szerezze meg az ifjú? Otthon?! Bajosan! Az életben ? Kevésbbé, mert ott a megélhetéshez a szakképzettség is szükséges: idő már nem jut az általános műveltség megszerzéséhez. Egyedül tehát az iskolában lehet ezt elsajátítani. Mert hiszen ha szorosan vesszük az életre való nevelést, akkor az iskolában sociológiai, jogi, kerekedelmi stb. ismereteket kellene tanítani. S ha ezek tudományok, lehet-e ezekből csak a legszükségesebbeket tárgyalni, az illető tudomány rendszerének teljes figyelmen kivül hagyásával? Aligha! Ezeket az ismereteket a szakiskolák,- az erre a célra létesített főiskolák nyújtják. Hisz mi nem polyhis- torokat kívánunk az iskolától. S hogy melyik tárgynak milyen és mennyiben van fontossága pl. a középiskoláknál, azt nem ötletszerűen állapították meg, hanem hosszas tanulmányozás után.

A reform pedig, ha bekövetkezik, nem abban fog állani, hogy a már meglevő iskolák tantervét csonkítják meg, hanem uj iskolákat iktatnak be s ezzel

Tizenegy órakor . . .

Irta: Bede lób.

I.

Hárman játszottak. Fityaly, a főmérnök, egész estén at nyert, több partner már kidőlt mellőle és miután hárman maradtak még, sikerült a bankadás. Megint nyert. Tizezer korona volt a bankjában. Nem vett vissza semmit. Mellette Hangéi, a gyalogos kapitány ült. Egy százkoronása volt a kapitánynak, de szem- hunyoritás nélkül mondta:

— A bank!

Joga volt hozzá, hogy egyedül tartsa. Négyesre tartotta, ötöst kapott rá, a főmérnöknek összesen hatja volt, a kapitány megnyerte a bankot.

Behúzta a tizezer koronát. Fityalynak nem maradt semmije. Az állatorvos, Stein, ült a kapitány mellett, nyolcvan koronával és most a kapitány adta a bankot. Éppen nyolcvan koronát tett az asztal közepére.

— Tartom! — szólt az állatorvos és elveszítette.

— Be is fejezhetjük mára — vélte a kapitány.

— Persze — mosolygott savanyúan Fityaly. — Hisz nyolc óra van. Kapitány ur, de hozzánk jössz vacsorára és nem akarod várakoztatni az asszonyt.

— Úgy van, — felelte mosolyogva Hangéi kapitány. — Hisz Napoleon megmondta már: „asszonyt várakoztatni, annyi mint csatát veszteni.“

Felkeltek. Az állatorvos a szomszéd olvasó szobába ment, valami helybeli lapot vett elő és olvasgatta a szükséges tudnivalókat, mikor lesz a jótékony bazár, mikor jön a színtársulat, hová utazik nyári pihenőre a főispán.

Mig a kapitány a kardját csatolta, szólt a főmérnök :

— Az állatorvost hívnám. A feleségem szeretné, ha vendég is lenne . . .

— Hisz én . . .

— Te nem vagy vendég, kapitány ur. (Mintha gúnyos lenne a hangja.) Te otthon vagy nálunk. Te olyan unalmas vagy, mint én. Egy konyakot, Rudi!

A kaszinó pincére egy konyakot hozott. Fityaly egy hajtásra megitta.

— Még egyet.

— Hozza az üveget, — folytatta a kapitány és azután ő is ivott, többször sűrűn töltögette a poharakat, le is ültek az üveg mellé.

— Hogyha, kérlek kapitány ur, nem akarod, hogy az állatorvos jöjjön, csak szólj.

— Az egyenruhája zseniroz. A gallérja, a kardja. Egy tábornok. Nevetséges. Egy tábornok, aki a kehes lovat látja el recepttel, mielőtt a dögész elvinné.

— Kérlek kapitány ur, akadémiát végzett, egyetemet is végzett mellékesen. Bemehet a minisztériumba, osztályvezető lehet belőle. Protekciója van. Az apja rokonságban van a miniszter birtokának bérlőjével.

— Te vagy házadban az ur, barátom — szólt a kapitány.

— Zongorázni tud, kérlek, kitünően. És a feleségem szeret énekelni, ha akad jó kisérő. Versei jelennek meg Tiber álnévvel a nagy pesti illusztrált lapokban. Nem szédelgés. A Szalon Lap hozta az arcképét az álnevű aláírással. A feleségem meg akar ismerkedni vele.

A kapitány egymásután még két pohár konyakot ivott:

— Hát jól van, hívd meg. De valahogy figyelmeztesd, hogy civilben jöjjön. Mi előbb megyünk, ő késhetik félórát, feleséged érdekesebbnek fogja találni, ha késik.

— És — nevetett a főmérnök. — Hogy is mondta a te Napóleonod: asszonyt várakoz-