Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-11 / 7. szám
Nagykároly, 1911. február 11. 7. szám. íi II. évfolyam. Nagykároly és Érmellék POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. Ifts- Nyilttér sora 50 fillér. Felelős szerkesztő: RÉDEI KÁROLY. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. Megjelenik minden szombaton. A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre........................................8 korona. Fél évre .............................4 korona. Ne gyed évre...................................2 korona. Egy szám ára..............................20 fillér. A földéhség. A vh^tgyik legnagyobb fontosságú társadafírii és sociáhs kérdése kétségtelenül a földkérdés. Rajongó sociálisták, ezerholdas agráriusok, elméleti tudósok mindenkor más szemmel, más gondolkodással és más szempontok szemmel- tartásával foglalkoztak a földdel: vizsgálták annak jelentőségét és visszahatását az emberre, az államra, a társadalomra egyaránt. A világ legnagyobb Írói, mint Zola és Tolstoj túlzó romantikával Írták meg a föld regényét és a magyar irodalomban is gyakorta visszhangra talált a földkérdés, különösen pedig a földéhség kérdése. (Lásd: Abonyi Árpád: „Földéhség“ cimü regényét.) E héten ismét szaporodott a száma azoknak, a kik a földdel, annak nagy nemzeti jelentőségével foglalkoztak. Á Nemzeti Kaszinó Széchenyi bankettjén, kezében a Széchenyi serleggel, de épen- séggei nem Széchenyi szellemében, mondott nagyszabású beszédet Mezőssy Béla, a koalíciós kormány voltföldmivelésügyi államtitkára. Tekintettel arra, hogy e beszédet egy olyan férfiú mondotta el, aki Magyarországon a kérdés legalaposabb ismerője, érdemes és hálás lesz beszédével egy kicsit foglalkoznunk; jellemezvén azt, hogy az ország egyes nagy urai mily általánosságban néznek el ez ország sociális állapotjai és bajai felett. Beszéde oda konkludált, hogy a nemzet, az ország további sorsa, boldogsága és a nemzeti supremácia attól van függővé téve, azon fordul meg, hogy kinek a kezébe jut a magyarság földje, mert akinek kezében lesz ez a föld, azé lesz a politikai vezetés túlsúlya is, és mihelyt kiesik a magyarság kezéből, ez az esély a magyarság végromlását, a nemzeti állam kötelékeinek meglazulását vonhatja maga után. Ez a sok szép szó nem egyéb, mint ujabbi felfedezése és variálása annak a régi és már frázisszámba menő jelszónak, hogy akié a föld, azé az ország. Mezőssy beszédének azt a részét, a melyben azt mondja, hogy a földet a magyarság kezében kell megtartanunk, mi is szóról-szóra helyeseljük és aláírjuk, de azon részét nem, hogy azon magyarok kezében kell azt megtartani, akiknek kezében az ma van, a mágnásokéban és a papokéban. A kasztok, a feudálizmus kora ma már lejárt. A társadalom életében mindinkább viszhangra talál az a jelszó, a melyet Henry George vetett fel, hogy a földet a magántulajdonból valami módon ki kell vonni. Rajongó sociálisták, vad anarchisták minden korban más és más utakon akarták e nagy célt eiérni, anélkül azonban, hogy fejtegetéseikben az észszerüség törvényeit figyelembe vették volna. A modern kor, a XX-ik század egyik nagy problémájává vált a szekularizáció kérdése. Franciaországból kiindulva eljutott hozzánk is. A parlamentben ugyan még nem igen foglalkoztak vele, de a korhadtnak mondott vármegyei székházak falai közzé már eljutott az uj szellem, a haladás szava. Annak idején mily nagy port vert fel Hajduvármegye átirata a szekularizáció kérdésében. E kérdéssel Szatmárvá^megye is foglalkozott egyik közgyűlésén és dicséretére mondva, a hajdumegyeiek javaslatát el is fogadta. A választói jog és az önálló gazdasági berendezkedés kérdései azonban egyelőre elhallgattatták a szekularizációért kiabálók szavát. Elhallgattatták hosszú időre és a kérdést a mai magyar társadalmi felfogás mellett még évszázadok múlva sem lehet lesz Magyarországon tető alá hozni. Itt van azonban egy másik, a szekularizációnál sokkal fontosabb és égetőbb, a magyar társadalmat sokkal inkább'érdeklő kérdés, a földéhség, a parcellázás kérdése. Nincs még ország Európában, ahol oly nagy volna a földéhség, mint nálunk. Nem azt mondjuk ezzel, hogy Magyar- országon nem szoktak parcellázni. Igenis szoktak, de ... No itt van a de is! Szoktak igenis, de ritkán, és ha a föld urai reá is szánják magukat a parcellázásra, akkor sem a népsegités, a kisbirtokososztály jólétének emelése a főcél, a vezető eszme és gondolat, hanem az üzleti haszon, a minél nagyobb nyereség zsebrevágása. Istenem, milyen gyakran fordult az elő nálunk Magyarországon, hogy egy-egy község lakosságát az ilyen parcellázásnál anyagilag teljesen tönkretették. Ne menjünk messze, maradjunk csak Szatmármegyében. Olvasóink nagy részének bizonyára élénk emlékében él még a dengelegi parcellázás története, ahol az egész községet rut eszközökkel VT » G az anyagi tönk és romlás szélére juttatták. Kisbirtokaikra szolid 8 százalékos kölcsönt kaptak. És épen ez a legnagyobb baj. yU ~ állam nem nyújt segédkezet a parceK^ lázásra. Nem úgy, mint Poroszországban, hol a földvásárlók olcsó 4, 4 és 1ii százalékos államkölcsönt kapnak. — Hogy pedig maga az államhatalom sem nagyon lelkesedik a parcellázás eszméjéért, annak ékes bizonyitéka a Kúria múlt évi és meglehetős csodálkozást keltő álláspontja, amelyet gróf Andrássy Dénes hitbizományi birtokának feldarabolása tekintetében elfoglalt, amidőn annak felparcellázását nem engedte meg. Erről kellett volna Mezőssynek a Nemzeti Kaszinó urai előtt beszélni. Arra kellett volna őket felhívni, hogy nagybirtokaikat parczellázzák, hogy juttassanak birtokaikból egy keveset a magyar kisbirtokosságnak is és Mezőssynek attól ne fájjon a feje, hogy az igy felparcellázott Magyarország földje nem lesz magyar. Magyarabb kezekben lesz az akkor, mint van ma, mint mikor a Ho- henlohek, Windischgraetzek és más idegen főurak, valamint okos spekulációval dolgozó nemzetiségiek és zsidók kezében van! Teremtse meg a magyar főúri osztály a mezőgazdasági ipart, legyen oly vállalkozó szellenü, mint külföldi társai, akkor aztán nem kell félnie, hogy a modern pénzgazdaság ki tudja forgatni sarkaiból. Mert amig ezt nem teszi, amig nem tesz semmit a népjólét és kultúra emeléséért, addig igazán van mitől rettegnie. Mert bizony nagy uraink mindezekért ez ideig mit sem tettek. Soha se segítették elő a kisbirtokos osztályt, hogy itt földet foglaljon. Sohasem teremtettek olyan gazdasági helyzetet, amely a kisbirtokos osztály, tehát a magyarság zömének uj honfoglalását lehetővé tette volna. Hanem igenis minden tettükkel előmozdították a kivándorlást. A szegény magyar kisgazda mit tegyen? A mező- gazdasági munkabérből nem képes megélni, bár földre éhes, azt nem kap, kénytelen kivándorolni Amerikába, ahol az ipar szolgálatában keresi meg azt, amire itthon a sanyaruság földjén reménye se lehetett.
