Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-11 / 7. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 7. szám. A parcellázás és a mezőgazdasági ipar megteremtése legyen tehát a jelszó és akkor elérjük a Mezőssy által is kijelölt célt a szegényosztály anyagi helyzetének javítását és az eredmény igen nagy jelentőségű e nemzet gazdasági életében; mert a mint ő ünnepi beszédében oly szépen, poetikusan fejezte ki: „Egy köny, amelyet a nyomor sajtol ki a szemekből és amelyet letörölni segítünk; egy rombadölt viskó, amelynek korhadt falai közül, mint elpusztított madárfészek előtt, ott kesereg egy reménye vesztett szegény magyar család, ha ezt felépíteni segítünk és az elcsüggedtek leikébe belécsepegtetjük a jobb jövő reményét, ez az érték, ez az öntudat, egy igazán nemesen gondolkozó embernek többet ér, mint a világ minden hiú csillogása, dicsősége!“ k. m. A pénzügyi palota. Már több Ízben volt említés téve arról, hogy a pénzügyigazgatóság jelenlegi épülete rendeltetésének megfelelni tovább nem képes. Nem pedig azért, mert oly távol van minden hivataltól, hogy csak végső esetben szánja rá magát az adófizető polgár, hogy ügye iránt ott érdeklődjék. Maga az épület is igen sok kifogás alá esik, de legnagyobb baj az, hogy az adóhivataltól oly távol esik, s igy igen gyakran megesik, sőt mondhatni minden nap megtörténik az, hogy a felek az adóhivatalból a pénz- ügyigazgatósághoz és vissza kénytelenek megtenni az utat, s mire az egyik helyen elvégezte dolgát, a másik helyen már zárt ajtóra talál. Talán sehol az egész országban nincs ilyen lehetetlen állapot. Hova építsük tehát az uj pénzügyi palotát? Ezen kérdésnél különféle szempontokat kell tekintetbe venni ; lapunk előző számaiban már volt róla szó, én egyiket sem tartom helyesnek és czélszerünek. Az uj pénzügyi palotát olyan helyen kell építeni, a hol nem lenne távol a város egyetlen pontjától sem, tehát lehetőleg a város közepén a piacz közelében, mert a vidéki felek A rejtelmes doboz. Paál József tanár ur ép az Íróasztalánál üldögélt hosszuszáru pipával a szájában és javítgatta tanítványainak keserves latinságu Írásbeli dolgozatait, a midőn egy hölgyet jelentett be neki a szobaleány. „Megint valami gyereknek az anyja lesz“ — morogta bosszús resignáczióval, áthúzott még egy pár hatalmas baklövést az előtte levő füzetben és szigorú méltósággal állott föl az ajtó felé fordulva. Bozontos sürü hajával, ösz- szehuzott szemöldökével olyan volt, mint a mennydörgő fellegek ura: Jupiter — és a hosszú pipa mintha villám lett volna kezében, a mellyel bármely pillanatban lecsaphat arra, a ki neki ellentmond. Az ajtón nagy szuszogással egy kövér hölgy lépett be, kínálásra se várva leroskadt az első székre, és a mufjával lenyezgette magát. Szakgatottan kiáltozott: „Bocsásson meg tanár ur . . . a szivem ... az asthmám . . . három emelet és az izgatottság ... mi földszinten lakunk!“ „Mivel szolgálhatok nagysád?“ kérdezte a tanár ur hidegen. „Én vagyok annak a Kajos Pistának a szerencsétlen anyja, a ki a tanár ur osztályába jár. Azt hallottam, hogy meg fog bukni. Uram leginkább hétfői napon szokták hivatalos dolgaikat elintézni, ilyenkor jönnek fizetni kincstári tartozásaikat. Mert bizony most sokan csak azért nem jelentkeznek az adóhivatalnál fizetés czéljából, mert nincs idejük a hivatalba elmenni, s igy gyakran megtörténik, hogy a legpontosabb polgárok ellen is kénytelen a kincstár végrehajtási kényszerrel élni. Czélszerü tehát, hogy a pénziigyigazgató- ság, számvevőség, adóhivatal és a pénzügyőrség egy épületben és lehetőleg a piac közelében legyen. Ez a kincstár érdeke, de ez az adófizető polgárok érdeke is. Most pedig Nagykároly város érdekeit is tartsuk szem előtt és ismét arra a meggyőződéshez jutunk, hogy a pénzügyi palotának nemcsak, hogy a piacz közelében, hanem a piacon kell lennie. Ismerve Nagykároly városnak anyagi viszonyait, arra kell törekedni, hogy ezen palota lehetőleg mentül kevesebbe kerüljön, de ezért ugyanazt, sőt még több jövedelmet hozzon. Ha erre a czélra épületeket kellene kisajátítani, talán százezer korona sem volna elegendő, már pedig ily nagy összeg tekintélyes teher többletet idézne elő. Van azonban egy megoldás, amely által a városnak a telek jóformán semmibe sem kerülne; ott van a Köl- csey-szoborral szemben levő konyhapiacz. Ide kellene az uj palotát építeni, ez a város érdeke, ez a kereskedők és iparosok érdeke. A mostani konyha-kertet pedig az úgynevezett „Czifra sor“ gróf Károlyi György tér elé lehetne áthelyezni. Igaz, hogy ezáltal a piacz megkisebbednék, ámde a szénavásárt kilehet vinni a vágóhíd előtti térségre, hisz ma már sehol sem tűrik el azt, hogy szénát, szalmát stb. bennt a város közepén áruljanak. A vágó-hid előtti térség azért is alkalmas, mert a legtöbb szénát úgyis a kaplonyiak; majtényiak, gencsiek és domahidaiak hozzák, nem kellene nekik a városon keresztül jönni és nem szórnák szénával, szalmával tele az utczákat. így tehát meg lenne takarítva a telek vételnél körülbelül százezer korona, s nem kell ettől meghasad a szivem; hiszen annyi más bajunk is van otthon. A férjem fogorvos, dolga is van elég, de a rheumája! Fájdalommal keresi kenyerét. És én az én asthmámmal, a mikor gyakran lélekzLni se tudok“ ... Paál tanár ur úgy vélekedett, hogy ezek a minden esetre szomorú dolgok aligha tartoznak valami nagyon a tárgyra. Ezért, midőn az asszony egy kissé megáit és levegőért kapkodott, megjegyezte : „Hát hiszen ez mind nagyon szép, de —“ „Mit, szép? Azt mondja, hogy ez mind szép“ — kiáltott fel az asszony, mintha megcsípték volna. „Tanár ur ez borzasztó ! Hogyha hallaná, hogy sóhajtozunk mi ketten egész éjjel az ágyunkban, a férjem azért, mivel rá jön a szaggatás, én meg, mert nem tudok lélekzeni: akkor bizony nem mondaná, hogy szép. Képzelje csak, az egész világ tele van levegővel, csak számomra nincs belőle. És még hozzá a gond, e miatt a gyerek miatt. Óh tanár ur, de hogy is mondhatta, hogy az szép ?“ A tanár ur egy kicsit elfordult és igy szólt: „De nagysád, én csak azt akartam mondani, hogy ez mind nagyon jól van, de—“ „Jól? De az istenért tanár ur,“ hogy lenne ez jól, hisz ez borzasztó sors, ezek olyan szenvedések, melyek kétségbe ejtik az embert. Hogy lehetne ez jó ?“ vesződni kisajátításokkal. A piacz szépülne, a a kereskedelem és ipar fellendülne. A vidékieknek, akik vonaton érkeznek, a boltok előtt kellene elmenni, mig ha azt a vasút közelében építjük a legtöbb be sem tér a városba, hanem dolga végeztével felül a vonatra és megy tovább. Már pedig azért ragaszkodunk úgy a megye- székhelyhez, pénzügyigazgatósághoz, azért akarjuk megszerezni a törvényszéket is, hogy necsak díszes hivatalaink legyenek, hanem azokból a polgárságnak is haszna. Tudva levő dolog, hogy a pénzügyi hivatalok azok, ahol a legjobb módú földbirtokosok, kereskedők, iparosok fordulnak meg. Szükséges tehát, hogy ezek hivatalos útjukban lássák kereskedelmünket és iparunkat. Mindezek után pedig, ha ezen palota még kevesebbe is kerül, a jövedelem pedig nagyobb, mintha bárhova építenénk, mert a földszinti épület egy részét kereskedéseknek bérbe adjuk, ezek valamint a kincstártól járó bérek oly szép jövedelmet hoznának, hogy abból nemcsak a kamatokat, hanem magát a tőkét is gyönyörűen lehetne törleszteni. Csakis igy lehet a város, kincstár és a polgárság érdekeit előmozdítani, ha tényleg szándékozunk pénzügyi palotát építeni. R. A. Állítsuk fel városunkban is a „Népirodái!“ A kisemberek védelme az utóbbi időkben mind határozottabban nyomul előtérbe. A kor egyik jellemző — és hozzátehetjük: örvendetes — vonása, hogy az eddig mellőzött kisembe- ek ügyét minden téren felkarolni igyekszik. Ez már hozzá tartozik a haladás elvéhez és természetes is minden józanul gondolkozó ember előtt. Az erre irányuló munka napról-napra nagyobb tért foglaló eredményes működésével sok-sok bajnak megelőzőjévé, tengernyi köny- nek felszáritójává lett. Az ország különböző részein gyors egymásutánban állítják fel a földmives és munkás- osztály felsegitését célzó intézményeket, mert belátják, hogy ez az osztály az, melynek védelme, Paál kezdett türelmetlen lenni. „Szabad még egyszer kérdenem, mivel szolgálhatok ? Az időm nagyon rövidre van szabva.“ Az asszony azonban nem zavartatta magát, csak beszélt tovább: „Az uram erélyes, tehetséges ember. Hányszor mondtam neki: Károly én csodállak, a rheumád daczára is többet teszel, mint mások. Ha egyszer egy fogsorra lesz szüksége tanár urnák vagy a kedves nejének, csak forduljon hozzá. Mondhatom első minőségű. Aztán meg a férjem találta föl azt a hires fogport, a mely oly sok jövedelmet hajt. És mégis ... a férjem fogorvos, a Gerber ur hozzá képest borbély. És a Gerber Miska nem bukik meg, a mi Pistánk meg igen. Hát hol itt az igazság?“ A tanár ur értette a tréfát s kezdett neki a dolog mulatságosnak feltűnni. Mosolygott egy kissé és igy szólt: „Nagysád, bár a férje feltalálta is a fogport és jól is érti a dolgát, de a fiukról meg kell vallani, hogy igen lusta diák, a Gerber Miska pedig egyike a legjobb tanulóknak. Nem hiszem, hogy a fiukat átlehessen ereszteni. Úgy tudom, hogy csak a tornázáshoz ért.“ „Igen, a tornázás“ — beszélt az asszony, örülve, hogy mégis csak hall valami dicséretet a fiáról, — „azt a bátyámtól örökölte. Látta volna csak, mikor a bátyám olyan idős volt,
